A VGT 2. ütemtervének és munkaprogramjának közzététele, tartalma, határidői Tahy Ágnes Nemzeti Környezetügyi Intézet Budapest, 2013. december.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az ökológiai állapotértékeléshez szükséges monitoring rendszer felülvizsgálata - Komárom-Esztergom megye - Vásárhelyiné Tóth Ildikó Nemzeti Környezetügyi.
Advertisements

A időszak végrehajtási intézményrendszere
A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodás-fejlesztése a fenntartható vízügyi politika alapelvei szerint Dr. Madarassy László c. docens BME Vízépítési és.
Társadalom bevonás a vízgyűjtő- gazdálkodási tervezésbe Ereifej Laurice és Vári Anna Öko Zrt. vezette konzorcium VKI fórumok, április ÖKO.
A tatai források alkalmazkodási célú hasznosítási lehetőségeinek feltárása Dr. Mattányi Zsolt tudományos munkatárs Magyar Földtani és Geofizikai Intézet.
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
Beérkezett Tanácstagi vélemények Veszprém megye területére.
EURÓPAI UNIÓ - VÍZÜGYI KERETDIREKTÍVÁK Bemutató Általánosan a VKI-ről és Magyarország helyzetéről 2005 április.
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
A vízjog időszerű kérdései
A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet változásai Nyíregyháza, október 2.
A területi vízgazdálkodási tervek készítéséhez (vizeink minősítése érdekében) végzett laboratóriumi mérésekből levonható következtetések Krímer Tibor.
A víz mint magyar EU-elnökségi prioritás
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Felszíni vizek minősége
Szügyiné Simon Hajnalka NeKI Közép-dunántúli Kirendeltsége KDT TVT Veszprém Megyei Albizottsági ülés Beszámoló a Nemzeti Környezetügyi Intézet.
A Nemzeti Környezetügyi Intézet működése
A Vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálatának ütemterve és munkaprogramja A Vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálatának ütemterve és munkaprogramja.
Beszámoló a Dél-dunántúli Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervezési Bizottság létrehozásáról, a VGT 2 társadalmasításáról (DDTVT, Dráva RVT) Pécs december.
Szügyiné Simon Hajnalka NeKI Közép-dunántúli Kirendeltsége BRVT ülés Beszámoló a Nemzeti Környezetügyi Intézet és Kirendeltségeinek vízgyűjtő-
Szügyiné Simon Hajnalka
Szakmai irányelvek, protokollok készítésének, megjelentetésének eljárásrendje Szy Ildikó osztályvezető Egészségügyi Minisztérium III. Egészségpolitikai.
Az állattartó telepek nyilvántartásainak szabályos vezetése
A Stratégiai Monitoring Jelentés ÚMVP Monitoring Bizottság június 28., Budapest Dr. Maácz Miklós Főosztályvezető-helyettes Vidékfejlesztési Minisztérium.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
Budapest, december 9. 1 A könyvvizsgálói közfelügyelet szerepe és a Közfelügyeleti Bizottság tevékenysége ben Fekete Imréné.
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
1 Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) Dr. Tóth Róbert Jogi és Igazgatási Főosztály Szeptember 11.
A 2014-ben esedékes Peer Review (szakértői vizsgálat) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjainak érintettsége Országos Statisztikai Tanács 
A Strukturális Alapok tervezési folyamata és a partnerség Részvételi demokrácia, társadalmi párbeszéd: avagy hogyan tudnak a civil szervezetek élni részvételi.
Dr. Kozári József egyetemi docens, igazgató Szent István Egyetem Közép-Magyarországi Regionális Szaktanácsadási Központ V. Országos Tanácsadási Konferencia.
Regionális fejlesztés és Víz Keretirányelv Az EK-nak a 70-es évek közepétől születtek vízvédelmi jogszabályai, de a vizek állapota nem javult a várt mértékben,
A magyar vidékfejlesztés és mezőgazdaság jövője Európában Konferencia 2011.május 24. Javaslatok az EU vízpolitikájának integrálására a Nemzeti Vidékstratégia.
