Nem-európai tudomány történet Szekeres András Márk

Bécsi kör és Popper (ismétlés) A Bécsi kör (jeles alakja: Rudolf Carnap) szerint a tudományos tézisek úgy alakulnak ki, hogy egyre több azt konfirmáló példát találnak, amiből egyre általánosabb törvényeket állítanak fel. Popper szerint a konfirmáció sose vezet biztos tudásra, az elméleteket nem lehet sosem igazolni, viszont megcáfolódhatnak. A döntő kísérletekkel lehet megcáfoltatni egy-egy tézist, a tudós feladata pedig az, hogy elméletét minél több próbának alávesse. Ez különbözteti meg a tudományt az áltudománytól. A tudományos tézisek a történelem során egyre közelebb konvergálnak a valósághoz, de sose lehetünk biztosak abban, hogy elértük azt. Lineáris fejlődés.

Pozitivista tudománytörténet Ezek az elméletek a tudományfilozófiából indultak ki és normatívak voltak. Elmondták, hogy hogyan kell(ene) működnie a tudománynak. A tudománytörténetet kiöregedett tudósok írták, szakmai anekdoták alapján. Zsenik a szereplői, elsőbbség viták érdekelték őket. Időnként társadalmi indoklást adtak arra, hogy valamit miért nem fedeztek fel korábban (például a kereszténység elnyomta a tudományokat), de az sose igényel magyarázatot, hogy valaki miért fedezi fel az igazságot.

Ezek a 20-30-as években alakultak ki, amikor a tudomány egy sikertörténet volt, és az emberi élet problémáinak megoldásait ígérte. A tudomány kitűntetett tudást eredményez, a tudományos módszer racionalitásának köszönhetően. A második világháború után és a hidegháború környezetében megváltozott a tudomány megítélése. A hatalom egyik eszközének tekintették, és így az ellenkultúra mozgalom a tudománytörténetre is hatott.

A tudomány különleges elbírálása megkérdőjeleződött. Tudománytörténettel történészek kezdtek el foglalkozni, és az eredmények megdöbbentőek lettek. Valójában a tudomány egyáltalán nem úgy működik, mint ahogy a tudományfilozófusok elképzelték.

Esettanulmány Galilei és a heliocentrikus világkép A pozitivista tudománytörténetben ez egy klasszikus példa: A ptolemaioszi földközpontú modell már rendkívül bonyolult volt, annak érdekében, hogy az előrejelzései egybeessenek a bolygók tényleges mozgásával. A napközpontú modell egy csapásra helyrerakta a problémát, a megfigyelt adatokat sokkal egyszerűbben megmagyarázza. A Jupiter holdjainak megfigyelése alátámasztja azt, hogy nem minden a Föld körül kering. Vallási okokból nehezen fogadták el.

Bizonyítás nehézségére példa Valójában egyáltalán nem így zajlott a Galilei vita. Napközpontú kozmológiánál probléma, hogy miért nem érzékeljük a mozgást? Ehhez egy újabb tézist kell bevezetni, a relatív mozgások elméletét. Az új elmélet alátámasztásához tehát egy másik elméletet is meg kell változtatni. Ez nem túl jó érveléstechnikailag. Galilei a „kísérletezés atyja” azt mondja, csodálja Keplert amiért mer minden tapasztalat ellenére hinni elméletében. A kopernikuszi napközpontú modell NEM csökkentette a modell és a mért adatok közti eltérést.

A távcső működésére kétszáz évvel később lesz csak optikai elmélet, addig tehát nem világos, hogy miért és pontosan hogyan működik. A korabeli távcsövek gyakran optikai csalódást okoztak (a Holdat például úgy látták rajtuk keresztül, mintha a távcső belsejében lenne). Galilei egyszer összehívott egy társaságot, hogy megmutassa nekik a Jupiter holdjait. A társaság fele semmit sem látott a távcsőben.

Az inkvizíció tudományos vitát rendezett Galileivel. Bellarmino bíboros azt írta, hogy ha Galilei érvei meggyőzőek lennének, akkor az egyháznak el kéne fogadnia a napközpontú világképet, és a bibliában ennek ellentmondó részletet úgy kell kezelniük, hogy ezt ők értelmezték félre – mint ahogy ilyet már tettek. Tehát nem zárkóztak el eleve a másik álláspontjának elfogadásától. Galilei álláspontja a korabeli arisztoteliánus tudományosság szempontjából tarthatatlan volt, a mai világban áltudományos ponyvának tekintenénk.

Galilei egy másik érvelésében látszólag nincs ennyi probléma Galilei egy másik érvelésében látszólag nincs ennyi probléma. (Fontos tudni, hogy az arisztotelészi filozófiában a logikai bizonyítás a döntő, a kísérletek nem relevánsak, mert mesterséges beavatkozás szükséges hozzájuk). Arisztotelész szerint egy tárgy súlyával arányos sebességgel esik (amit a közegellenállás módosít). Galilei szerint ez súlytól független, egyenlően gyorsul minden szabadon eső test.

Galilei az arisztotelészi elméletből kiindulva ellentmondást mutat ki, így reductio ad absurdum módon bizonyítja tézisét. Vegyünk egy könnyebb és egy nehezebb tárgyat. Összerakva a kettőt, egy még nehezebbet kapunk, amelynek tehát még gyorsabban kellene esnie, mint a nehezebbiknek önmagában. Vegyük megint ezt a két tárgyat, és kössük össze kötéllel. A nehezebbnek kellene gyorsabban esnie, de a könnyebbik hátrahúzza, ezért a közös sebességüknek kisebbnek kellene lennie mint a nehezebbiknek. Ugyanarra az esetre tehát két eltérő eredményt kaptunk, ellentmondásra jutottunk, az arisztotelészi „képlet” hibás.

