ATIKTVF, Szeged, 2011. március 22. Kovács Gábor – Molnár József Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szolnoki Bányakapitányság KIS GEOTERMIKUS TÖRVÉNYTÁR.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
GEOTERMIKA A BÁNYAFELÜGYELET SZEMSZÖGÉBŐL
Advertisements

Utasiné dr. Győri Andrea
EMCS RENDSZER JOGSZABÁLYI HÁTTERE
Harmadik országbeli állampolgárok a magyarországi munkaerőpiacon
Az esemény vagy eseménysorozat katasztrófává minősítése Jogszabályi háttér § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről.
Az új épületenergetikai szabályozás
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
XVI. Bányászati Szakigazgatási Konferencia
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
„Demo-Rendelet” 23/2011.(III.18.) Korm. Rendelet A zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről.
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
A vízjog időszerű kérdései
Bányászati koncesszió
A felelős műszaki vezetőkre vonatkozó szabályok változása A munkavédelem időszerű kérdései a bányászatban és a gáziparban konferencia Visegrád november.
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Tájékoztató az ÉÁOP vízrendezési pályázatainak szakmai véleményezéséről.
„Geotermia a XXI. században” Kistelek február 26. Geotermia hasznosítás a bányatörvény módosításának tükrében Szabados Gábor elnök Magyar Bányászati.
Munkavédelmi előírások rendszere
Állam munkavédelmi feladatai
Prof. Dr. Nagy János Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Elnöke Budapest, február 24. A felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodása.
Levegőtisztaság-védelem 10. előadás Engedélyezési eljárások, eljáró hatóságok, eljárások menete, engedélykérelmek tartalmi követelményei.
Levegőtisztaság-védelem 10. előadás Engedélyezési eljárások, eljáró hatóságok, eljárások menete, engedélykérelmek tartalmi követelményei.
A vasúti ágazatot érintő aktuális szabályozási feladatok
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
A FAVI adatszolgáltatásban várható változások
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
Változások a hazai zaj- és rezgésvédelmi védelmi szabályozásban
2010. március 03. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
A GEOTERMÁLIS ENERGIAHASZNOSÍTÁS ZÖLDHATÓSÁGI ENGEDÉLYEZÉSI GYAKORLATA
1 Foglalkoztatási formák, díjazásuk Munkaidő és a kapcsolódó nyilvántartások november 23. Gottgeisl Rita.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
MUNKÁLTATÓ ÉS AZ ÜZEMI TANÁCS KAPCSOLATA (Mt. 267.§)
Vasútszabályozási Osztály
Ágazati szakképzés változásai
Tisztelettel köszöntöm a konferencia résztvevőit! Nagy Endre bányafelügyeleti főmérnök Pécsi Bányakapitányság Nagy Endre bányafelügyeleti főmérnök Pécsi.
A Nemzeti Civil Alapprogram szervezeti felépítése, feladat- és hatáskörök Előadó: dr. Ugron Gáspár.
ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL
2005.évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Polgári Légiközlekedési Hatóság
Slenker Endre Magyar Energia Hivatal
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
AZ EGYES SZOCIÁLIS, GYERMEKVÉDELMI, CSALÁDTÁMOGATÁSI, FOGYATÉKOSSÁGÜGYI ÉS FOGLALKOZTATÁSI TÁRGYÚ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CLXXI. TÖRVÉNY.
Előadó: Bellovicz Gyula igazságügyi szakértő
Fás szárú energetikai ültetvények telepítésének engedélyeztetése.
Gárdonyi Géza Bt. 1 A KVVM erőfeszítései a geotermikus energia mezőgazdasági hasznosításának támogatása érdekében Lakatosné Dr.
AZ ÁNTSZ HATÓSÁGI FELADATMEGOSZTÁSÁNAK ÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSAI
Aktuális jogszabályváltozások a szénhidrogén kutatás és termelés vonatkozásában Utasiné dr. Győri Andrea Közigazgatási tanácsadó Utasiné dr. Győri Andrea.
MKIK MKIK mellett független szervezetként működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) október 9.
A tájvédelmi szakhatósági közreműködés 166/1999. (XI.19.) Korm.rendelet szerinti korábbi gyakorlat Kardos Mária Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2014.
Álláskeresőként történő nyilvántartás
A Bit módosítása évi LXXXVI. tv június január január 1.
Tóth György Zilahi-Sebess László Gyuricza György
Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András | TMMK GGT Szakcsoport elnök Tolna Megyei Földmérők Napja 2016.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
GEOTERMIKUS ENERGIA KINYERÉS JOGI HÁTTERE, HATÓSÁGI FELTÉTELEI Készítette : Hojdákné Kovács Eleonóra Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi.
A jegyző szakhatósági közreműködése az útügyi, bányafelügyeleti és műszaki biztonsági engedélyezési eljárásokban Gida Attila főosztályvezető-helyettes.
A Z ÖSSZEVONT TELEPÍTÉSI ELJÁRÁS. Sajátos jogintézmény alkalmas több önálló – építési engedélyezést megelőző – hatósági engedélyezés kiváltására és.
1 A geotermikus energia - jelen és jövő Eger, A GEOTERMIKUS ENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK BÁNYAHATÓSÁGI FELTÉTELEI Dr. Zsiros László Horváth József.
Dr. Kováts Beáta Főtanácsadó, Alkotmánybíróság l l l
Megjelent a végrehajtási rendelet!
Közbeszerzési szabályok változása és
Kárelhárítás Zöldi Irma OVF.
Közbeszerzési Hatóság
Előadás másolata:

