GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK

A környezeti változások hatásai a világtengerekben A világtengerek CO2-tartalmának változása (1988-1998)

A vízszennyezések hatásai

A tengeri halászat néhány környezeti következménye

Mélytengeri halálzónák 1990 óta megduplázódott és elérte a százötvenet azoknak a mélytengeri övezeteknek a száma, amelyekből a környezetet szennyező anyagok hatására eltűnt az oxigén, és amelyek emiatt valóságos hal- és növénytemetővé váltak. Mindenekelőtt a nitrogéntartalmú műtrágyák használatát kell mérsékelni. Jelenleg évente 160 millió tonnányi ilyen anyag kerül a világtengerekbe.

Hatalmas mélytengeri "halálzóna", az oxigénhiány miatt élettelen víztömeg alakult is idén nyáron is a Mexikói-öbölben. Egyes szakemberek ezzel a jelenséggel magyarázzák az idén különösen gyakori cápatámadásokat Az elmúlt 30 évben a "halálzóna" minden nyáron visszatérő természeti katasztrófává nőtte ki magát, amit elsősorban az okoz, hogy a Mississippi vízgyűjtő területén a mezőgazdaságban fölhasznált vegyszerek nitrogénnal szennyezik a talajt - mutatott rá Rabalais. A "halálzóna" mérete az időjárástól függően évről évre változik, általában 13 ezer négyzetkilométer körül mozog, és kora októberig tart. A "halálzóna" miatt a halak oxigéndúsabb vizekre vándorolnak, s ez lehet a magyarázata annak, hogy az elmúlt időszakban a texasi partoknál annyi cápatámadás történt. (2004. augusztus 6. )

Fontosabb nemzetközi szerződések a tengeri környezetről Az első átfogó egyezmény, a London Dumping Convencion 1972 Ezt egészítette ki az 1973-ban megszületett (1978-tól megújított) MARPOL Egyezmény, amely korlátozta a hajókról az olaj, a szemét, a mérgek és mérgező folyadékok tengerekbe ürítését, illetve szabványokat írt elő a hajók szerkezetéről, működéséről, valamint tiltja a légi úton szállított szennyezők szándékos tengerbe juttatását. 1982 ENSZ Tengerjogi Egyezménye Regionális megállapodások (Északi-tenger 1974, Földközi-tenger 1976, a kuvaiti régió 1978, a tágabb Karib-tenger 1983) 1995 Washingtoni Nyilatkozat és a hozzá kapcsolódó akcióprogram (GPA) a tengeri környezetnek szárazföldről származó szennyeződések elleni védelemről. Nemzetközi Bálnavadászati Egyezmény

Dublin, 1992: önálló ENSZ konferencia 2. ÉDESVIZEK 1980-as éveket az ENSZ „az ivóvíz és a csatornázás évtizedének” nyilvánította. Dublin, 1992: önálló ENSZ konferencia az élelmezés mellett a víz az emberiség jövőjének másik „szűk keresztmetszete”. A vízfelhasználás szerkezete

Vízhiányos ország, ahol az évente megújuló vízkészlet kevesebb mint 1000 m3 /fő

Példák a folyók antropogén beavatkozásokra bekövetkező vízjárás-változásaira (Forrás: Vörösmarty-Sahagian 2000)

Arzénes vizek, mint világprobléma A „biztonságos” ivóvízellátási program során létesített kutak nagy mértékben – természetes módon – arzéntól szennyezett vizeket termeltek Bangladeshben. Az elemzések feltárták ugyanis, hogy a WHO által javasolt 0,01 mg/l-es határérték helyett nagy területeken 2,7 mg/l-t meghaladó arzénes vizek vannak. Föld közelebbi és távolabbi tájain (Kína, Thaiföld, Tajvan, Argentína, Chile, Mexikó, az USA, de Magyarország is) szintén problémát okoz  Globális probléma. A rövid és a hosszú távú érdekek keverednek: a fertőzött felszíni vizektől kapható gyors lefolyású betegségek helyett, a felszín alatti vizekből származó lassú elmúlást „választják”

