Településüzemeltetés (Közigazgatási Urbanisztika II) 2

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Globalizáció Globalizáció:
Advertisements

Prof. emeritus, Dr.Dr.hc. Knoll Imre Budapest, február-május
Turizmuspolitika Turizmus irányítási eszközei: Turizmuspolitika
A TÁRSADALMI ALAPFUNKCIÓK TÉRBELI RENDSZERE Wood, G.: Stone City, Iowa, 1930, Joslyn Art Museum, Art Institute of Omaha Collect.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
KNOLL 1 Prof.Dr.,Dr.hc. Knoll Imre c.egyetemi tanár, MTA doktor Új törekvések a logisztikai közreműködésben BKF-HFF Kar Logisztika Szakirány II. Budapest,
A kritikus infrastruktúra védelem nemzetközi háttere és a magyar nemzeti program kialakítása, az ebből fakadó szakmai feladatok Balatonföldvár, március.
Tárgyi eszközök Készült években a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés Szervezési Társulás részére a TÁMOP / azonosítószámú.
Egy esély a felzárkózásra: Magyarország mint Európa egyik logisztikai központja Chikán Attila A Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Logisztikai,
A gazdasági fejlettség mutatói
Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Településüzemeltető Szakirányú továbbképzési szak /szakmérnöki képzés/
1872 : 1. nemzeti park megalakítása Yellowstone
Szabó György ÉM-i Regionális Fejlesztési Tanács elnöke
Majoros András GAZDASÁGPOLITIKA 2009/2010. II. Majoros András
A TÁRSADALMI ALAPFUNKCIÓK TÉRBELI RENDSZERE Wood, G.: Stone City, Iowa, 1930, Joslyn Art Museum, Art Institute of Omaha Collect.
A TÁRSADALMI ALAPFUNKCIÓK TÉRBELI RENDSZERE Wood, G.: Stone City, Iowa, 1930, Joslyn Art Museum, Art Institute of Omaha Collect.
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása
A gazdaságpolitika elméleti alapjai és gyakorlata
Interdiszciplináris ellátási lánc- versenyképes vállalat
4. Előadás Vállalatgazdálkodási alapok
Környezetértékelési módszerek
Előadó: Bellovicz Gyula igazságügyi szakértő
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
M&T5KKE átalakulási folyamatok 1 Infrastruktúra Közösségi létformákhoz kapcsolódó ellátó rendszerek - oktatás, társadalombiztosítás, … - anyag- és energiaellátás,
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP)
Terek 2 (Nemes Nagy József: A tér a társadalomkutatásban)
2. AZ ENERGETIKA ALAPJAI.
9. szekció: Társadalmi válaszok, civil szektor Kalincsák István, Városfejlesztési és Fenntartási osztályvezető.
Környezeti elemek védelme III. Vízvédelem
A city átalakulásának társadalmi problémái Budapesten
A Magyar Regionális Tudományi Társaság V. Vándorgyűlése Az ipar szerepe a regionális fejlődésben Alternatívák a regionális innovációs rendszer továbbfejlesztésére.
A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió helye a Kárpát-medencében és gazdasági jellemzői Dr. (habil) Pál Ágnes főiskolai tanár HUNGARY, SZTE JGYTFK Sopron,
A logisztikai szolgáltató központok fejlesztésnek hatása az ország fejlődésére Dr. Zsirai István Közlekedéstudományi Intézet Kht. főmunkatárs, tanácsadó.
Elméleti közgazdaságtan
Önkormányzatok turisztikai feladatai
A Dél-dunántúli régió helyzete, fejlesztési lehetőségei és az RFT szerepe a DDOP végrehajtásban Dr. Wekler Ferenc elnök szeptember 14.