ATIKTVF, Szeged, március 22. Kovács Gábor – Molnár József Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szolnoki Bányakapitányság KIS GEOTERMIKUS TÖRVÉNYTÁR

Előadás terv 1.Hazai hatósági hierarchia 2.Jogi szabályozás kronológiája 3.Hatályos jogi környezet 4.A koncesszióról 5.Geotermikus engedélyezés az SzBK-on 6.Duális szabályozás a geotermikus engedélyezésben

Jelmagyarázat P a r l a m e n t Kormány Nemzeti Fejl. M MINISZTÉRIUMOK MBFHKer. Eng. H. Környezetügyért felelős államtitkár Bányakapi- tányságok Megyei szervek KTVF jogalkotás hatóságok érintettek Vidékfejl. M. MEH

Bányakapitányságok illetékességi területei

Jogszabályok  évi XLVIII. törvény a bányászatról (Bt.)  203/1998. (XII. 19.) Kormányrendelet a Bt. végrehajtásáról  267/2006. (XII. 20.) Kormányrendelet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról  96/2005. (XI. 4.) GKM rendelet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó sajátos építményekre vonatkozó egyes építésügyi hatósági eljárások szabályairól  54/2008. (III. 20.) Kormányrendelet az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia fajlagos értékének, valamint az értékszámítás módjának meghatározásáról  A koncesszióról szóló évi XVI. törvény

A geotermikus energia szabályozásának kronológiája a Bányatörvényben A bányászatról szóló évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) geotermikus energia (kutatásával, kinyerésével) hasznosításával kapcsolatosan a magyar jogrendbe legelőször illeszt szabályokat, alkot meg jogi fogalmakat, jogintézményeket. A Bt. preambuluma szabályozási célként határozza meg: „E törvény célja … a geotermikus energia kutatásának, kitermelésének, … az ezekhez kapcsolódó tevékenységeknek a szabályozása, az élet, az egészség, a biztonság, a környezet és a tulajdon védelmével, valamint (a) … geotermikus energiavagyon gazdálkodásával összhangban.” Jelentős szabályozási tévedése volt az akkor hatályos Bt-nek, hogy a geotermikus energia hasznosításának engedélyezését – mindennemű (technológiai, terület- és mértékbeli, stb.) megkülönböztetés nélkül – a koncesszió jogintézményéhez kötötte.

Kronológia- zárttá nyilvánítás 940/1993. (Bá. K. 1.) MBH Közlemény (I. Évfolyam I. szám, megjelent augusztus 16-án), amely zárttá nyilvánította:  A Magyar Köztársaság egész területét A szénhidrogének, a széndioxid, a széntelepekben lekötött metán és a felszín alatti vízkészlet kitermelésével nem járó geotermikus energia kutatása, feltárása, kitermelése vonatkozásában.  Egyéb területeket Az építőanyag (kő-, kavics-, homok-, murva- és átmenetei) előfordulások tekintetében, Arany, ezüst, nemesfém érc előfordulások tekintetében.

