Budapest, 2008 Október 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Szinergia LK A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Leader célterületek 2011 Szinergia Egyesület. Leader célterületek.
Advertisements

A helyi termékek szerepe a gazdaságfejlesztésben TAPASZTALATOK, PÉLDÁK, A FEJLŐDÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI.
Aktuális pályázati lehetőségek
Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó
A as időszak jelenlegi pályázati lehetőségei Dr. Körtvélyesi Katalin 20/
A társadalmi tényezők hatása a tanulásra
1.A gazdaság és az infrastruktúra fejlesztése, a foglalkoztatottság növelése 1.1 Mezőgazdasági és élelmiszeripari tevékenység fejlesztése •Biotermékek.
Pannon Helyi Termék Klaszter. A Pannon Helyi Termék Klasztert október 3-án hozta létre 13, a Nyugat-Dunántúli Régióban működő szervezet, közel egy.
HELYI ÉRTÉKET! A Vidékfejlesztési Terv Intézkedéseinek bemutatása.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Regionális fejlesztések és szerkezetátalakulás a mezőgazdaságban
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Vargáné Gálicz Ivett PhD hallgató Szent István Egyetem
Budapest, 2008 Február 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Hajt-A Csapat csoport Ad hoc térségi státuszjelentés A dokumentumban szereplő összes szellemi.
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Felülvizsgálata 2011.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
LEADER Közösségek határon átnyúló együttműködésének lehetőségei Bodnár János Munkaszervezet vezető szeptember 10.
Tájékoztató a megyei gazdaságfejlesztési részprogram tervezéséről
Az ÉRÁK felnőttképzési tevékenysége, a fejlesztés főbb irányai.
A tételek eljuttatása az iskolákba
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Készítette: Lázár Nikolett Földrajz BSc II. évfolyam.
Településmarketing Értékaudit.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP)
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Mezőgazdasági szerkezetátalakulás hatása a területfejlesztésre  : 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1.  : 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Dr. Káposzta József.
Rekreáció és turizmus a Duna mentén
Önkormányzatok turisztikai feladatai
Mikro és kisvállalkozások szerepe a rövid ellátási láncban Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály.
A Dél-dunántúli régió helyzete, fejlesztési lehetőségei és az RFT szerepe a DDOP végrehajtásban Dr. Wekler Ferenc elnök szeptember 14.
A munkaerő-piaci helyzet a Nyugat-Dunántúli Régióban IPA Szakértői Akadémia Harkány
LEADER Közösségek határon átnyuló együttműködésének lehetőségei. Mártha Tibor április 24.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Integrált közösségi szolgáltató terek
A Dél-alföldi Régió évi Területfejlesztési Operatív Programja Regionális Akcióterv Kecskeméti Klára tervezési projektmenedzser június.
Dőry Tibor MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet
A Dél-Dunántúli régió gazdaságában rejlő potenciál – a KKV-k szerepe a gazdaságfejlesztésben.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely intézkedései 1. Mikrovállalkozások létrehozásának.
Nemzetközi együttműködések „A BAKONYÉRT” Egyesületnél.
A Munkaerő-piaci helyzet Miskolcon Kiss Gábor főosztályvezető.
A kistelepülési könyvtári ellátás reformja
Berecz Mihály kistérségi koordinátor Püspökladányi kistérség Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT)
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
A BARANYA PAKTUM MARKETINGTERVE. Környezetelemzés – Baranya megye fős lélekszáma az ország lakosságának 4%-át teszi ki Népesség fogyó tendenciája.
9 tézis a jövő településfejlesztéséhez Kistérségek fejlettségi rangsora.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
TERÜLETI SZEMPONTOK MEGJELENÉSE A AS TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMBAN Tóth Róbert, fejlesztési szakértő CODEX workshop Novi.
TÁMOP / Munka és tanulás – Munkahelyi képzések támogatása a Közép-dunántúli Régió mikro- és kisvállalkozásainál.
vidékfejlesztési szakmai igazgató Bükk-Térségi LEADER Egyesület
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a vidékfejlesztésben
Biztos Kezdet Gyerekházak
A Nemzeti Fejlesztési Terv
Mitől innovatív egy vállalkozás? Pályázati lehetőségek önkormányzatok számára.
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A Dél-borsodi Akciócsoport LEADER programja Értékelési szempontok Tiszaújváros szeptember 30.
A Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, a megyei integrált területi program bemutatása Somlóvásárhely, július.
AZ IDŐS ÉS FOGYATÉKOS ELLÁTÁS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOKBAN JÚLIUS 3.
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
362 fő Terület 804 Ha 1 CKÖ 1 Mozgókönyvtár, e-Magyarország pont 1 Óvoda 1 Falugondnoki Szolgálat 4 legnagyobb foglalkoztató Csák Istvánné (kereskedelem)
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
HVS felülvizsgálat 6/2011. (II. 04.) IH közlemény.
379 fő Belterület: 65 Ha Külterület: 1235 Ha 1 Körjegyzőség Alsómocsolád Köblény Gerényes Kisvaszar Szalatnak 1 Teleház- 1 Művelődési Ház 1 Mozgókönyvtár.
Európai Uniós ismeretek
Urbánné Malomsoki Mónika
Előadás másolata:

Budapest, 2008 Október 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Szinergia LK A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad. SZINERGIA az élhető vidékért.

1 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

2 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Szinergia LK – Összefoglaló a térségről A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 0 A térségben összesen 27 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 41%-a, 11 db – a(z) Egyéb szolgáltatás szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 32 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 11 db – a(z) Kultúra mozgatórugó-csoporthoz kapcsolódik A térségben összesen 5 db fő fejlesztési prioritás és 20 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A(z) Szinergia LK területe 66 települést foglal magába, melyek közül 2 város. A térség lakossága 32,607 fő, a városokban élő lakosok száma 7,508 fő

3 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség Települé- sek száma Városok száma 32, Kereskedelem, javítás Vállalk. száma létszám szerint (db)Legtöbb vállalk. adó szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Legnagyobb fogl. szektor Általános információk Négy legnépesebb település Szentlőrinc 7,059 fő 1,259 fő 1,065 fő 1,061 fő Bükkösd Királyegyháza Bicsérd Települések száma, ahol......nincs szélessávú internet...nem elérhető mindhárom mobilhálózat...nincs helyközi autóbusz-megálló...van közművesített, köz- úton elérhető ipari park Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok Fő fejlesztési prioritások száma 5 Fejlesztési intézkedések száma 20 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 27 Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 32 Szinergia LK – Általános áttekintés Hátrányos helyzetű települések száma

