Konstantin Egyetem Nyitra 2013

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
„Kóstoljon bele” a Vidék Ízébe!
Advertisements

Dr Raffay Ágnes Dr Lőrincz Katalin Hajmásy Gyöngyi
Utazás, szabadidő és turizmus csoport Az egészségturizmus éve Oláh László igazgató Stratégiai Termékek Igazgatósága Magyar Fürdőszövetség Közgyűlése.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Szakpolitikai reflexiók a turizmusfejlesztés területi kohéziós szempontú értékeléséhez április 25. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai.
Egymásra utalva – A szőlő-, bortermelés és az idegenforgalom közös fejlesztésének aktuális lehetőségei Borászati Konferencia Monor október 4. Pannon.
Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó
Regionális marketing egyeztetés. Stratégiai kampányok belföldön Belföld: •„Harmónia” – Észak-Alföld, Dél-Dunántúl, Budapest és környéke (december, január-február,
A Magyar Turizmus Kártya bemutatása
Pannon Helyi Termék Klaszter. A Pannon Helyi Termék Klasztert október 3-án hozta létre 13, a Nyugat-Dunántúli Régióban működő szervezet, közel egy.
A Falusi és agroturizmus multiplikátor szerepe a vidékfejlesztésben
Falusi turizmus Fejér Megyében
Lakner Zoltán.
MARKETING.
Zalai Borút Egyesület. Borutak Magyarországon •Villány-Siklós borút Egyesület (1994) •Balatoni Borutak szövetsége (2003) •Magyar Borutak szövetsége (2003)
A Budapest-Közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóság 2009 évi tevékenysége. MagyarországBudapest-Közép-Dunavidék április 20. Domonyvölgy.
MCE Konferencia 2008 A controlling gyakorlata o Magyar Controlling Egyesület Szombathely, október Az Európai Borutak Közös Minősítési Rendszere.
Előadó: Mihály Mariann TDM menedzser TDM szervezetünk működéséről, eddigi munkájáról.
Árpolitika a turizmusban
BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM Regionális és Kistérségi szintű együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban Szedmákné Lukács Zsófia Balatoni Integrációs.
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Felülvizsgálata 2011.
Ajkai Kistérség turisztikai helyzete
Aktív, falusi, ökoturizmus a Dél-Dunántúlon Endrédi Melinda.
Zalai Borút Egyesület N ő a Tudás N ő a Piac Borászok piaci esélynövelése a határmentén.
TDM Szakmai Nap november 21.
Ajkai Kistérség Idegenforgalmának jellemzői
Marketingkommunikáció
Közönségkapcsolat (public relations)
Vasné dr. Egri Magdolna Kommunikáció -marketingkommunikáció
Szállodagazdálkodás és vezetés I (2007 ősz)
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Marketing KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A marketing mix, a marketingkörnyezet és a piac
Marketing mix.
Rekreáció és turizmus a Duna mentén
A marketing piac tartalma
Önkormányzatok turisztikai feladatai
Zalai Borút Egyesület. Borutak Magyarországon Villány-Siklós borút Egyesület (1994) Balatoni Borutak szövetsége (2003) Magyar Borutak szövetsége (2003)
FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban Hévíz, október 9.
szakmérnök hallgatók számára
Falusi szálláshelyek Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszere
Minőségbiztosítás a falusi turizmusban
Sponsorare necesse est
Vállalkozásgazdaságtan 3. előadás Marketing
Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli RMI Marketingterv prezentáció
Nemzetközi együttműködések „A BAKONYÉRT” Egyesületnél.
Vállalatgazdaságtan a gyakorlatban
Csurik Magda Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Balaton régió turizmusában
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
A kulturális turizmus trendjei és a
A fogyasztói tudat befolyásolása a közösségi marketing eszközeivel
Falusi és agroturizmus jelene – jövője
Falusi és Agroturizmus országos Szövetsége (FATOSZ)
Trendlakás&Design lakberendezési és életmód magazin Ahol az elképzelések életre kelnek és ahol az otthon utat talál! Médiaajánlat 2011.
BRAND KIALAKÍTÁSA A KÖNYVTÁRBAN
TURIZMUS, KIÁLLÍTÁSOK Egyházi könyvtárak a 21. század elején EKE konferencia Budapest, OSZK március 25.
A kerékpáros turizmus előnye, haszna közvetlen EU-s támogatások, EuroVelo-hálózat Balatonkenese, Csikai Mária
Balaton „Tengernyi élmény itthon”. A legjelentősebb belföldi fogadóterület I-IX. hó: (22,2,%) A teljes vendégforgalom alapján második I-IX.
„A fürdő és a marketing kapcsolata”. Amire a válaszkeresés irányul:  Hogyan lehet túlélni és kiemelkedni az egészségturizmust jellemző erős versenyben?
A marketing olyan eljárás (ma már tudomány, szakma), amely feltárja a kielégítetlen szükségleteket és igényeket, méri és értelmezi jelentőségüket, eldönti,
A Falusi és agroturizmus multiplikátor szerepe a vidékfejlesztésben Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár Szatmárnémeti szeptember
A Tourism4C project bemutatása Nagy András Ügyvezető igazgató ZMVA Kick-off találkozó Zalaegerszeg, május
Gyógyturisztikai szekció április 1. Bozzay Andrásné Nemzetközi Balneológiai Konferencia.
A FALUSI TURIZMUS HÉTVÉGÉJE JÚNIUS Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület HAZAJÁRÓ HÉTVÉGE.
MAGYAR-ROMÁN EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A FALUSI TURIZMUSBAN Prof.Dr. Hanusz Árpád egyetemi tanár
Turisztikai klaszter Háromszéken (Székelyföldön) Szabó Tibor, elnök Háromszéki Panziók Egyesülete Sepsiszentgyörgy, december 10.
Barka Tours Utazási Iroda Marketing terv
ETYEKI BORÚT EGYESÜLET KÖZGYÜLÉSE
Falusi szálláshelyek Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszere
Előadás másolata:

Konstantin Egyetem Nyitra 2013 BOR BORMARKETING BORTURIZMUS BORÚT ELŐADÓ: HARTL MÓNIKA

Bor és marketing A marketinget megtanulni napok kérdése. Mesterévé válni - egy életen át tart. Philip Kotler

SZEMLÉLET Az ÉRZELMEK, az ÉLMÉNY szerepe A marketing - lélektani küzdelem. Az érzetek,és nem pedig a termékek vagy szolgáltatások csatája. Al Ries -Jack Trout

Küzdelem a figyelemért! csak a termékek, nem rendelkeznek többlet üzenettel! ▼ A mai vásárló már nem éhes Nem elég, hogy JÓ A TERMÉK TÖBBET kell tudnia!!!! az ember emocionális lény nem működnek a racionális szabályok!!

emocionális döntések -gyorsabbak 10x gyorsabban érzünk, mint gondolkodunk Döntéseink 90 %-át érzelmi alapon hozzuk meg! Érzelmek keltése nélkül nincs siker!

Élmény, hozzáadott érték A márkát fel kell tölteni élménnyel! fontos eleme : 90% a bor eladásnak a megkülönböztethetőségnek JÖHET A STORY a borásztól, a termőterületről, a címkéről,

A BOR természet gyümölcse nemzeti italunk változatos örök átalakulás a természet hagyomány művészet divat,presztízs ajándék,hobby közösségalkotó kikapcsolódás beszélgetés misztikus Krisztus vére Noé egészséges gasztronómia nem szezonális

Mi van egy palack borban? 90 % Érzelem érintettség immateriális értékek hozzáadott érték story-amellyel a vásárló „tudatalattiját” érjük el! szőlőtechnológia Márka A fogyasztóból e tudattalan, implicit vásárlói döntéseket - és élményeket hívja elő 10 % Szőlő technológia

Marketing - Bormarketing „A bor ugyanolyan termék, mint a többi áru, a piacon kell eladni. Ezzel azonban az összes hasonlóság ki is merült.” Botos Ernő Péter ’98 „A bormarketingnek nincs általánosan elfogadott definíciója, de miért is lenne, hiszen ez is marketing, azzal a különbséggel, hogy egy bizonyos termékre vonatkozóan alkalmazzák, ami nem más, mint a bor. Philip Kotler ’93