Koncessziók Szénhidrogén: 27 db Kerkáskápolna I., Letenye II., Mernye II., Gyékényes I., Budafa I., Bősárkány I., Felsőszentmárton I., Celldömölk ÉNY I., Hódmezővásárhely I., Alpár I., Kömpöc I., Csávoly I., Derecske I., Kiskunhalas I., Fábiánsebestyén IV., Doboz I., Kunszentmárton I., Tóalmás IV., Szeged I., Jászság I., Nagyecsed I., Sáránd I., Mezőkeresztes-K, Egyek I., Heves, Inke, Mecsek-Ny Barnaszén: 11 db Csétény, Sápár, Sajómercse II., Dubicsány, Várpalota-D (Küngös, Csajág, Berhida, Ősi, Füle), Bakonycsernye, Súr Feketeszén: 1 db Máza-D Lignit: 1 db Torony Alginit: 2 db Gérce, Pula

Homok, kavics: 10 db Majosháza, Szigetszentmiklós, Hegyeshalom, Batyk, Egyházashetye, Bekenypuszta, Kemenesszentpéter, Alsócser, Sajókeresztúr-Sajóecseg, Berzence Arany: 7 db Füzérkajata, Telkibánya, Recsk, Nadap, Rózsabánya, Füzérradvány, Gyöngyösoroszi Nemfémes ásványi nyersanyagok: 11 db Kaolin-bentonit: Monok, Kéked, Komlóska, Tolcsva Tűzálló agyag: Romhány Mészkő: Márkó Kártyás homokkő: Karmacs, Alsópáhok Jáspis, kvarcit: Gyöngyöstarján Kovaföld: Tállya Zeolitos riolttufa: Nemti Geotermikus energia: 2 db Kiskunhalas, Nagylengyel Összesen 72 db koncessziós csomag készült a MÁFI és az ELGI összeállításában. A MGSZ további 7 területet készített elő.

Létrejött koncessziós szerződések 12 db megkötött szerződés Szénhidrogénekre Homok-kavics ásványi nyersanyagra Nemesfémekre Ezekből: Törölt: 4 db Visszaadott: 2 db

Kronológia- zárttá nyilvánítás törlése 2040/1999. (Bá. K. 3.) MBH Közlemény (VII. Évfolyam 3. szám, megjelent október 14-én), amely: A zárt területek zárt minősítését az ország egész területén és minden ásványi nyersanyagra vonatkozóan egységesen megszüntette. De kimondta, hogy a korábban szerzett bányászati jogokat és megkötött koncessziós szerződéseket a zárt minősítés megszüntetése nem érinti.

Kronológia – Bt. A Bt évi módosítása (2003. évi XLII. törvény) jelentős változást hozott: a geotermikus energia hasznosítást hatósági engedélyezés alá rendelte. „A bányafelügyelet engedélyezi: … a geotermikus energia kutatását, kinyerését és hasznosítását, beleértve az ehhez szükséges föld alatti és felszíni létesítmények megépítését és használatba vételét, amennyiben az nem érinti felszín alatti vizek felszínre hozatalát.”, Megszüntette a koncessziókötelezettséget (differenciálás nélkül) Támogatta a kis mélységű, kollektoros, zárt-hurkú, hőszivattyús, alacsony hőmérsékletű rendszerek elterjedését. Kizárólagosságot nem biztosított.

Hatályos évi XLVIII. törvény évi IV. törvény a bányászatról szóló évi XLVIII. törvény módosításáról A módosítást – alapvetően – a hazai geotermikus energia energetikai célú hasznosításához szükséges nagy volumenű befektetések védelme kényszeríttette ki, mivel védelmi- garanciális jogintézményt a Bt. (sem más jogszabály) nem tartalmazott. A Bt. 1., 3., 5., 8., 9., 14., 15., 20., 22., 22/B., 44., 45., 49. § szabályozza alapvetően a geotermikus energia kutatását, kinyerését és hasznosítását. 1. § (1) h) E törvény hatálya alá tartozik: a geotermikus energia kutatása, kinyerése és hasznosítása; 3. § (1) Az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia természetes előfordulási helyükön állami tulajdonban vannak.