4 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A legtöbb forrás – 1,903,782 EUR – a Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása jogcímhez lett rendelve Szinergia LK – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neve ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása ▪A turisztikai tevékenységek ösztönzése ▪Falumegújítás és -fejlesztés ▪A kulturális örökség megőrzése ▪Leader közösségi fejlesztés ▪Leader vállalkozás fejlesztés ▪Leader képzés ▪Leader rendezvény ▪Leader térségen belüli szakmai együttműködések ▪Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Leader komplex projekt HPME-k száma (db) ▪5▪5 ▪5▪5 ▪3▪3 ▪6▪6 ▪14 ▪6▪6 ▪5▪5 ▪4▪4 ▪1▪1 Allokált forrás (EUR) ▪1,903,782 ▪1,270,209 ▪1,211,646 ▪638,724 ▪337,197 ▪195,933 ▪82,112 ▪77,350 ▪80,000

5 Szinergia LK - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis Legfontosabb problémaLegfontosabb lehetőség ▪A legnagyobb gondot a magas és tartós munkanélküliség jelenti; az aktív korú lakosság nagy része alulképzett és a korösszetétel kedvezőtlen. ▪A munkanélküliség okai: ▪ - a perifériára került lakosság magas részaránya, ebből a magas roma kisebbségez tartozók száma. ▪- a helyi vállalkozások és szolgáltatói szektor gyengesége, tőkehiánya. ▪- az önkormányzatok és intézményei a legnagyobb kényszer-foglalkozatók ▪- a települések infrastrukturális, közlekedési, ellátottsága elégtelen ▪- a települések demográfiai és szociális gondokkal küzdenek, magas az időskorúak aránya. ▪Munkahelyek teremtése következő az eszközökkel: ▪- a helyi vállalkozók, a szolgáltató szektor megerősítése beruházásaik támogatásával, az infrastrukturális feltételek javításával, és humán erőforrás fejlesztéssel ▪- a működő vállalkozások hálózatosodásának fejlesztése, integrátor szereplők bevonásával, ernyőszervezetek létrehozásával ▪- képzések támogatása. ▪- az önkormányzatok szolgáltatás szervező szerepének erősítése. ▪- a turisztikai vonzerő fejlesztése: egységes megjelenés, arculat kialakítása. A meglévő szálláshelyek fejlesztése, falusi vendégfogadók képzése, ökoturizmus fejlesztése ▪- helyben élők identitásának fejlesztése

6 A helyben élhető vidék megteremtése a helyi foglalkoztatás bővítésével, a meglévő kulturális, környezeti, gazdasági adottságokra építetten. A stratégia megalkotása során a területen élők és tevékenykedők véleményére, elképzeléseire alapozottan, konszenzusos alapon történik a döntéshozatal. Az élhető vidék haszonélvezői között külön célcsoportként jelennek meg az alulképzettek, a munkaerőpiacról tartósan kiszorultak, a zsáktelepüléseken élők, az etnikumhoz tartozók. Az élhető vidék önfenntartását a projektek megalapozottsága, egymásra épültsége, a szinergikus kapcsolatokból eredő értéktöbblet biztosítja. A helyben élhető vidék megteremtése a helyi foglalkoztatás bővítésével, a meglévő kulturális, környezeti, gazdasági adottságokra építetten. A stratégia megalkotása során a területen élők és tevékenykedők véleményére, elképzeléseire alapozottan, konszenzusos alapon történik a döntéshozatal. Az élhető vidék haszonélvezői között külön célcsoportként jelennek meg az alulképzettek, a munkaerőpiacról tartósan kiszorultak, a zsáktelepüléseken élők, az etnikumhoz tartozók. Az élhető vidék önfenntartását a projektek megalapozottsága, egymásra épültsége, a szinergikus kapcsolatokból eredő értéktöbblet biztosítja. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Szinergia LK – A stratégia alapvető célja

7 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

8 A Dél-Dunántúl szívében fekvő térség három kistáj, a Nyugat-Mecsek, a Dél-Zselic, és az Ormánság találkozásában helyezkedik el, földrajzi területe 940 km². Tagoltságánál fogva a térség domborzati éghajlati és földrajzi viszonyai sokszínűek. A térség elhelyezkedésében meghatározó a 6-os főközlekedési út menti fekvés. A térség sajátosságai e tengelytől északra és délre eltérőek. A síksági területek kiváló agrárpotenciálja több erős mezőgazdasági termelő bázis kialakulását indukálta, míg az északi dombvidéki területeken fekvő települések kedvező turisztikai potenciállal rendelkeznek. A térség határos a barcsi, a kadarkúti, a kaposvári, a pécsi, a sásdi és a sellyei kistérségekkel, így a régió legfejlettebb és legfejletlenebb kistérségeivel is. Nem országhatár menti térség, de a legdélebben fekvő településtől, Zádoról légvonalban a horvát határ 7 km-re található. A településszerkezet máig megtartotta aprófalvas jellegét, ami különösen a zsáktelepülések tekintetében nehezíti az infrastrukturális fejlesztések megvalósítását, a tömegközlekedés gazdaságos megszervezését, az oktatási és szociális alapellátások helyben történő biztosítását. A helyi közösség területe két statisztikai kistérségből áll, melyek közül a szentlőrinci a hátrányos, a szigetvári pedig a 33 leghátrányosabb, helyzetű kistérségei közé tartozik. Ez jelentős egyenlőtlenségi problémák forrása. A közösséghez tartozó 66 település népessége megközelítőleg 32 ezer fő, ezen felül 11 ezer lakos él a közösség területéhez nem tartozó Szigetvár városában. A térség oktatási, kulturális, művészeti intézményei is zömmel a két városban tömörülnek. A térség gazdasági szerkezete a vegyes gazdasági struktúra jegyeit hordozza, ahol főként a mezőgazdasági ágazat jelentősége tekinthető meghatározónak, bár a mezőgazdasági és feldolgozóipari szerkezetváltás által okozott sokkhatás a mai napig rányomja bélyegét a térség településeinek vállalkozói szektorára. A terület több elemzés alapján a leszakadó térségek közé sorolódott be. A régión belüli fejlettsége az infrastruktúra, a foglalkoztatás, a jövedelemtermelés és a fejlődési lehetőségek szempontjából sajátosnak és elmaradottnak tekinthető. A Dél-Dunántúl szívében fekvő térség három kistáj, a Nyugat-Mecsek, a Dél-Zselic, és az Ormánság találkozásában helyezkedik el, földrajzi területe 940 km². Tagoltságánál fogva a térség domborzati éghajlati és földrajzi viszonyai sokszínűek. A térség elhelyezkedésében meghatározó a 6-os főközlekedési út menti fekvés. A térség sajátosságai e tengelytől északra és délre eltérőek. A síksági területek kiváló agrárpotenciálja több erős mezőgazdasági termelő bázis kialakulását indukálta, míg az északi dombvidéki területeken fekvő települések kedvező turisztikai potenciállal rendelkeznek. A térség határos a barcsi, a kadarkúti, a kaposvári, a pécsi, a sásdi és a sellyei kistérségekkel, így a régió legfejlettebb és legfejletlenebb kistérségeivel is. Nem országhatár menti térség, de a legdélebben fekvő településtől, Zádoról légvonalban a horvát határ 7 km-re található. A településszerkezet máig megtartotta aprófalvas jellegét, ami különösen a zsáktelepülések tekintetében nehezíti az infrastrukturális fejlesztések megvalósítását, a tömegközlekedés gazdaságos megszervezését, az oktatási és szociális alapellátások helyben történő biztosítását. A helyi közösség területe két statisztikai kistérségből áll, melyek közül a szentlőrinci a hátrányos, a szigetvári pedig a 33 leghátrányosabb, helyzetű kistérségei közé tartozik. Ez jelentős egyenlőtlenségi problémák forrása. A közösséghez tartozó 66 település népessége megközelítőleg 32 ezer fő, ezen felül 11 ezer lakos él a közösség területéhez nem tartozó Szigetvár városában. A térség oktatási, kulturális, művészeti intézményei is zömmel a két városban tömörülnek. A térség gazdasági szerkezete a vegyes gazdasági struktúra jegyeit hordozza, ahol főként a mezőgazdasági ágazat jelentősége tekinthető meghatározónak, bár a mezőgazdasági és feldolgozóipari szerkezetváltás által okozott sokkhatás a mai napig rányomja bélyegét a térség településeinek vállalkozói szektorára. A terület több elemzés alapján a leszakadó térségek közé sorolódott be. A régión belüli fejlettsége az infrastruktúra, a foglalkoztatás, a jövedelemtermelés és a fejlődési lehetőségek szempontjából sajátosnak és elmaradottnak tekinthető. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2