Példák a kritikus vízfelhasználású területekre 1. Aral-tó 1963-ban területe még 66100 km2 volt, átlagos mélysége 16, legnagyobb mélysége pedig 68 méter volt. Sótartalma: csupán 1%. Az 1960-as évek során azonban már a folyók vízhozamának 90%-át fordították öntözésre. A tó területe ettől fogva látványos, és jól dokumentálható csökkenésen ment át felülete negyedére, vízkészlete harmadára csökkent, s 1993 óta megkezdődött feldarabolódása is. A betöményedő víz sótartalma már 3,5% körül alakul (és folyamatosan nő), amivel „sikerült” az egykori élővilág nagyobb részét is kipusztítani. Társadalmi következmények is (film)

Az Aralhoz hasonló változások zajlanak a Kaszpi-tó keleti partjai mentén is a Kara-Bogaz térségében

2. A Csád-tó A Szahara déli pereme mentén található Csád-tó az Aralhoz hasonlóan krízishelyzetben van. Bár a megfigyelhető folyamatok mutatnak egyezést, számos lényeges eltérés is felfedezhető. A Csád-tó egy zonális sivatag közelében található, de szigorú értelemben környezete nem tekinthető sivatagnak.

3. Mezopotámia A vizes élőhelyek átalakulása (1972-1990-1997)

4. Mexikó City (film) 5. Szingapúr 6. Egyiptom

A vízkonfliktusok, „vízháborúk” Az országon belüli vízmegosztási probléma típuspéldája az USA DNy-i területein. (Las Vegas – mezőgazdaság? – film) Az igazi problémát azonban a több országot érintő folyók jelentik. (felvízi és alvízi ország gazdasági és katonai erejének viszonya – könyv)

Az árvizek gondja

Nemzetközi megállapodások az édesvízről Az édesvizek problémáinak bemutatása során alig vitatható, hogy a kérdéskör globális jellegű, ugyanakkor a példák arra is mutatják, hogy ezek a globálisnak tűnő jelenségek ezernyi lokális és regionális ügyből állnak össze, s egy-egy konkrét probléma megoldása általában nem átfogó elvi rendezést igényelne, hanem nagyon konkrét helyi beavatkozást.

Európa Tanács Európai Víz Chartája (Strasbourg, 1948) Víz nélkül nincs élet. A víz érték és létfontosságú környezeti elem. Az édesvíz-készletek nem kimeríthetetlenek. Ezért ezeket meg kell őrizni, illetve védeni. A víz szennyezése veszélyes az ember és más vízfüggő élőlények számára. A víz minőségének ki kell elégítenie a különböző használatok igényeit, különösen az emberi egészség szempontjából lényeges követelményeket. A használt vizek vízfolyásokba vezetésével a víz minősége nem akadályozhatja annak további termelési, illetve személyes célú használatát. A növényvilág és különösen az erdők szerepe a vízkészletek megőrzése szempontjából igen jelentős. A vízforrásokat meg kell őrizni.

Európa Tanács Európai Víz Chartája (Strasbourg, 1948) – folyt. A vízügyi hatóságoknak meg kell tervezniük a helyes vízgazdálkodást. A vízvédelem szükségessé teszi a szakoktatás, a tudományos kutatás és a nyilvánosság tájékoztatásának intenzívebbé tételét. A víz közös tulajdon, melynek értékét mindenkinek ismernie kell. Az egyéneknek kötelessége a víz célszerű és gazdaságos használata. A vízgazdálkodást természetes vízgyűjtő területek, és nem politikai illetve adminisztratív határok keretében kell megvalósítani. A víz nem ismer semmiféle határokat, ezért mint közös erőforrás nemzetközi együttműködést tesz szükségessé.