Hatályos Bányatörvény 5. § (1) A bányafelügyelet engedélyezi: g) a geotermikus energia kinyerését és hasznosítását, valamint az ehhez szükséges - külön jogszabályban meghatározott – föld alatti és felszíni létesítmények megépítését és használatba vételét, ha a tevékenység nem vízjogi engedély köteles. 8. § A miniszter belföldi vagy külföldi jogi és természetes személyekkel, valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságaival kötött koncessziós szerződéssel meghatározott időre átengedheti: a) zárt területen ab) a geotermikus energia kutatását, kinyerését és hasznosítását, 9. § (1) A miniszter a rendelkezésre álló földtani adatok, valamint a vállalkozói kezdeményezések alapján azokat a koncesszióra kijelölhető zárt területeket veszi számításba…( től) 14. § (1) A koncesszió időtartamán belül a tervezett ásványi nyersanyag-kutatási, illetve geotermikusenergia-kutatási időszak 4 évnél hosszabb nem lehet (+2x2 év). (2) A bányavállalkozó a kutatás befejezésétől számított 1 éves időtartamon belül kezdeményezheti a geotermikus védőidom kijelölését.

Hatályos Bányatörvény 15. § Ha a koncesszió jogosultja a szerződésben meghatározott határidőn belül, legkésőbb azonban a geotermikus védőidom kijelölésétől számított 3 éven belül a kitermelést, az energetikai célú hasznosítást nem kezdi meg, a szerződésben meghatározott térítést köteles megfizetni. Ha a térítésfizetési kötelezettségnek nem tesz eleget, a koncesszió megszűnik. 22. § (1) Zárt területen koncesszió keretében meghatározott ásványi nyersanyag vagy geotermikus energia kutatására a miniszter a koncessziós szerződésben kutatási jogot adományoz. (2) A kutatási jog a kutatási területen a bányavállalkozónak kizárólagos jogot ad az ásványi nyersanyag-, illetve geotermikus energia- kutatási műszaki üzemi terv benyújtására. 49. § E törvény alkalmazásában: 24. „Zárt terület”: a geotermikus energia vonatkozásában zárt területnek minősül az ország egész területén a természetes felszíntől mért 2500 m alatti földkéreg-rész.

Hatályos Bányatörvény 22/B. § (1) Zárt területen a geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának engedélyezésére a szénhidrogén- bányászat engedélyezésére vonatkozó sajátos szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy geotermikus energiára bányatelket megállapítani nem lehet. (2) Zárt területen geotermikus energiát kinyerni csak a földkéreg e célra elhatárolt részéből ( geotermikus védőidom ) szabad. (3) A geotermikus védőidomot a bányafelügyelet jelöli ki. (4) A geotermikus védőidomon belül a jogosult írásbeli hozzájáruló nyilatkozata nélkül geotermikus energia kinyerését szolgáló létesítmény más részére nem engedélyezhető.

Hatályos Bányatörvény (5) A geotermikusenergia-hasznosító létesítményekről, a kitermelt és hasznosított geotermikus energia mennyiségéről, valamint a megállapított geotermikus védőidomokról a bányafelügyelet nyilvántartást vezet. (6) Geotermikus energia szempontjából nyílt területen, a felszín alatti vízkészletből termálvíz használatára adott vízjogi engedély egyidejűleg geotermikus energia kinyerési- és hasznosítási engedélynek is minősül. A geotermikus energia vízjogi engedély alapján történő hasznosítására e törvény 3. §-ának, 20. §-ának, 22/B. § (5) bekezdésének, 25. § (2) bekezdése b) pontjának és 41. §-ának rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell, egyebekben a vízügyi és környezetvédelmi jogszabályok az irányadók. (8) A természetes felszíntől mért 20 méteres mélységet el nem érő földkéreg részből történő geotermikus energia kinyerés és hasznosítás nem engedélyköteles. E rendelkezés nem mentesíti a tevékenységet végzőt a más jogszabályban előírt engedély megszerzése alól.

