KAMDOU.NET Vous Présente Les meilleurs Diaporamas Gratuits.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A munkahelyi egészségfejlesztés lehetőségei, nemzetközi tapasztalatok
Advertisements

a sebesség mértékegysége
A két vízi út között ugyanis 24 m (!) a szintkülönbség!
Bizalom, társadalmi tőke, intézményi kötődés
Egyenletes körmozgás.
Készítette: Tóth Ildikó Itthon eddig még nem látott méretű, mintegy 65 méter magas óriáskereket állít fel közösen a Belváros önkormányzata.
{ MSTT – Nyerges Mihály Emlékkonferencia Eredményjelző: Magyar sport 2012.
Csökkentse költségeit a Shellel Magyar Fuvarozói Fórum
A NAPPALOK ÉS ÉJSZAKÁK váltakozása
7. Az idő mérésére használt csillagászati jelenségek
Zene: John Lennon - Imagine London délkelet-Britanniában van, a legnagyobb város az Egyesült Királyságban, és évszázadokon át fővárosa a Brit Birodalomnak.
0 Budapest, december 8. Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten Nyitórendezvény Előadó: Nemecz Gábor Szakigazgató Beruházási.
FOTÓ március 2010 Wuhan pályaudvar A legmodernebb kínai szupergyors vasút.
A mosómedve.
A Föld, mint égitest.
A Föld keringése a Nap körül. Az évszakok váltakozása.
A Föld helye és mozgása a Naprendszerben
PEKINGI OLIMPIA 2008.
Róma az örök város.
EU alapismeretek E-Learning.
Cigány ügyek az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt Siófok, szeptember 16.
A két vízi út között ugyanis 24(!)m. a szintkülönbség!
Feladatok mértékegységek átváltására
ÖSSZEFOGLALÓ FELADATOK
Hatalmi átrendeződés Európában. ( )
A Microsoft Windows Vista gazdasági hatásai Lehetőségek az ökoszisztéma számára Microsoft Innovációs Nap november 27. Komáromi Zoltán Ügyvezető igazgató.
Hurrikánok, Tájfunok, Tornádók
Az EU kohéziós politikájának 20 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi adjunktus SZIE GTK RGVI.
Rácz Margit MTA KRTK Világgazdasági Intézet kutatási igazgató Válság és válságkezelés az eurózónában.
Melléklet az 1. olimpiai TOTÓ-hoz
hogy mitől zakatol a vonat?
A dán Odense Steel hajógyár konstrukcióját 2006
Webes változat, animáció nélkül !!!
Kerékpártároló átadás
„Családtámogatások, rugalmas munkavégzési formák és társadalmi kohézió” műhelykonferencia Budapest, november 24. Dr. Pulay Gyula, főigazgató, ÁSZ.
A Nap mozgása az égbolton nappal. A Föld forgása saját tengelye körül.
Európai Unió Mezőgazdasága
 : a forgásszög az x tengelytől pozitív forgásirányában felmért szög
GLOBAL CORRUPTION BAROMETER 2010 Globális Korrupciós Barométer Közvéleménykutatás az emberek korrupcióval kapcsolatos tapasztalatairól December 9.
Európai közjog és politika Jogász szak (nappali/levelező képzés) 2006/2007./I. félév Széchenyi István Egyetem (Győr)
Andrássy út Hősök tere Vajdahunyad vára
Szabadság-szobor (New York)
GENERALI Alapkezelő Zrt. Nyugdíjpénztári megtakarítás a többi befektetés mellett Schuszter Péter vezérigazgató Generali Alapkezelő 2008/../.. Pénztárkonferencia.
1914.
BAKOS KÁROLY súlyemelés.
KÖZSZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Általános Vállalkozási Főiskola III. évfolyam 2008/2009. tanév 3. Az Európai Unió politikái.
Kör és forgó mozgás.
Az Európai Unió bővülése Vincze János, 12. osztály Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen >
Energiatakarékos tetőszerkezet
Anglia- Portsmouth.
Tianmen-hegység: Kínában található, észak Hunan tartományban, a közeli város Dayong. (Sokan elbizonytalanodnak a neve miatt, Tianmen, mely nagyon hasonlít.
A FÖLD, A KÉK BOLYGÓ A FÖLD FORGÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
Kerékpártúrák. Kerékpározás előnyei Olcsó, használatát nem korlátozza a benzin árának az emelkedése. Gyors. A kerékpár csak látszólag lassú közlekedési.
Triatlon. Történet o Első triatlon verseny California, USA. o ITU (Nemzetközi Triatlon Szövetség) o Olimpiai debütálás Sydney, AUS.
Magyar sportolók a Londoni Olimpián.
London Zoo kvíz. Melyik évben nyílt meg a nagy közönség előtt? O A 1829 O B 1847 O C 1856.
Szerkezetek lesugárzása. Hangtér a lemez előtt Részecskekitérések a lemez előtt.
Áttekintés a mozgóképes tartalomfogyasztás átalakulásáról Magyarországon és a CEE régióban.
LÉLEGZET ELÁLLÍTÓ PLAFONOK Nápolyi Metro-állomás, OIaszország.
OLIMPIA OLIMPIA Az első nyári olimpiát hivatalosan a görögországi Athénban rendezték április 6-a és április 15-e között.
Hollandia, a vizek ura Készítették: Kovács Péter, Ferke Dominik, Gál Zsombor, Tőrös András (6.A)
High-tech építészet és Sir Norman Foster
Földrajzi elhelyezkedés
Ide figyelj nyuszi pajtás, jöjj be hozzánk egy kicsit, nyújtsd ide a tapsi füled, súgok bele valamit. Közeledik húsvét napja, el ne felejtsd kedvesem,
Les meilleurs Diaporamas Gratuits
A két vízi út között ugyanis 24(!)m. a szintkülönbség!
2 mi 4800 ft = ______ ft.
A HOLD Átmérője 3476 km Távolsága a Földtől km
a sebesség mértékegysége
A Föld, mint égitest.
Előadás másolata:

KAMDOU.NET Vous Présente Les meilleurs Diaporamas Gratuits

Az EDF Energy London Eye, közismert nevén a London Eye (A nevet a fő támogató, a British Airways adta) más néven a Millennium Wheel ("millenniumi óriáskerék"), Londonban a évi ünnepségekre épült.

A Millenniumi kerék előtt van a Westminster. A kerék a legmagasabb Európában: 135 méter. Felépítése hasonlít a kerékpáréhoz, melynek sugárnyalábjai támogatják. A keréken 32 zárt légkodcionált gondola van. Egy teljes kör 30 percig tart

A keréken 32 tojás alakú, zárt, légkondicionált kabin van, a külső kerülethez csatlakoztatva. Egy kapszula 10 tonnás, és minden kabinban elfér 25 fő, az utasok szabadon tudnak járni a kapszulában vagy ülhetnek..

A kerék forog másodpercenként 26 cm-t fordul (kb. 0,9 km / h ), így egy fordulat 30 percig tart. A kerék elég lassú ahhoz, hogy az utasok ki-és beszállása veszélytelen legyen. A London Eye-ben LED világítás van, 2006 decembere óta. Nem szükséges manuálisan cserélni a fénycsöveket.

A kerék 1870 tonna acél. - Az acélt adta az Egyesült Királyság és Hollandia -A kábelek Olaszországból, a csapágyak Németországból érkeztek. -- A forgó tengelyeket és csomópontokat a Cseh Köztársaságban öntötték. - A kapszulákat Franciaországban készítették. - Az üveg Olaszországból származik.

Bejelentették, hogy az olimpiai jelképet is csatolják az óriáskerék tetejére a nyári olimpia idejére(2012). A London Eye 2010 március 9-én ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját.

KAMDOU.NET Vous Présente Les meilleurs Diaporamas Gratuits