Szügyiné Simon Hajnalka NeKI Közép-dunántúli Kirendeltsége KDT TVT Fejér Megyei Albizottsági ülés Beszámoló a Nemzeti Környezetügyi Intézet.
Beérkezett Tanácstagi vélemények Fejér megye területére.
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Beruházásokhoz kapcsolódó Környezetvédelmi tervezés és engedélyeztetés
Miskolc, március 20. Az Európai Unió Víz Keretirányelvének végrehajtását szolgáló KEOP A sz. Vízgyűjtő- gazdálkodási tervezési projekt bemutatása.
A 21. század energiapolitikai kérdései és hazai válaszai: a „Magyarország energiapolitikája ” című stratégia és a lezajlott társadalmi-szakmai.
AZ ÁNTSZ HATÓSÁGI FELADATMEGOSZTÁSÁNAK ÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSAI
2014. november november november 18.1.
Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek felülvizsgálata, VGT2
Dr. Perger László Országos Vízügyi Főigazgatóság
Vízgazdálkodási szabályozás aktuális kérdései, szervezeti változások
A Nemzeti Fejlesztési Terv és a partnerség Civil részvétel és EU források – december 3. Európai Ifjúsági Központ Dr. Arató Krisztina ELTE.
A hágai ítélet végrehajtásával kapcsolatos tárgyalások jelenlegi helyzete Dr. Kovács György, CSc, főtanácsadó, a Bős-Nagymarosi Tárcaközi Bizottság titkára.
Vas Megyei Mérnökkamara továbbképzése Szombathely, november 24.
Társadalom bevonás stratégia és módszertan Ereifej Laurice vizes élőhelyek programvezető Siófok, november for a living planet© ÖKO ZRt. vezette.
MONITORING FELADATOK A 2. VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVBEN ORSZÁGOS FÓRUM KONZULTÁCIÓS KÉRDÉSEK.
GAZDASÁGI ELEMZÉS A KÖLTSÉGMEGTÉRÜLÉS ÉRTÉKELÉSÉRE GAZDASÁG- SZABÁLYOZÁSI KONCEPCIÓ TELEPÜLÉSI VÍZGAZDÁLKODÁS ÚJDONSÁGOK A VGT2 INTÉZKEDÉSI PROGRAMJÁBAN.
A VÍZGYŰJTŐ–GAZDÁLKODÁSI ÉS AZ ÁRVÍZI KOCKÁZAT KEZELÉSI TERVEK ÖSSZEHANGOLÁSA ORSZÁGOS FÓRUM KONZULTÁCIÓS KÉRDÉSEK.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁNAK ELŐZMÉNYEI A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV.
JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI PROBLÉMÁK ÉS SZEREPÜK A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SORÁN A módszertan és a feltárt jelentős vízgazdálkodási problémák.
DUNA RÉSZVÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ÉSZAK- DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG SZAKMAI FÓRUMA FELSZÍNI.
A VGT végrehajtása – A felszín alatti vizekkel kapcsolatos lehetséges intézkedések.
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA SZAKMAI FÓRUM KEHOP VÍZGAZDÁLKODÁSI PROJEKTJEINEK ÉS A VGT2 VÉGREHAJTÁSÁNAK ÖSSZEHANGOLÁSA.
A TISZA RÉSZVÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS A KÖZÉP – TISZA - VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG KÖZÖS SZAKMAI.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS TELEPÜLÉSI VÍZGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA ORSZÁGOS FÓRUM A KOMMUNÁLIS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS.
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA TERÜLETI FÓRUM A 2. VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV Gulyás Zoltán osztályvezető Észak-magyarországi Vízügyi.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) Országos Statisztikai Tanács szeptember 16 Mezősiné Rózsár Erika KSH Igazgatási osztály.
A GWP KKE régió aszálykezelési útmutatója Dr. Gayer József GWP Magyarország „Dr. Szalai György kerekasztal beszélgetés” - Új utak a hazai aszálykezelés.
A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv.
Országos Statisztikai Tanács
A hivatalos statisztikára vonatkozó új jogszabályok bemutatása Dr
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA szakmai FÓRUM
Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) tervezete
Kárelhárítás Zöldi Irma OVF.
Előadás másolata:

A VGT 2. ütemtervének és munkaprogramjának közzététele, tartalma, határidői Tahy Ágnes Nemzeti Környezetügyi Intézet Budapest, december

A tervezési folyamat

A második VGT ütemterve

Mérföldkövek, határidők december 22. •A jelentős vízgazdálkodási problémák (JVP) közzététele december 22. •A felülvizsgált vízgyűjtő-gazdálkodási terv(ek) tervezetének nyilvánosságra hozatala december 22. •A végleges felülvizsgált vízgyűjtő-gazdálkodási terv(ek) nyilvánosságra hozatala tavasz • Az országos VGT2 kihirdetése kormányhatározattal Háromszor 6 hónap társadalmi vita: 2013-ban ütemterv/munkaprogram, 2014-ben JVP-k és 2015-ben VGT2 tervezete

Mérföldkövek, határidők április/június 22. •A jelentős vízgazdálkodási problémák (JVP) közzététele december 22. •5. cikkely szerinti gazdasági elemzés („ex-ante” feltétel) március 22. •A felülvizsgált vízgyűjtő-gazdálkodási terv(ek) tervezetének nyilvánosságra hozatala december 22. •A végleges felülvizsgált vízgyűjtő-gazdálkodási terv(ek) nyilvánosságra hozatala Háromszor 6 hónap társadalmi vita: július január 23. ütemterv/munkaprogram II. félévben JVP-k és II-III. negyedévben VGT2 tervezete

Munkaprogram - folyamatábra Víztestek állapotának meghatározása Környezeti célkitűzések felülvizsgálata Környezeti célkitűzések felülvizsgálata A problémák és okaik megállapítása A VGT intézkedések hatékonyságának vizsgálata A problémák és okaik megállapítása A VGT intézkedések hatékonyságának vizsgálata Társadalmi szempontok Társadalmi szempontok Lehetséges intézkedések a problémák okainak megszűntetésére Intézkedések tartalmának javítása, kiegészítése Lehetséges intézkedések a problémák okainak megszűntetésére Intézkedések tartalmának javítása, kiegészítése Természettudományos és műszaki szempontok Gazdasági szempontok IntézkedésekProgramjánakfelülvizsgálata Monitoring

A VGT2 munkaprogram megjelenése Kihirdetés honlapon: július 22-én ben megküldés Vízgazdálkodási Tanácstagoknak 6 hónap áll rendelkezésre a vélemények megküldésére

A VGT2 munkaprogram véleményezése Észrevételek megküldésének határideje: január 23. Érintetteknek kérdőív kiküldése november közepén, visszaküldési határidő december közepén Vízgazdálkodási Tanácsok (területi, majd részvízgyűjtő, végül országos) tárgyalják két fordulóban

A VGT felülvizsgálat alapelvei 1.Kötelező elemek •VKI-ban a második tervezéshez előírtak •Új, vagy VKI-t módosító rendeletek előírásai 2.VKI által nem előírt változások •A Bizottság javaslatainak figyelembe vétele •Az első terv tanulságainak figyelembe vétele •Az első tervből hiányzó részek, intézkedések pótlása •Új szervezeti felépítés

VKI VII. MELLÉKLET B része •A vízgyűjtő-gazdálkodási terv előző változatának közreadása óta végzett változtatások, korszerűsítések összefoglalása, beleértve a VKI 4. cikkelye szerint meghatározott kivételeket; •A környezeti célkitűzések elérése irányában tett előrehaladás számbavétele, továbbá a monitoring eredmények bemutatása és részletes indoklás minden olyan környezeti célkitűzéshez, amelyet nem lehetett elérni; •Előző vízgyűjtő-gazdálkodási tervben előirányzott, nem végrehajtott intézkedések összefoglalása és a végrehajtás elmaradásának magyarázata; •A vízgyűjtő-gazdálkodási terv előző változatának közreadása óta elfogadott közbenső (kiegészítő) intézkedések összefoglalása

VKI módosítások •2008/105/EK irányelv a környezetminőségi előírásokról –EQS (3. cikk és I. melléklet, határidő: 2010) –VKI X. melléklet elsőbbségi anyagok (8. és 10. cikk, II. melléklet) –keveredési zóna (4. cikk) –emisszió leltár (5. cikk, határidő: 2013) •2008/32/EK irányelv a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök módosítása – pl. QA/QC •2009/31/EK irányelv a szén-dioxid geológiai tárolásáról

VKI leányirányelvek •2005/646/EK határozat és 2008/915/EK határozat az interkalibrációs hálózatot alkotó helyek nyilvántartásának létrehozásáról és az interkalibrációs osztályozási értékek megállapításáról •2006/11/EK irányelv a vízi környezetébe bocsátott egyes veszélyes anyagok által okozott szennyezésről (VKI 16. cikk és IX. melléklet) •2006/118/EK irányelv a felszín alatti vizek szennyezés és állapotromlás elleni védelméről (VKI 17. cikk) •2009/90/EK irányelv a vizek állapotának kémiai elemzésére és figyelemmel kísérésére vonatkozó műszaki előírások megállapításáról (QA/QC VKI 8. cikk és V. melléklet)