Hatályos Bányatörvény 44. § (1) A bányafelügyelet hatáskörébe tartozik - figyelemmel a 43. § (3) bekezdésében foglaltakra -: d) a geotermikus energia kutatása, energetikai célra történő kinyerése és hasznosítása, az ehhez szükséges létesítmények és berendezések építése, használatbavétele és üzemeltetése. 45. § (1) A bányafelügyelet látja el a mélységi vizek felszínre hozatalára irányuló, bányászati technológiával végzett munkálatok hatósági biztonságtechnikai felügyeletét. A hatósági felügyelet keretében a bányafelügyelet a munkálatok és az üzemben tartás biztonságára és szakszerűségére vonatkozó kérdésekben közvetlenül intézkedik, a vízvagyon védelmére szolgáló intézkedések megtételét pedig a környezetvédelmi és a vízügyi hatóságnál kezdeményezi.

2011. évi Bt. módosítás március 16-án szavazta meg az Országgyűlés a T/1941/106 számú egységes javaslatot, energetikai tárgyú törvények módosítása részeként a Bt. módosítását. ( 4. § (3) Ivóvíz, ásvány-, gyógy-, és hévíz célú hasznosításra már igénybevett, valamint ivóvíz, ásványvíz., gyógyvíz hasznosítására alkalmas rétegek, vízadók, víztestek…. Zárt területként nem jelölhetők ki.

Kutatási jogadomány kérelmek a SZBK-on

A geotermikus engedélyezés a Bt. s zerint

A koncesszió jogi szabályozása Általános szabályok A koncesszióról szóló évi XVI. törvény 1. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében: „Ez a törvény állapítja meg… a bányászati kutatás és kitermelés, valamint az ezzel összefüggő bányászati melléktevékenységek… koncessziós szerződés keretében történő átengedésének alapvető szabályait.” A bányászati koncessziós szerződés alapján kitermelt természeti kincs feletti tulajdonjogban a bányatörvény szerinti tulajdonváltozás bekövetkezhet. (15. § (1) bekezdése)

A koncesszió jogi szabályozása Speciális szabályok A bányászatról szóló évi XLVIII. törvény (Bt.) 1.A bányászati koncessziók fajtái (Bt. 8. §) 2.A koncessziós területek kijelölése (Bt. 9. §) 3.A koncessziós pályázat (Bt. 10. §) 4.A pályázatok elbírálása (Bt. 11. §) 5.A koncessziós szerződés (Bt. 12. §) 6.A koncessziós társaság (Bt. 13. §) 7.A kutatás, feltárás és kitermelés (Bt §) 8.A koncesszió átruházása (Bt. 18. §) 9.A bányászati koncessziós tevékenység gyakorlása (Bt. 19. §)

A koncesszió előnyei A koncesszión alapuló bányászati jog megszerzése megfelel az Európai Parlament és a Tanács 94/22/EK irányelvében megfogalmazott célnak: Megkülönböztetés mentesen lehessen hozzájutni a szénhidrogének, geotermikus energia kutatásához, feltárásához és kitermeléséhez. Az ágazatban versenyt generáljanak, ösztönözzék és szabályozzák a tagállamok készleteinek kutatását kitermelését.

A koncesszió előnyei Az EU Hivatalos Lapjában történő megjelenés lehetővé teszi a nagy tőkeigényű befektetések esetén a nemzetközi befektetők megjelenését. Lehetővé teszi, hogy a legalkalmasabb vállalkozás szerezze meg a bányászati jogot – nincs automatizmus. A koncessziós díj az állam számára jelentős többletbevételt jelenthet. Lehetővé teszi a vállalkozások számára a közös indulást a koncessziós pályázatokon, ezáltal sor kerülhet a közös jogszerzésre. Rugalmasan kezeli a koncessziós szerződés a változásokat a szerződés időtartama alatt.

A koncesszió előnyei Átláthatóbbá, problémamentessé tehetik az engedélyezési eljárásokat. Az állam a koncessziós pályázatban meghatározhatja a számára fontos feltételeket: Hazai munkaerő foglalkoztatása, Környezetvédelmi program, K+F program meghatározása, Előírhat értékesítési feltételeket, Beruházások ösztönzése a bányajáradék mértékének meghatározásával.