Ez látszólag teljesen jó érvelés Ez látszólag teljesen jó érvelés. Mindenki, aki józan eszével gondolkozik beláthatja, hogy igaz. Mindenkinek el kell fogadnia a Galilei féle konklúziót. Így működik a hagyományos nézet szerint a tudomány. Azonban Galilei valójában felhasznált olyan rejtett premisszákat, amelyekkel Arisztotelész nem értene egyet.

Először is Arisztotelész számára nem mindegy, hogy valami egy dolog, vagy kettő. Tehát teljesen lefogadható az a konklúzió, ha a két dolog eggyé válik, akkor más az esési sebessége, mintha csak kötéllel lenne összekötve. Másrészt a kötéllel összekötés esetében a szabadesés (Arisztotelésznél: természetes mozgás) és egy erőhatás (Arisztotelésznél: mesterséges mozgás) összhatásáról beszél Galilei, és feltételezi hogy egyszerű összeadással ez megoldható. Az arisztotelészi fizika ilyesmit nem ismer. Valójában tehát ez az érvelés sem volt korrekt arisztoteliánus érvelés, egy arisztoteliánus tudóst Galilei nem győzött meg semmiről. Galilei más premisszákból jutott el a másféle konklúziójára.

Kuhn féle paradigma elmélet A tudományban paradigmák vannak, amelyek meghatározzák a premisszákat, az elfogadható módszereket (kísérlet dönt-e, vagy a logika), a kérdéseket, és a főbb téziseket. Egy paradigmában szoktak lenni megoldatlan problémák. Hatások összeadódása Arisztotelésznél Hold pályája 100 évig nem volt jó newtoni fizikában. Merkúr perihélionának eltérése a newtoni fizikában. Fekete lyukon belüli fizika ma. Fókuszpontban levő tárgy látszólagos távolsága.

A paradigmákat nem lehet összevetni, összemérhetetlenek A paradigmákat nem lehet összevetni, összemérhetetlenek. Ezért nem lehet köztük érveléssel dönteni. A paradigma váltás társadalmi folyamat, a régi paradigma hívei egyszerűen kihalnak. Az új paradigma elfogadása hit kérdése. (Galilei, „a kísérletezés atyja”, leírja, hogy mennyire csodálja Keplert, amiért a tapasztalattal ellenére hitt a copernicusi világképben).

Természetesen a kuhni elmélet se hibátlan, és vannak eltérő irányzatok. Például a paradigma fogalma, ami az egész lényege elég képlékeny. Időnként Kuhn mintha az egész fizikára, vagy egész kémiára alkalmazná, máskor szűk területeket külön paradigmának tekint.

Modern tudománytörténet Ezen az alapokon íródó tudománytörténet feladatai tehát: Egy paradigma rejtett előfeltevéseinek megkeresése Paradigma váltások vizsgálata Kuhn megkülönböztet tudományt és áltudományt. Szerinte amikor kialakul az első paradigma az a tudomány kezdete. A társadalomtudományokat se tekinti érett tudománynak. (Ezt mi máshogy fogjuk kezelni).

Externális tudománytörténet: tudományon kívüli hatások vizsgálata. SK: Sociology of Science, a tudományos változások szociális okainak kutatása. Ennek is több féle értelmezése van. Felmerül, hogy a tudományos eredményeket nem felfedezik, hanem feltalálják.

A nyugati tudomány mítoszának lerombolása Dogma: a tudományos módszer minőségileg jobb tudást eredményez, mint a köznapi. De mi is az a tudományos módszer? A racionális gondolkodás. De mi racionális? Megmutatjuk, hogy lényegében az, amit olyasmi, mint a nyugati tudomány – tehát ez egy körkörös érvelés.

Dedukció problémái Lewis Caroll: Mit mondott a teknősbéka Akhilleusznak? Legegyszerűbb logikai következtetés: 1. A=> B 2. A. Tehát B „Minden ember halandó, Szókratész ember, tehát Szókratész halandó.” Ez a leválasztás szabálya.

Egy érvelést két módon lehet megtámadni: a premisszáit, vagy a következtetés érvényességét. „A jó tanulók minden órán ott vannak. Péter minden órán ott van. Tehát Péter jó tanuló.” Itt az érvelési séma (ami hibás): „1. A=> B 2. B Tehát A”

1. A=> B 2. A. 3. (A=>B)&A => B Akhilleusz érvelése: 1. A=> B 2. A. Tehát B Erre a teknősbéka azt mondta, hogy ő elfogadja a premisszákat, de nem fogadja el az érvelést. Erre Akhilleusz explicitté tette az érvelési szabályt (ami ez esetben egy helyes szabály): 1. A=> B 2. A. 3. (A=>B)&A => B Tehát B

A teknősbéka ismét elfogadta mindhárom premisszát, de nem fogadta el a következtetési szabályt. Akhilleusz kényszeredetten folytatta stratégiáját, és felvett egy negyedik premisszát: {(A=>B)&A&[(A=>B)&A=>B]}=>B És így tovább a végtelenségig.

Indukció problémái „A nap minden nap felkelt eddig, tehát holnap is fel fog kellni”. „Én minden nap éltem, tehát holnap is élni fogok” Az egyik jó, a másik rossz. Ha nem hivatkozunk dedukciós érvekre, nem tudunk különbséget mondani.

Az indukció arról szól, hogy múltbéli tapasztalataink alapján elvárjuk, hogy a jövő is ugyanúgy fog működni. Az indukció működő módszer, életünkben számtalanszor kipróbáltuk már és segített. Ezért fogadjuk el az indukció által adott következtetéseket. Vegyük észre hogy az előbbi érvelés is indukciós érvelés, egy rossz körkörösség!