9 A hátrányos helyzet legfontosabb oka az aprófalvas településszerkezet, mely a térség problémáit jelentősen meghatározó sajátosság. A térségi vállalkozások működésére a tőkehiány, illetve a térségi fizetőképes kereslet alacsony szintje jellemző. A hagyományokkal rendelkező nagy cégek megszűntek. A helyi termékek feldolgozóipara piaci nehézségekkel küzd, mivel nagymértékben csökkent a kereslet a saját előállítású termékek iránt. A 311/2007. Kormány Rendelet komplex mutatórendszere alapján a Szentlőrinci kistérség az 53., a Szigetvári kistérség a 23. helyet foglalja el az ország kistérségeinek rangsorában, ezek az értékek jól jellemzik a két kistérség különbözőségeit, valamint azt a tényt, hogy az értékek, mind az országos, mind a regionális, mind pedig a megyei átlag alatt vannak. A hátrányos helyzet legfontosabb oka az aprófalvas településszerkezet, mely a térség problémáit jelentősen meghatározó sajátosság. A térségi vállalkozások működésére a tőkehiány, illetve a térségi fizetőképes kereslet alacsony szintje jellemző. A hagyományokkal rendelkező nagy cégek megszűntek. A helyi termékek feldolgozóipara piaci nehézségekkel küzd, mivel nagymértékben csökkent a kereslet a saját előállítású termékek iránt. A 311/2007. Kormány Rendelet komplex mutatórendszere alapján a Szentlőrinci kistérség az 53., a Szigetvári kistérség a 23. helyet foglalja el az ország kistérségeinek rangsorában, ezek az értékek jól jellemzik a két kistérség különbözőségeit, valamint azt a tényt, hogy az értékek, mind az országos, mind a regionális, mind pedig a megyei átlag alatt vannak. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2

10 A térség három földrajzi kistáj, a Nyugat-Mecsek, a Dél-Zselic, és az Ormánság találkozásánál helyezkedik el, területe 940 km2. Hármas tagoltságánál fogva a térség domborzati, éghajlati és földrajzi viszonyai sokszínűek, felszínén a síkságok, dombságok és a középhegységi nyúlványok mindegyik típusa megtalálható. A gránitból, vagy helyenként kristályos palákból álló őshegység mindenütt fellelhető a mélyben. A térség kontinentális éghajlati viszonyaira jellemző, hogy a Földközi-tenger felől érkező enyhe légtömegek és a Mecsek védőövezete hatására a táj szubmediterrán klímajelleget mutat. Ez Magyarországon ennek a térségnek az egyedülálló sajátossága. Enyhe a tél, korai a tavasz, meleg a nyár, hosszú az ősz, kiemelkedően magas a napsütéses órák száma. A csapadékmennyiség általában bő és egyenletes eloszlású. A hőmérséklet- ingadozások alacsonyak, a táj uralkodó szele északi, északnyugati irányú. A talajtakaró az éghajlati és kőzettani tulajdonságoknak megfelelően változik. A patakok völgyében a réti öntéstalaj, a hegylábfelszíneken réti talajba megy át. A dombvidékeken az erdőségi talajfajták jellemzők, míg a magasabb mecseki nyúlványokon a barna erdőtalajok uralkodnak. A lösztakarós tájakon barnaföldek találhatók, helyenként csernozjommá átalakulva. A zselici tájakon a kedvezőtlen talajviszonyokhoz az erőteljes erózió is hozzájárul. Jelentősebb vízfolyásai az Almás patak Bükkösdi -víz, a Pécsi-víz és az Okor patak. Állóvizei főként mesterséges tavak, amelyek közül kiemelkednek a csertői, somogyapáti, sumonyi, szentlászlói halastavak, valamint az almamelléki, a bicsérdi, bodai, boldogasszonyfai, bükkösdi, domolosi, hetvehelyi, kétújfalui, magyarlukafai és merenyei horgásztavak, illetve a most épülő helesfai tó. A térség gazdag termál- és ásványvíz-készlettel rendelkezik, az eddig feltárt hévforrások közül legjelentősebbek, szigetvári és szentlőrinci hévizek. A térségben a légszennyező anyagok döntő többsége a lakossági tüzelésből ered, a mezőgazdasági és ipari üzemek emissziója nem jelentős, a szálló por és nitrogénoxid mennyisége a 6-os főút mellett sem lépi túl a megengedett emissziós normákat. A térség felszíni, felszín alatti vizeinek minőségét a területen elhelyezkedő települések környezeti állapota befolyásolja. A talajvíz általában szennyezett, egyrészt a mezőgazdasági művelés, másrészt a szennyvízelhelyezés hiányosságai miatt. A térség három földrajzi kistáj, a Nyugat-Mecsek, a Dél-Zselic, és az Ormánság találkozásánál helyezkedik el, területe 940 km2. Hármas tagoltságánál fogva a térség domborzati, éghajlati és földrajzi viszonyai sokszínűek, felszínén a síkságok, dombságok és a középhegységi nyúlványok mindegyik típusa megtalálható. A gránitból, vagy helyenként kristályos palákból álló őshegység mindenütt fellelhető a mélyben. A térség kontinentális éghajlati viszonyaira jellemző, hogy a Földközi-tenger felől érkező enyhe légtömegek és a Mecsek védőövezete hatására a táj szubmediterrán klímajelleget mutat. Ez Magyarországon ennek a térségnek az egyedülálló sajátossága. Enyhe a tél, korai a tavasz, meleg a nyár, hosszú az ősz, kiemelkedően magas a napsütéses órák száma. A csapadékmennyiség általában bő és egyenletes eloszlású. A hőmérséklet- ingadozások alacsonyak, a táj uralkodó szele északi, északnyugati irányú. A talajtakaró az éghajlati és kőzettani tulajdonságoknak megfelelően változik. A patakok völgyében a réti öntéstalaj, a hegylábfelszíneken réti talajba megy át. A dombvidékeken az erdőségi talajfajták jellemzők, míg a magasabb mecseki nyúlványokon a barna erdőtalajok uralkodnak. A lösztakarós tájakon barnaföldek találhatók, helyenként csernozjommá átalakulva. A zselici tájakon a kedvezőtlen talajviszonyokhoz az erőteljes erózió is hozzájárul. Jelentősebb vízfolyásai az Almás patak Bükkösdi -víz, a Pécsi-víz és az Okor patak. Állóvizei főként mesterséges tavak, amelyek közül kiemelkednek a csertői, somogyapáti, sumonyi, szentlászlói halastavak, valamint az almamelléki, a bicsérdi, bodai, boldogasszonyfai, bükkösdi, domolosi, hetvehelyi, kétújfalui, magyarlukafai és merenyei horgásztavak, illetve a most épülő helesfai tó. A térség gazdag termál- és ásványvíz-készlettel rendelkezik, az eddig feltárt hévforrások közül legjelentősebbek, szigetvári és szentlőrinci hévizek. A térségben a légszennyező anyagok döntő többsége a lakossági tüzelésből ered, a mezőgazdasági és ipari üzemek emissziója nem jelentős, a szálló por és nitrogénoxid mennyisége a 6-os főút mellett sem lépi túl a megengedett emissziós normákat. A térség felszíni, felszín alatti vizeinek minőségét a területen elhelyezkedő települések környezeti állapota befolyásolja. A talajvíz általában szennyezett, egyrészt a mezőgazdasági művelés, másrészt a szennyvízelhelyezés hiányosságai miatt. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 1/2

