Németország turizmus földrajza. Németország Terület (km 2 ) 357 021 Népesség (ezer fő), 2004 82 177 Főváros Berlin (3 425 759 fő, 1998) Államforma szövetségi.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Németország 8. osztály földrajz.
Advertisements

Készítette: Albert Krisztina
Tartalom Himnusz Megalakulása Road trip Szimbólumai Alapinformációk
Németország és tartományai
Erdély földrajza - Erdély jelképei
Északi-középhegység Elsősorban harmadidőszaki vulkáni kőzetek: andezit, andezittufa, riolt, riolittufa Középidei üledékek: Cserhát egyes részei, Bükk,
ROMÁNIA.
Róma az örök város.
EUROPA A DUNA hosszában A Duna, mint a második legnagyobb folyó földrészünkön(az els ő a Volga) kilométer hosszan nyújtózik. A Fekete-erd ő ben.
Hegységeink, dombvidékeink nemzeti parkjai
Velence Magyarország egyik leggyorsabban, leglátványosabban fejlődő kisvárosa, mely a Velencei-tóval a Velencei- hegység lankás dombjaival, hazánk egyik.
Az észak-magyarországi régió idegenforgalma
Magyarország Természeti Kincsei
A magyar városok szerkezetének átalakulása a rendszerváltozás után
BUDAPEST, MINT VILÁGVÁROS
Budapest mint világváros
4.a. EURÓPA – VÍZHÁLÓZAT -sűrű és egyenlőtlen eloszlású
Budapest mint világváros
Budapest mint világváros
Ausztria turizmus földrajza
Svájc turizmus földrajza
FÖLDRÉSZEK.
Közép-Magyarország turisztikai régió vonzerői
Görögország vonzerői Andalits Alexandra.
K ESZTHELY TURIZMUSA K ESZTHELY FÖLDRAJZA Balaton nyugati végén, a Keszthelyi-öböl partján, a Zala folyó torkolatától északra fekszik A környéken.
Pécs turizmusa.
Budapest turisztikai marketingje
Készítette: Horváth Mónika
Világ legrégebbi még lakott városa
Dunakanyar Bemutatása.
Ukrajna.
Ausztria Valacsay András.
Budapest mint világváros
Budapest mint világváros
Magyarország néhány diában
Olaszország.
Vonzástényezők vizsgálata két fürdőváros példáján
Itt vagyunk mi.
Linzi Turistaszövetség A DUNA PARTI LINZ 2009-ben Európa kulturális fővárosa.
Magyarország.
A kárpát-medencei földrajzi környezet jellemzői és azok változásai a történeti korszakokban
Ausztria 8.A Pongrácz Emese.
Liechtenstein Kováč Sofia 8.a.
NÉMETORSZÁG Kiács Réka 8.A.
Svájc.
Lengyelország Rzeczpospolita Polska.
Németország.
Osztrák Köztársaság Görcs E. 8.a.
Németország Kozmer Mario 8.a.
Ellas / Elleniké / Demokratia Görög Köztársaság
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága
Francia Köztársaság.
Francia Köztársaság.
Balaton „Tengernyi élmény itthon”. A legjelentősebb belföldi fogadóterület I-IX. hó: (22,2,%) A teljes vendégforgalom alapján második I-IX.
Német Szövetségi Köztársaság
Szerbia – Szerb Köztársaság
KERESZTREJTVÉNY: Jelenleg 27 tagállama van, május 1-től hazánk is a tagországok közé tartozik - két szó – második szó 2. betű A „ Tenger.
LINZ.MEGVÁLTOZOTT, KITEKINTÉS | 2014, augusztus.
Tartalom Himnusz Megalakulása Road trip Szimbólumai Alapinformációk
LINZ. NÉZŐPONTOK október.
Németország erőforrásai
Németország.
Az európai nagyvárosok népesedés szerinti típusai
Svédország és Balti államok
Készítette: Koleszár Gábor
Topográfiai gyakorlatok Közép - Európa
MAGYARORSZÁG NEMZETI PARKJAI
A III. Fazola-napok alkalmából rendezett szimpózium (2009
4. SZERBIA FÖLDRAJZI FEKVÉSE.
Németország Készítette: Kiss Dzsenifer és Lőrincze Viktória (8. o.)
Előadás másolata:

Németország turizmus földrajza

Németország Terület (km 2 ) Népesség (ezer fő), Főváros Berlin ( fő, 1998) Államforma szövetségi köztársaság Hivatalos nyelv német Pénznem Euro (2002) 1 német márka=100 pfennig Fő vallások evangélikus 34,1% római katolikus 33,4% GDP/fő (USD),

Németország turisztikai adottságai Forrás: ROSEMARY B pp. 293.