Tartalom  Infrastruktúra meghatározása  Infrastruktúrák osztályozása  Kritikus információs infrastruktúrák  Információs infrastruktúrák támadása és.
1 A magyar energiapolitika „ Az energiahatékonysági indikátorok az EU-ban és Magyarországon” nemzetközi szeminárium Budapest, október 5. Hatvani.
Teleházak pályázati lehetőségei. TIOP 3-as prioritás A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
Területpolitikai eszközök és a klímaváltozás
Kormányszóvivői tájékoztató Public Private Partnership Átfogó hatékonyságjavítási és befektetési-aktivitás növelési program.
Szakirányú továbbképzési szak /szakmérnöki képzés/
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Magyarországi vezetékes szállítás fő vonalai
A Dél-alföldi Régió évi Területfejlesztési Operatív Programja Regionális Akcióterv Kecskeméti Klára tervezési projektmenedzser június.
Környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
BERUHÁZÁSOK A FŐMÉRNÖK SZEMÉVEL „Nyílt nap a beruházásokról” Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara november 27.
Versenyképes képzés Versenyképes képzés Energetikusok és vállalati versenyképesség Előadó: Solti Károlyné tanácsadó Budapest, február 23.
Az innováció következményei. A., A következmények vizsgálata – az eddigiek során igen kevés figyelmet fordítottak rá I. Az ügynökök véleménye II. A hagyományos.
Új agrárlogisztikai trendek és a bővített ellátási lánc
KÖZSZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Általános Vállalkozási Főiskola III. évfolyam 2008/2009. tanév 2.
A muzeális intézményrendszer átalakítása
TERÜLETI SZEMPONTOK MEGJELENÉSE A AS TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMBAN Tóth Róbert, fejlesztési szakértő CODEX workshop Novi.
Az igazgatás és az ápolás-szakfelügyelet kapcsolata
Alapfogalmak, definíciók ÁVF Civil társadalom és nonprofit elméletek 1.
LOGISZTIKA Előadó: Dr. Fazekas Lajos Debreceni Egyetem Műszaki Kar.
Önkéntesség, mint társadalmi szerepvállalás
Európa és Magyarország helyzete az ipari forradalom évszázadában I.
Lehatárolási irányok: Árvízvédelem Vízgazdálkodás Természetvédelem, Natura 2000 Energiahatékonyság növelése Megújuló energiaforrások alkalmazása Hulladékkezelés.
Mitől innovatív egy vállalkozás? Pályázati lehetőségek önkormányzatok számára.
1 A városfejlesztési stratégia dilemmái A Magyar Regionális Tudományi Társaság IV. Vándorgyűlése Szeged, október Önkormányzati és Területfejlesztési.
Regionális gazdaságtan 7.
Városi külső energia bevitel csökkentésének lehetőségei Energetikus energetikusok 2015 Csató Bálint Kaszás Ádám Keszthelyi Gergely.
Varga Zoltán ügyvezető AGRIAPIPE Kft.. Agriapipe Kft. főbb tevékenységei: Szaktanácsadás Csővezetékek mechanikus tisztítása Csővezeték hálózatok vizsgálata.
SMART KÖZLEKEDÉS A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉSBEN Buzási Attila Szalmáné Dr. Csete Mária Dr. Németh Bálint
 Üzleti szervezetek, vállalkozások, vállalatok fogalma  Üzleti szervezetek: azok a fogyasztói igényt kielégítő szervezetek, amelyek gazdasági erőforrásaikkal.
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
prezentációja A bemutató és annak tartalma a HT ZRT szellemi terméke!
A szolgáltatási szféra és az infrastruktúra
Előadás másolata:

Településüzemeltetés (Közigazgatási Urbanisztika II) 2 Településüzemeltetés (Közigazgatási Urbanisztika II) 2. A települési infrastruktúra Busko.Tibor.Laszlo@uni-nke.hu

Az infrastruktúra fogalma és felosztása Az infrastruktúra fogalma és felosztása. Az infrastruktúrafejlesztés és főbb problémái.

Egy kis etimológia

+ Egy kis etimológia infra struktúra alapszerkezet? alépítmény? infra- praep.: vmi. alatt structura - ae f.: épület, szerkezet

Egy kis fogalomtörténet (hadtudomány definíciója) Paul. N. Rosenstein-Rodan: „feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság szükségletét elégíti ki, alapvető szolgáltatás, amely nélkül az árukat és a szolgáltatást nyújtó intézmények nem tudnak működni” első közgazdaságtani definíció: későbbi definíciók

Egy definíciós kísérlet ! általánosítható jelenségek A gazdasági-társadalmi szféra működését megalapozó feltételek (létesítmények, eszközök, speciális szaktudással rendelkező személyek) gyűjtőfogalma. időben térben változnak ?? általános definíciók (?)

Infrastrukturális ágazatok Termelői infrastruktúra Szociális infrastruktúra

Az ágazati megközelítés problematikus elemei Személyi infrastruktúra vs. Termelői infrastruktúra Termelői infrastruktúra és szociális infrastruktúra összemosódhat Hagyományos (kemény) infrastruktúra vs. Puha infrastruktúra

Infrastrukturális ágazatok (Abonyiné P. J. 2007)

Az infrastruktúrafejlődés történeti típusai (a) megelőző típus (b) párhuzamos típus fejlődés → fejlesztés ? (c) utólagos típus

Az infrastruktúrafejlesztés és főbb problémái Technikai oszthatalanság Infrastruktúra nem építhető ki „részlegesen” Magas tőkekoefficiens tőkeigénye: nagy megtérülési ideje: hosszú önmagában véve vett jövedelmezősége: alacsony/negatív Korlátozott piaci szerepvállalás Gyakori állami szerepvállalás

Az infrastruktúrafejlesztés stratégiái (Albert O. Hirschman) Fejlesztés infrastruktúrahiány mellett Fejlesztés infrastruktúra- megelőlegezés mellett (Világbank) volt szocialista országok fejlődő világ (kudarc!) (kudarc?)

Infrastruktúrafejlesztés és gazdasági növekedés

Infrastruktúrafejlesztés és gazdasági növekedés Ti= az infrastruktúrában lekötött eszközök aránya Tt= az anyagi javak előállításában lekötött eszközök aránya A nagy tőkeigényű / kevéssé termelékeny infrastrukturális beruházások ideális mértékének eltalálása bonyolult kalkuláció eredménye a

Rostow fejlődési stádiumai Infrastruktúra- fejlesztés mint a a take-off szakasz előfeltétele

A Kondratyev-ciklusok K: konjunktúra kölcsönös egymásra-hatás Infrastruktúra ↔ Közvetlen termelőágazatok

Az infrastruktúra-fejlesztés néhány problémája Az infrastruktúra alábecsülésében rejlő veszélyek : Nem termelő vs. közvetlenül nem termelő beruházások Az infrastruktúra túlbecsüléséből fakadó csapdák: cargo-hatás (avagy az infrastruktúra mindenhatósága) nem várt következmények

A települési infrastruktúra

Infrastruktúra – települési infrastruktúra az infrastruktúra sajátos megjelenési formája funkció: A településekhez legszorosabban kapcsolódó, zavartalan működésük, kiegyensúlyozott fejlődésük szempontjából döntő fontosságú infrastrukturális szektorok tartalom: A település térbeli-fizikai határai között található mindazon létesítmények (lakó-, munka- és pihenőhelyek, szolgáltatóintézmények) összessége, amelyeket az ott élő embercsoport bővített társadalmi újratermelésének érdekében folyamatosan igénybe vesz.

A definíció néhány problémája A település „térbeli-fizikai határai” közé szorítottság A „kellően szoros kapcsolat” mértéke

A települési infrastruktúra 8 szektora (Kőszegfalvi György, 1990): lakásállomány közösségi szolgáltatások ellátására, közvetítésére alkalmas intézmények a lakossági igényeket kielégítő javító-szolgáltató szervezetek, kisipari műhelyek a közüzemi szolgáltatások létesítményi és hálózati rendszerei a települési környezet védelmére hivatott létesítmények, berendezések a településen belüli szállítás-közlekedés hálózati és létesítményi rendszerei az üdülés-pihenés céljait szolgáló intézmények, létesítmények a települések fenntartásával, üzemeltetésével foglalkozó építmények, létesítmények

1. lakásállomány

2. közösségi szolgáltatások ellátására, közvetítésére alkalmas intézmények Oktatási Művelődési egészségügyi-gyógyászati kereskedelmi-vendéglátó intézmények

3. a lakossági igényeket kielégítő javító-szolgáltató szervezetek, kisipari műhelyek ?

4. a közüzemi szolgáltatások létesítményi és hálózati rendszerei = „műszaki infrastruktúra”: energiaellátás villamos-, gáz- és távhőellátás, vízellátás, szennyvíz és csapadékvíz-elvezetés, távközlés

-tisztítás, -hasznosítás 5. a települési környezet védelmére hivatott létesítmények, berendezések szemétégetők, szemét- és hulladéklerakók szennyvízkezelés, -tisztítás, -hasznosítás zajvédőfalak

6. a településen belüli szállítás-közlekedés hálózati és létesítményi rendszerei

7. az üdülés-pihenés céljait szolgáló intézmények, létesítmények építészeti-térbeli „dekorok” lakosság napi, hétvégi pihenési, felfrissülési igényeit kielégítő területek zöldterületek

8. a települések fenntartásával, üzemeltetésével foglalkozó építmények, létesítmények, szervezetek a köztisztaságtól …. … a kertészetekig

Települési infrastruktúra és településüzemeltetés

Települési infrastruktúra és településüzemeltetés Települési-infrastruktúragazdálkodás > közjavak szolgáltatása díjfizetéses javak magánjavak helye/szerepe a települési köszolgáltatások között