Készítette: Szalay Zoltán Ókori Hellász Készítette: Szalay Zoltán

Csaták

Görög-perzsa háborúk A görög–perzsa háborúk alatt azt az időszakot értjük, amikor a görög poliszok és az Óperzsa Birodalom hadban állt egymással (i. e. 499–449). A háború i. e. 498-ban az ión felkeléssel kezdődött. A görögök hősiesen ellenálltak, számtalan csatát nyertek, ám a perzsák Athént is elfoglalták. I. Dareiosz halála után fia, I. Xerxész folytatta apja háborúját. A perzsák gyorsan elfoglalták Trákiát, Makedóniát és Thesszáliát, majd Thermopülánál egy taktikai csellel legyőzték a görögök szárazföldi erőt. Ezután Szalamisznál a tengeren is legyőzték őket. A győzelem után azonban a mükaléi csata a perzsák vereségével ért véget. A görögök ezután ellentámadásba lendültek. Több város elfoglaltak Cipruson, a szárazföldön pedig egészen Büzantionig jutottak a görögök. A városból azonban távozniuk kellett, és Spárta kilépett a görög szövetségből. Athént a spártaiak kilépése arra kényszerítette, hogy új szövetséget hozzon létre. A Déloszi szövetség hamarosan megtámadta az Óperzsa Birodalmat, pontosabban Kitionosz városát, de az ostrom sikertelen volt. Ez arra késztette a két felet, hogy megkössék a kalliászi békét.

A háború szakaszai 1. I. Dárajavaus hadjáratai (i. e. 492-490) --1.1 Mardoniosz hadjárata --1.2 Artaphernész és Datisz hadjárata --1.2.1 Marathóni csata 2. Interbellum (i. e. 490-480) --2.1 Óperzsa Birodalom --2.2 Görög poliszok 3. I. Khsajársá hadjáratai (I. e. 480-448) --3.1 Trákia, Makedónia, Thesszália --3.2 Artemiszioni és Thermopülai csata --3.3 Szalamiszi csata --3.4 Plataiai és mükaléi csata 4. Görög ellentámadás --4.1 Mükalé és Iónia --4.2 Szésztosz --4.3 Egyesült Makedónia --4.4 Küprosz --4.5 Büzantion 5. A Déloszi szövetség háborúi (i. e. 477-450) --5.1 A déloszi szövetség --5.2 Hadjáratok Perzsia ellen 6. Kalliászi béke

Marathóni csata Miltiadész nem a középső hadtestet, hanem a jobb- és balszárnyat erősítette meg. A perzsa íjászok esélyeinek csökkentésére parancsot adott, hogy rohammal közelítsék meg az ellenséget, és kényszerítsék közelharcra őket. Az ütközet kezdetén a görög középhad előretört, majd hátrálást színlelt, s a perzsa sereget maga után csalta, miközben a jobb- és balszárny körülzárta az ellenséget és győzelmet aratott. A perzsák közül menekülés közben sokan a mocsarakba fulladtak. A megmaradt perzsa haderő hajóra szállt, és hazatért. A perzsa veszély Miltiadész érdemeinek köszönhetően elmúlt, a marathóni győztest azonban a Pároszi kudarc miatt vád alá helyezték. Elítélték, és a börtönben halt meg, i. e. 489-ben. Hérodotosz emlékei szerint a perzsák 6400 főt, az athéniak 192 főt, a spártaiak 11 főt vesztettek. Délosz szigetének magasságában a perzsák átszelték a tengert, a célpont a Athén volt. I. e. 490 nyarán Marathónnál, 40 km-re Athéntól északon partra szálltak. Az athéniak és csapatai délebbre, a hegyek lábánál sátoroztak le. A csata a spártai Karneia-ünnep tájékán zajlott le, a spártaiak emiatt késve érkeztek a marathóni csatamezőre. A görögök megakadályozták, hogy a perzsák elhagyják a marathóni síkságot. 5 nap után a perzsák mozgolódbni kezdtek.

Déloszi szövetség Az Kr. e. 477-ben alapított déloszi szövetség 173 görög városállam társulása volt. A vezető szerepet az athéniak töltötték be, akiknek célja az volt, hogy a görög–perzsa háborúk végét jelentő plataiai győzelem után is folytatódjon a Perzsa Birodalom elleni küzdelem. A szövetség ma használt neve a gyűlések eredeti helyének, Délosz szigetének a nevéből származik. A sziget templomában tartották a gyűléseket, i. e. 454-ig pedig a szövetség kincstárát is itt őrizték, akkor azonban Periklész Athénba költöztette. Nem sokkal megalakulása után Athén elkezdte felhasználni a szövetség flottáját saját céljaira, ami gyakori konfliktusok alapját képezte az athéniak és a kisebb tagok között. I. e. 431-ben Athén keménykezű szövetségi politikája a peloponnészoszi háború kitöréséhez vezetett. Az i. e. 404-ben Athén vereségével záruló háború egyben a szövetség végét is jelentette

Peloponnészoszi szövetség A peloponnészoszi szövetség vagy peloponnészoszi liga egy katonai-politikai szövetség volt a Peloponnészoszi-félszigeten Spárta városának vezetésével az Kr. e. 6. és az Kr. e. 4. század között. A szövetség a ma ismert nevét csak később kapta, fennállása idején csak „a spártaiak és szövetségeseik” néven emlegették őket. A klasszikus görög világban a athéniak déloszi szövetségének ellenpontja volt.