Természeti adottságok Az országot változatos felszín borítja, a mélyföldtől az alföldön, dombvidékeken keresztül a magashegységig mindegyik domborzati kategória előfordul. Az országot változatos felszín borítja, a mélyföldtől az alföldön, dombvidékeken keresztül a magashegységig mindegyik domborzati kategória előfordul. Bár tengerparttal is rendelkezik, északi fekvése és óceáni éghajlata miatt az idegenforgalom számára nem túl kedvező. Ennek ellenére az aktív üdülés lehetőségeinek magas színvonalú infrastruktúrája és különleges természeti értékei (Watt-tenger) miatt mégis jelentős idegenforgalmi területnek számít. Bár tengerparttal is rendelkezik, északi fekvése és óceáni éghajlata miatt az idegenforgalom számára nem túl kedvező. Ennek ellenére az aktív üdülés lehetőségeinek magas színvonalú infrastruktúrája és különleges természeti értékei (Watt-tenger) miatt mégis jelentős idegenforgalmi területnek számít. A déli tengereket némileg pótolják a végmorénatavak (Bodeni- tó, Chiemsee). A déli tengereket némileg pótolják a végmorénatavak (Bodeni- tó, Chiemsee). A harmadidőszaki szerkezeti mozgások során kialakult törések a gyógyturizmus alapját jelentő termálvonalakat hozták létre (pl. Baden-Baden, Wiesbaden). A harmadidőszaki szerkezeti mozgások során kialakult törések a gyógyturizmus alapját jelentő termálvonalakat hozták létre (pl. Baden-Baden, Wiesbaden). Németország a Bajor-Alpok révén magashegységgel is rendelkezik, amely a síelés, alpinizmus és az extrém sportok számára biztosít lehetőséget. Németország a Bajor-Alpok révén magashegységgel is rendelkezik, amely a síelés, alpinizmus és az extrém sportok számára biztosít lehetőséget.

Nemzeti Parkok Összesen: 15 darab Nemzeti Park Összesen: 15 darab Nemzeti Park Eifel Nemzeti Park Eifel Nemzeti Park Eifel Nemzeti Park Eifel Nemzeti Park Kellerwald-Edersee Nemzeti Park Kellerwald-Edersee Nemzeti Park Kellerwald-Edersee Nemzeti Park Kellerwald-Edersee Nemzeti Park Schleswig-Holstein Wadden Sea Nemzeti Park Schleswig-Holstein Wadden Sea Nemzeti Park Schleswig-Holstein Wadden Sea Nemzeti Park Schleswig-Holstein Wadden Sea Nemzeti Park Hamburg Wadden Sea Nemzeti Park Hamburg Wadden Sea Nemzeti Park Hamburg Wadden Sea Nemzeti Park Hamburg Wadden Sea Nemzeti Park Alsó Szászprszág Wadden Sea Nemzeti Park Alsó Szászprszág Wadden Sea Nemzeti Park Alsó Szászprszág Wadden Sea Nemzeti Park Alsó Szászprszág Wadden Sea Nemzeti Park Jasmund Nemzeti Park Jasmund Nemzeti Park Jasmund Nemzeti Park Jasmund Nemzeti Park Vorpommern Laguna Nemzeti Park Vorpommern Laguna Nemzeti Park Vorpommern Laguna Nemzeti Park Vorpommern Laguna Nemzeti Park Müritz Nemzeti Park Müritz Nemzeti Park Müritz Nemzeti Park Müritz Nemzeti Park Alsó Odera Völgy Nemzeti Park Alsó Odera Völgy Nemzeti Park Alsó Odera Völgy Nemzeti Park Alsó Odera Völgy Nemzeti Park Harz Nemzeti Park Harz Nemzeti Park Harz Nemzeti Park Harz Nemzeti Park Felső Harz Nemzeti Park Felső Harz Nemzeti Park Felső Harz Nemzeti Park Felső Harz Nemzeti Park Hainich Nemzeti Park Hainich Nemzeti Park Hainich Nemzeti Park Hainich Nemzeti Park Szász Svájc Nemzeti Park Szász Svájc Nemzeti Park Szász Svájc Nemzeti Park Szász Svájc Nemzeti Park Cseh-erdő Nemzeti Park Cseh-erdő Nemzeti Park Cseh-erdő Nemzeti Park Cseh-erdő Nemzeti Park Berchtesgaden Nemzeti Park Berchtesgaden Nemzeti Park Berchtesgaden Nemzeti Park Berchtesgaden Nemzeti Park