11 A rétegvizek is csak előzetes vízkezelés után használhatók fel ivóvízként. A terület rendelkezik a távlati vízigényei kielégítésére elegendő felszín alatti vízkészlettel. A mediterrán jelleg hatására az országban egyedülálló növénytársulások élnek itt, melyek egyébként csak a Földközi Tenger környékén honosak. A térség háborítatlan természeti környezetét az itt található országos jelentőségű védett természeti területek jellemzik legjobban, főként a Zselici Tájvédelmi Körzet és a Szentegáti Erdő Természetvédelmi Terület, melyek a több mint egy tucatnyi helyi védettségű területtel együtt számos védet és fokozottan védett állat és növényfaj számára jelentenek élőhelyet. A rétegvizek is csak előzetes vízkezelés után használhatók fel ivóvízként. A terület rendelkezik a távlati vízigényei kielégítésére elegendő felszín alatti vízkészlettel. A mediterrán jelleg hatására az országban egyedülálló növénytársulások élnek itt, melyek egyébként csak a Földközi Tenger környékén honosak. A térség háborítatlan természeti környezetét az itt található országos jelentőségű védett természeti területek jellemzik legjobban, főként a Zselici Tájvédelmi Körzet és a Szentegáti Erdő Természetvédelmi Terület, melyek a több mint egy tucatnyi helyi védettségű területtel együtt számos védet és fokozottan védett állat és növényfaj számára jelentenek élőhelyet. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 2/2

12 A szigetvári statisztikai kistérség a Dél-dunántúli régióban, Baranya megyében helyezkedik el. Területe 669 km2 és Baranya megyének 15,1 %-át foglalja magába. Határos a barcsi, a kaposvári, a szentlőrinci, a sásdi és a sellyei kistérséggel. Közvetlenül nem országhatár menti kistérség, de a legdélebben fekvő településtől légvonalban a horvát határ 7 km-re található. A térségben az egyetlen városon, Szigetváron kívül 45 községet találunk, melyek közül mindössze kettő lélekszáma haladja meg – Mozsgó, Hobol – az 1000 főt, a települések 80%-a 500 fő alatti törpefalu. A falvak 24%-ában a lakosság száma a 200 főt sem éri el. A térségben mintegy 27 ezer ember él, közel 11 ezren Szigetváron, a fennmaradó népesség pedig a 45 apró- és törpefalu valamelyikén. A hivatalos adatok szerint a szigetvári a megye kilenc kistérsége közül a legrosszabb helyzetű térségei közé tartozik, hátrányos helyzete nemcsak a megyén, de a tágabb régión belül is kitűnik. A Központi Statisztikai Hivatal fejlettségi szint alapján kialakított térségtípusai közül a szigetvári kistérség a legrosszabb, lemaradó kategóriába tartozik. Baranyában a szigetvári kistérségen túl ebbe a térségtípusba tartozik még a sásdi és a sellyei kistérség. A KSH e térségkategóriáinak kialakításában felhasznált mutatók a népességmozgás, a foglalkoztatottság, a munkahelyek, a lakossági jövedelem, a fogyasztás, az infrastrukturális fejlettség, a gazdasági szerkezet állapotára vonatkoznak. A kistérség bekerült az ország 28 leghátrányosabb kistérségei közé, a zászlós hajó program kedvezményezettjei közé. A szigetvári kistérség hátrányos helyzetének egyik fő összetevője az aprófalvas településszerkezet, amely a térség problémáit jelentősen meghatározó sajátosság. Az ilyen településszerkezet szerepet játszik abban, hogy adott térség hátrányos helyzetének egyéb összetevői is kialakulnak, fennmaradnak; legyen szó a munkahelyek hiányáról, a közlekedés okozta nehézségekről, s így akár a munkahelyekhez, akár az oktatáshoz, akár az egyéb szolgáltatásokhoz való hozzáférés problémáiról, a településeken különböző intézmények, szolgáltatások és az infrastruktúra hiányosságairól, az önkormányzatok lakosságszám arányosan kialakított támogatásának elégtelenségéről. A szigetvári statisztikai kistérség a Dél-dunántúli régióban, Baranya megyében helyezkedik el. Területe 669 km2 és Baranya megyének 15,1 %-át foglalja magába. Határos a barcsi, a kaposvári, a szentlőrinci, a sásdi és a sellyei kistérséggel. Közvetlenül nem országhatár menti kistérség, de a legdélebben fekvő településtől légvonalban a horvát határ 7 km-re található. A térségben az egyetlen városon, Szigetváron kívül 45 községet találunk, melyek közül mindössze kettő lélekszáma haladja meg – Mozsgó, Hobol – az 1000 főt, a települések 80%-a 500 fő alatti törpefalu. A falvak 24%-ában a lakosság száma a 200 főt sem éri el. A térségben mintegy 27 ezer ember él, közel 11 ezren Szigetváron, a fennmaradó népesség pedig a 45 apró- és törpefalu valamelyikén. A hivatalos adatok szerint a szigetvári a megye kilenc kistérsége közül a legrosszabb helyzetű térségei közé tartozik, hátrányos helyzete nemcsak a megyén, de a tágabb régión belül is kitűnik. A Központi Statisztikai Hivatal fejlettségi szint alapján kialakított térségtípusai közül a szigetvári kistérség a legrosszabb, lemaradó kategóriába tartozik. Baranyában a szigetvári kistérségen túl ebbe a térségtípusba tartozik még a sásdi és a sellyei kistérség. A KSH e térségkategóriáinak kialakításában felhasznált mutatók a népességmozgás, a foglalkoztatottság, a munkahelyek, a lakossági jövedelem, a fogyasztás, az infrastrukturális fejlettség, a gazdasági szerkezet állapotára vonatkoznak. A kistérség bekerült az ország 28 leghátrányosabb kistérségei közé, a zászlós hajó program kedvezményezettjei közé. A szigetvári kistérség hátrányos helyzetének egyik fő összetevője az aprófalvas településszerkezet, amely a térség problémáit jelentősen meghatározó sajátosság. Az ilyen településszerkezet szerepet játszik abban, hogy adott térség hátrányos helyzetének egyéb összetevői is kialakulnak, fennmaradnak; legyen szó a munkahelyek hiányáról, a közlekedés okozta nehézségekről, s így akár a munkahelyekhez, akár az oktatáshoz, akár az egyéb szolgáltatásokhoz való hozzáférés problémáiról, a településeken különböző intézmények, szolgáltatások és az infrastruktúra hiányosságairól, az önkormányzatok lakosságszám arányosan kialakított támogatásának elégtelenségéről. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/2

