Írta: TAMÁSNÉ FEKETE ADRIENN TUDOMÁNYRENDSZER közgazdasági képzésben résztvevő hallgatóknak a Tanulás- és kutatásmódszertan tantárgyhoz Írta: TAMÁSNÉ FEKETE ADRIENN

TUDOMÁNY „MINDEN TUDOMÁNY UGYANANNAK A TÖRZSNEK AZ ÁGA” FRANCIS BACON A tudomány fogalma Kettős jelentése van: igazolt ismeretek rendszere, jelenti a tudományok valamelyikét is. A tudomány tudományágakra, ún. diszciplínákra oszlik, a diszciplínák témákra … Jellemzői: valós tárgya van: a természet, társadalom, gondolkodás, az ismeretek megszerzésére és igazolására módszereket alakít ki, igaz megállapításai segítségével előrejelzések adhatók, történetileg változik, emberi közösségek tudatában él.

TUDOMÁNYRENDSZEREK A TUDOMÁNYOK RENDSZEREZÉSE A tudományok rendszerezése a filozófiai (logikai) felosztás eljárásán nyugszik. SZÜSZTÉMA (GÖRÖG) = RENDSZER, RÉSZEK EGYÜTTESE FELOSZTÁS = VALAMELY GENUST (=NEMET, ÁTFOGÓ FOGALMAT) EGY FELOSZTÁSI SZEMPONT, ALAP SZE- RINT SPECIESEKRE (=FAJFOGALMAKRA) OSZTUNK ÚGY, HOGY A FELOSZTÁS HÉZAGMENTES LEGYEN A felosztás több fokozata hierarchiát eredményez. A felosztási alap ugyanazon a hierarchiaszinten nem cserélhető. A genus-species kapcsolatot fölé-alárendelési viszonynak hívják. Egy fogalom alárendeltje, speciese a másiknak, ha teljes terjedelmével beletartozik. Két fogalom akkor áll mellérendelő viszonyban, ha ugyanannak a genusnak ugyanazon a felosztási alapon, ugyanazon a hierarchiaszinten alárendeltjei.

A TUDOMÁNYRENDSZEREK FELOSZTÁSI SZEMPONTJAI A tudományrendszerek különbözőségének forrásai: a tudományok kialakulásának kezdetén az emberi tudás kevésbé volt tagolt, a megismerés előrehaladtával, az ismeretek gyarapodásával fokozatosan váltak ki, - igen gyakran a filozófiából, és önállósultak az egyes szaktudományok; más-más felosztási alapra épültek; alkotóik különböző részletezésben bonthatják ki rendszerüket. A tudományrendszerek az alkalmazott felosztási szempontok szerint 3 nagyobb csoportra oszthatók: eredet, származás, a tudomány tárgya, a megismerő ember tulajdonságai, a megfigyelő nézőpontja szerint.

1. EREDET, SZÁRMAZÁS SZERINTI FELOSZTÁSOK A görög gondolkodásban a felosztás szorosan hozzátartozott a származás, eredet fogalmához. A mai napig rendszerező szempont, felosztási alap a különböző tudományokban: pl. az élővilág fejlődéselméleti rendszerezésében, a világ nyelveinek felosztásában.

2. TÁRGYI FELOSZTÁSOK Alapja, hogy a tudományok a való világ mely részét vizsgálják, mivel foglalkoz- nak. Gyakran a tudomány neve is utal a tárgyra: növénytan, csillagászat, jog- tudomány. A tárgyi felosztás azt sugallja, hogy először a való világot kell felosz- tani, feldarabolni, majd az így kapott szegmensekhez lehet egy-egy tudományt hozzárendelni. Ha a tudomány tárgya a való világ egésze, akkor a tudományoknak annyi csoportjuk van, ahány létformát ismerünk. Ezek: a természet, a társadalom és az ember (gondolkodás). A tárgyi felosztás szerint ennek megfelelően különül el a tudományok három csoportja: a természettudományok, a társadalomtudományok és a humán tudományok, humaniórák, vagy gondolkodástudományok. A lét egészével a filozófia foglalkozik. A tudományok tárgyaként tekintett világot többféle módon lehet feldarabolni, ennek megfelelően más és más tudományrendszerek jönnek létre, s a tárgyi fel- osztás útján is több rendszer építhető fel.

