A Lestár Péter Közoktatási Intézmény (Egységes iskola) a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás fenntartásában Kecskemét, 2008. június 10. Hamzáné Lakó.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
Advertisements

Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
- tájékoztató.  Szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független,
 Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás  Ft támogatás (4 tagintézmény) TÁMOP /08/2. Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Kecskemét.
Művelődési tevékenységek / szolgáltatások a településeken
„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2010-ben Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Készítette: Dr. Szabó Péter Főosztályvezető
Fehér Miklós Dombóvár, május 12.
Bemutatkozik a Pilis-Buda-Zsámbék
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
1 A többcélú kistérségi társulások működésének feltételei Budaörs Kistérség Többcélú Társulása december 10.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás SÁSD, június 28.
TANULMÁNYOK FOLYTATÁSA KÜLFÖLDÖN. BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG AMENNYIBEN A TANULÓ MÉG NEM IRATKOZOTT BE MAGYAR ISKOLÁBA, A LAKÓHELY SZERINT ILLETÉKES ÖNKORMÁNYZAT.
Oktatási reform – 2007 Dr. Hiller István
Didaktika 2. Tanügyi és iskolai szabályozás
Közoktatási feladatok teljesítése: - nevelési-oktatási intézmény; - pedagógiai szakszolgálat; - pedagógiai szakmai szolgáltató. Intézkedési terv.
Jogszabályok, jogszabályi változások, szakmai szervezeti finanszírozás jogszabályai, különös tekintettel az intézményintegrációra Dienes Renáta prezentációja.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
2009. február 3. Dienes Renáta Szakmai tanácsadó A évi költségvetési törvény közoktatási normatív hozzájárulásai.
Készítette: Hegyesi- Németh Márta MPI Győr, április 29.
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
VII. Nevelésügyi Kongresszus VII. Szekció Intézményfenntartás, irányítás és finanszírozás A közoktatás finanszírozása nem önkormányzati fenntartók esetében.
A nagyvárosi intézményhálózat működtetése
Az új finanszírozási rendszer hatása az intézményfinanszírozásra Drahos Péter – Balogh Miklós.
A KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÓVODÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA Kiskőrös.
A Ceglédi kistérség bemutatása, civil szervezetek lehetőségei a területfejlesztésben Cegléd, október 20.
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
A szociális és gyermekjóléti feladatellátás kistérségi működtetése központi szemszögből Kecskemét június 10.
Oktatás-gazdaságtan Oktatás fő finanszírozói 1. Egyének 2. Munkaadók - általános képzés - speciális képzés 3. Állam - extern hatások - oktatási piac tökéletlensége.
1 A évi kistérségi közszolgáltatás-szervezés és ellátás Budaörs Kistérség Többcélú Társulása január 30.
Állami Számvevőszéki ellenőrzés tapasztalatai Ellenőrzés: szeptember 12 – november 27. KIMVE - Budaörs február 28.
Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2008-ban Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
A évi önkormányzati költségvetési finanszírozás szabályai
A kistelepülési könyvtári ellátás reformja
Az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása, valamint az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatása.
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Hevesi Kistérség Integrált Szolgáltató és Innovációs Központ 2010.
Középtávú szakképzési koncepció Borsod-Abaúj- Zemplén Megyében Egységes szerkezetű TISZK-ek létrehozásának lehetősége Előadó: Dr. Simon Csaba Ph. D. mb.
Biztos Kezdet Gyerekházak
Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
MTA Regionális Kutatások Központja A magyar középszint községi és kistérségi nézőpontból Finta István Ph.D. MTA RKK
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
A többcélú kistérségi társulás finanszírozási gyakorlata Debrecen, Megyeháza-Árpád terem.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
A Commitment Köznevelési Kht. MOHAY GERGELY március 31. ÉS A KECSKEMÉTI IRODA BEMUTATKOZÁSA.
Gyermekszegénység elleni program a hevesi kistérségben TÁMOP /
JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (Dombóvár, Attala, Nak, Dalmand Önkormányzatok Társulásaként Működő Intézmény)
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Szakképzési pályaorientációs fórum
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Deák Sándor Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Közoktatási alapismeretek
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Előadás másolata:

A Lestár Péter Közoktatási Intézmény (Egységes iskola) a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás fenntartásában Kecskemét, június 10. Hamzáné Lakó Judit

Alapítás dátuma: június 30. Tagtelepülések száma: 18 Lakosság: fő Terület: hektár I. A Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás bemutatása

A KECSKEMÉTI KISTÉRSÉG TÉRKÉPE

A Társulás által ellátott közszolgáltatási feladatok: 1.pedagógiai szakszolgálat kistérségi szintű működtetése, 2.közoktatási intézmény fenntartása, 3.szociális alapellátás (családsegítés, támogató szolgáltatás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, 4.házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása), gyermekjóléti szolgáltatás, 5.hétközi ill. hétvégi ügyleti rendszer működtetése, belsőellenőrzési feladatok, 6.mozgókönyvtári feladatok, 7.közmunka, 8.közhasznú programok lebonyolítása, 9.kistérségi területfejlesztés