A bor környezete termelési módszer- pszichikai környezet-marketing - borászat

MI A MARKETING? A marketing a tervezésnek és a végrehajtásnak az a folyamata, melynek során áruk, szolgáltatások teremtése, árazása, ösztönzése és elosztása megy végbe annak érdekében, hogy a cserén keresztül megvalósuljanak az egyéni és szervezeti célok.” A marketing tárgya: a csere, a kapcsolat A marketing központi eleme: a fogyasztó, a megcélzott közönség A marketing célja:a vevőkör, a közönség megnyerése (kialakítása), megtartása és bővítése

Marketing eszközök 4P 7P termékpolitika árpolitika disztribúciós politika kommunikációs politika 4P ember környezet módszer 7P

„old school”eladói kategóriák Product termék, kínálat választék, jellemzők, minőség, design, márkanév, csomagolás, vevőszolgálat, garancia Price ár, árat módosító döntések listaár,engedmények, hitel, fizetési mód Place csatorna, marketing logisztika elosztás, hálózat, elhelyezkedés, szállítás, készlet Promotion piacbefolyásolás -promóció, kommunikációs eszközök reklám, eladásösztönzés (Sales Promotion), személyes eladás (Personal Selling) PR (Public Relations) direkt marketing

4P / 4C Marketing eszköz rendszere Jerome McCarthy (1964): 4P modell „old school” Robert Lautenborn (1990: 4C) „new school” a fogyasztó nézőpontjából 4P -eladói kategóriák 4C -vevői kategóriák termék (product) vevőérték (customer value) ár (price) költség (cost) csatorna (place) kényelem (convenience befolyásolás (promotion) kommunikáció (communication)

Marketing mix a bor vonatkozásában Product-Price-Place-Promotion-Personal selling Termék: Generikus termék: bor Elvárt termék: Csomagolás (címke, kapszula, palack, karton, díszcsomagolás, egyéb információhordozó anyag) megfelelő helyen értékesítés presztizs érték Kiterjesztett termék: Borminőség (szín, illat, zamat) Minőségbiztosítás (Bikavér Superior) Potenciális termék: elvárható haladás Potenciális termék Kiterjesztett termék Generikus termék: alaptulajdonságokat képviseli, mely nélkül a termék az adott probléma megoldására, igény kielégítésére alkalmatlan lenne. Elvárt termék: Adott probléma megoldása mellett a megfelelő hely, idő, csomagolás, ár, presztizs stb. tartozik Kiterjesztett termék: Elvárt termék Generikus termék (forrás: Levitt 1983)

A hatékony marketingmix Igazodik a vevői igényekhez Versenyelőnyt teremt Illeszkedik a forrásokhoz és a célokhoz A termék mögötti hajtóerő Józan ész + kreativitás MINŐSÉG A vevő agyával (is) gondolkodni! Információ!

Információ! Reklám/ eladásössztönzés Egy üzletet nem reklámozni olyan, mint amikor kacsintasz egy lányra a sötétben. Te tudod, hogy mit csinálsz, de rajtad kívül senki más nem tudja. (Stuart H. Britt)

Fogyasztói magatartás - Trendek globalizáció → marketing: különbségek felé tradícionális → kísérleti elmozdulás a minőség felé bor és egészség könnyedebb borok divat Borfogyasztás 2006: 30-32 l / fő → 2009: 23,6 l / fő Lakosság FELE soha! 2/3 folyó bor; 1/3 palackos Preferencia: vörös >fehér > > >rosé (8%) édes >félédes >száraz

Borfogyasztás Gyakoriság: •Ünnep, alkalom •Heti szinten: lakosság 1/5-e •Lakosság fele: soha Iskolai végzettség: •Alacsony –71% •Közép –47% •Felső –36% (minőség, de mértékkel) •Nemek •80% nem volt boreseményen!

Borfogyasztás gyakorisága (intenzitása) szerinti szegmentáció Heavy fogyasztó –22 % (fásult) Medium fogyasztó –27 % (minőségi) Light fogyasztó –51% Kiszámítható fogyasztó („piacra dobjuk, veszi”) Még kiszámítható fogyasztó(„reklámozunk, mítoszt teremtünk, veszi) Kiszámíthatatlan fogyasztó(„mindent bedobunk, miért nem veszi?”)

