József Attila Mama-versek

MAMA- VERSEK

József Attila és a mama viszonya nem egyértelmű. A "gyűlölök és szeretek" ellentét áll fönn közöttük. Az egyik kulcs a költő bűntudatának megértéséhez e kettősség: "talán csak azért szerettem a mamát, mert ennem adott, volt hova hazamennem" véli a Szabad ötletek jegyzékében. Visszaemlékezve gyerekkorára, eszébe jut az éjszakai buktaevés, a lámpaüveg-törés és a mama kegyetlen verései. Az, akitől szeretetet, törődést, gyengédséget várt, minden kis apróság miatt ütötte-verte, és "lelencbe" adta.

Mama (1934) A Medvetánc kötet záróverse Szántó Judit emlékirata részletesen beszámol a „Mama” születésének megrendítő körülményeiről.

„»Nagyon gazdag akarok lenni« - szólt sürgetően. (...) »Nem viccelek, gazdag akarok lenni és tudod-e miért? Emlékszel, amikor a mama eltörte rajtam a seprőt, miért kaptam? Arra felelj!« »Azért, mert anyád munkából jött, beteg is volt és téged káposztáért küldött és fonnyadt, puhát hoztál...« »De mégis eltörte rajtam a seprőt - szólt Attila felcsattanva -, és most azért akarok gazdag lenni, hogy kimenjek a temetőbe és kiássam a sírt körmömmel és szétverjem a koponyáját.« »Menj innen Attila, menj az asztalhoz, hogy ne is lássalak. Szégyelld magad. Hatvanyéktól jössz, Hatvanynak a barátnője legalább egy estére többet kap, mint amit a te édesanyád egy hónapi munkával keresett, amiből azt a három ronda kölykét tartotta, amelyből az egyik te vagy« - és falnak fordultam. Még odaszóltam: » És nem szeretlek.« És sírni kezdtem. És lapulva figyeltem: mi lesz most, Istenem, mi lesz most. Csönd. Egy nehéz sóhaj. És sírás, sírás, keserű, megállíthatatlan. Így sírtunk ketten. (...) Azután a papíron, végigfutott a ceruza, ez a megnyugtató szerszám újból gyógyított.”

ENNEK A KÖLTÉSZETNEK AZ ALAPJÁT KÉPEZIK: • A nyelvi produkció eleven ideget érint = túlságosan sokat visz át önmagából a szavakból készült építményeibe. • viaskodás a múlt kísérteteivel, • olyan dolgok tudatosítása, amelyeket jobb lett volna elfelejteni= a tudattalan tudatosítása, az elfeledett emlékek visszaidézése, a sebek feltépése „Eleinte sokat sírtam az analízisben, mikor lassan jöttek az emlékek... Akkor a részletek elmosódottak voltak - mondta elgondolkozva -, nem voltak képeim -

A műben három személy szerepel: a jelenbeli én, a gyermek-én és a Mama. Együtt, egymást áthatva van jelen a vád, a megbánás és az elérzékenyülés A jelenbeli én látszólag csupán kommentál, de valójában ő is részese az én és a Mama közti ellentétnek

•versben visszazuhan önnön gyermekségébe, beismerve: már egy hete csak a mamára tud gondolni... • síron túli engesztelő vers ez a halott anya ellen elkövetett vétségért. • sokszor felnőttkori aktuális sérelmeire is azzal reagált, hogy indulatát a gyermekkori sérelmekre vitte át: A kompozíció súlypontját az utolsó strófa első sorai jelentik: „Nem nyafognék, de most már késő, / most látom, milyen óriás ő -”. Egyedül itt kerül felszínre közvetlenül a vers fő üzenete.