Folyók-belvízi hajózás Rajna és mellékfolyói Rajna és mellékfolyói Duna és mellékfolyói Duna és mellékfolyói Elba és mellékfolyói Elba és mellékfolyói Weser és mellékfolyói Weser és mellékfolyói Odera és mellékfolyói Odera és mellékfolyói Bodeni-tó Bodeni-tó Belvízi turizmus Belvízi turizmus

Tengerparti üdülőhelyek Északi-tenger partvidéke Északi-tenger partvidéke Balti-tenger partvidéke Balti-tenger partvidéke

Hegyek Bakancsos és síturizmus Bakancsos és síturizmus Alpok Alpok Bajor-erdő Bajor-erdő Türingiai-erdő Türingiai-erdő Sváb-Alb Sváb-Alb Fekete-erdő Fekete-erdő

Történelmi adottságok A jelenlegi Németország területén a történelem során végig vezető szerepet játszó államok léteztek. A jelenlegi Németország területén a történelem során végig vezető szerepet játszó államok léteztek. (Frank Birodalom, Német-Római Birodalom, választófejedelemségek, 1870: Németország egységesítése) (Frank Birodalom, Német-Római Birodalom, választófejedelemségek, 1870: Németország egységesítése) Az egykori és mai gazdasági fejlettség megmutatkozik az építészet sokszínűségében, a művészeti alkotások gazdagságában, amelyek a mai német beutazó turizmus egyik alappillérét jelentik. Az egykori és mai gazdasági fejlettség megmutatkozik az építészet sokszínűségében, a művészeti alkotások gazdagságában, amelyek a mai német beutazó turizmus egyik alappillérét jelentik. Bár a második világháború súlyos pusztításokat okozott, a városok többségének sikerült megőriznie idegenforgalmilag is értékes arculatát. Bár a második világháború súlyos pusztításokat okozott, a városok többségének sikerült megőriznie idegenforgalmilag is értékes arculatát. Az újraegyesítés után a turizmusban is rendkívüli fejlesztések történtek az egykori NDK területén is, de a különbségek, főként az infrastruktúrában, még ma is érezhetők. Az újraegyesítés után a turizmusban is rendkívüli fejlesztések történtek az egykori NDK területén is, de a különbségek, főként az infrastruktúrában, még ma is érezhetők.

Irodalom Heidelberg egyetem Heidelberg egyetem Goethe, Eichendorff, Hölderlin, Brentano, Keller, Mark Twain Goethe, Eichendorff, Hölderlin, Brentano, Keller, Mark Twain Erfurt: „Goethe nyomdokaiban Türingia Rómájában” Erfurt: „Goethe nyomdokaiban Türingia Rómájában” Lübeck: Heinrich és Thomas Mann Lübeck: Heinrich és Thomas Mann Augsburg: Bertold Brecht Augsburg: Bertold Brecht Grimm testvérek Grimm testvérek Brémai muzsikusok (élőben adják elő) stb. Brémai muzsikusok (élőben adják elő) stb.

Zene Johann Sebastian Bach Johann Sebastian Bach Erfurt: „Türingiai Bach hetek”, Bach túrák a városban Erfurt: „Türingiai Bach hetek”, Bach túrák a városban Brahms Brahms Wiesbaden: III. szimfónia Wiesbaden: III. szimfónia Wagner Wagner Nürnbergi mesterdalnokok Nürnbergi mesterdalnokok Wolfgang Amadeus Mozart Wolfgang Amadeus Mozart Augsburg: Nyári Mozart Fesztivál Augsburg: Nyári Mozart Fesztivál Ludwig von Beethoven Ludwig von Beethoven Bonn Bonn

Építészet Római Birodalom épített emlékei Római Birodalom épített emlékei Trier ősi romjai (UNESCO) Trier ősi romjai (UNESCO) Középkor Középkor Római építészet Római építészet Gótikus építészet Gótikus építészet Heidelberg kastélya, Freiburg Heidelberg kastélya, Freiburg Reneszánsz építészet Reneszánsz építészet Augsburg Augsburg Barokk Barokk Potsdam (UNESCO), Münster Potsdam (UNESCO), Münster

