„A legnagyobb szolgálat, amit egy más embernek tehetsz, nem az, hogy megosztod vele a gazdagságodat, hanem az, hogy segíted öt felfedezni a saját gazdagságát.”

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Támogató Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „Képzés, foglalkoztatás szakembereknek” tárgyú felhívás.
Advertisements

Komplex kistérségi programok a gyerekszegénység csökkentéséért Kun Zsuzsa, MTA KTI Gyerekprogram Iroda.
Kisgyermekes szülők és a munkaerő-piac Őry Beáta Projektvezető
KÖZÖSSÉGI HÁZ KISVASZAR 2012.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft.
Goronné Ondré Katalin Bihari Mentor Hálózat kiépítése a résztvevő szemével.
A szociálpedagógus segítségnyújtásának formái a Kollégiumban
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
Az ÉFOÉSZ Támogatott Lakhatási Programja
KULCS program gyakorlati tapasztalatai Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége – Horváth Nikoleta.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége. • Székhely: Zalaegerszeg • Alapítás éve: • Tagok: civil szervezetek, alapítványok, klubok • Fő tevékenység:
Speciális szükségletek a foglalkoztathatóság nézőpontjából …a szociális munka lehetőségei és korlátai.
Heves megye civil szervezeteinek szervezetfejlesztése A program az Európai Unió támogatásával valósul meg. K á rp á tok Alap í tv á ny – Magyarorsz á g.
Nyitó rendezvény „Motiváló képzések és kapcsolódó szolgáltatások a ”Pro-Team” Nonprofit Kft-nél.” TAMOP A2-12/ október 18.
Szociális és gyermekjóléti területhez kapcsolódó lehetséges szolgáltatások.
A MENTOROK SZEREPE A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Tengelic.
„Megváltozott világ?!” TÁMOP /1-2F projekt Dr. Ádám Szilvia.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
Látássérültek közösségi mentorainak képzése és foglalkoztatása TÁMOP /
Az állást kereső kerületi lakosoknak nyújtott szolgáltatások a Baross utcai munkaügyi kirendeltségen és a Kesztyűgyári állásbörzéken Szakmai gyakorlat.
”PRO-TEAM” REHABILITÁCIÓS NONPROFIT KFT. Versenyszféra Fórum „Munkaerő-piaci szolgáltatások a „Pro-Team” Nonprofit Kft-nél.” TAMOP /
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Modláné Görgényi Ildikó. Vidékfejlesztés A gazdaság folyamataiban látható és minden érintett számára érezhető javulás következzen be. Minőségi, a környezet-
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
Közösségfejlesztés és közösségi munka
TÁMOP /2/B PROJEKT Network-Együttműködés-Tudástár szakmai támogató hálózat kiépítése a Dél-Dunántúli Régióban Szénássy Gábor projektmenedzser 2010.
Közösségi munka. 1. A közösségi munka előnyei az egyéni és családi esetkezeléssel szemben A szociális munkások rendelkezésére álló eszközök rendszerint.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
A felnőttoktatás funkciói Magyarországon
Új megközelítés - Anyaklubok Magyarországon Jónás Jánosné Szarvasi Fiatalok a Holnapért Egyesület április 3.
Dr. Szilágyi Klára Szent István Egyetem
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
Fogd A Kezem Alapítvány
Munkaasszisztensi tevékenységek Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. ___________________________ Integrált Foglalkoztatást Segítő Szolgálat.
MENTORI MEGSEGÍTÉS A GÖLLESZ VIKTOR SPECIÁLIS SZAKISKOLÁBAN.
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt.
Teleházak pályázati lehetőségei. TIOP 3-as prioritás A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
OFA Hálózat évi tevékenységei
Dr. Fodor Imréné Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója
Értelmi fogyatékossággal élő személyek támogatott lakhatása
Kitagolás – foglalkoztatás – életminőség Az intézményi kiváltás foglalkoztatási szempontú aspektusai.
Speciális célcsoportok a szakmai protokollban Biró Dániel Budapest május 7.
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
Új utak az elsődleges munkaerőpiacra Munkaintegráció útjai Zalában, a második esély iskolák szerepe.
Új utak az elsődleges munkaerőpiacra Zalai alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások bemutatása.
A VISSZAÚT ÉPÍTŐKÖVEI Készítette: Balatoni Ágnes | Utcai Szociális Segítők Egyesülete |
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
„Szárnyakat adni a Malacnak”. „Szárnyakat adni a malacnak” A projekt bemutatása TÁMOP /
TÁMOP / Munka és tanulás – Munkahelyi képzések támogatása a Közép-dunántúli Régió mikro- és kisvállalkozásainál.
A befogadó kisgyerekkori fejlesztés szakpolitikai kihívásai és megoldásai A Biztos Kezdettől a gyermekvédelmi gondoskodásig 25 éves az ENSZ Gyermekjogi.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerepe a szociális város- és település-rehabilitációs folyamatokban.
Családközpontú komplex segítség nyújtása a résztvevők bevonásával Alsómocsolád Község önkormányzata Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont.
A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FORRÁSKÖZPONT SZEREPE ÉS TAPASZTALATAI A „KÖZ-TÉR-HÁLÓ” PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA SORÁN Záró konferencia Alsómocsolád, augusztus.
Bentlakásos intézményi ellátás elkerülését célzó szolgáltatások TÁMOP /1. Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért.
Létérdek TÁMOP /2 „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért”
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének.
TÁMOP / „GYÖNGYÖSSOLYMOS ÖSSZEFOG A CSALÁDOKÉRT, A MUNKÁÉRT!”
„A legkisebb ellenállás” – bűnmegelőzés a szépkorúak körében BM – 15 – MI – 0092 projekt szakmai bemutatása Összeállította: Dr. Dobos László 3.KEMA Kuratórium.
A projektek hosszú távú előnye – tartós foglalkoztatás A projekt generáló szerepe, a továbblépés lehetőségei, komplex fejlesztési elképzelések.
ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA TOP-5.1.1
„Út a munkához” program „Jó gyakorlatok” 2009
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
A foglalkoztatási paktumok működési tapasztalatai – a siker fokmérői
„Út a munkához” program „Jó gyakorlatok” 2009
A projektek hosszú távú előnye – tartós foglalkoztatás
Előadás másolata:

„A legnagyobb szolgálat, amit egy más embernek tehetsz, nem az, hogy megosztod vele a gazdagságodat, hanem az, hogy segíted öt felfedezni a saját gazdagságát.” Benjamin Disraeli

„KÖZ-TÉR-HÁLÓ” Családközpontú komplex segítség nyújtása a résztvevők bevonásával TAMOP /2. Megvalósítás kezdete: 2012.január

Az előzetes szükségletfelmérés megállapításai •hiányoznak a család közeli ellátási formák, •kapacitáshiány van szakemberekben, és módszertárban •speciális, a változó szükségletekhez rugalmasan igazodó személyes szolgáltatások kellenek •összehangoltság kell a hiányok kiküszöbölésében, •komplexitásra van szükség

Ezek függvényében •A családokra, mint természetes és legfontosabb közösségekre fókuszálunk •Keressük a még meglévő „mozgósítható erőforrásokat” •Törekszünk a a korábbi és jelenleg működő programok tapasztalatainak megismerésére, a folyamatok elemzésére, és a bennük rejlő tanulságok levonása után, a jó gyakorlatok továbbvitelére

•A helyi segítő háló bővítésére és megerősítésére, a humán szférában a közösségi támogatás hátterének erősítésére •Közös adatbázisok építésére a segítők összehangolódásában a HÍD szerepre, a hálózatos támogatási attitűd erősítésére •A fenntarthatóság érdekében a kezdetektől a folyamatokat, a forrást és a kapacitásbővítést segítő lehetőségeket keressük a „stabil” helyben maradó „intézményekkel” közösen

A program célcsoportja: A projekt közvetlen célcsoportja az akcióterületen (11 település) mélyszegénységben élő családok (177 fő) Legfontosabb jellemzőik: •a szülők tartós munkanélkülisége, alacsony iskolai végzettsége,nem piacképes szakmai képesítése •kettőnél több gyermeket nevelnek, vagy csonka családok •szűkös jövedelemből, adósságok csapdájában élnek •életvezetési ismeretekkel nem, vagy csak hiányosan rendelkeznek •gyakran előítéletességgel kell szembenézniük •családi, közösségi kapcsolatok hiánya/zavara jellemzi a csoportot •gyenge alkalmazkodó és érdekérvényesítő képességük gátolja őket a munkavállalásban és a társadalomba való beilleszkedésben

Célterület

Az eredményesség záloga lehet, ha •a települési közösség, és minden érintett szakember ugyanazt az üzenetet közvetíti, ugyanazzal a segítő attitűddel bír •rugalmasan alakítjuk a programelemeket, kapcsolódásokkal, kezdeményezésekkel élünk, tisztázott viszonyok között hiányzó szerepeket pótolunk •a célcsoport aktív részvételével folyik a program. •megtaláljuk és bevonjuk azokat az embereket, akik „közösségi munkásként” érzékenyítve, helyben maradnak

Fő cél: •A család képessé tétele a változás akarására és, az elért eredmények megtartására. •Stabil, biztonságos életkeret kialakítása, melynek letéteményese a család, a segítő közösség és a szakértelem. •Megtanulni (minták nélkül) anyának/ szülőnek lenni, egészségesen élni, boldogulni, felelősséget vállalni. •Gyakorlati tudásokat, praktikus ismereteket beépíteni a mindennapokba.

A célcsoport számára tervezett konkrét szolgáltatások: •életvezetési technikák, ismeretek bővítése, ezen képességek javítása, •hivatali ügyintézési, tájékozódási – állampolgári – készségek fejlesztése, •a foglalkoztathatósági, tanulási és mobilitási készségek javítása, fejlesztése, •adósságkezeléssel kapcsolatos tanácsadás, •kommunikációs készségek javítása és az alapvető, felhasználói szintű informatikai ismeretek bővítése.