VKI-val koordinált végrehajtás •2008/56/EK irányelv a tengervédelmi stratégiáról 2007/60/EK irányelv az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek és az árvízkockázat-kezelési tervek kidolgozása az integrált vízgyűjtő-gazdálkodás részét képezik. A VKI környezetvédelmi célkitűzéseire tekintettel fel kell használni a közös kapcsolódási pontok és előnyök kölcsönös lehetőségét, biztosítania kell a hatékonyságot és az erőforrásokkal való előrelátó gazdálkodást, miközben szem előtt kell tartani, hogy az illetékes hatóságok, valamint igazgatási egységek eltérőek lehetnek. ÁKK irányelvben 24-szer hivatkoznak a VKI-ra, pl. VKI IV. melléklet szerinti védett területek közül az ivóvíz, fürdővíz és Natura2000-es területeket az ÁKK-ban is figyelembe kell venni

VKI-val koordinált végrehajtás ÁKK 9. cikke írja elő a VKI-val az összehangolást. ÁKK 6. és 14. cikket a VKI 5. cikkével kell összehangolni, a térképek beépíthetők a VGT-be •Vízgyűjtő jellemzése •Emberi terhelések hatásainak vizsgálata •Vízhasználatok gazdasági elemzése ÁKK 7. és 14. cikket a VKI 13. cikkével kell összehangolni, a kezelési terv beépíthető a VGT-be •Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek ÁKK 10. cikket - amennyiben indololt - a VKI 14. cikkével kell összehangolni •Nyilvánosság tájékoztatása és részvétele ÁKK tervben kell leírni a VKI-val való koordináció folyamatát

Vízügyi feladatok Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Belügyminisztérium Vízgazdálkodási, védelmi és szabályozási feladatok Vízügyi igazgatás, önkormányzatok Víziközmű szolgáltatás gazdálkodási feladatai Országos Vízügyi Főigazgatóság 12 Vízügyi Igazgatóság Nemzeti Környezetügyi Intézet 12 Kirendeltséggel Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 10 Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv elkészítése Árvízkockázat-kezelési Terv elkészítése Emberi Erőforrások Minisztériuma Közegészségügyi feladatok (ivóvíz, fürdővíz) Országos Tisztifőorvosi Hivatal Kormányhivatalok Népegészségügyi Szakigazgatás

Bizottság ajánlásai •Adathiányra visszavezethető problémák –Tipológia, referencia viszonyok –Interkalibráció, validáció –Felszini víztest kijelölés, különösen erősen módosított víztestek –Ökológiai állapotértékelés – szürke víztestek –Kémiai állapotértékelés (felszini vizeknél szürke víztestek, felszín alattinál trend elemzés)

Bizottság ajánlásai •Intézkedési programmal kapcsolatos észrevételek –Aggasztóan sok 4 (4) cikk szerinti mentesség (időbeli) –4 (7) cikk szerinti mentesség alkalmazásának hiánya –VKI intézkedések nem megfelelő integrálása a mezőgazdasági kompenzációs, támogatási rendszerbe (UMVP), pl. természetes vízvisszatartó intézkedéseket kiterjedtebben kell alkalmazni –Szennyvíz irányelv alkalmazásában eltérő álláspontok

Bizottság ajánlásai •Gazdasági kérdések –A monitoring megfelelő finaszírozásáról gondoskodni kell !!! –A VGT néhány elemének finanszírozása nem tűnik minden esetben biztosítottnak –Vízhasználatok körének értelmezése nem megfelelő – kötelezettségszegési eljárás folyamatban –Költségmegtérülés (szennyező fizet) elvét minden vízhasználatnál alkalmazni kell (pl. még a diffúz szennyezésre is) –Aránytalan költségek meghatározásának átláthatónak kell lennie

Tanulságok, vágyak… •Határidők pontosabb betartása •Módszertanok finomítása, áttekinthetőség növelése (pl. erősen módosított víztestek) •Monitoring adatok begyűjtése •Monitoring adatok közzététele •Szürke víztestek arányának csökkentése •Intézkedések részletesebb kidolgozása, különösen a jó gyakorlat útmutatók elkészítése és átfogó intézkedések pl. jogszabály módosítási javaslatok, monitoring fejlesztési terv kidolgozása •Érdekcsoportok erőteljesebb bevonása

Köszönöm a figyelmet!