A keresztség A befogadás szentsége.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Krisztus uralma alatt élni 5.
Advertisements

Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak, zengjünk az Úrnak halleluját
MONDJÁTOK EL AZ EMBEREKNEK
A nap kezdete Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt, Te, akit bűneink keresztre feszítenek, Te, akit eltemettünk szívünkben - feszítsd fel.
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
A házasság még nem a mennyország
Folyamodjatok az Úrhoz,
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Természetes Jelek A mosoly a jókedv, bizalom jele…
Május 13. az első Fatimai Mária jelenés emléknapja
Drága Édesanyámnak, kit a világon
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Gitáros énekek.
Úton böjtben.
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Vajon mit gondol Rólam az Isten?
Nagyböjt első hete.
Jó reggelt- Isten hozott !.
Ballagók búcsúztató áhítata.
Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velünk, úgy kérünk, Jézus, maradj velünk! Tiéd leszek, Néked élek már!
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT !.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT !.
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!"
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Jöjj Szentlélek, jöjj közénk, jöjj el fényességünk
Két ember eléd lép, két ember Téged kér, áldd meg, áldd meg
Istentõl el nem állok, Õ sem áll tõlem el; Szüntelen vele járok, átfogom hitemmel. Gondot visel reám, és este úgy, mint reggel Õ áld meg segítséggel, kegyelmes,
Csak Jézusnak szolgálok, az Ő országát várom,
║: Jöjj, Szentlélek, jöjj közénk, jöjj el, fényességünk!
"Az Úr félelmében járva" Apcsel 9:31 Jon Palmer. Az Úr félelmében járva Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben.
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
KERESZTSÉG.
ISTEN hozott köztünk!.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Dalt zengnek a rétek, s minden virág,
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
JÓ REGGELT !.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Szent Anna.
Atyám, megigazítottad életem, Jézus Krisztus igazsága Enyém lehet
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
JÓ REGGELT !. Szólt az Isten egykor: Ábrahám!« Indulj el, s utad bízzad rám! Áldott lesz, ki jót tesz véled, átok sújtja ellenséged; Nagy és erős néppé.
JÓ REGGELT !.
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
Harmatozzatok égi magasok
„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” … „…ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni,
Jó reggelt! ADVENT 3..
KRISZTUS FELTÁMADT - - VALÓBAN FELTÁMADT!.
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Előadás másolata:

A keresztség A befogadás szentsége

A pápa keresztel „Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életében részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi.” Miként valósulhat ez meg? A szülők azt remélik, hogy újszülött gyermekük boldog lesz. Egyedül Isten képes boldoggá tenni bennünket, ezért hozzá fordulunk, hogy ajándékozzon meg az örök élet kegyelmével.

A KERESZTSÉG SZENTSÉGE A SZERTARTÁS SZIMBOLUMAIN KERESZTÜL

„Kedves szülők! Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, kötelességtek lesz őt úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Tartsa meg Isten parancsait: úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Vállaljátok-e ezt a kötelességet?”

A gyermek neve: Védőszent Jelenések 2,17 „Akinek füle van hallja meg mit mond a Lélek az Egyházaknak: a győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ, a kövön új név áll, amelyet más nem ért meg, csak aki megkapja.”

«Olyanok vagyunk mint a hal. Csak , a víz által menekülünk meg. (A hal Jézus egyik szimbóluma.)».

ILLATOS OLAJ Régen az olajat orvosságként is használták. A birkózók olajjal kenték be testüket, hogy könnyen kicsússzanak az ellenség kezéből. „Védelmezzen téged Krisztusnak a mi Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk téged az üdvösség olajával Krisztusban…” 2 Korintus 2,15 „Mi ugyanis Krisztus jó illata vagyunk Isten számára azok közt, akik üdvözülnek, s azok közt is, akik elkárhoznak..”

A Világosság Régen, azokat akik a keresztség felvételére készültek, úgy emlegették, hogy azok akik Megvilágosodtak Vegyétek Krisztus világosságát. „Kedves szülők és keresztszülők! Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan gyermeketek hitét és benne a kegyelem fényét, hogy akire ma ráragyogott Krisztus fényessége, szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját! Maradjon állhatatos a hitben, és amikor az Úr eljön, elébe járulhasson az összes szentekkel együtt a mennyei hazában.” A keresztelési gyertyát a Húsvéti gyertyáról gyújtjuk meg, amely azt jelképezi, hogy Jézus legyőzte a Sötétséget

Ellentmondás a Sátánnak és a hit megvallása „Mondjatok tehát ellent a bűnnek! Azután pedig tegyetek tanúságot hitetekről Jézus Krisztusban! Ez az Egyház hite, és ebben a hitben kereszteljük meg a gyermeket.”

Az áldás Urunk, mindenható Istenünk, az élet és a szeretet szerzője, te aki az anyák szívébe oltottad a gyermek iránti szeretetet, áldd meg e megkeresztelt gyermek édesanyját, hogy amint most hálát ad gyermeke születéséért, örömét lelje gyermeke fejlődésében, jóságában és szeretetében. Isten, minden atyaság forrása és példaképe, segítsd jóságosan e gyermek édesapját, hogy életének példájával elvezesse gyermekét a keresztény nagykorúságra!

Emlékezzél, hogy... Vízből születtél újjá. Megkentek az üdvösség krizmájával (olajával). Vízből születtél újjá. Emlékezzél, hogy... Részesültél Krisztus világosságából. A keresztségi fehér ruha, a keresztségben elnyert méltóságodat jelképezi.