3. A MEGFIGYELŐ NÉZŐPONTJA „Annyi tudomány van, amennyi lelki képesség” - Xenokratész (i.e. 396-i.e.324) A felosztás emberi nézőpontja lehet: az ember megismerő-képességének valamilyen tulajdonsága, azaz intellektuális képességeink; a tudományok felosztásának alapja: hogyan ismerhetjük meg ezeket a tudományokat, tehát az emberi érzékelés, értelem és érzelmek által; a megismerési módszerek alapján szokás leíró, kísérleti, összehasonlító, illetve elméleti és alkalmazott tudományokról beszélni; a megismerés mélysége lehet felszíni, - külsőleges leírást képesek nyújtani, vagy mélyebbre hatolnak, egészen a lényegi összefüggések vagy törvények felismeréséig. A felosztás itt is nehézségekbe ütközik, hisz pl. minden tudomány többfajta módszert használ, és ugyanaz a módszer több tudományban is alkalmazható.

KIEGÉSZÍTŐ SZEMPONTOK A FELOSZTÁSOKHOZ 1. 1. Minél mélyebbre hatolunk a tudományok rendszerébe, annál kevésbé láthatók a tudományok határai. Egy témát tudományok sokasága vizsgál: pl. egy gazdasági téma kutatásával foglalkozhat a statisztika, a demográfia, a földrajz, a történettudomány, stb. E folyamat eredményei a főbb klasszikus tudományokból létrejövő határtudományok: pl. biokémia, biofizika, stb. Különösen a matematika hatol be minden tudományterületre, a humaniórákba is. 2. Bármilyen sikeres is a felosztás, mindig lesznek az adott felosztási alapon be nem sorolható tudományok. Pl. a tárgyi felosztású rendszerek kiinduló ágaiba - természettudományok, társadalom-tudományok, humaniórák szerkezetébe - nem fér el a matematika.

KIEGÉSZÍTŐ SZEMPONTOK A FELOSZTÁSOKHOZ 2. 3. Az újabb keletű tudományok közül sok a matematikából válik ki: kibernetika, rendszerelmélet, információelmélet, kommunikációelmélet, amelyek tárgya nem a való világ valamely szegmense, hanem valamely szempontból vizsgálják a valóság egy bizonyos jelenségét, amely valamennyi szegmensben jelen van, s elvont törvényeknek engedelmeskedik. Ezek a tudományok szétfeszítik a tudományok ismert kereteit. 4. A földrajznak, a történettudománynak saját tárgya van, emellett megjelenik minden olyan tudományban, amely saját tárgyát területi vagy időbeli vetületben szemléli.

KIEGÉSZÍTŐ SZEMPONTOK A FELOSZTÁSOKHOZ 3. 5. Minél kidolgozottabb a hierarchia, annál többször kell új felosztási alapot választani, másokat elhagyni. A hierarchia kiépítése együtt jár bizonyos torzítással. 6. Az alapkutatás, alaptudomány olyan tudományok és kutatások megnevezésére szolgál, amelyeknél nem elsődleges szempont az alkalmazhatóság, a gyakorlati felhasználás. A tudományok általános törvényeinek, legmélyebb összefüggéseinek vizsgálata mindenkor alapkutatásnak minősült. Általában költségesek, a kutatás sikere bizonytalanabb és hosszabb idő után várható, de az emberi megismerést viszi előre. Tudománypolitikai kérdés, milyen legyen az arány a társadalom kutatási erőforrásaihoz képest az alap- és alkalmazott kutatás között.

KIEGÉSZÍTŐ SZEMPONTOK A FELOSZTÁSOKHOZ 4. 7. Az ún. tiszta tudományok egyértelműen mellőzik az alkalmazás, az alkalmazhatóság szempontját. 8. Egzakt tudomány az, amely emberi érdek, szubjektivizmus nélkül, egyértelműen állapítja meg tételeit. 9. A puha vagy lágy tudományok megállapításai kevésbé megbízhatóak, lemondanak a bizonyítás szigorú szabályairól. Terminológiájuk nem következetes, gyakran egyénieskedő. Írásaikban sokszor a szerző, vagy csoportjának véleménye tükröződik. Stílusukban a széppróza erényeit is fontosnak tartják a tudományos közlés mellett. Leggyakoribb közlési műfaja az esszé.

KIEGÉSZÍTŐ SZEMPONTOK A FELOSZTÁSOKHOZ 5. 10. A kemény tudományok szabatos szóhasználattal, pontosan meghatározott fogalmakkal dolgoznak. Okfejtők, oknyomo-zók, stílusukban inkább szárazak, egyértelműek, kerülik a szubjektivizmust. Leggyakoribb közlési műfaja az értekezés. A puha és kemény tudományokra való szétválasztás nem megmerevedett állapot és álláspont kifejezője, az egyes tudományok „inkább – kevésbé” minősítéssel helyezhetők el a rendszerben. Teljesen puha tudomány nem létezik, hisz akkor nem lenne tudomány. A tudományok fenti jegyei részben átfedik egymást. Például az egzakt tudomány egyben kemény tudomány, a tiszta tudomány leginkább alaptudomány, az elméleti tudomány egyben tiszta tudomány, stb.