13 A térségi vállalkozások a talpon maradásukért küzdenek. A hagyományokkal rendelkező nagy cégek megszűntek. A bőrhöz kapcsolódó ipar nehézségekkel küzd, mivel nagymértékben csökkent a kereslet a saját előállítású termékek iránt, így a vállalkozások bérmunkában dolgoznak, mely hosszú távon nem jelent biztonságot. Mindemellett a mezőgazdaság is nehézségekkel küszködik. A konzervgyár korábban a helyi termelőkre épített, ma azonban import nyersanyagot dolgoz fel. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 2/2

14 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység

15 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) ▪A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából ▪Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai –Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 1. Sok kis/közepes méretű vállalat2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat

16 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 23%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektorok részesedése 15% 7% 23% 7% 6% 16% 6% 0% 15% 6%

17 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 27%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel *A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalom- biztosítás, oktatás, egészségügy Szektorok részesedése 14% 27% 11% 2% 9% 4% 2% 24% 6% 1% Egyéb tevékenység 0%

18 Forrás:HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 18.5%, ami 0.3 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) ▪Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 18.5% ▪Változás 2003-hoz képest 0.3 százalékpont

19 A gazdasági aktivitást vizsgálva megállapítható, hogy a Dél-Dunántúli Régió országos viszonylatban a középmezőnyben helyezkedik el 51,6%-os gazdasági aktivitással, ami az országos átlagnál (54,5%) alacsonyabb. A megyei szintű aktivitási arány összehasonlításakor megállapítható, hogy Baranya megye országos viszonylatban is az egyik legalacsonyabb aktivitási rátával rendelkezik, melyhez alacsony foglalkoztatási szint és magas munkanélküliségi arány párosul. A SZINERGIA LEADER KÖZÖSSÉG által lefedett területen elmondható, hogy még a nem túl erős megyei átlagnál is lényeges kedvezőtlenebb mutatókat tapasztalhatunk. Ez a tény fokozottan igaz a Szigetvári kistérség aprófalvas területein, ahol az itt található számos zsáktelepülésen egészen kirívó munkanélküliségi arányokkal találkozhatunk. A statisztikai adatok világosan mutatják a kistérség települései és Szigetvár városa közötti szembetűnő különbséget (Szigetvár: 10,09%, kistérségi átlag: 25,94%; 2006). Ezt az elszomorító helyzetet a rendszerváltás után drámai módon összeomló feldolgozóipar okozta, mely traumát a térség a mai napig nem heverte ki. Az államszocializmus időszakában két jelentős gazdasági szervezet is működött Szigetváron, munkahelyet teremtve nemcsak a helybelieknek, hanem a környező településeken élők számára is. A 90-es évek elején a gazdasági átalakulás következtében a konzervgyártás és cipőgyártás volumene jelentősen visszaesett, amellyel a foglalkoztatás is mérséklődött. Azóta egyetlen vállalkozás sem tudta a környéken átvenni a konzervgyár és a cipőgyár szerepét. A Szentlőrinci kistérség általános foglalkoztatási helyzetéről is elmondható, hogy az alacsony foglakoztatási szinthez igen magas munkanélküliség párosul. A kistérség foglalkoztatottsági helyzetét érzékenyen érintették az 1990-es évek első felének bányabezárásai, mind az urán, mind pedig a szénbányászat, illetve háttérágazataik megszűnése. Emellett a mezőgazdasági nagyüzemek megszűnése, illetve átalakulása is növelte a munkanélküliek számát. A Közösség teljes területén a foglalkoztatottsági lehetőségeket tovább rontotta, hogy jelentős beruházás, illetve külföldi tőkebeáramlás nem valósult meg a térségben. A gazdasági aktivitást vizsgálva megállapítható, hogy a Dél-Dunántúli Régió országos viszonylatban a középmezőnyben helyezkedik el 51,6%-os gazdasági aktivitással, ami az országos átlagnál (54,5%) alacsonyabb. A megyei szintű aktivitási arány összehasonlításakor megállapítható, hogy Baranya megye országos viszonylatban is az egyik legalacsonyabb aktivitási rátával rendelkezik, melyhez alacsony foglalkoztatási szint és magas munkanélküliségi arány párosul. A SZINERGIA LEADER KÖZÖSSÉG által lefedett területen elmondható, hogy még a nem túl erős megyei átlagnál is lényeges kedvezőtlenebb mutatókat tapasztalhatunk. Ez a tény fokozottan igaz a Szigetvári kistérség aprófalvas területein, ahol az itt található számos zsáktelepülésen egészen kirívó munkanélküliségi arányokkal találkozhatunk. A statisztikai adatok világosan mutatják a kistérség települései és Szigetvár városa közötti szembetűnő különbséget (Szigetvár: 10,09%, kistérségi átlag: 25,94%; 2006). Ezt az elszomorító helyzetet a rendszerváltás után drámai módon összeomló feldolgozóipar okozta, mely traumát a térség a mai napig nem heverte ki. Az államszocializmus időszakában két jelentős gazdasági szervezet is működött Szigetváron, munkahelyet teremtve nemcsak a helybelieknek, hanem a környező településeken élők számára is. A 90-es évek elején a gazdasági átalakulás következtében a konzervgyártás és cipőgyártás volumene jelentősen visszaesett, amellyel a foglalkoztatás is mérséklődött. Azóta egyetlen vállalkozás sem tudta a környéken átvenni a konzervgyár és a cipőgyár szerepét. A Szentlőrinci kistérség általános foglalkoztatási helyzetéről is elmondható, hogy az alacsony foglakoztatási szinthez igen magas munkanélküliség párosul. A kistérség foglalkoztatottsági helyzetét érzékenyen érintették az 1990-es évek első felének bányabezárásai, mind az urán, mind pedig a szénbányászat, illetve háttérágazataik megszűnése. Emellett a mezőgazdasági nagyüzemek megszűnése, illetve átalakulása is növelte a munkanélküliek számát. A Közösség teljes területén a foglalkoztatottsági lehetőségeket tovább rontotta, hogy jelentős beruházás, illetve külföldi tőkebeáramlás nem valósult meg a térségben. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/2