Hanza városok Hanza városok Bréma, Lübeck (UNESCO), Rostock Bréma, Lübeck (UNESCO), Rostock

Városok Berlin Berlin 3 operaház, 2 koncertterem, 150 színház 3 operaház, 2 koncertterem, 150 színház Köln Köln Rajna mentén Rajna mentén Drezda Drezda Elba mentén Elba mentén Düsseldorf Düsseldorf Frankfurt am Main Frankfurt am Main 40 múzeum, Goethe születési helye, császárok koronázási városa 40 múzeum, Goethe születési helye, császárok koronázási városa Hamburg Hamburg

Hannover Hannover Világkiállítás (2000) Világkiállítás (2000) München München „Oktoberfest” sörfesztivál „Oktoberfest” sörfesztivál Stuttgart Stuttgart Németország legnagyobb Németország legnagyobbBorfesztiválja etc.: Lipcse, Zwickau, Cottbus etc.: Lipcse, Zwickau, Cottbus Rostock, Lübeck, Dortmund, Duisburg, Essen, Heidelberg, Nürnberg stb.

Tematikus utak German Alpine Route German Alpine Route German Alpine Route German Alpine Route The Castle Road The Castle Road The Castle Road The Castle Road Route of Industrial Heritage Route of Industrial Heritage Route of Industrial Heritage Route of Industrial Heritage Romanesque Route Romanesque Route Romanesque Route Romanesque Route Germany's Wine Street Germany's Wine Street Germany's Wine Street Germany's Wine Street German Fairy-Tale Route German Fairy-Tale Route German Fairy-Tale Route German Fairy-Tale Route The Romantic Road The Romantic Road The Romantic Road The Romantic Road The Glass Route The Glass Route The Glass Route The Glass Route The Goethe Route The Goethe Route The Goethe Route The Goethe Route The Classic Route The Classic Route The Classic Route The Classic Route Oranje Route Oranje Route Oranje Route Oranje Route The Old Salt Route The Old Salt Route The Old Salt Route The Old Salt Route The Weser Renaissance Route The Weser Renaissance Route The Route linking Germany's Medieval Timber-framed Houses The Route linking Germany's Medieval Timber-framed Houses The German Clock Route The German Clock Route Saxony Silver Route German Precious Stones Route Saxony Silver Route German Precious Stones Route The German Avenue Route The German Avenue Route European Route of Brick European Route of Brick Gothic"Bergstrasse" Holiday Route Gothic"Bergstrasse" Holiday Route The German Fen Route The German Fen Route

Körzetek (természeti nagytájak szerint) a) Nyugatnémet- alföld: A mélyföldek, Watt-tenger, Fríz- szigetek az ökoturizmusnak is, és egyben az aktív üdülésnek is fontos helyszínei (Borkum, Sylt-szigetek). a) Nyugatnémet- alföld: A mélyföldek, Watt-tenger, Fríz- szigetek az ökoturizmusnak is, és egyben az aktív üdülésnek is fontos helyszínei (Borkum, Sylt-szigetek). Az egykori Hanza-városok (Bréma, Lübeck) a kulturális turizmus központjai. Az egykori Hanza-városok (Bréma, Lübeck) a kulturális turizmus központjai. Hamburg. Hamburg. b) Keletnémet-alföld: A tengerparti üdülőhelyek (Warnemünde, Rügen szigete) mellett tradicionális üdülőterületnek számít a Mecklenburgi-tóhátság vidéke. A konferencia-, üzleti turizmus és a kulturális turizmus világhírű központjai Berlin és Potsdam. b) Keletnémet-alföld: A tengerparti üdülőhelyek (Warnemünde, Rügen szigete) mellett tradicionális üdülőterületnek számít a Mecklenburgi-tóhátság vidéke. A konferencia-, üzleti turizmus és a kulturális turizmus világhírű központjai Berlin és Potsdam.