A koncesszió szerzés menete Pályázat kiírása A pályázatok elbírálása A koncessziós szerződés megkötése

A pályázat Általános követelmények Az illetékes ágazati miniszter írhatja ki, bírálhatja el és a koncessziós szerződést megkötheti az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértésével. A szükséges hatósági engedély megadásának feltételeit az illetékes állami szervvel a pályázat kiírása előtt egyeztetni köteles. A pályázati felhívást két országos napilapban a beadási határidő előtt 30 nappal meg kell jelentetni. A beadás időtartama minimum 60 nap. Az elbírálás maximum 90 nap.

A pályázat Általános követelmények A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell: a pályázat elbírálási szempontjait, a tevékenységek felsorolását, az átengedés időtartamát, a földrajzi-közigazgatási egységet, a jogi-pénzügyi feltételeket, az idő előtti megszűnés feltételeit, a koncessziós díj legkisebb összegét.

A pályázat a terület lehatárolása, a tevékenység meghatározása, szakmai követelmények, a munkaprogram főbb tartalmi követelményei, a fizetési kötelezettségek meghatározása, a tájrendezésre vonatkozó kikötések megadása, az elbírálás szempontjainak megadása, a koncessziós társaság alapítási kényszerének előírása

A pályázatok elbírálása Az elbírálásról nyilvános emlékeztetőt kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell: A beérkezett pályázatok adatainak összefoglalását. A legkedvezőbb pályázat elfogadásának részletes indokait. A kikötött biztosítékok megfelelőségének értékelését. A koncessziós díj megfizetésének módjára és mértékére vonatkozó adatok ismertetését. A koncesszió megadásáról a miniszter dönt. A pályázat eredményét nyilvánosságra kell hozni. Valamennyi pályázót értesíteni kell. A részvételi díj befizetését ellenőrizni kell. Az MBFH elnökének minősítő bizottságot kell létrehoznia.

Szondakutak engedélyezése

Építésügyi hatósági eljárások Bt. 22/B. § (7) Nyílt területen geotermikus energia nem vízjogi engedély alapján végzett kinyerésének és hasznosításának engedélyezésére a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó, sajátos építményfajtákra vonatkozó külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. 1. számú melléklet a 96/2005. (XI. 4.) GKM rendelethez 4. Egyéb létesítmények: 4.1. a geotermikus energia felszín alatti víz kitermelését nem igénylő kinyerésének és energetikai célú hasznosításának létesítményei az épületgépészeti berendezések kivételével.

2009. évben kiadott szondás határozatok (nem hivatalos adatok): létesítési eng.használatbavétel BBK12642 PBK 28 4 SZBK 3111 VBK 6514 MBK 4015 Összesen:27586

Bányajáradék Bt. 3. § és a 20. § 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelet 3. § (1) Energetikai célra hasznosított geotermikus energia esetében a) a kitermelt geotermikus energia után keletkező érték a kitermelt legalább +30 °C-os hőmérsékletű energiahordozóból kinyert energiamennyiségnek (GJ) és az 1/b. melléklet B. pontjában meghatározott fajlagos értéknek (Ft/GJ) ezer forintra kerekített szorzata (E Ft), b) A fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetén az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. §-ának (7) bekezdése szerinti százaléka. Bt. 20. § (7) A bányajáradék mértéke geotermikus energia esetében a kitermelt geotermikus energia értékének 2%-a. Nem kell bányajáradékot fizetni a kitermelt geotermikus energia 50%-át meghaladóan hasznosított mennyisége után. (2) Az energetikai célra kinyert geotermikus energia mennyiségét a vállalkozó köteles meghatározni. Ennek érdekében mérnie és bizonylatolnia kell az energiahordozó kútfejen mért hőmérsékletét és mennyiségét (m3), valamint az energiahordozó hőmérsékletét a kinyerésre szolgáló berendezés kimeneti pontján. (3) A bányajáradék önbevallásokat a 3/a. és a 3/b. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani. 8. § (1) A bányajáradék önbevallást Bt. Vhr. 4. §-ának (5) bekezdésében előírt határidőre az e rendelet mellékletei szerinti nyomtatványokon kell teljesíteni, és egyidejűleg befizetni.

Országos kútkataszter