József Attila önéletrajza, versei

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A kiáltó világ.
Advertisements

Íme, az én anyám és az én testvéreim
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
Úton böjtben.
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe el kell tőle búcsúznod?
Érintés.
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Az Élet Igéje április.
VANGOGH V I N C E N T ( ) A vetítést dal kíséri.
Köszönöm Neked Szebenyi Judit.
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Arany János Ősszel.
Folyamodjatok az Úrhoz,
József Attila / / Tóth Márta.
József Attila kései lírája
„Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot”
„Szeretettel élni és szenvedni”
József Attila: Téli éjszaka
Előadó: Csabai János színművész-rendező Zene: Jelenik Vendel
Szerelmes idézetek Sohasem beszéltek arról, hogy szeretik egymást. Úgy nőttek fel egymás mellett, mint két fa, amelynek gyökérzete közös talajban, ágazata.
József Attila
Zsikazsu Emlékkönyve.
Karácsonyi óhaj.
Arany János Érettségi tételminta.
Berzsenyi Dániel Érettségi tételminta.
József Attila Érettségi tételminta.
Forradalmi költészete
Legyen szép napod! 1.
Versek
Drága Édesanyámnak, kit a világon
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe... el kellene tőle búcsúznod?
Igen. Igen Valóra válik a régi álom, Te leszel a hűséges párom Valóra válik a régi álom, Te leszel a hűséges párom. Mondj igent és tedd rá életed,
Egyedül olvasd el... különösen az utolsó részt
Napra Valentin.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Ne sírj, apám! – Don’t Cry Daddy! Apám meg én a kisszobában, csendes esti félhomályban, béke van, ő mégis sír. Én nézem, nézem meglepetten, szégyelli,
Ballagók búcsúztató áhítata.
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Folyamodjatok az Úrhoz,
Nyisd meg a szívem, ó Jézus
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
Terhes örökségeink A társaddal együtt megkapod a rokonságát és a múltját is: gyermekkora élményeit, hiányait és lelki sebeit Lehet, hogy csak később tudod.
A békéltetés szolgálata
Ím, jászlad mellett térdelek, Ó, Jézusom, üdvösségem.
József Attila önéletrajza, versei
1905 – 1937 Készítette: Michalek Szilvia
A nyár számomra tömény esszenciáját jelentette mindannak, amit a múltban szerettem, és ami hiányzott belőle.:)
Ars poeticák 26/A.
Egyszer, ha gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, mi motivált engem, mint szülőt, ezt fogom mondani: Annyira szerettelek, hogy mindig megkérdeztem.
All we love, we left behind
Isten hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
A BHAGAVAD GITA EGYSZERŰEN.
Barát Müller Péter.
mint ami mások szerint szükséges!
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
A CSALÁDOK HITVALLÁSA.
Három hetet meghaladó projekt-hét Neked, rólad, hozzád szól a dal
Mt 19,16-30.
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
Dávid zsoltára. Hozzád kiáltok, Uram, siess segítségemre, figyelj szavamra, ha kiáltok hozzád!
Zene: Szűcs Judit - Ha belehalok százszor is
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
„Miért játszott a szíved, te szerencsétlen,
„Miért játszott a szíved, te szerencsétlen,
Előadás másolata:

József Attila önéletrajza, versei

Életrajz Gyermek- és ifjúkora A felkészülés évei A Vágó Márta-szerelem A közösségkeresés évei József Attila és a kommunista párt Válságkezelése: pszichoanalitikus és más orientációk A Szép Szó szerkesztője

A család a külváros nyomorgó szegényeinek életét élte

Az árván maradt testvérek a Makai házaspár Lovag utcai lakásába költöztek

József Attila 1927 őszén került közelebbi ismeretségbe nemzedéktársaival, ekkor lett barátja Illyés Gyula is. 1928 elején mutatták be őt Vágó Mártának

Szántó Judittal, akivel 1930 végén összeköti életét

Bevezetés József Attila költészetébe I. A „tiszta költészet” eszménye és gyakorlata II. Szocialista költészete III. Kései költészete József Attila szerelmes versei József Attila „számvetés”- versei József Attila szemléleti fordulatai

Megjelent kötetei Szépség koldusa 1922 Nem én kiáltok 1925 Nincsen apám se anyám 1929 Döntsd a tõkét ne siránkozz 1931 Külvárosi éj 1932 Medvetánc 1934 Nagyon fáj 1936

1922 decemberében megjelenik első önálló verseskötete

1931 márciusában jelenik meg a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című verseskötete az 1930 tavaszán Fábián Dániellel közösen írt Ki a faluba című röpirata

KARÓVAL JÖTTÉL...)   Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. Tejfoggal kőbe mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd? Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, híres vagy, hogyha ezt akartad. S hány hét a világ? Te bolond. Szerettél? Magához ki fűzött? Bujdokoltál? Vajjon ki űzött? Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd, se késed nincs, se kenyered. Be vagy a Hét Toronyba zárva, örülj, ha jut tüzelőfára, örülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet. 1937. okt.

