Nyelvtörténet I. 1. A nyelv állandóságának és változásának jellemzői, szükségszerűségük. A változások indítékai. A nyelvi változás és a nyelvi rendszer kapcsolatai.

…

A nyelv változandósága A nyelvre általánosan jellemző a változandóság (virtualitás). Mivel a nyelv dinamikus jellegű, emiatt benne van a változás lehetősége. (Vagyis a nyelvhasználó társadalom igényei szerint bővülhet, szűkülhet.) Pl. a jövevényszavakból (névszókból) tudunk igét képezni az –l igeképző segítségével.

A változatosság szerepe A nyelvi változást a beszélőközösség nyelvhasználatában az egyidejű változatosság hordozza magában. A „versengő” nyelvi változatok elfogadását vagy elutasítását (~megmaradását vagy eltűnését) társadalmi hatóerők szabályozzák, szabják meg. A nyelvi változás tudattalan: a nyelvi változás folyamata a közösségen belül együtt élő változatokon alapul, ezért nagyrészt kívül esik a beszélők tudatán.

A nyelvi változás megvalósulásai A nyelvben minden megváltozhat (de: nem egy időben!) Az egyes nyelvi elemek formája és jelentése; a nyelvi elemek állománya és funkciója; a nyelvváltozatbeli helyük; a gyakoriságuk; a szófajuk; szerkesztésmódjaik; a stílusértékük stb. (De: az egyes szinkrón állapotokban a nyelv állandó egységei, szerkezetei, részlegei stb. a meghatározók.)

A nyelvi rendszernek csak nagyon kis töredéke változik egy nyelvállapotban a hagyományozódó állandóval szemben. Pl. a Balassi vagy Heltai nyelvét a mai olvasó viszonylag jól megérti. A nyelvi változás tehát (általában) zökkenőmentes folyamat, amely megszakítások, nagy ugrások nélkül, folyamatosan zajlik.

A nyelvi változás fokozatossága Az átalakulásnak vannak fokozatai. A megjelenő új nyelvi elemek, szabályok nem a semmiből nőnek ki, hanem általában a meglévő régiekből alakulnak ki. 2. A nyelvi új mindig a régi változataként tűnik fel. A beszélő számára a réginek egy apró módosulataként mutatkozik az új változat. Pl. az új fonéma: a régi hang fonetikai variánsaként jelenik meg, arra alkalmas hangkörnyezetben. A -c: lát-szik, ját-szik: egy bizonyos fonetikai helyzethez kötötten (a t+sz hangkapcsolatot intervokális helyzetben c-nek ejtették. Ekkor még nem fonéma!) A -zs: az s hang egyik változataként jelent meg, pl. mos-dik, es-dekel (s + zöngés msh). Még ekkor nem fonéma, mert kötve volt egy fonetikai helyzethez. Ekkor az s-nek fonetikai helyzethez kötött variánsa. [Innen átterjedve más fonetikai helyzetre: fonologizálódik]

Hogy a fejlődés evolutív (lassú, fokozatos), az másban is megnyilvánul. 3. Amikor a régi (előzmény) mellé az új (a következmény) kialakul, a következmény nem szorítja ki mindjárt az előzményt. Kialakul az új, és hosszabb-rövidebb ideig együtt él az előzményével. Együtt használják egy vagy több nyelvállapoton át. Ok: a kommunikáció. Amíg az újat megszokják a beszélők, szükség van a régire.

A folyamat további részében több megoldás lehet. — Az új (a következmény) kiszorítja a régit (az előzményt). Ez utóbbi visszaszorul, elhal. — Előfordul, hogy mindkettő megmarad. A közösség mindkettőt felhasználja. Különböző értékeket rendel hozzájuk. A nyelv ily módon is gazdagodik, differenciálódik.