Pozícionálás Célpiac (hol) a fogyasztó fejébe kerülni Előnyök, megkülönböztető vonások kiválasztása (hogyan) Cél: megkülönböztetett versenypozíció a célvásárlók tudatában Érdemes csak egy (két) előnyt megfogalmazni

Borturisztikailag kiemelt időszakok MÁJUS-JÚNIUS A tavaszi szezon, a majálisok, nyitott pincék időszaka, az első napsütéses hétvégék, amelyeken megtelnek a pincék. Regionális akciók: Pünkösdi Nyitott Pincék hétvégéje; Helyi borral, gasztronómiával kapcsolatos rendezvények promotálása; SZEPTEMBER-DECEMBER Az őszi szezon, a borfesztiválok, szüreti mulatságok, az újborok ideje, amikor hagyományosan erős a borturizmus Borfesztiválok promotálása Márton-nap régiós szerepe;

Borturisztikailag kevésbé frekventált időszakok: január-február Szakadjon ki a hétköznapokból, túráztassa meg az érzékeit! Célcsoport: 20+-30+ célcsoport Kedvezményes Időszak: hétvégi csomagok Ajánlat: bor és gasztronómia iránt érdeklődő fiatalok részére háromnapos aktív kikapcsolódást szolgáló csomagok (főzéstanfolyam, borkóstolás oktatás, esti vetélkedők, degusztációk, borász-kóstolók stb.), egy borvidéki településre, de akár egész régióra kiterjedően. Meghirdetés: bormagazinok, gasztronómiai magazinok, női lapok

Borturisztikailag kevésbé frekventált időszakok: március-április Szép korban, szép borokkal! Célcsoport: senior célcsoport Kedvezményes időszak: hétfő-csütörtök Ajánlat: Kedvezményes szálláslehetőség, kóstolók, esti senior programok és opcionális együttműködés a fedett termálfürdőkkel. Meghirdetés: senior online és print média, direkt marketing

Borturisztikailag kevésbé frekventált időszakok: július-augusztus Nyaraljon borvidéken, ne hagyja otthon a családot! Célcsoport: családos célcsoport Kedvezményes Időszak: egyhetes és hétvégi Ajánlat: Családi kedvezményeket összefoglaló csomagok kialakítása, ahol a család minden tagjának kínálunk tartalmas szórakozást (strand, kalandpark, borkóstoló, gasztronómia, kirándulás stb.) Meghirdetés: női lapok, megyei lapok, direkt marketing

Mi a borút ? A borút definíciója: olyan összetett turisztikai termék, mely sajátos egyedi kínálattal rendelkezik, szervezett egységben működik, piacra jutását közösségi marketing segíti, szolgáltatásai minősítettek és garantáltan megfelelnek a nemzetközi kínálatokkal turisztikai elvárásoknak is. A látogató turista a borúton közvetlenül megismerkedhet a szőlő-termesztés és feldolgozás munkafolyamataival, a boron keresztül betekintést nyerhet a borvidék és az emberek életébe, a borvidék kultúrájába.

Borutak típusai 1 Klasszikus borút Az Elzászi Borút példáját követve, konkrét bejárható útvonalat jelent, szervezett egységes rendszerben biztosított kínálattal. Olyan borkörút, ahol a borkínáló és eladóhelyek, vendéglők és szálláshelyek, valamint látnivalók és programok folyamatosan várják a turistákat. A látogatókat információs kiadványok és táblák irányítják a minősített szolgáltatásokhoz.

Tematikus borút Ebben a típusban a borkóstoló helyek speciális programokkal egészülnek ki. Leggyakrabban a kultúra, a természet vagy a gasztronómiai kapcsolódik hozzájuk a szolgáltatást biztosító egyéni szervezésében.

Nyitott borút A borkóstoló helyek laza hálózata. Borkóstolásra, étkezésre és vendéglátásra felkészült egységek egy - egy turisztikai régióban, ami egyben borvidék is. A szolgáltatások gyakran nyitva tartás nélkül üzemelnek, a szolgáltatásokat előzetes egyeztetés, megrendelés alapján nyújtják.