20 Pécs közelsége Szentlőrinc városa esetében jelentősen javítja a munkaerő-piaci esélyeket, azonban a többi településen a földrajzi közelséget felülírja a tömegközlekedés fejletlensége, ellehetetlenítve az ingázást. A SZINERGIA LEADER KÖZÖSSÉG két statisztikai kistérség teljes lefedésével jött létre. A két kistérségben a regisztrált munkanélküliek jellemzői hasonlóságot mutatnak, azonban a munkanélküliség aránya a Szigetvári kistérségben lényegesen magasabb, bár a Szentlőrinci kistérsgben is meghaladja a megyei átlagot. A regisztrált álláskeresők körében a férfiak túlreprezentáltak, a diplomás munkanélküliek száma alacsony, legnagyobb részül legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Igen magas az álláskeresők körében azok száma, akik már legalább egy éve folyamatosan szerepelnek a nyilvántartásban. Pécs közelsége Szentlőrinc városa esetében jelentősen javítja a munkaerő-piaci esélyeket, azonban a többi településen a földrajzi közelséget felülírja a tömegközlekedés fejletlensége, ellehetetlenítve az ingázást. A SZINERGIA LEADER KÖZÖSSÉG két statisztikai kistérség teljes lefedésével jött létre. A két kistérségben a regisztrált munkanélküliek jellemzői hasonlóságot mutatnak, azonban a munkanélküliség aránya a Szigetvári kistérségben lényegesen magasabb, bár a Szentlőrinci kistérsgben is meghaladja a megyei átlagot. A regisztrált álláskeresők körében a férfiak túlreprezentáltak, a diplomás munkanélküliek száma alacsony, legnagyobb részül legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Igen magas az álláskeresők körében azok száma, akik már legalább egy éve folyamatosan szerepelnek a nyilvántartásban. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 2/2

21 *Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada **Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból Legjelentősebb szektor Legjelentősebb település Foglalkoztatás abszolút értelemben Foglalkoztatás relatív értelemben LeírásÉrték ▪A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma ▪Botykapeterd székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 5 db 3 db 427 fő 5% A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 5%- át adja a térségen belüli foglalkoztatás- nak

22 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 5 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik Szektor ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Fogl. száma (fő) ▪70 ▪60 ▪55 ▪54 ▪53 Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben ▪Szabadszentkirál y ▪Nemeske ▪Bicsérd ▪Szabadszentkirál y ▪Szentlőrinc Főtevékenység ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése ▪2010 Fűrészárugyártás ▪0121 Szarvasmarha- tenyésztés ▪2932 Egyéb mezőgazdasági gép gyártása ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése Név ▪Szabadszentkirályi Mezőgazdasági és Szolgáltató Zrt. ▪ITAFA Felvásárló, Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. ▪Bicsérdi Arany-Mező Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. ▪Szentkirály Kereskedelmi,Szolgáltató és Gyártó Kft. ▪AGRO-LŐRINC Termelő- Kereskedelmi és Szolgáltató Kft

23 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Szektor Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben Főtevékenység ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Építőipar ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪35 ▪26 ▪25 ▪23 ▪Szigetvár ▪Botykapeterd ▪Szentlőrinc ▪2010 Fűrészárugyártás ▪0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése ▪4521 Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése ▪2040 Tároló fatermék gyártása ▪1821 Munkaruházat gyártása A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 5 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik ▪Trust Hungary Fafeldolgozó és Kereskedő Zrt. Név ▪VAKON Építőipari és Szolgáltató Kft. ▪"FLINK" Hordógyártó Kft. ▪LŐRINCTEX Munka- és Védőruhaipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ▪SZABOLCSKI Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft

24 A térség rendszerváltást követő gazdasági hanyatlása miatt, a foglalkoztatottság jelentősen csökkent, ami e körzetet Baranya egyik legnagyobb munkanélküliségi rátájú térségévé tette. A helyi ipar keleti piacainak drasztikus beszűkülése a körzet munkanélküliségének ugrásszerű emelkedéséhez vezetett, ami a 90-es években tetőződött, a munkanélküliségi ráta megközelítette a kritikus 30%-os értéket. Napjainkban átmeneti mérséklődés figyelhető meg, amely egyrészt a munkanélküli ellátás idejének kimerítését követő kapcsolat megszakításából, valamint a munkaügyi központ nyilvántartási rendszerének korszerűsítéséből ered. Az aktív keresők, mintegy fele dolgozik a szolgáltatások területén, egyharmad arány az iparban, egytizedük pedig a mezőgazdaságban. Összevont nemzetgazdasági ágak szerint a legjelentősebb fogyás országosan, a régió, így a térség vonatkozásában is a mezőgazdaságban mutatkozott. Az iparban megfigyelhető jelentős foglalkoztatás csökkenést, egyrészt a nagyipari struktúra teljes megszűnésének, másrészt pedig a az alacsonyan kvalifikált munkaerőt alkalmazó, tőkeszegény kisvállalkozások elsorvadása indukálta. Létszámnövekedés egyedül a szolgáltatási szektorban következett be, bár mértéke a szektor egészét tekintve nem volt túl jelentős. A szolgáltató ágazat arányának növekedését elsősorban a mezőgazdasági és ipari ágazatból felszabaduló foglalkoztatotti létszám átcsoportosulása táplálta. A térség vállalkozási aktivitása lényegesen elmarad mind a megyei, mind pedig az országos átlagtól (adatok kellenek: országos, régiós, megyei, PBKIK segít és adott is már adatokat). A vállalkozások döntő része mikro és kisvállalkozás, egyéni vállalkozó és őstermelő. A vállalkozásokból a foglalkoztatottak száma alapján mind a régióban, de különösen a térségben kevés a közép- és nagyméretű. A multinacionális cégek (Lidl, Penny Market, Plus) megjelenésével a helyi kereskedelmben érintett kisvállalkozói kör piaci pozíciói romlottak, a multik további betelepülése várható (Spar, Tesco, Aldi). A községi kisvállalkozások elsősorban mezőgazdasági, részben pedig kereskedelmi - személyi szolgáltató jellegűek, de találunk néhány országos piaci kapcsolatokkal is rendelkező, vagy exportorientált kisebb ipari, gazdasági vállalkozást is. A térség rendszerváltást követő gazdasági hanyatlása miatt, a foglalkoztatottság jelentősen csökkent, ami e körzetet Baranya egyik legnagyobb munkanélküliségi rátájú térségévé tette. A helyi ipar keleti piacainak drasztikus beszűkülése a körzet munkanélküliségének ugrásszerű emelkedéséhez vezetett, ami a 90-es években tetőződött, a munkanélküliségi ráta megközelítette a kritikus 30%-os értéket. Napjainkban átmeneti mérséklődés figyelhető meg, amely egyrészt a munkanélküli ellátás idejének kimerítését követő kapcsolat megszakításából, valamint a munkaügyi központ nyilvántartási rendszerének korszerűsítéséből ered. Az aktív keresők, mintegy fele dolgozik a szolgáltatások területén, egyharmad arány az iparban, egytizedük pedig a mezőgazdaságban. Összevont nemzetgazdasági ágak szerint a legjelentősebb fogyás országosan, a régió, így a térség vonatkozásában is a mezőgazdaságban mutatkozott. Az iparban megfigyelhető jelentős foglalkoztatás csökkenést, egyrészt a nagyipari struktúra teljes megszűnésének, másrészt pedig a az alacsonyan kvalifikált munkaerőt alkalmazó, tőkeszegény kisvállalkozások elsorvadása indukálta. Létszámnövekedés egyedül a szolgáltatási szektorban következett be, bár mértéke a szektor egészét tekintve nem volt túl jelentős. A szolgáltató ágazat arányának növekedését elsősorban a mezőgazdasági és ipari ágazatból felszabaduló foglalkoztatotti létszám átcsoportosulása táplálta. A térség vállalkozási aktivitása lényegesen elmarad mind a megyei, mind pedig az országos átlagtól (adatok kellenek: országos, régiós, megyei, PBKIK segít és adott is már adatokat). A vállalkozások döntő része mikro és kisvállalkozás, egyéni vállalkozó és őstermelő. A vállalkozásokból a foglalkoztatottak száma alapján mind a régióban, de különösen a térségben kevés a közép- és nagyméretű. A multinacionális cégek (Lidl, Penny Market, Plus) megjelenésével a helyi kereskedelmben érintett kisvállalkozói kör piaci pozíciói romlottak, a multik további betelepülése várható (Spar, Tesco, Aldi). A községi kisvállalkozások elsősorban mezőgazdasági, részben pedig kereskedelmi - személyi szolgáltató jellegűek, de találunk néhány országos piaci kapcsolatokkal is rendelkező, vagy exportorientált kisebb ipari, gazdasági vállalkozást is. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/2

25 A településeken létrejött vállalkozások inkább a helyi – területi piacon érdekeltek, ezért fontos a területi gazdaság megerősítése, kimozdulása a holtpontból. A térségben jelentős a kkv-k számára alkalmassá tehető ingatlanok aránya. A helyi termékek népszerűsítésére, piacra jutásának segítésére, fontos lenne egy szervezet megalakítása, amely összefogná a vállalkozásokat, őstermelőket, vagyis a helyi terméket előállítókat, és egy egységes marketing stratégia mentén, egy egységes szakmai háttérrel, akár egy egységes technológiával, egy homogén végterméket állítana elő. A térség településeinek jelentős része rendelkezik falusi turizmus körébe tartozó szolgáltatással, de ezek komfortfokozata, szolgáltatások köre, színvonala fejlesztésre szorul. A településeken létrejött vállalkozások inkább a helyi – területi piacon érdekeltek, ezért fontos a területi gazdaság megerősítése, kimozdulása a holtpontból. A térségben jelentős a kkv-k számára alkalmassá tehető ingatlanok aránya. A helyi termékek népszerűsítésére, piacra jutásának segítésére, fontos lenne egy szervezet megalakítása, amely összefogná a vállalkozásokat, őstermelőket, vagyis a helyi terméket előállítókat, és egy egységes marketing stratégia mentén, egy egységes szakmai háttérrel, akár egy egységes technológiával, egy homogén végterméket állítana elő. A térség településeinek jelentős része rendelkezik falusi turizmus körébe tartozó szolgáltatással, de ezek komfortfokozata, szolgáltatások köre, színvonala fejlesztésre szorul. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 2/2

26 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Non-profit szervezetek a térségben Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Kultúrával kapcsolatos tevékenység12 Vallással kapcsolatos tevékenység3 Sporttal kapcsolatos tevékenység25 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység28 Oktatással kapcsolatos tevékenység15 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 1 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 1 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 6 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 1 Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 3 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 22 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 0 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 2 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 9 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 0 Nemzetközi kapcsolatok0 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 6 Politikai tevékenység1 A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg

27 A térség non-profit szervezetei tevékenységük alapján túlnyomó részt településfejlesztéssel lakásüggyel, sporttal és szabadidővel kapcsolatos tevékenységekkel foglalkoznak. Jelentős arányban jelennek meg a kulturális és oktatással foglalkozó szervezetek is a közösség területén. Nem elhanyagolható, de a fent említett szervezetek számához képest már nagyságrenddel kevesebb szervezet foglalkozik szociális ellátással, közbiztonság védelmével és szakmai gazdasági érdekképviselettel. Kutatással, környezetvédelemmel, jogvédelemmel, csekély számban foglalkoznak a térségben. A roma szervezetek száma növekszik: Hetvehelyi Beás Cigány Egyesület, Dél Zselici Cigányok Szövetsége). Természetesen egy szervezet több tevékenységet is folytat ezek a besorolások a fő tevékenység megjelölése alapján készültek. Bizonyos szervezetek, mint a köztestületek pl.: kamara, vagy más önkormányzati tulajdonú, vagy alapítású szervezetek kivételével, mint foglalkoztató nem jelentősek a térség civil szervezetei Az önkormányzatok és a civil szervezetek közti együttműködés jelentős, bár ennek konkrét önkormányzati feladatátvállalás formájában való megjelenése, még nem meghatározó. A legtöbb civil szervezet székhely településén fejti ki tevékenységét. A saját közösségében meghatározó a szerepe, és jelentős plusz erőforrást próbálnak feltárni, bár általánosan jellemzi őket a forráshiány. Jelen vannak olyan szervezetek is a térségben, amelyek foglalkoztatási programok bonyolítását is végezték már, illetve az NFT I. keretében erre a célra már sikeres pályázók voltak. Több olyan szervezet is működik a térségben, amely adott területen túlnyúlik településeinek határain, szakmai tevékenységűk több települést, adott esetben kistérséget is érint. Szakmai kapcsolataik nagyon fontosak, hisz a térségen túlnyúló kapcsolatrendszer erősíti a desztináció sikerességét. A civil szervezetek jelentős tapasztalattal rendelkeznek túrizmus, területfejlesztés, kultúra és közösségfejlesztés terén. Képesek LEADER programban bonyolítandó projektek megvalósítására. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/1