A kezdődő nyelvi változás helye és ideje A nyelvi változás általában bizonyos területe(ke)n, egyes emberektől (egyénektől), embercsoportoktól indul el. Az ő nyelvhasználatukból, először az egyéni nyelvhasználatból. Onnan, ahol; és akkor, amikor használják a nyelvet. Ha egyetlen helyről származik, egygócúnak nevezik. Ha azonos időben (egymástól függetlenül) több helyről is elindul, többgócúnak mondhatjuk.

A nyelvi változások típusai

1. Az állománybeli változások folyamatának iránya szerint Neologizálódás: a nyelvhasználatban és -rendszerben új elemek, jelenségek, funkciók, szabályok jönnek létre vagy kerülnek át más nyelvekből, nyelvváltozatokból, s terjednek el. Ennek produktumai a neologizmusok. Ezeknek két akadályt kell legyőzniük: — a nyelvi rendszerét (ami nem illik a rendszerbe, az nem épülhet bele); — a beszélőközösségét (ha nem hajlandók használni, szintén nem fog változni).

b) Archaizálódás: az előzővel ellentett folyamat. A használatból, a rendszerből való vissza- és kiszorulás, a térvesztés, kiveszés, eltűnés. Produktumai: az archaizmusok (maradvány jellegű változatok). Pl. ma: látnók, kérnők; a régi gazdálkodás lexémái.

2. A nyelvváltoztatók tudatossága szerint Tudatos (mesterséges): a nyelv életébe való szándékos beavatkozás. Felülről jövő. Nyelvfejlesztés, nyelvújítás. b) Spontán (természetes): tudattalan. Alulról jövő. Pl. az ősmagyar kori hangváltozások, a névutók kialakulása stb.

3. A változási viszony elemeinek a variációi szerint A nyelvi rendszerben a változási viszony két pólusán (előzményként és következményként) jelentkező kombinációk. Ezek lehetnek alaki (formai, realizációbeli) és funkcióbeli (tartalmi, jelentésbeli) változások. X¹ > X²: +előzmény > +következmény (az új a réginek a módosulása). Pl. idnap > ünnep, kazdag > gazdag; hodu > had; -at/-et ‘-ás/-és’> -ás/-és ’-ás/-és’; trágya ‘fűszer’ > ‘ganaj’.

E típusban a folyamat kétféle eredményre vezet. — Az új jelenség teljesen túlhaladja a régit. Az utóbbi kivész, elhal, elmúlik. = Új minőségű nyelvi jelenségek keletkezése, régi minőségek kihalása. [A fenti példák.] — A változás eredményeként a régi és új egyaránt megmaradhat. Pl. hová > hova; e helyen > ezen a helyen; toll ‘szárnyas tolla’ > ‘írótoll’.

b) X > Ø: +előzmény > —következmény. Egy nyelvi jelenség nyomtalanul kihal, kivész a nyelvből. Pl. igric ‘énekmondó, mulattató’ > Ø. c) Ø > X: — előzmény > + következmény. Nincs közvetlen előzmény. Teljesen új elem lép be a nyelvbe. Pl. csalamádé (XIX. sz.), internet stb.

4. A nyelvi elem összetevőinek oldaláról A nyelvi elemek, szerkezetek alakja és funkciója változhat külön-külön is, és mindkettő is. Alaki változás: a jelentés-funkció változása nélkül, csupán az alak (forma) módosul. Pl. valamennyi fonológiai szintű hangváltozás: ürdüng > ördög, fil > fül, harmu > három stb.

b) Funkcionális változás: alaki változatlanság mellett csupán az adott nyelvi jelenség funkciójában (jelentésében) történik módosulás. Pl. ravasz fn. ‘róka’ > mn. ‘csalafinta’; nyelv ‘testrész’ > ‘közlési eszköz’ stb. c) Alaki és funkcionális változás: előbb alaki módosulás (>változatpárok), majd funkcióelkülönülés.

Ilyen szóhasadások pl.: gondatalan > gondatlan ~ gondtalan; éberen > éberen ~ ébren; vacok ‘rongyos ruha, rendetlen fekvőhely’ > vacak ‘értéktelen, lim-lom-féle’; nevel > nevel ~ növel stb.