KUTATÁSMÓDSZERTANI TANÚSÁGOK Egy téma irodalmának kutatásánál érdemes figyelembe venni a hierarchiaszintekről tanultakat: ha nem találunk releváns irodalmat témánkhoz, az eggyel följebb lévő hierarchiaszint, azaz a nemfogalom, a genus irodalmában kell kutatnunk. Témánk tanulmányozásának és – sokszor - kifejtésének teljességéhez, újabb kutatási szempontok beviteléhez hozzátartozik témánk elhelyezése, értelmezése az adott tudomány hierarchiaszintjén, azaz a genus és a mellérendelt kapcsolatban lévő speciesek vizsgálata, áttekintése. Egy tudományon belül is vannak keményebb és puhább tudományterületek. Ennek megfelelően kell mind írásművünk műfaját meghatároznunk, mind az alkalmazott apparátust: méréseket, kérdőíveket, táblázatokat, grafikonokat, diagramokat, stb. alkalmaznunk.

A RENDSZERPARADIGMA 1. Ókor: jellemző az ismeretek gyakorlati célú rendszerezése, de a filozófiában nincs kitüntetett helyen. Arisztotelész tudomány-rendszere pl. az ismeretek elsajátíthatóságának egymásutánjára épül: megkülönböztet praktikus, poétikus (alkotó) és teoretikus (elméleti) tudományokat. Középkor: az ismereteket summákban foglalták össze - leghíresebb Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae című összefoglalása a tudományokról, arsokról, amely mesterséget, tudományt és művészetet is jelentett, s amelyet egységben szemléltek. Ez volt a „hét szabad művészet”. A summák egyben tankönyvek is voltak. A reneszánsz és a rákövetkező korszak fő megismerési módszere az analógia volt: a különbségek, azonosságok és hasonlóság megállapítása. E gondolkodás kiemelkedő eredménye Carl Linné: A természet rendszerének leírása c. műve (1735).

A RENDSZERPARADIGMA 2. Újkor: a tudományok rendszerezése az európai gondolkodók vezető eszméje volt. Az újkori filozófia programja a való világot egységében, s mélységeiben felmutatni. Fő jellemzője: az ész, a ratio feltétlen tisztelete. A kor neves filozófusa, René Descartes híres gondolata: „Cogito, ergo sum” = Gondolkodom, tehát vagyok. A rendszeralkotók filozófiai problémája az ismeretelmélet máig élő kérdése: a világ emberi gondolkodásban kialakult képe mennyire felel meg a való világ rendjének, azaz a gondolati, tudati rendszer egyben a való világ rendszere is?

A RENDSZERPARADIGMA 3. A klasszikus német idealizmus és jellemzői 1. Az egységben, az egészben való gondolkodás igénye. Immanuel Kant: „Nem teremthetünk meg … semmiféle megalapozott felosztást anélkül, hogy egyszersmind ne teremtenénk meg a totalitást is, ennek meg kell lennie az előtt, mielőtt a részeket meghatároznánk”. 2. A rendszer alapja a matematika. René Descartes szerint a matézis ugyanazt jelenti, mint a tudomány: „kell lennie egy általános tudománynak, amely magyarázza mindazt, amit a rendre és mértékre vonatkozóan minden speciális matériától függetlenül kérdezni lehet”. 3. A módszer a kor gondolkodásában elsőbbséget kap. 4. A fenti 3 szigorú követelmény alapján a tudás egészének formáját meg lehet adni: nemcsak azt, amit addig a tudomány fejlődésében elért, hanem az is, ami tudható. A legteljesebb rendszeralkotó, a dialektikus módszer alkalmazója: Georg Wilhelm Friedrich Hegel.

A RENDSZERPARADIGMA 4. 19. század: tagadni kezdték a rendszer szükségességét, az ugyanis megköti a gondolat szabadságát (Søren Aabye Kierkegaard és Friedrich Nietzsche), rendszerellenesség uralkodott. Georg Simmel szerint a rendszer menedékhely, amelybe azért húzódik vissza a gondolkodó, hogy a világ gazdag és áttekinthetetlen sokféleségének tülekedésével szemben védekezhessék. A század gondolkodását a történetiség határozta meg. Központi helyre került a haladás, fejlődés, gondolkodás, változás. Eszerint a dolgok állapotát és mikéntjét megelőző állapotukból lehet levezetni. Kiemelkedő teljesítmények: a természettudományokban Charles Robert Darwin evolúcióelmélete, a társadalomtudományokban Karl Marx társadalomelmélete.