Befejezés:hirtelen intenzív, gyors feloldás: az édesanya felmagasztalása, mennybemenetele (a vers egyik 1936-os publikációjának ez is volt a címe: Mennybemenetel.)

a Már egy hete csak a mamára gondolok mindíg, meg-megállva.* Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba . Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő - szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében. 4/55/46/35/4 a b b 5/44/55/45/4 3/64/63/63/6 Gyorsuló tempó 4/53/64/54/5

Anyám A vers a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet záróverse PÉLDÁZAT, EMBLÉMA A proletáranya a munkásnő a fiatal egyedül maradt nő Jelképessé magasodott alakja

Picasso: Vasalónő

Kései sirató 1935-36 Joan Miro: Miro

Harminchat fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám Harminchat fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán. Lágy őszi tájból és sok kedves nőből próbállak összeállitani téged; de nem futja, már látom, az időből, a tömény tűz eléget. Utoljára Szabadszállásra mentem, a hadak vége volt s ez összekuszálódott Budapesten kenyér nélkül, üresen állt a bolt. A vonattetőn hasaltam keresztben, hoztam krumplit; a zsákban köles volt már; neked, én konok, csirkét is szereztem s te már seholse voltál. Tőlem elvetted, kukacoknak adtad édes emlőd s magad. Vigasztaltad fiad és pirongattad s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad. Levesem hütötted, fujtad, kavartad, mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem! Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad - félrevezettél engem. keret Ettelek volna meg!... Te vacsorádat hoztad el - kértem én? Mért görbitetted mosásnak a hátad? Hogy egyengesd egy láda fenekén? Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer! Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel s mindent elrontsz, te árnyék! Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, ki csal és hiteget! Suttyomban elhagytad szerelmeidből jajongva szült, eleven hitedet. Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán! A gyereknek kél káromkodni kedve - nem hallod, mama? Szólj rám! Világosodik lassacskán az elmém, a legenda oda. A gyermek, aki csügg anyja szerelmén, észreveszi, hogy milyen ostoba. Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni. keret

Joan Miro: Álcázott angyal

A „Kései sirató”-ban az aktuális konfliktus idézi fel az anya alakját Az örökké-élés illúziója csalódás és becsapottság a nyers indulatot, emléket, élményt, magasabb szintre emeli, művészivé alakítja.

Az Ajtót nyitok című versében felidézi a pillanatot, amikor Szabadszállásról hazaérkezvén csak két nővérét találta a lakásban. A mama meghalt. Ez a pillanat a Kései siratóban leírt helyzet folytatása: a vonattetőn hasalt keresztben, krumpli és köles volt a zsákban, és csirkét is szerzett a mamának.

Anyahiány, bűntudat és halál ötvöződik a versben.” A mama - azzal, hogy meghalt - "eredendő" bűnt követett el. Az eredendő bűnt meg nem bocsátani maga is bűn, tehát a költő joggal érez bűntudatot. József Attila versbeli önképe alapján agresszív, konok gyerek, A gyermek vétke: követelte,kényszerítette az anyai szeretetet ugyanakkor nem tudott vele mit kezdeni.

A szóbeli agresszió nem segít. kegyetlen szavakkal fordul anyjához: "Mint lenge könnyű lány” (korábbi változatok: "mint utolsó ringyó", "mint senki lánya", ” mint kitaszitott nő"), "csalárd, hazug volt kedves szavad", "félrevezettél engem", "haszontalan vagy!", "Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, / ki csal és hiteget!” , "Cigány vagy!".

A "néma bűn" megfogalmazódik a Szabad ötletek jegyzékében is: "de kár hogy édesanyám beteg volt / (...) talán most vagyok oly / elhagyatott, mint akkor / (...) a bajok lerakódnak az emberben, mint a csontok - / ban a mész / 13 éves korom óta csak álörömeim voltak / csak azért "örültem", hogy ne hőköljenek vissza / tőlem az emberek, - mihez is fogtak volna velem: úgy lettek volna velem, mint én a mamával, amikor a klinikán feküdt csontig lesoványodva / nem ettem meg az ételt, ami ott volt kihülve az éjjeli szekrényén / (...) talán ettem belőle mégis és azért köpködök".

Hiába igyekszik önmagát föloldozni és anyjára hárítani a felelősséget a bűnökért - nem sikerül, hiszen a mamát nem tudta "összeállítani". Eljut a felismerésig: "Világosodik lassacskán az elmém, / a legenda oda. /

A gyermekkori, az anya ellen elkövetett "bűnökért" bűnhődni kell, még akkor is, ha nem büntetik meg az elkövetőt. Nagyobb büntetés az örökös bűntudat érzése.