Sajátos munkaformák •A térségben élő a településekhez kötődő családi mentorokon keresztüli elsődleges bizalomépítés és kapcsolattartás Speciális szerepeik: • Nem fogadóórát tartanak, hanem helybe mennek •Jelzőrendszer speciális szereplői, krízishelyzet korai felismerésében való részvétel •Feladatuk a szemléletváltozás segítése, a családok erőforrásainak megtalálása, felerősítése, az ezen keresztüli bevonás •Szervező, mozgósító munka a helyi segítőkkel partnerségben segítőkkel partnerségben •Együtt tervezés a családokkal

Közösségi és csoportos fejlesztések • motivációs tréning / helyi segítőkkel • önsegítő csoport /Álláskeresők Teaháza •-„Kézen fogott családok” képzési program (takarékos, ésszerű családi gazdálkodás, egészséges életmódra, korszerű táplálkozásra, a családi értékek védelmére és a gyermeknevelési ismeretek bővítésére, az otthoni ápolásra való felkészítés)

Speciális közösségi terek: •Praktikák Háza kialakítása, egy korábbi „közösségi tér” élővé tételével mindegyik településbokorban. A régi-új épület vagy épületrész és a hozzá tartozó nyitott terek adják a gyakorlati képzések hátterét, terepet a közös munkálkodáshoz, az együtt kialakított új tevékenységformák kipróbálásához.

Gyakorlati képzések: Hasznos ismeretek a ház körül és a kertben, alapvető építési, javítási technikák férfiaknak Olyan készségek elsajátítása, ahol a családfők képesek lesznek otthonaik karbantartására, felújítására, udvaruk rendben tartására, mely a munkaerő-piacon segédmunkák elvégzésére is alkalmassá teszi őket.

Gyakorlati képzések •MAGONC-TANODA – gyermekprogramok, tankert kialakítása, tehetséggondozás az iskolákkal közösen A gyermekeket a család és a segítők által alkalmassá tenni az önálló életvitelre, a közösségbe való beilleszkedésre és új család alapítására, megismertetni a vidéki élet értékeit.

Gyakorlati képzések: Háztartási praktikák nőknek „A családi tűzhely melegének megteremtése” Az anya tudja ellátni a családot, tudjon minta lenni, biztonságot adni, bővüljenek a háztartási és életvezetési ismeretei, s ezzel javuljon a családok helyzete.

Együttműködések Részt veszünk a szakmai együttműködésekben a civil szereplőkkel, ás a kört folyamatosan bővítjük Kapcsolódásokat keresünk, konkrét Együttműködéseket szeretnénk a futó programokkal, azokat kiegészítve, továbbvinni a jó gyakorlatokat

Partnerek: Külső támogatók: •Szociális Szakmai Szövetség •Autonómia alapítvány •Közösségfejlesztők Egyesülete •VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft Ők a partnereink az országban futó hasonló programok szakmai összehangolásában, már megvalósult, vagy jelenleg zajló jó gyakorlatok tapasztalatainak,tanulságainak hasznosításában.

Helyi partnerség Helyi partnerség Akikre számíthattunk, akikre számítunk: - szakmai intézmények és szervezetek - települési szociális, foglalkoztatási, karitatív segítők, helyben élő szakemberek segítők, helyben élő szakemberek -civil szervezetek -helyi segítők

A segítő háló bővítésének, erősítésének munkaformái •Segítő településvezetők „klubja” •Szakmai segítők közössége: tőlük tanulni, tudást behozni •Civil háló: alapértékek a közös munkában, együttműködés módszereinek, formáinak kialakítása, rendszeres találkozók •Fejlesztések, a célcsoportot érintő lehetőségek áttekintése, források keresése a partnerekkel

A családokat elérve,a jelenlegi szükségletekre reagálva, a közösségi beszélgetésekből kiindulva, a segítők bevonásával a fő célok még egyszer: •Az erősségek felismertetése, a képessé tevés a célok megfogalmazására, személyes aktivitást is igénylő programokon keresztül a közösségi kapcsolatok erősítése. •A problémák korai és folyamatos jelzése, a hálózaton keresztüli megoldások keresése. •Kompetenciafejlesztés, praktikus tudások közvetítése, az önellátás felé segítő lépések, lépcsők megmutatása, a foglalkoztathatóság mentális és képességbeli erősítése.

"Az ember mindaddig nem tesz erőfeszítést, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy ő is befolyásolhatja a fejlődést….. … együtt kell működni az emberekkel, hogy ők maguk is láthassák: a dolgok megváltoztathatók." (Danilo Dolce)

Saját mottónk: Nem az a legfőbb cél, hogy minél több és jobb szociális szolgáltatás legyen a térségben, Hanem az, hogy úgy fejlődjenek a helyi „személyes és közösségi kapacitások”, hogy minél kevesebb külső kevesebb külső segítőre legyen szükség.