Mi a borút? Borvidéken jön létre Összetett turisztikai termék Sajátos egyedi kínálattal rendelkezik Szervezett egységben működik Piacra jutását közösségi marketing segíti Szolgáltatásai minősítettek

Minősítés céljai Egységes minőségi színvonal Európa borútjain A tagok ösztönzése a minőségi fejlesztés irányába Az európai turisztikai normákhoz való csatlakozás A "minősített borút állomás" megjelölés legyen garancia a vendég számára a színvonalra vonatkozóan - megbízhatóság Egységes promóció a hazai és nemzetközi piacon Komplex szolgáltatóhálózat kialakítása

Általános minősítési követelmények Az összes minősítésre jelentkező tag számára kötelezőek, függetlenül tevékenységük jellegétől. Nyitvatartási idő Árak Internetes honlap Tevékenység kezdete A legutóbbi felújítás dátuma Jogszabályok betartása Egyesületi tagság

Bor - turisztikai igények Turizmus a világgazdaság vezető ágazata Évi 4-5% bővülés 2020-ra 1,6 milliárd turistaérkezés 200 millió embernek munkalehetőség Küldő országok a gazdag országok – színes, minőségi programot kívánnak Borturizmus fejlesztésére hat: Bor és a gasztronómia élmények igénye Senior turizmus Magyarországon: évről évre nő a látogatók száma Nővekszik a belföldi turizmus aránya

A borturizmus jellemzői: stratégia Termelés helyett szolgáltatást kell nyújtani A bor minőségének fontossága A vendégekkel a kapcsolatban nő a mindennapi kommunikáció jelentősége Konkurencia helyett belépnek az együttműködő partnerek A piacszerzés – program eladása Szolgáltatás nyújtása – program lebonyolítása

A borturizmus jellemzői: megvalósítás Már nem a bor a fő termék, hanem a program Program összetevői Bor – csak minőségi Kiegészítő szolgáltatás, (minőség, esztétika, látvány, komfort) Forgatókönyv

Minősítési Rendszer – Osztályozás A borúti tagokat 8 szolgáltatói kategóriában minősítjük: 1. Borászatok és pincészetek 2. Helyi termékek előállítói 3. Éttermek, étkezési lehetőségek 4. Szállások 5. Bort és helyi termékeket árusító üzletek 6. Turisztikai irodák 7. Kézművesek 8. Múzeumok

Borúti Minősítés 1. minősítés szempontrendszere „Legalitás” – a jogszabályok szerinti működés Szakmaiság - a szolgáltató, szolgáltatás színvonala, nyelvismeret Vendégszeretet, háziasság - fogadókészség, viselkedéskultúra Tájékoztatás - információs készség szóban és írásban Higiénia -a külső és belső környezet tisztasága, rendezettsége

Borúti Minősítés 2. Borkultúra - a borok bemutatásának színvonala, választék Környezetkultúra - a helyi hagyományok ápolásának mértéke, természeti környezet védelme Elhelyezkedés, megközelíthetőség Kiegészítő szolgáltatások - kapcsolódó programkínálat Fogyasztóvédelmi szempontok - árakra, termékekre vonatkozó információk

Borturisztikai cselekvési terv Arculatépítés Arculati kézikönyv elkészítése Logó és szlogen széleskörű használata a legtöbb felületen Média kampány indítása az új arculat bevezetéséhez Minősített borúti állomások védjegyének tervezése az arculat használatával Közös megjelenés szakkiállításokon a borvidéki arculattal A közösségi marketing eredményeinek és előnyeinek használatát csakis minősített szolgáltatói tagsághoz kell kötni

Európai Borutak Közös Minősítő rendszere Vin Tour A fürtök szerinti minősítés nem meghökkentő, hiszen a falusi vendéglátás napraforgókkal, a lovardák patkókkal jelzik a színvonalat. A borúton egy fürt az alap, két fürt megfelelő, három fürt kiváló. Az egy fürtnél elég, ha bejelentkezésre nyitva tart, tiszta, rendes, a környezethez illeszkedő épülettel rendelkezik. A két fürtnél legalább egy idegen nyelv ismerete is szükséges. A három fürt a csúcs: a kor követelményeinek megfelelő ellátás, a bor és a szolgáltatás bemutatása élményszerű, vannak kiegészítő szolgáltatások, mint például gyermekprogramok

A borutak Európában Népszerű a kultúrált borfogyasztás A borutak több évtizedes múlttal rendelkeznek Kialakult a jogszabályi háttere Szabályozás országonként, régiónként változó Nincs közös európai turisztikai törvény Tematikus útvonalak nagy hagyományúak

