A tanácsadói tevékenység koordinálása Páll Viktória Ec-Pec Alapítvány.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az Ec-Pec Alapítvány IPR szolgáltatási tapasztalatai Pap Sára ügyvezető.
Advertisements

TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
A Grundtvig program: felnőttoktatási pályázatok a Tempus Közalapítvány kezelésében Várterész Flóra Budapest,
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
„A MUNKA NEMESÍT II.” "A programot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja."
A hátrányos helyzet kezelésének középiskolai modellkísérletei Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium Tamási június 4.
TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás bevezetése a tényői Napközi Otthonos Óvodában és az Ady Endre Általános Iskolában Projektindító.
Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége. • Székhely: Zalaegerszeg • Alapítás éve: • Tagok: civil szervezetek, alapítványok, klubok • Fő tevékenység:
3. alprojekt A hátrányos, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók fejlesztésére létrehozandó.
integrációs szaktanácsadó
1 EMDOR KFT Integrációs Pedagógiai Rendszer Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2008/2009.
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
A tanácsadás rendszerének változásai Páll Viktória
általános főig. helyettes
Záró Konferencia Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon TÁMOP /
A Szaktanácsadók feladatai a 48/2012. (XII.12.) EMMI rendelet alapján
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
Integrációs Program (IPR) a gyakorlatban
A HEFOP program bemutatása Nyíregyháza,
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben pályázati felhívásához
Magyar Pedagógiai Társaság Somogy Megyei Tagozata november 21. Kis Jenőné dr. Kenesei Éva megyei elnök.
as tanév Záró értekezlet.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/ október 28.
A referencia-intézmény fogalma, a közoktatásban elfoglalt szerepe
Szaktanácsadás szerepe az óvodák pedagógiai munkájában
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés,
Kezdő jogászok a munkaerő-piacon Szép Károly projektvezető Budapest, November 26. Diplomaszerzés és pályakövetés Szakmai nap I.
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10. A TÁMOP projekt szerepe és feladatai Nyugat-dunántúli régióban.
Integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítés az intézményekben Bedőné Fatér Tímea IPR szakértő Integrációs szaktanácsadó
A TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben Tanácsadói feladatok 1 Közoktatási Igazgatóság.
Bilics Edit Projekt koordinátor május 12. Óvodai Szenzomotoros Integráció
A halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolások nevelését/oktatását segítő pedagógiai rendszer Győr, Mosolits Lászlóné, Ildikó.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
Együttműködés a HUMÁN TISZK és a Mérei Intézet között SÁRIK ZOLTÁN.
A „KONTAKTUS” Dél-dunántúli Regionális Közoktatási Hálózat Koordinációs Központ hálózatépítő tevékenysége Matókné Misóczki Mária Projektigazgató Garay.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
A KEZDŐ KÉPZÉSI SZAKASZ FEJLESZTÉSI IRÁNYAI ÉS LEHETŐSÉGEI Dr. Csonka Csabáné 2007.
TÁMOP / jelű Együtt, hogy jobb legyen című projekt Kettős mentorálás Készítette: Bagi Lászlóné február 24. Hódmezővásárhely.

Mit tartalmazzanak az intézményi dokumentumok?
Minőségstandardok a PSZ-ek működésében?
TÁMOP / „Integrációs bázisiskola a Jászságban”
HEF OP / A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK EGYÜTTNEVELÉSE
LÉPÉSRŐL – LÉPÉSRE program
A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP pályázat keretében Fejes József Balázs
A szaktanácsadó segítő szerepe
HEFOP/2005/2.1.5 ˝HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK INTEGRÁLT NEVELÉSE˝ ˝KARÖLTVE˝ TANULÓBARÁT ISKOLAI EGYÜTTMŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSA ZALA MEGYÉBEN.
AZ ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Szabó Klára január 28.
IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ 2006/07 I. FÉLÉV. TARTALMI VÁZLAT AZ ISKOLA STATISZTIKAI MUTATÓI A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁSRA VALÓ ÁTTÉRÉS TAPASZTALATAI AZ INTEGRÁCIÓS.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés –a szobi innovatív intézményekben.
A szakképzés és felnőttképzés struktúrájának átalakítása a TÁMOP /2-2F projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Fejlesztési.
Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Központja
2010/2011.  az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése.
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
Közoktatás-fejlesztési programok 2007-ben Új Magyarország Fejlesztési Terv Hámoriné Váczy Zsuzsa OKM Balatonfüred, november 14.
Az esélyegyenlőség elvének érvényesülése az oktatáspolitikában EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Pölöskei Gáborné helyettes.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Az eredményesség mérése és szakmai ellenőrzés Összeállította: Barcziné Horváth Márta iskolaigazgató, IPR szakértő Kocsis Gáborné IPR szakértő.
„ÍVELJETEK CSILLAGOK!” ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROJEKT A II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI-BAN TÁMOP B
A Commitment Köznevelési Kht. MOHAY GERGELY március 31. ÉS A KECSKEMÉTI IRODA BEMUTATKOZÁSA.
Önértékelési kézikönyv október 5-i módosítása alapján
Matókné Misóczki Mária Projektigazgató Szekszárd
Előadás másolata:

A tanácsadói tevékenység koordinálása Páll Viktória Ec-Pec Alapítvány

OOIH Régiós irodavezető Asszisztens Koordináló szervezet Ec-Pec Alapítvány Adminisztrációs munkatárs Szupervízor Tanácsadó Intézméynek

Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság Esélyegyenlőségi Igazgatóság Országos Oktatási Integrációs Hálózat A szolgáltatást koordináló szervezetek biztosítása, felügyelte A szolgáltatás minőségének biztosítása érdekében szakmai tartalmak közvetítése A szolgáltatás minőségbiztosításának felügyelete

Régiós irodavezető Tájékoztatást nyújt a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és tanulók esélyegyenlőségének elősegítésére vonatkozó egyéb pályázati lehetőségekről Tájékoztatást nyújt a hátrányos helyzetű gyermekek szülei számára a gyermekeket érintő, továbbtanulást elősegítő programokról, a programokba történő bekapcsolódás lehetőségeiről

Koordináló szervezet A régiójához (területéhez) tartozó összes intézmény szakértői ellátottságának biztosítása A látogatások minőségbiztosításának biztosítása Kéthavonta státuszjelentést küld az OOIH-nak arról, hogy az Intézményekbe mely szakértők látogattak el, és milyen szakmai szolgáltatást nyújtottak Szakértői szolgáltatások folyamatos szupervíziója Dokumentumkezelés – folyamattanácsadói összegzés, adatlap a folymattanácsadási tevékenységhez, fényképek Konferenciák szervezése a szakértők-tanácsadók és az intézmények számára

Szupervízor A szakértők munkájának segítése A szakértők munkájának ellenőrzése: –A leadott dokumentumok valóságának ellenőrzésével –A látogatások időtartamának ellenőrzésével –Az intézményekben tett látogatások, vagy telefonos megbeszélések segítségével A szakértők munkájával szemben felmerülő panaszok helyességének elbírálása

Dokumentáció Folyamattanácsadói összegzés Adatlap a folyamattanácsadói tevékenységhez Elégedettségi kérdőív Fényképek

Elektronikus konzultációs rendszer

Panaszkezelés Írásban, hivatalos levél Szupervízor és/vagy a szakmai vezető bírálja el

Tréningjeink A projektpedagógia módszertana: a projekt az ötlettől a megvalósításig A kooperatív tanulás alapelemei, különös tekintettel a Lépésről-lépésre program sajátosságaira - 30 óra OM 175/57/2005A

Az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése a hátrányos helyzetű gyermekek integrációja érdekében - 30 óra+20 óra mentorálás Ind: OKM-4/305/2006 Oktatással a társadalmi igazságosságért – a befogadó társadalom iskolai erősítése (Előítélet kezelő tréning pedagógusoknak) - 30 óra OM 175/233/2005 „A gyermeki előítéletek felismerése és konfliktuskezelés a Persona Doll módszer használatával” Attitűdváltást elősegítő program az oktatási esélyegyenlőség megteremtése érdekében - 30 óra A/5129/2008

A tanulási kompetenciák növelése a Lépésről lépésre gyermekközpontú neveléssel az iskola kezdő szakaszában -(1-6. évfolyam)- 60 óra OKM-3/27/2007 Az erősségek menedzselése a „Lépésről lépésre” gyermekközpontú óvodai neveléssel - 60 óra OKM-3/22/2007 Tanítók, tanárok továbbképzése a nem szakrendszerű oktatás bevezetésére az 5-6. évfolyamon – átmenet a Lépésről Lépésre iskolai program alkalmazásával -120 óra OKM-3/26/2007

Ő ütött először … vissza! Konstruktív konfliktuskezeléshez szükséges kompetenciák fejlesztése Új módszerek a gyakorlatban - Pedagógusok továbbképzése a kompetenciamérés intézményi eredményeinek javítására Kézenfogva szülőtréning

Kiadványaink

Ec-Pec Alapítvány 1072 Budapest, Rákóczi út 22. Tel.: Fax: