Általános- és Középiskolai Osztálykirándulás Vidéken

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
BÁNYÁSZ MÚZEUMOK. A szilárd ásványbányászat azon múzeumait , kiállító helyeit gyűjtjük össze, amelyeket összefoglaló néven „Bányászattal kapcsolatos Múzeumnak”
Advertisements

Iparművészeti Múzeum A főváros egyik legszebb látnivalója a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, Zsolnay kerámiával fedett szecessziós palota. Gyűjteménye.
Általános- és Középiskolai Osztálykirándulás
Világörökségünk A budai vár.
Készítette: Albert Krisztina
Az internetről letöltött képek és saját fotók felhasználásával összeállította: Simon Kálmán Miskolc és környéke.
Erdélyben jártam 1994 A nagyváradi római katolikus bazilika között épült. A legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. Nagyvárad.
Eger várától a Gyergyói havasokig 1. utazás október
„CSOPORT VEZET CSOPORTOT”
A város Katedrálisa Városnézés: Temesvár és környéke Városnézés: Temesvár és környéke.
Általános- és Középiskolai Osztálykirándulás
1106 Budapest, Fehér út 68. Telefonszám: + (36) 20 /
október 27. csütörtök 19:30 Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 27. vasárnap 19:30 Purcell Kórus Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken)
Világörökség 2012 A Várnegyed bemutatása. Az örökség olyan érték, amelyet a gyermekek a szüleiktől kapnak, s megőrzik azt saját gyermekeiknek.
Molnár András bemutatja. STORNO HÁZ A HÁZBAN HUNYADI MÁTYÁS, LISZT FERENC ÉS SZÉCHENYI ISTVÁN IS MEGSZÁLLT!
Szeged címere. Szeged címere Szeged Magyarország harmadik legnagyobb városa amely nagy történelmi múlttal sok turisztikai látványossággal rendelkezik.
Turizmus a Dél-alföldi régióban
EGER és vonzáskörzete 2. rész
Budapest a századfordulón
Schubert – Serenade / hegedű : Isaac Stern
Budapest mint világváros
Középületek.
Szendrő nevezetességei
Magyarország világörökségei
FESTŐI BUDAPEST.
Közép-Magyarország turisztikai régió vonzerői
Eger vonzerői Készítette: Panghy Bence.
Idegenvezetők világnapja Idegenvezetők világnapja történelmi bemutató óta számos országban ünneplik az Idegenvezetői Világnapot. Némely európai.
Készítette: Greges Dániel
Pécs turisztikai marketingje 2356/4
P ÉCS TURISZTIKAI MARKETINGJE Készítette: Kálmán Aliz.
Pécs turizmusa.
Pécs városi turizmusa Andalits Alexandra.
Budapest turisztikai marketingje
A Szeged-Csanádi Püspökség Egyházmegyei Múzeum és Kincstár
9/21/2008 Hop Ferenc, Hungary. Károlyi Palota 1 Hop Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum és a Károlyi Palota, Budapest A „Magyar Kulturális Örökség Napjai”
Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság
Budapest nevezetességei!
BUDAPESTI SÉTA 6. ÉVFOLYAM.
DEBRECEN I. RÉSZ.
Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni Most: van A pontos id ő : 19:58
Pécs, mint kulturális főváros. Kulturális főváros A Pécs 2010 Kulturális Főváros projekt Pécs városának az Európa kulturális fővárosa cím elhódítása köré.
ÖRÖKSÉGGAZDÁLKODÁS ÉS ÉRTÉKTEREMTÉS VESZPRÉMBEN. AZ 1000 ÉVES VESZPRÉM „A KIRÁLYNÉK VÁROSA” –A történelmi múlt fontossága Két pólusú városi struktúra.
Múzeumok 10 megye múzeum.
Alabárdos, fáklyás várfalszemlék indulnak a Fórum Múzeumtól önkéntes diákok szakvezetésével, óránként: 19:00, 20:00, 21:00, 22:00, 23:00 órakor.
Kultúra a török hódoltság korában
Szeged I. világháborús emlékhelyei
Retusált látképek Mennyire ismered Magyarországot?
KIHÍVÁS A bemutatót készítette: kihivasottak_6: Zsámboki Csilla Tóth Judit Fári Anna.
Gyöngyös bemutatása 2014.
A magyar klasszicizmus építészete
II. RÉSZ REPÜLŐTÉR MEDGYESSY FERENC MÚZEUM DÉRI MÚZEUM.
Susann Nordströms Orkester - True Love
Zene: Princess- Magyar táncok No. 1
A világ 7. legszebb villamosvonalán
I. rész SOPRON SOPRON A HŰSÉG VÁROSA (CIVITAS FIDELISSIMA). EZT JELKÉPEZI SOPRON SZIMBÓLUMÁN, A TŰZTORONY DÉLI OLDALÁN TALÁLHATÓ HŰSÉGKAPU ÉS A HŰSÉG.
Nagytalálkozó Június Mártély. Szállás: Bodnár Bertalan Természet és Környezetvédelmi Oktatóközpont Ifjúsági Szállás (url: bodnarbertalan.hodtav.hu)
Program- és árajánlat Debrecenbe kéne menni… Kétnapos osztálykirándulás.
Szerző : Vörösmarty Mihály Mű címe: Csongor és Tünde Előadás helye: Budapest Nemzeti Színház Bemutató dátuma : 1941 Rendező: Németh Antal CsongorésTünde.
Vallási emlékek és vallások a mai Magyarországon
Tourinform Gödöllői Kistérség Irodája
MISKOLCZ régi képeken kattints a folytatáshoz.
Lovagi tábor angol nyelvű foglalkozásokkal is
Retusált látképek Mennyire ismered Magyarországot?
A KÖZÉPKORI VÁROS KIALAKULÁSA.
MAGYARORSZÁG SZÉP VAGY, GYÖNYÖRŰ VAGY EGER
Kirándulás a Mura-vidéken és a Dráva vonzásában
SZENTKERESZTHEGYI ZARÁNDOKÚT
Magyar Világörökség Kiemelkedő természeti és kulturális kincseink.
Előadás másolata:

Általános- és Középiskolai Osztálykirándulás Vidéken Gold Lemon KFT. 1704 Budapest Pf. 126. Tel.: 06-1/290-0630 Fax.:06-1/297-4107 Mobil: 06-30/352-5330 E-mail: goldlemon@goldlemon.hu Honlap:www.goldlemon.hu

Pécs

Látnivalók Zsolnay Negyed séta Zsolnay Negyed Gyugyi gyűjtemény Zsolnay Mauzóleum Zsolnay Negyed rózsaszín kiállítás Zsolnay Negyed Látványmanufaktúra Labor- interaktív varázstér Planetárium Utazás városnéző kisvonattal Gasi Kasim pasa dzsámija (most katolikus templom) Tettye panoráma+ séta, Pezsgőház Mecsextrém park Patikamúzeum Remekek háza Bazilika Cella Septichora

Mintaprogram Általunk összeállított ötletek, de természetesen szabadon összeállított programok megvalósítására is van lehetőség! Az alábbi mintaprogramok 1 napos időtartamúak, de természetesen meghosszabbíthatóak. A programok ára az irodaköltséget igen, a 27% ÁFA-t nem tartalmazza!

Mintaprogram „A” Ajánlott érkezés Pécsre: reggel 9 óra Délelőtt: Zsolnay negyed séta Zsolnay Mauzóleum Zsolnay Negyed Látványmanufaktúra Labor- interaktív varázstér Ebéd Városnézés (Széchenyi tér és környéke) Délután: Planetárium A program ára: 9067 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „B” Délelőtt: Találkozó: Széchenyi tér vagy Barbakán (városfal, kerek bástya, Klimó Gy.u.) Városismertetés, bevezető Széchenyi tér és környéke: Király utca, Jókai tér, Marcipán Múzeum nagyon érdekes kiállítás, vásárlási lehetőséggel. Remekek háza (helyi régiós termékek) Szent Isván tér és környéke, egyházi központ: Cella Septichora Látogatóközpont : ókeresztény sírkamrák, Bazilika . Jakováli Hasszán pasa dzsámija Ebéd Délután: Mecsextrém Kalandpark A program ára: 11517 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „C” Délelőtt: Délután: Tettye- panoráma+ séta Találkozó: Széchenyi tér vagy Barbakán (városfal, kerek bástya, Klimó Gy.u.) Városismertetés, bevezető Széchenyi tér és környéke: Király utca, Jókai tér, Marcipán Múzeum nagyon érdekes kiállítás, vásárlási lehetőséggel. Remekek háza (helyi régiós termékek) Szent Isván tér és környéke, egyházi központ: Cella Septichora Látogatóközpont : ókeresztény sírkamrák, Bazilika . Jakováli Hasszán pasa dzsámija Ebéd Délután: Tettye- panoráma+ séta A program ára: 9317 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Sopron