Az első jelentősebb, a szárazföldeken található vizekre vonatkozó globális megállapodásként az 1971-ben született Ramsari Egyezmény (Irán) értékelhető – igaz elsősorban természetvédelmi célból született. 2003. január végén a 135 aláíró országban 1235 egyezmény alá eső védett terület volt 106,6 millió hektár területtel, ami Föld vizes élőhelyeinek kb. 8%-a A vízproblémákról az ENSZ először 1977-ben rendezett tematikus konferenciát Mar del Plata-ban (Argentína). Az itt elfogadott akcióterv, illetve és végső soron a vízhez kapcsolódó szaporodó gondok miatt, az 1980-as évtizedet Az ivóvíz és a csatornázás évtizedének nyilvánították, de ez a figyelemfelkeltésen túl nem sok konkrét eredmény hozott, a problémák csak fokozódtak.

Az ENSZ a Rio Konferenciára készülve önálló vízügyi konferenciát rendezett Dublinban (1992. január). A 113 ország részvételével megtartott tanácskozás négy alapelvet fogalmazott meg. Ezek: 1. Alapelv: Az édesvíz véges és sebezhető természeti erőforrás, amely elengedhetetlen az élet fenntartása, a fejlődés és a környezet védelme szempontjából. 2. Alapelv: A vízkészlet-gazdálkodásnak és -fejlesztésnek a különböző szintű vízhasználók, tervezők és politikai irányítók részvételén kell alapulnia. 3. Alapelv: A nők központi szerepet játszanak a víz beszerzésében, megóvásában és az azzal való gazdálkodásban. 4. Alapelv: Az egymással versengő vízhasználók szempontjából a víznek gazdasági értéke van, és a gazdasági javak kategóriájába sorolandó.

1996-ban megalakult a Víz Világtanács (amely évente áttekinti a legfontosabb feladatokat), majd ennek kezdeményezésére háromévenkénti gyakorisággal életre hívták a Víz Világfórumokat. Az I. Víz Világfórumra Marrakech-ben (Marokkó) 1997-ben került sor. A tanácskozás utal a fennálló feszültségre és a várható válsághelyzetre, felhívja a figyelmet a fenntartható vízhasználat tudatosításának fontosságára.

A Hágában tartott (2000) II. Víz Világfórum már a konkrét, területekre lebontott problémák bemutatása mellett, a 2025-ig előre jelezhető vízügyi jövőkép elemzésével foglalkozott. Négy fő kulcskérdést fogalmaztak meg: A vízkészletek nem lehetnek monopóliumok, hanem közös értéket képeznek, s a jövő vízbiztonsága érdekében a „vízkérdést” mindenki ügyévé kell tenni. A vízzel kapcsolatos szolgáltatások (tisztítás, elosztás, szennyvízkezelés) nem lehetnek ingyenesek. A használóknak meg kell fizetni a valós árat – a szociálisan rászorulók kapjanak kompenzációt. Fontos ugyanakkor a szolgáltatások megbízhatósága (vannak térségek, ahol ez nagyobb gond, mint az árat kifizetni). Az ivóvízhez és csatornázáshoz alanyi jogon juthasson mindenki hozzá. A vízzel kapcsolatos hatalom megosztása, a polgárok és szervezetek szükségszerű bevonása a vízügyi politika kidolgozásába, megvalósításába (participáció).

A részletesen megfogalmazott térségi jövőképekhez pedig a Globális Vízügyi Társulás (Global Water Partnership) helyi csoportjainak közreműködésével cselekvési programok is készültek. A 2002-es Johannesburgi Konferencia fontos kérdésként említette az egészséges ivóvíz ügyét, célul tűzte ki 2015-ig az egészséges vízhez nem jutók számának felére csökkentését, de pontos megfogalmazás hiányában a probléma fontosságánál kevesebbet vállalt. 2003. márciusában Kiotó-an került sor a III. Víz Világfórumra. Szerényebb eredmények. 2006. március Mexico City IV. Víz Világfórum Fontos lépésnek tekinthető az ENSZ Vízfolyás-konvenciójának (New York) 1997. évi megszületése, amely a nemzetközi vízfolyások nem-hajózási célú használatának jogáról szól. Európában: EU Vízügyi Keretirányelve.