A szónál nagyobb egységek

Frazémák: szó értékű, állandósult szókapcsolatok. Pl.: körmére ég a gyertya, nem teszi ki az ablakba. Alakilag kötött szószerkezetek, eltérően a beszédben alkalmilag összeálló szintagmáktól. Pl.: piros alma  két önálló szabad lexémára lehet bontani, alkalmi szerkezet fabatkát sem ér, magasan hordja az orrát  alaki kötöttség és jelentésbeli integráltság

A fenti szólások jelentése egy-egy szóval kifejezhető: értéktelen, illetve gőgös. Ezek a szóértékű kifejezések tisztán lexéma értékűek. Ugyanebbe a csoportba tartoznak a mondatértékű közmondások, a szállóigék, főként az alaki kötöttségük miatt.

A frazémák jelentése általában több, más, mint az alkotó tagok jelentéseinek összege. A frazéma néha idiomatikussá, azaz teljes egészében átvitt jelentésűvé válik azáltal, hogy elhalványul az alkotó elemek jelentése: vérszemet kap. Máskor a frazéma egészének a jelentése megőriz valamit a szerkezetet alkotó elemek jelentéséből: nagy kanállal eszik.

Az alaki kötöttség, a jelentésbeli integráltság vagy a hangulati, érzelmi töltet alapján a következő frazémacsoportokat különíthetjük el: szokványos kifejezésmódok szólások szállóigék közmondások

Szokványos kifejezésmódok: a lexémák alkalmi kapcsolatainak a gyakori ismétlődése révén kialakult beszédfordulatok. Többségük még nem vált átvitt értelművé. Társalgási vagy népmesei fordulatok: Hogy vagy? Részemről a szerencse, Hol volt, hol nem volt; Körülírások – nincs képi vagy hangulati hatásuk, akárcsak a fordulatoknak. Bizonyos nyelvi stílusban gyakoriak, például a hivatalos vagy ünnepélyes stílusban: esküt tesz, megállapodást köt, eljárást indít.

Közhelyszerű kifejezések (klisék): van bizonyos képi hatásuk, de inkább tréfás hangulatot keltenek: úszik a boldogságban, a távozás hímes mezejére lép. Használatuk kerülendő! Képes kifejezések - a képszerűségre törekvő kifejezésekben a jelentésváltozás nyilvánvaló, mindenki számára érthető: gurul a nevetéstől, dühbe gurul, kezet emel valakire, láb alatt van. Szakkifejezések - a pontos terminológia követeli meg. Pl.: elbeszélő múlt, korlátolt felelősségű társaság.

Szólások: gazdag hangulati tartalom, átvitt jelentés és a beszédhelyzethez való kötöttség jellemzi őket. Pl.: cigányútra megy, vérszemet kap, ötödik kerék, ismeri csínját-bínját. A leggyakoribb alakváltozat az igés szerkezet: vásárra viszi a bőrét, nagy fába vágja a fejszéjét, stb. Az ige ragozás útján illeszkedik a mondatban (általában E/3.- személyű igealakok). Gyakoriak a párhuzamos felépítésű szerkezetek, amelyek éppen az állítmányt helyettesítik: egyszer hopp, máskor kopp, se pénz, se posztó.

Attól függően, hogy a közlésben mekkora „részt vállalnak”, megkülönböztetünk: elemi, mondatrész nagyságú szólást: suba alatt, nyakló nélkül, Hencidától Boncidáig. szószerkezet, szintagma-méretű: ember a gáton, fából vaskarika mondatértékű: Rájött az ötperc, Nem teszi ki az ablakba. Ez utóbbiak közel állnak a közmondásokhoz.

A szólások valóságos tárháza régmúlt korok szokásainak, történeteinek A szólások valóságos tárháza régmúlt korok szokásainak, történeteinek. Ugyanakkor a szókészlet egyik legmozgékonyabb rétege is. A régmúlt korok mesterségeit, kultúráját, szokásrendjét őrzik olyan szólások, mint: maga malmára hajtja a vizet, cserben hagy Fiatalabb szólások: leesik a tantusz, ejtőernyős a tantusza.

A közlés stílusértékét nagymértékben növelhetik a megfelelő módon, helyen és időben használt szólások. DE: csínján kell bánni velük. Egy, a szövegkörnyezetbe nem illő szólás, esetleg egy szóláskeverék, jobb esetben komikus hatást kelthet: *lándzsát tör felette, *még ő áll a ló túlsó oldalán, stb. Nem toldalékolhatók szabadon, a szórendjük általában kötött. Helytelen formáknak minősülnek az ilyen alakok is: *megkapja a vérszemet; *se farka, se füle; *túllő a lovon. Ez utóbbi két szólás keverése, kontaminációja: túllő a célon, ill.: átesik a ló túlsó oldalára.

A szóláshasonlatok olyan mondat formájú szerkezetek, amelyben egy fogalomhoz – valamely közös vonás alapján – hozzárendelünk egy szemléletes képet. Kerülgeti, mint macska a forró kását. A szóláshasonlat alaptagjának jelentése erőteljesebbé, képszerűvé válik. Szerkezetileg általában hiányos szerkezetű hasonlító alárendelő összetett mondatok.

A szállóigék akár kultúr-frazémáknak is nevezhetők, ugyanis valamely híres ember megőrzött, fennmaradt mondásának szó szerinti idézése: A kocka el van vetve. (Caesar); Ember küzdj, és bízva bízzál! (Madách) A közmondások – általános érvényű megfigyeléseket, igazságtartalmakat kifejező mondatok. Néha nehezen különíthetők el a szólástól. Megkülönböztetési szempont lehet az, hogy beépül-e, vagy csak társul az illető beszédrészhez, mondathoz. A szólások általában beépülnek a mondatba, míg a közmondások társulnak, mintegy illusztrációként a mondathoz. Például: Így van ez, bizony, holló hollónak nem vájja ki a szemét.