c) Német-középhegység: Az alacsony hegyvidékek, szelíd dombvidékek, történelmi városok adják a turizmus alapját. c) Német-középhegység: Az alacsony hegyvidékek, szelíd dombvidékek, történelmi városok adják a turizmus alapját. Az északnyugati területen a Rajnai-palahegységbe mélyen bevágódott Rajna-völgy, peremén várakkal, kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír. Az északnyugati területen a Rajnai-palahegységbe mélyen bevágódott Rajna-völgy, peremén várakkal, kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír. A Mosell völgyével együtt a borturizmus legészakibb területe található itt. A Mosell völgyével együtt a borturizmus legészakibb területe található itt. Az Eiffel-hegység maar-tavai sajátos elemei a turizmusnak. Az Eiffel-hegység maar-tavai sajátos elemei a turizmusnak. A Rajna mentén világhírű kultúrtörténeti emlékek halmozódtak fel (Köln, Worms, Speyer). A Rajna mentén világhírű kultúrtörténeti emlékek halmozódtak fel (Köln, Worms, Speyer). Az üzleti turizmus fellegvára Frankfurt, a gyógyturizmusé Wiesbaden. Az üzleti turizmus fellegvára Frankfurt, a gyógyturizmusé Wiesbaden.

A Német-középhegység déli területének (Baden- Württemberg – Bajorország) fő vonzerejét elsősorban a kulturális étékeket felhalmozó városok jelentik, amelyek többnyire az UNESCO Világörökség részét is képezik (München, Nürnberg, Regensburg, Würzburg, Heidelberg, Stuttgart, Ulm, Rothenburg). A Német-középhegység déli területének (Baden- Württemberg – Bajorország) fő vonzerejét elsősorban a kulturális étékeket felhalmozó városok jelentik, amelyek többnyire az UNESCO Világörökség részét is képezik (München, Nürnberg, Regensburg, Würzburg, Heidelberg, Stuttgart, Ulm, Rothenburg). A gyógyturizmus központja a Felső-Rajna-völgyben törésvonal mentén létrejött Baden-Baden. A gyógyturizmus központja a Felső-Rajna-völgyben törésvonal mentén létrejött Baden-Baden. Az alacsony és középhegységek a szelíd turizmusnak a helyszínei (Fekete-erdő, Frank-Svájc, Bajor-erdő). Az alacsony és középhegységek a szelíd turizmusnak a helyszínei (Fekete-erdő, Frank-Svájc, Bajor-erdő). Nemzetközi rendezvények, fesztiválok bővítik a turisztikai kínálatot, a világ egyik legnagyobb rendezvénye a müncheni Oktoberfest sörfesztivál. A borturizmus is szerves részét képezi a délnémet turizmusnak (elsősorban a Rajna-völgy). Nemzetközi rendezvények, fesztiválok bővítik a turisztikai kínálatot, a világ egyik legnagyobb rendezvénye a müncheni Oktoberfest sörfesztivál. A borturizmus is szerves részét képezi a délnémet turizmusnak (elsősorban a Rajna-völgy).

A Német-középhegység keleti területén egyrészt a kulturális turizmus fellegvárai találhatók (Drezda, Lipcse, Weimar), A Német-középhegység keleti területén egyrészt a kulturális turizmus fellegvárai találhatók (Drezda, Lipcse, Weimar), másrészt a sziklamászás, túrázás klasszikus, kedvelt területe Szász- Svájc (Elbai-homokkőhegység). másrészt a sziklamászás, túrázás klasszikus, kedvelt területe Szász- Svájc (Elbai-homokkőhegység). Németországban sajátos turizmus ágazatnak számítanak a kegyeleti zarándoklatok, amelyeknek célpontjai az egykori koncentrációs táborok (KZ-ek), Dachau, Buchenwald. Németországban sajátos turizmus ágazatnak számítanak a kegyeleti zarándoklatok, amelyeknek célpontjai az egykori koncentrációs táborok (KZ-ek), Dachau, Buchenwald. d) Bajor-Alpok: d) Bajor-Alpok: A Keleti-Alpok északi üledékes övezetéhez tartozó hegységcsoport a klasszikus magashegységi turizmus, síelés, alpinizmus, extrém sportok magas színvonalon kiépített területe. A Keleti-Alpok északi üledékes övezetéhez tartozó hegységcsoport a klasszikus magashegységi turizmus, síelés, alpinizmus, extrém sportok magas színvonalon kiépített területe. Legjelentősebb központjai az olimpiai városok (Garmisch- Partenkirchen, Berchtesgaden a Königssee-vel). Legjelentősebb központjai az olimpiai városok (Garmisch- Partenkirchen, Berchtesgaden a Königssee-vel). A déli tengert helyettesítő Bodeni-tó a tavi üdülésnek a helyszíne, fő központja Lindau. A déli tengert helyettesítő Bodeni-tó a tavi üdülésnek a helyszíne, fő központja Lindau.