5. A változások lefolyásának a módja szerint a) Folyamatos változások — Rövidebb lefolyásúak: pl. bizonyos asszociációs hangváltozások a korai ómagyar kor elején: d+j > dzs’; n+j> nny; l+j>lly. — Hosszú lefolyásúak: pl. — β eltűnése az ómagyar kor folyamán. — A tővéghangzók lekopása az ősmagyar kor 2. felétől az ómagyar kor közepéig.

b) Ugrásszerű változások: lexikálisak. — Lexémák megjelenése és elterjedése. Pl. rádió, televízió, számítógép… — Lexémák funkciójának a változása. Pl. egér ‘apró rágcsáló’ > ‘a számítógép tartozéka’.

6. A nyelvi változások hatóköre szerint A nyelvi változások elterjedése nyelvrendszertani és pragmatikai (tér, idő) viszonylatban különböző lehet. Szűk hatókörűek: elterjedtségük csekély a nyelvben, a térben és időben. Pl. a nyelvben az ún. sporadikus hangváltozások. A -lag/-leg, -lan/-len határozóragok.

b) Széles hatókörűek: — a nyelvben az elemek tömegében jelentkezik, — térben szinte az egész magyar nyelvterületen elterjed. Pl. az előbbire: a szabályos hangváltozások (nyíltabbá válás, labializáció: majdnem az egész magánhangzórendszert érintette). Térben ma: a szleng alkotta szavak terjedése.

A nyelvi elemek változás iránti érzékenysége A rendszerelemeknek a változásra való hajlandósága, érzékenysége nem egyforma: — egyes elemek jobban ellenállnak a változásoknak, — mások viszont könnyebben kimozdulnak eredetibb állapotukból. Mitől függ mindez? Elsősorban a nyelvrendszerben betöltött helyzetüktől.

Pl. a fonéma- és morfémarendszere; 1. Minél zártabb, strukturáltabb egy nyelvi részleg, annál kevésbé hajlamos a változásra. Pl. a fonéma- és morfémarendszere; a szintaktikai és mondatszerkesztési szabályok. Minél nyitottabb, minél kevésbé strukturált, annál hajlamosabb rá. Elsősorban a lexémarendszer ilyen. (De: pl. alapszókincs.) Rendkívül változékony a szójelentés.

2. Befolyásolja a változási hajlandóságot az egyes nyelvi elemeknek a magasabb nyelvi egységekben elfoglalt pozíciója, környezete, másokkal való társulása. Pl. a hangsúlyos helyzetű mgh. ellenállóbb a változással szemben. A zárt szótagú védettebb, mint a nyílt szótagú. Pl. árpá ~ árpát > árpa ~ árpát.

3. A közlésbeli értéktöbblet szintén változás ellen ható tényező. Egyazon fonéma morfológiai értékben jóval kevésbé hajlamos a változásra, mint magában, morfológiai érték nélkül. Pl. ma is alá, mellé, tóvá; de: apá > apa, almá > alma, eké > eke. Vagy asszon > asszony, szegén > szegény; de falon, szépen, nézzen.

4. A nyelvi változás iránti érzékenység függ a használati gyakoriságtól is. A gyakoriság véd, erősít, szilárdabbá tesz. Pl. a tud ige alaki szilárdsága < az alapszókincs tagja (gyakori), + tudás, tudat, tudós, tudomány, tudakol, tudálékos stb. A ritka használat, jelentéktelenebb szerep > gyengíti, elbizonytalanítja a használatát, így a helyzetét is. Pl. ómagyar kori  kiveszett.

5. A (belső nyelvtípusba való) nyelvváltozatba tartozás is befolyásoló tényező. A nagy szociális elterjedtség, a kodifikáltság védelmet nyújt a változásokkal szemben. A köznyelvi, a presztízses státus széles társadalmi elterjedtséget, szilárdságot, stabilitást biztosít. A nem köznyelvi vagy stigmatizált státus (argó, nyelvjárások) ellenkezőleg.