A társulás munkaszervezete: a Kecskemét MJV Polgármesteri Hivatalának keretén belül július 1-je óta volt elkülönült szervezeti egység a Kistérségi Iroda, dec. 1-jétől viszont önálló a munkaszervezet. A Kistérségi Iroda a Társulási Tanács elnöke, KMJV polgármestere közvetlen irányítása alatt áll. Az Iroda jelenlegi létszáma 5 fő, mely az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület 3 munkatársával közösen látja el a feladatokat.

Tizenkét évfolyamos egységes iskolára épülő, kecskeméti székhelyű közös igazgatású közoktatási intézmény, amely a Társulás fenntartásában működik. II. A Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda létrehozása július 1.

A többcélú kistérségi társulás keretében fenntartott intézmény előnyei: a közoktatási törvény szerint az általános iskola, akár nyolc, akár nyolcnál kevesebb évfolyammal működik, egységes középiskola tagintézményeként is működhet, megoldási lehetőséget adott azoknak a települési önkormányzatoknak is, amelyek a tartósan alacsony tanulólétszám miatt nem képesek önállóan általános iskolát fenntartani, 1. A Társulási Tanács, települési önkormányzatok döntését megalapozó érvek

olyan kiegészítő források lehívására jogosult –az alap- közoktatási normatívák mellett -, amelyek nem állnak rendelkezésre a települési önkormányzatoknak, a kedvezőbb finanszírozási feltételek mellett magasabb színvonalon képes ellátni a kistérség településeinek kötelező és önként vállalt közoktatási feladatait, ezzel esélyegyenlőséget teremt az oktatásban a kistelepüléseken élő tanulók számára, összehangolja a pedagógusok foglalkoztatását, az intézményen belül működteti a pedagógusok állandó helyettesítési rendszerét, az intézmény keretében megvalósulhat a tagintézmények keretein belül a szoros pedagógiai, szakmai együttműködés,

utazó szakemberhálózat működtetésével biztosítja a pedagógiai szakszolgálatok ellátását, az intézmény keretében megszervezhető a bejáró tanulók iskolabuszos utaztatása a szükséglet, illetve a szülők igénye szerint, az egységes iskola biztosítja az intézményen belül a folyamatos továbbhaladás lehetőségét azoknak a 8. osztályos tanulóknak, akik 9. osztálytól is ebben a középiskolában szeretnének továbbtanulni, és felkészülni az érettségire, illetve az érettségire épülő továbbtanulásra.

2. Alapító okirat (2007. június 29.) Az intézmény alapadatai: neve: Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda rövid neve: Lestár Péter Közoktatási Intézmény székhelye: 6000 Kecskemét, Kvarc u. 2. alapítója, fenntartója: Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. felügyeleti szerve: Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási Tanácsa 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény jogállása: jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv gazdálkodási formája: önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője: igazgató

Tagintézményei: 1.Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola, 2.Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája, 3.Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda Kunbaracsi Tagintézménye, 4.Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda Városföldi Tagiskolája, 5.Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda Fülöpházi Tagintézménye (2007. augusztus 1-jétől), 6.Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda Városföldi Napközi Otthonos Tagóvodája.

3. Az intézmény szervezeti felépítése, működése A szervezet felépítését, működését meghatározza, hogy többcélú, egységes és közös igazgatású az intézmény.

Az intézmény vezetősége: Az intézmény igazgatója A tagintézmény egységek vezetői A gazdasági vezető A Kistérségi Iroda vezetője, vagy megbízottja az értekezletek meghívott részvevője A vezetőség havi rendszerességgel értekezletet tart a székhely intézményben Az intézmény vezetése: Az egyes feladatokat önálló intézmények keretei között látja el. Az intézményegységek szervezeti és szakmai értelemben önállóak. Szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységekben elkülönül a vezetési feladatok ellátása a többi intézményegység vezetésétől.