Közösségi marketing szerepe Borutak Magyarországon Villány-Siklós Borút Egyesület (1994) Balatoni Borutak Szövetsége (2003) Magyar Borutak Szövetsége (2003) A Zalai Borút Egyesület 1999 – ben alakult Minden borvidéken vannak már borút egyesületek számuk közel 40 Állami szerepvállalás 1999 – Asztali örömök 2006 – Bor és gasztronómia éve 2007 – Zöldturizmus éve

Duna Menti Borút: Bátorkeszi, Búcs, Ebed, Hetény, Kisújfalu, Kürt, Köbölkút, Madar, Mocs, Szentpéter, Udvard , A Komáromi és az Érsekújvári járás húsz településén közel 100 pince várja tárt kapukkal a látogatókat 2013. május 4-én, szombaton a Duna Menti Borút Polgári Társulás által első alkalommal

Közösségi marketing

A napraforgó embléma a falusi magánszállás minősítő jele A falusi és agroturizmus egy komplex, sokoldalú tevékenység halmaz, termék láncolat. Beletartoznak a falusi portákon a nyugalmat, a csendet, a pihenést biztosító vidéki környezetben való speciális üdülési formák mellett a különleges természethez kapcsolódó üdülési formák is, az ökoturizmus, a természetjárás, a sziklamászás, a lovaglás, a kaland, a sport és az egészséges életmód turizmus, a vadászat és a horgászat, a népművészet és a kulturális örökség turizmus. Bizonyos területeken az etnikai alapú turizmus is megjelenik.

A falusi turizmus fő vonzerői A vidéki ( falusi) turizmus fő vonzerőiként a természet közelsége, a még élő tradíciók (tárgyi, szellemi, kulturális, valamint termelési hagyományok), a vidéki életmód, a családias miliő, az emberi kapcsolatok emelhetők ki. Mindezek azonban nem egy meghatározott turizmus-változat alapját jelentik, hanem a sokszínű, tájegységenként, településenként, de akár vendégfogadóként is eltérő kínálat, a falusi turizmus számos típusának, specializálódásának kialakulásához nyújt kiváló lehetőséget.

Vidéki turizmus vonzerő csomópontjai és a falusi turizmus speciális termékei kapcsolata Attrakciók A falusi turizmus speciális termékei Kapcsolódó vidéki turizmus terméktípusok I. A vidék természeti értékei Aktív üdülés falun túrázás, horgászat Vidéki turizmus vonzerő csomópontjai és a falusi turizmus speciális termékei kapcsolata kerékpározás Üdülés a lovasudvarban Környezetbarát vendéglátó porta helyi termékek természeti értékek Természetjárás Kerékpáros turizmus Horgászat, Vadászat Lovas turizmus Agroturiznus Ökoturizmus

A falusi turizmus speciális termékei Attrakciók A falusi turizmus speciális termékei Kapcsolódó vidéki turizmus terméktípusok II. A vidék tárgyi és szellemi öröksége Hagyományok vendégfogadó portája Csoportok vendégháza a falusi portán Falusi életmód ifjúsági porta A célcsoport bekapcsolódása a mg. munkákba Gyermekbarát vendéglátó porta Kulturális turizmus Ifjúsági turizmus Agroturizmus Üdülőturizmus

Attrakciók A falusi turizmus speciális termékei Kapcsolódó vidéki turizmus terméktípusok III. Az agrárium értékei és termékei Egészségporta gyógynövények biotermékek reform életmód egészséges helyi élelmiszerek A „falusi vendégasztal” gasztronómiai élmények és agroturizmus Üdülés boros gazdánál borúti kínálatok Egészségturizmus Agrárturizmus Agroturizmus Borturizmus Tematikus, helyi termék utak

A falusi turizmus termékei egyediek a helyi és kistérségi vonzerőkön alapszik, esetek többségében a vendég a vendéglátóval egy épületben lakik, él, a vendég a helyi, családias életformának résztvevőjévé válhat, ezen tevékenység végezhető engedély mentesen és vállalkozás formában egyaránt, keresletet ébreszt a helyi szolgáltatások iránt, bővíti a munkalehetőségeket, kiegészítő jövedelem

„A bor megmutatja, kiben mi lakik.”

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! 56