A RENDSZERPARADIGMA 5. 20. század: a tudományos kutatás a részletek irányába indul, nincs egységes tudományos világkép. „Minden egész eltörött” – panaszolja Ady Endre. A tudományok rendszerezésének problémája továbbra is él a filozófiá-ban, de már nincs prioritása. De mit tegyen a tudomány, amelynek feladata a tudás gyakorlati célú rendszerezése a mindennapi hasznosítás számra? 1. Megtartja a tudományrendszereket, a felosztást végigviszi az egyedi kutatási témákig, miközben tudatában van azoknak a hátrányoknak, amelyek szükségképpen keletkeznek a tudáshierarchia felépítésekor. 2. Elhagyva a felosztáselvű rendszereket, megvizsgálja a tudományok más-fajta szerkezetét. A 20. század elején megjelent a gondolkodásban a struktúra fogalma. Pl. egy gazdasági sajátosság ebben a keretben nem úgy magyarázható, hogy levezetik megelőző állapotából, hanem abból a szerepből lehet meg-érteni, amelyet betölt. A struktúra hozta maga után a rendszer fogalmát, létrejött az általános rendszerelmélet. Hasonlít a klasszikus német filozófia rendszerfogalmához, de más: ,,ti. a vizsgálat tárgyát tekinti rendszernek, s ebben az alkotóelemek kölcsönhatásait elemzi.

A TUDOMÁNYOS PARADIGMA - THOMAS KUHN Thomas Kuhn (1922-1996) műve, A tudományos forradalmak szerkezete (TFSZ) (1962) forradalmat jelentett a tudományfilozófiában, sokkolta a tudományos köztudatot, tudományfejlődés felfogása hatással volt a tudománytörténet-írásra, felszabadító hatása az egyes tudományok önazonosságának megállapítására. Elmélete ma is mérvadó, különösen az inkommenzurábilitás (összemérhetetlenség, összehasonlíthatatlanság), amellyel a szakirodalom ma is élénken foglalkozik.

HATÁSA A TUDOMÁNYFILOZÓFIÁRA A Kuhn előtti tudományfilozófia előírásokat fogalmazott meg, a tudomány fejlődése nem számított központi problémának, természetesnek tekintették, hogy a tudományos igazságok folyamatosan egymásra épülnek. Kuhn szerint a tudományfilozófia feladata: „ne azt írjuk elő, mit kéne a tudósoknak csinálniuk, hanem nézzük meg, mit csinálnak – rejtvényt fejtenek!”. Szerinte ugyan a megismerők (tudósok) individumok, de meghatározó szerepet a közösségben érvényesülő gondolkodási modellek játszanak. A tudományt művelni csak előtanulmányok után és folyamatos szakmai kommunikáció segítségével lehet, tehát a megismerő nem az egyén, hanem egy gondolkodási rendszert fenntartó közösség, melyben a tudósok között azért hatékony a kommunikáció, mert ugyanazt a szakirodalmat olvassák, s a szakmai vélemények is egy adott tartományon belül szórnak. Vizsgálódásának középpontjában a tudományos közösségek tevékenysége, ill. e tudományos közösségek tagjaként cselekvő tudósok tevékenysége áll. Szerinte a tudomány hosszú távú történeti változásában tudatosan fenntartott fejlődési mintázat fedezhető föl.

A PARADIGMA A paradigma, vagy korszellem olyan, általánosan elismert tudományos eredmé-nyeket, tudományos gondolkodást, vélekedéseket, értékeket, szemléletmódot és módszereket jelent, melyek egy bizonyos időszakban a tudományos kutatók közössége által elfogadott, és problémáik, problémamegoldásaik modelljeként szolgál. A paradigma néhány jellemzője: a múltra épül, kutatási eszköz: az adott tudományterület közös nyelve, látásmódja, szabály-rendszere, keretében eldönthető, hogy egy probléma mikor van megoldva, sok kérdésre ad megoldást, de kellő mennyiségű nyitott problémát is hagy, vezérli a további lehetséges kutatási irányokat. Példa a világegyetemre vonatkozó paradigmák változására: az antik geocentrikus felfogás, a newtoni paradigma, az einsteini paradigma.