Karóval jöttél- elemzés Ez is önmegszólító vers és egyben létösszegzés, amely a gyökerekig, a gyermekkorig, az ifjúságig megy vissza. A gyerekkor a szerepek felvállalásának kora, a felnőtt sorsa viszont az állandó csalódás, kiábrándulás a szerepekből. Ezt az állapotot rendkívül nehéz elviselni, az elemi létfeltételek hiányában pedig méginkább. Ezért az egyetlen megoldás a halál. Az önmegszólítás sajátos esete a vers: a felnőtt szólítja meg gyermek önmagát, a remény nélküli ember, a még reménykedőt. A gyermek motívum hátterében életrajzi vonatkozások is állhatnak. Nővérei házában, azok gyerekeivel, a mindennapok eseményei is folyton emlékeztették a gyermekségre.

(TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN...)   Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom. Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön száritottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam. Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet. Dacból se fogtam föl soha értelmét az anyai szónak. Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat. Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek. 1937. nov.

Talán eltűnök hirtelen - elemzés Az időszembesítő vers legszebb példája. Ebben a verstípusban a múlt, a jelen és a jövő szembesítése a meghatározó, az egyén és az idő kapcsolatának vizsgálatában. A középpontban a jelen áll most, de ez a jelen a múlt következménye és meghatározza a jövőt. A vers a jövővel indul, majd minden szakaszban a múltat és a jelent szembesíti úgy, hogy a jelen képe mindig magában foglalja a jövő befejezettségét, az élet folytathatatlanságának motívumát is. A létező szól a versben, önmaga lét utáni állapotáról. A jelen tehát negatív, a jövő pedig befejezett. Ennek oka, hogy a múlt is negatív volt. A költő önmagát vádolja, elrontotta, elhibázta életét. Bűnös, mert erkölcsileg vétett, nem tudta kiteljesíteni személyiségét. A legfőbb bűn az, hogy másmilyennek hitte a létet, mint amilyen az valójában. A versben az erdő és azon keresztül a természet és az emberi életcélok képei, képzetei rétegződnek egymásba.

(IME, HÁT MEGLELTEM HAZÁMAT...)   Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. - Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan. Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan. Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél. 1937. nov.

Ime hát megletem hazámat - elemzés Valószínűleg utolsónak befejezett verse. Létösszegzés ez is, melyben nyers szókimondással beszél sírjáról, a költő. A vers döbbenetes hatását a haza fogalmának leszűkítése okozza. Hazája csk a sírja lesz. A haza (eszméltető, éltető közösség) teljes hiányával indul a vers. A szűkebb közösség, a család teljes hiányával zárul. A költő azonban csak önmaga sorsát zárja le végérvényesen. Utolsó szava a reményé. Ha ő el is vész, a többi ember, az emberiség nem pusztulhat el, a nagy egészre nem várhat ugyanaz a kietlen sors, ami az ő sorsát meghatározta.

Az utolsó versek József Attila utolsó versei - a Tudod, hogy nincs bocsánathoz hasonlóan - a személyiség ellehetetlenülésének végső stációját rögzítik. Még egyszer, utoljára, rákérdez velük léte értelmére. Ezek már a végső számadás költeményei. Az én könyörtelenül szembenéz kikerülhetetlen pusztulásával, s a közeli halál perspektívájából elhibázottnak ítéli életét. Németh G. Béla nagyhatású műelemzései óta általánosan elfogadottá vált, hogy e versek eszmeisége az egzisztencializmus kategóriáival (válság, számvetés, szerep, szorongás, felhívás, bűn) írhatók le, s hogy tragikus alaphangoltságuk ellenére mentesek az érzelmességtől. Ami az utóbbit illeti, nem tagadható e versekben az önsajnálat jelenléte, de ez nem föltétlenül jár együtt az érzelmek túlhangsúlyozásával.

(DRÁGA BARÁTIM...)   Drága barátim, kik gondoltok még a bolonddal nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől, ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok. Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság. Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor. 1937. nov.