Választható múzeumok/kiállítások Központi Bányászati Múzeum Soproni Múzeum Patika Múzeum Zettl-Langer Gyűjtemény Régészeti kiállítás Néprajzi Kiállítás Pékmúzeum XVII-XVIII. századi síremlékek

Látnivalók/ Szabad program Lábasház Római kőtár Polgárlakások Középkori Ózsinagóga Szent György Dómtemplom Eggenberg-ház Fabricius-ház Caesar-ház Storno-ház Tűztorony a Hűségkapuval

Mintaprogram „A” Délelőtt: Délután: Ajánlott érkezés Sopronba: reggel 9 óra Délelőtt: Gyalogos városnézés Soproni Múzeum Storno-ház Középkori Ózsinagóga Ebéd Délután: Bob A program ára: 8900 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „B” Délelőtt: Délután: A program ára: 9220 Ft/fő Városnézés Központi Bányászati Múzeum Caesar-ház Pékmúzeum Ebéd Délután: Túra a Lővérekben A program ára: 9220 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „C” Délelőtt: Délután: Gyalogos Városnézés, Tűztorony a Hűségkapuval Ebéd Délután: Soproni városnézés kisvonattal,Fertőrákos és a Fertő-tó felfedezése élményjárművekkel izgalmas történeteken keresztül Sétahajózás a Fertő-tavon A program ára: 10500 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Szeged

Választható múzeumok/kiállítások Szegedi Tudományegyetem füvészkert Szegedi Dóm Pick Szalámi és Szegedi paprika múzeum Egyházmegyei múzeum és kincstár Fekete ház/Móra Ferenc Múzeum Zsinagóga Szent-Györgyi Albert emlékszoba

Látnivalók/ Szabad program Szegedi Vadaspark Szegedi Csillagvizsgáló Kövér Béla Bábszínház Dél-alföldi Erdészeti Rt. Zenélő Óra

Mintaprogram „A” Ajánlott érkezés Szegedre: reggel 9 óra Délelőtt: 3-4 órás Széchenyi tér – Kárász utca – Klauzál tér – zsinagóga – Reök-palota - Dugonics tér – Aradi vértanúk tere – Rerrich tér – Dóm tér (dóm, szerbtemplom) – Roosevelt tér – Tisza-part – Várkert – Tisza Lajos körút – Mátyás király tér (Alsóvárosi templom) – Újszeged.)Vár a Stefánián, Móra Ferenc Múzeum Ebéd Délután: Szegedi vadaspark A program ára: 7700 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „B” Délelőtt: 3-4 órás Széchenyi tér – Kárász utca – Klauzál tér – zsinagóga – Reök-palota - Dugonics tér – Aradi vértanúk tere – Rerrich tér – Dóm tér (dóm, szerbtemplom) – Roosevelt tér – Tisza-part – Várkert – Tisza Lajos körút – Mátyás király tér (Alsóvárosi templom) – Újszeged.)Vár a Stefánián, Móra Ferenc Múzeum Ebéd Délután: Pick Szalámi és Szegedi paprika múzeum Szegedi Tudományegyetem füvészkert A program ára: 7866 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „C” Délelőtt: Délután: 3-4 órás Széchenyi tér – Kárász utca – Klauzál tér – zsinagóga – Reök-palota - Dugonics tér – Aradi vértanúk tere – Rerrich tér – Dóm tér (dóm, szerbtemplom) – Roosevelt tér – Tisza-part – Várkert – Tisza Lajos körút – Mátyás király tér (Alsóvárosi templom) – Újszeged.)Vár a Stefánián, Móra Ferenc Múzeum Ebéd Délután: Mórahalom, Szt. Erzsébet fürdő A program ára: 8200 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Kecskemét