A PARADIGMAVÁLTÁS FOLYAMATA 1 - 2. A tudomány fejlődése során a paradigma is változik. A paradigmaváltás folyamatának szakaszai: 1. a tudomány normál állapota, mikor egy tudósközösségben elfogadottá válik egy paradigma; ekkor a kutatás alapvetően három területre összpontosul: a meglévő tudás kiterjesztése új területekre, a paradigma tesztelésére alkalmas tények gyűjtése, az elmélet kiigazítása, pontosítása; 2. az anomália, amikor egy problémára a megszokott módszerekkel nem található megoldás;

A PARADIGMAVÁLTÁS FOLYAMATA 3. 3. a rendkívüli kutatások szakasza: a paradigma által megjelölt „rejtvények” az adott paradigma módszereivel és fogalmaival nem oldhatók meg, a kutatók nem a várt eredményt kapják, a próbálkozások sikertelenek, bizonytalanság uralkodik, s a paradigma válságba kerül; a korábbi konzervativizmust radikalizmus váltja föl, megszűnik a tradíció és a tekintélyek elismerése; a kutatásnak nincs egységes orientációja a kutatások individuálissá válnak, a kutatók saját invenciójuk szerint választanak megoldhatónak látszó problémát, s dolgoznak ki egyéni eljárásokat; a kutatók nem kooperálnak, hanem rivalizálnak; a legalapvetőbbnek számító dogmák is kétségbe vonhatók, metafizikai kérdésekről lehet vitázni, gyökeresen új módszerek vezethetők be; az anomáliák megoldása az egyes tudósok kreativitásától függ, és másféle találékonyságot igényel; sokasodnak az elméletek, a paradigma-jelöltek; elfogadtatásuk bizonyítás helyett meggyőzéssel, azaz logikai helyett retorikai eszközökkel történik; ha a meggyőzés sikeres, a tudósközösség más tagjai is elfogadják az új szemlélet-módot, azaz megtérnek;

A PARADIGMAVÁLTÁS FOLYAMATA 4. 4. az uralkodó paradigma leváltása, - „tudományos forradalom”: egy zűrzavaros, átmeneti periódus után a régi paradigmát új váltja fel; az új paradigma mindig izgalmasabb, megéri lecserélni a régit (vele a tudósokat is); megszünteti a „barokkosodást” (amikor mindent csak díszítenek, „ragozgatnak”); az új paradigma kialakításához nagyban hozzájárul az ifjú nemzedék; az „öregek” ellenállnak, hasznos kritikákkal illetik az új paradigmát; a paradigmaváltás akkor fejeződik be, amikor már a tankönyveket is átírják. A "normál tudomány”, valamint az "anomália" stabilizáló szerepet játszik a tudományban.

A TUDOMÁNY MEGISMERÉSÉNEK EGY ÚJABB LEHETŐSÉGE: A SZÖVEGTAN A modell arra épül, hogy a tudomány fogalmi megismerés: fogalmakat határoz meg a világ leképezésére, és e fogalmak között összefüggé-seket állapít meg. A fogalmak a szövegekben szavak vagy szintagmák segítségével jelennek meg. A szignifikáns kifejezések meghatározásá-val egyben a tudományok fogalomkészlete és a fogalmak közti kap-csolatok is meghatározhatók. A gyakori közös előfordulás valószínű-síti, hogy ugyanazon téma, diszciplína fogalmai, amelyeket gráfokkal ábrázolhatunk. E gráfok alkalmasak kisebb-nagyobb témák, egy tudomány vagy tudománycsoport modellálásra és reprezentálhatja a vizsgált tudomány(oka)t egy adott időpontban. Láthatóvá válik a tudomány valósága és módszerei, kiderülnek az interdiszciplináris kapcsolatok, együtt láthatók az ismeretek és az alkalmazási területeik. A tudománynak ez a modellje természetesen pillanatkép. Állandóan változik, ahogy a tudomány tartalma módosul.

TARTALOMELEMZÉS A módszert már a 18. században ismerték, de a 20. században vált gyakorivá használata. Főként sajtótermékek témái változásának elemzésére alkalmazták, - előrejelzések prognosztizálására, az egyes szaktudományok fejlődésére vonatkozóan. Igazi áttörést a 2. világháború hozott. A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban külön kutatócsoport jött létre a propaganda elemzésére. Több esetben sikerült katonai és politikai akciókat előre jelezni, mert az ellenség előkészítő propagandájából ezekre következtetni lehetett. A legnagyobb sikert az angolok érték el akkor, amikor Goebbels, náci propagandaminiszter beszédeinek elemzéséből következtettek a V-1 és a V-2 rakétafegyverek bevetésének időpontjára. Miről árulkodik a szöveg? Milyenek a megnevezések? Kit, mit, hogyan neveznek? Ki, mi, hányszor fordul elő? Milyen a személyek, események minősítése? Milyen a személyek, események asszociációs környezete?