Peloponnészoszi háború A peloponnészoszi háború Athén (és szövetségi rendszere) és a peloponnészoszi szövetség államai között zajlott Kr. e. 431-404 között. A háború kezdeti szakaszában Athén elsősorban hajóhada, Spárta pedig szárazföldi serege révén próbálta kivívni a győzelmet. Az archidamoszi háború (Kr.e. 431–421) A Nikias-féle béke (Kr.e. 421–415) A szicíliai hadjárat (Kr.e. 415–413) A dekeleiai háború (Kr.e. 413–404)

Hadvezérek

Miltiádész: a Marathóni csatát megnyerte, Pároszi kudarc miatt vád alá helyezték, elítélték, és a börtönben halt meg, i. e. 489-ben. Alkibiadész: a Peloponnészoszo háborúban elárulta Athént Antigenész: Nagy Sándor elitalakulatának(ezüstpajzsosok) hadvezére volt Ariszteidész: marathóni csatában a tíz görög sztratégosz egyike Kasszandrosz: makedón hadvezér, hellenisztikus uralkodó, Antipatrosz fia, a Nagy Sándor után uralkodó diadokhoszok egyike volt. Peiszisztratosz: ókori görög politikus, athéni arisztokrata, a polisz első türannosza volt. Periklész: kiemelkedő és befolyásos államférfi, szónok és hadvezér volt az ókori Athén aranykorában, különösen a görög–perzsa és a peloponnészoszi háború között II. Philipposz: Makedónia királya, i. e. 355-től 336-ig uralkodott. Két házasságából hat gyermeke született, egyikük a „világhódító” Nagy Sándor volt

Katonák

A spártai asszonyok úgy buzdították hadba induló férjüket, hogy vagy pajzsukkal térjenek haza, vagy pajzsukon. Vagyis holtan!

Nehéz fegyverzetű, lándzsával és kerek pajzzsal felszerelt gyalogosok Nehéz fegyverzetű, lándzsával és kerek pajzzsal felszerelt gyalogosok. Az i.e. VII. sz. végére szinte minden városállam rendelkezett ilyen hoplita hadsereggel. Ők nem főállású katonák voltak, hanem földművesek, akik ha kellett otthagyták az ekét és közösségüket fegyverrel védték meg. A szomszédaikkal együtt fegyvert fogó férfiak nemcsak bátorságukról tettek bizonyságot, hanem polgári jogaikról is.

A pajzs A pajzs kb. 1 méter átmérőjű volt. Kb. 10 kg volt. Felületén festések vagy domborművek voltak. Spártaiak pajzsán „lambda” jel A pajzs kb. 1 méter átmérőjű volt. A bal kezet kellett a közepén lévő kartartón átbújtatni, majd átnyúlni a másik szélén lévő fogantyúig, és azt megmarkolni.

A sisak és a páncél A sisak nemcsak a fejet védte, hanem az arcot és sok esetben külön az orrot is. A fémsisakot belülről vászonnal vagy bőrrel bélelték. A sisakforgó legtöbbször lószőrből készült, változatos színekben. Eleinte a harang alakú vért még teljes egészében fémből készült. Később elterjedtek a különféle bőr- vagy vászonvértek, amelyeket fémrátétekkel vagy láncokkal erősítettek meg. A harcos combját részben védte a pajzs, de szüksége volt lábszárvédőre is. Ez rendszerint megint csak fémből készült, s a térd fölött végződött.

A phalanx A hoplita harcmodor lényege, hogy sűrű alakzatba, úgynevezett phalanx tömörültek. Kb. 50 hoplita állt egymás mellett, egymás mögött 7-8 sorban, de előfordult, hogy akár 16 soros falanxok is felálltak. Minden félig saját testét, félig a mellette álló jobbját védi. A falanx jobb szélén álló gyalogos ebben a felállásban védtelen maradt. A jobb oldalon harcolni mindig dicsőségnek számított! Támadásnál a hopliták első sora előre nyújtotta lándzsáját, míg a hátrébb állók az előttük harcolók vállaira támasztva tartották előre fegyvereiket. Ily módon a phalanx egy mozgó lándzsaerdőre emlékeztetett. Ha a mellettünk álló megijedt és elfutott, a jobb oldalunk védtelen maradt az ellenség dárdáival szemben. A spártaiak sok időt töltöttek az ún. harci zene gyakorlásával. E ritmikus ütemek segítségével a zene révén irányváltást, és sebességet lehetett közvetíteni a falanx számára.

Könnyűfegyverzetű csapatok nem játszottak lényeges szerepet (ugyanez elmondható a lovasságról is). Ezek a szabályos ütközetekben eleinte arra szorítkoztak, hogy az ellenséges phalanxot lövedékeikkel megzavarják, minél több sebesülést okozzanak. Az íjat és parittyát sok nép haderejében használták, de a spártaiak mélységesen megvetették eme fegyvereket, és használóira kegyetlen halál várt, ha élve elfogták őket. Amúgy is jellemző volt e korra, hogy a csatákban hadifoglyok ejtésével nem nagyon foglalkoztak, ha mégis, akkor azt olyan esetekben tették meg, amikor szándékosan rabszolgaejtő csatákat vívtak, vagy ezzel ismerték el egy legyőzött harcos bátorságát. A megadás igen nagy szégyennek számított, és hacsak nem volt híres és gazdag ember az illető, akiért váltságdíjat kérhettek, szinte biztosan azonnali halál járt érte.

A spártai, és az athéni katonák