Választható múzeumok/kiállítások Katona József Emlékház Leskowsky Hangszergyűjtemény Magyar Fotográfiai Múzeum Nemzetközi Kerámia Stúdió Népi Iparművészeti Gyűjtemény Kecskeméti Képtár – Cifrapalota Magyar Naiv Művészek Múzeuma Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely Iskolatörténeti Kiállítás Orvos- és Gyógyszertörténeti Múzeum Zwack Gyümölcspálinka-főzde és Kiállítás

Látnivalók/ Szabad program 1. Nagytemplom 2. Városháza 3. Katona József Színház 4. Szent Miklós plébániatemplom (Barátok temploma) 5. Kodály Intézet 6. Református templom 7. Ókollégium 8. Újkollégium 9. Cifrapalota 10. Tudomány és Technika Háza (egykori zsinagóga) 11. Evangélikus templom 12. Piaristák tere 13. Görögkeleti templom 14. Ifjúsági Otthon

Mintaprogram „A” Ajánlott érkezés Kecskemétre: reggel 9 óra Délelőtt: Városnézés, Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Naiv Művészek Múzeuma Cifrapalota, Kecskeméti képtár Ebéd Délután: Kontyvirág tanösvény Planetárium vagy Kecskeméti Animációs Filmstúdió (A Kecskemétfilm Kft. Magyarország első animációs film stúdiójának, az 1957-ben magalakult Pannónia Filmstúdiónak a vidéki stúdióegysége. Számos örökemlékű sorozatot is a kecskeméti filmeseknek köszönhetünk, úgymint a „Magyar Népmesék”, a „Mondák a magyar történelemből” ,a „Mesék Mátyás királyról” és a „Leo és Fred” című alkotások.) A program ára: 7800 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „B” Délelőtt: Városnézés Orvos- és Gyógyszertörténeti Múzeum Iskolatörténeti Kiállítás Tudomány és Technika Háza Ebéd Délután: Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark A program ára: 6930 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „C” Délelőtt: Városnézés Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely Zwack Gyümölcspálinka-főzde és Kiállítás Délután: Bugac Puszta Érkezés a Bugaci Karikás Csárdához Ebéd Kocsikázás a pusztában Csikósbemutató Búcsú a Csárdától A program ára: 8480 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Debrecen

Választható múzeumok/kiállítások Református Nagytemplom Status Quo Zsidó Templom Régi Városháza Református Kistemplom Megyeháza Debreceni Egyetem Klinikák Főépülete Déri Múzeum Medgyessy Ferenc emlékmúzeum Holló László Emlékmúzeum Modern és kortárs művészeti központ Debreceni Irodalmi Múzeum

Látnivalók/ Szabad program Debreceni állatkert és vidámpark A Debreceni Egyetem Botanikus kertje Aquaticum Emlékkert Honvédtemető Virtuális szoborpark Gokart Erdei kisvasút Hortobágy

Mintaprogram „A” Ajánlott érkezés Debrecenbe: reggel 9 óra Délelőtt: Városnézés (3 órás)+Református Nagytemplom Medgyessy Ferenc emlékmúzeum Modern és kortárs művészeti központ Ebéd Délután: Hajdúszoboszló Hungarospa A program ára: 10257 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „B” Délelőtt: Városnézés (3 órás)+Református Nagytemplom Holló László Emlékmúzeum Ebéd Délután: Hortobágy Lovascsárda Pusztakocsikázás, csikósbemutató A program ára: 9217 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Mintaprogram „C” Délelőtt: Városnézés (3 órás)+Református Nagytemplom Debreceni Irodalmi Múzeum Tímárház Ebéd Délután: Nyíregyháza, Sóstó Állatkert A program ára: 9967 Ft/fő (tartalmazza a buszköltséget Budapesttől, a városnézést, a belépőket és az ebédet)

Köszönjük a megtisztelő figyelmet! Amennyiben ajánlatunk elnyerte tetszését, kérem forduljon hozzánk bizalommal! A kirándulásokat diplomás, pedagógiában jártas kollégáink szervezik és bonyolítják le. További ajánlataink megtekintéséhez kattintson weboldalunkra: www.goldlemon.hu