Az intézmény működése: egy SZMSZ készül, egységes szervezet, egységes a nevelő testület, egységes alapdokumentumok: pedagógiai program, tizedik évfolyam végéig a helyi tanterv az intézmény minőségirányítási programja intézményi szinten is meg kell szervezni: a munkaközösségeket, a IMICS (Intézményi Minőségirányítási Csoport) és MÉCS (Mérés- értékelés Csoport) csoportjait, illetve a Fegyelmi Bizottságot, szabályozás: egy pedagógiai program, egy helyi tanterv, egy óvodai nevelési program, ezt a tagintézmények részprogramjai egészítik ki, közös érdekképviseleti szervezeteket kell kialakítani, amelyek minden intézményegységre kiterjedő jogkörrel működnek, intézményi szinten működő szülői szervezetet és diákönkormányzatot kell létrehozni. Létszámadatok: Jelenleg szakmai és 39 technikai státuszt töltenek be az intézményben dolgozók. Ellátott diákok száma összesen: 1709 fő Ellátott óvodások száma összesen: 93 fő

Létszámadatok az átszervezés előtt és után Intézmény 2006/2007-es tanév2007/2008-as tanév pedagógus státusz technikai dolgozók gyermekek száma pedagógus státusz technikai dolgozók gyermekek száma teljes munka idős rész munka idős óra adó teljes munka idős rész munka idős óra adó II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Kecskemét , Lestár Péter Keresked. Szakközépiskola és Szakiskola, Kecskemét szakközépiskola szakiskola Deák Ferenc Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény, Fülöpháza óvoda iskola Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Napköziotthonos Óvoda, Kunbaracs óvoda iskola Általános Iskola, Városföld Óvoda, Városföld mindösszesen: ,

A bejáró tanulók iskolabuszos utaztatása: A Társulás biztosítja 47 fülöpházi tanuló beutazását iskolabusszal, kísérőtanár segítségével. A bejáró diákok utazása az alsó tagozatosok napköziotthonos képzéséhez igazodik, ez idő alatt a felső tagozatosok igénybe vehetik a tanulószobát, a sportköri és egyéb, kulturális és szabadidős tevékenységet, majd együtt indulnak haza. Térítés ellenében – kedvezményes áron – a szülők is utazhatnak az iskolabusszal, sőt az egyes iskolai rendezvényekre az intézmény külön is szervez számukra utazási lehetőséget.

4. Az intézmény működtetése Költségvetés: 1.Alap, kiegészítő normatíva 2.Saját bevétel 3.Önkormányzatok működési hozzájárulása

Normatív támogatások alakulása évi időarányos normatív támogatások (2007. szeptember 1-jétől december 31-ig) 3. sz. melléklet szerint járó alap támogatás: e Ft 3. sz. melléklet szerint járó kieg. támogatás: e Ft 8. sz. melléklet szerint járó kieg. támogatás: e Ft összesen: e Ft évi normatív támogatások 3. sz. melléklet szerint járó alap támogatás: e Ft 3. sz. melléklet szerint járó kieg. támogatás: e Ft 8. sz. melléklet szerint járó kieg. támogatás: e Ft összesen: e Ft Az újonnan létrejött egységes iskola, az előd intézmények összes támogatásához képest megközelítőleg 15 százalékkal több normatív támogatásra jogosult.

1.Az önkormányzatok az általuk átadott intézmények után fenntartási hozzájárulást fizetnek az alábbiak szerint: H=K-T H – Fizetendő fenntartási hozzájárulás K – Tagintézmény összes (saját bevétellel csökkentett) működési kiadása T – Megszerzett összes állami normatív támogatás Működési, fenntartási hozzájárulások Tehát a kiadási előirányzat csökkentésre kerül a tagintézmény működési bevételeire előirányzott összeggel, a tagintézmények jogcímein társulásban való részvétel nélkül is igényelhető állami normatív hozzájárulások és támogatások összegével, és a kizárólag többcélú társulásban igényelhető ösztönző normatív támogatások összegével.

Működési, fenntartási hozzájárulások 2.Az egységes iskolán beül gesztori feladatokat ellátó Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola tagintézményben megnövekedett adminisztratív működtetés fedezete a települési önkormányzatok jogcímén lehívott kistérségi kiegészítő normatíva 50%-a, melyet az évente felülvizsgálatra kerülő feladat- átadási szerződés rögzít. A 2007/2008-as tanév végén ez a működési hozzájárulási mód felülvizsgálatra került és a következő finanszírozási javaslat készült: Valamennyi tagintézményt érintő kiadásokból meghatározásra kerül egy bázis összeg: 1.Bérköltség és járulékai (igazgató, gazdasági vezető, bejáró tanulókat kísérő pedagógus, iskola titkár, könyvelő, pénztáros, munkaügyi előadó, belső ellenőr, valamit a gépkocsivezető bére) 2.Dologi kiadások (gépkocsi fenntartási, karbantartási költsége, ügyviteli eszközök beszerzési, karbantartási költsége, irodaszer, papír, nyomtatvány költsége, igazgatási költségek, szakkönyvek, szakmai folyóiratok költsége, közbeszerzés költsége, fénymásoló költsége) Majd ez a bázis összeg felosztásra kerül a tagintézmények között, az alábbi változatok közül elfogadott mód szerint: 1.Költségvetés arányos felosztás 2.Tanuló létszám arányos felosztás 3.Tanuló létszám és költségvetés arányos felosztás (50-50 %)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Hamzáné Lakó Judit irodavezető