28 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága között 684 fővel csökkent, ami arányosítva 2%-os csökkenést jelent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 684 fővel csökkent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 2%-kal csökkent Térség összlakossága Éves változás 2002 (fő)2003 (fő)2004 (fő)2005 (fő)2006 (fő) 33,29132,98932,91632,80732,

29 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 66%, ami 6 százalékponttal magasabb az országos átlagnál Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Megoszlás 3% 66% 17% 11% Országos átlag 3% 60% 21% 13% Aktív korú lakosság 0-2 év 3-5 év 6-14 év év 59 év felett

30 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 0 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) 0 általános 1-5 általános 6-7 általános 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel Megoszlás 3% 11% 4% 1% 4% Országos átlag 2% 9% 2% 4% 11% 34% 8% 3% 20% 9% 26% 12% 10% 17%

31 Baranya megye és ezen belül a Szigetvári kistérség a zsáktelepülések számát tekintve országosan is első helyen áll. 96 zsáktelepülés van a megyében, amely az összes települést tekintve 30%-ot tesz ki. A Szigetvári kistérségben 37 település lélekszáma alacsonyabb 500 főnél, vagyis a kistérség településeinek 80%-a 500 fő alatti. A falvak 24%-ában a lakosság száma a 200 főt sem éri el. A kistérségben mintegy 27 ezer ember él, közülük mintegy 11 ezren Szigetváron, a fennmaradó lakosság pedig a 45 apró- és törpefalu valamelyikén. A Szentlőrinci kistérségben a lakosság elhelyezkedése ennél valamivel kiegyenlítettebb képet mutat, hiszen arányaiban több 1000 fő körüli települést találunk, illetve a kistérségi centrum, Szentlőrinc városa is lényegesen kisebb népességszámmal rendelkezik. A szentlőrinci kistérségben összesen mintegy 16 ezer ember él. A Közösség területén -mely Szigetvár városának csak külterületi részét fedi le – hozzávetőlegesen 32 ezren laknak. A Szigetvári kistérség szinte mindegyik településéről elmondható, hogy csökken az élveszületések száma, illetve a lakosságszám szinte minden településen csökken, vagy stagnál. Ez nem mondható el a Szentlőrinci kistérség legtöbb településéről, hiszen itt sok helyütt a természetes szaporodás és a vándorlási különbözet összegzése népességszám növekedést mutat. Ehhez hozzájárul az, hogy a Szentlőrinci kistérség bizonyos területei komoly migrációs vonzerővel rendelkeznek, amelyben természetesen szerepet játszik a Pécshez közeli fekvés, azonban a periférikus elhelyezkedésű zsáktelepüléseknél itt is népességcsökkenés figyelhető meg. A korösszetétel tekintetében feltétlenül meg kell említeni, hogy a Szentlőrinci kistérség Baranya megye átlagához képest fiatalabb népesség összetétellel rendelkezik. A 14 éven aluli korosztály aránya a kistérség lakónépességen belül 19 %-os, aránya jobb a 15,6 %-os megyei átlagnál, de a régiós, illetve országos értékeknél is (16-17 %). Komplex demográfiai mutatók alapján nyert általános helyzetkép alapján a Szentlőrinci kistérség regionális rangsorban is az élvonalban van. Baranya megye és ezen belül a Szigetvári kistérség a zsáktelepülések számát tekintve országosan is első helyen áll. 96 zsáktelepülés van a megyében, amely az összes települést tekintve 30%-ot tesz ki. A Szigetvári kistérségben 37 település lélekszáma alacsonyabb 500 főnél, vagyis a kistérség településeinek 80%-a 500 fő alatti. A falvak 24%-ában a lakosság száma a 200 főt sem éri el. A kistérségben mintegy 27 ezer ember él, közülük mintegy 11 ezren Szigetváron, a fennmaradó lakosság pedig a 45 apró- és törpefalu valamelyikén. A Szentlőrinci kistérségben a lakosság elhelyezkedése ennél valamivel kiegyenlítettebb képet mutat, hiszen arányaiban több 1000 fő körüli települést találunk, illetve a kistérségi centrum, Szentlőrinc városa is lényegesen kisebb népességszámmal rendelkezik. A szentlőrinci kistérségben összesen mintegy 16 ezer ember él. A Közösség területén -mely Szigetvár városának csak külterületi részét fedi le – hozzávetőlegesen 32 ezren laknak. A Szigetvári kistérség szinte mindegyik településéről elmondható, hogy csökken az élveszületések száma, illetve a lakosságszám szinte minden településen csökken, vagy stagnál. Ez nem mondható el a Szentlőrinci kistérség legtöbb településéről, hiszen itt sok helyütt a természetes szaporodás és a vándorlási különbözet összegzése népességszám növekedést mutat. Ehhez hozzájárul az, hogy a Szentlőrinci kistérség bizonyos területei komoly migrációs vonzerővel rendelkeznek, amelyben természetesen szerepet játszik a Pécshez közeli fekvés, azonban a periférikus elhelyezkedésű zsáktelepüléseknél itt is népességcsökkenés figyelhető meg. A korösszetétel tekintetében feltétlenül meg kell említeni, hogy a Szentlőrinci kistérség Baranya megye átlagához képest fiatalabb népesség összetétellel rendelkezik. A 14 éven aluli korosztály aránya a kistérség lakónépességen belül 19 %-os, aránya jobb a 15,6 %-os megyei átlagnál, de a régiós, illetve országos értékeknél is (16-17 %). Komplex demográfiai mutatók alapján nyert általános helyzetkép alapján a Szentlőrinci kistérség regionális rangsorban is az élvonalban van. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 1/2

32 A Szigetvári kistérségben a mai demográfiai jellemzők legfontosabb eleme a kistérségi székhely meghatározó szerepe. A kistérségben a legnagyobb munkáltatók itt vannak, ebből következően jelentős a migráció a kistelepülésekről Szigetvár irányába. Ugyanakkor ezen folyamattal párhuzamosan jelentős elvándorlás is megfigyelhető a város esetében. A népességmegtartó erő szempontjából különösen a középiskolai korosztály és az értelmiség megtartása jelent komoly kihívást. Az akcióterületen élők több nemzetiségbe tartoznak, svábok, horvátok, romák. A közösség területének bizonyos részein rendkívül magas a roma lakosság részaránya. Összességében elmondható, hogy a SZINERGIA LEADER KÖZÖSSÉG területén a demográfiai jellemzők tekintetében meglehetősen változatos a kép, kissé leegyszerűsítve azonban kijelenthetjük, hogy a Közösséget alkotó két kistérség egyikében erőteljes negatív tendenciák figyelhetőek meg, míg a másik esetében demográfiai szempontból pozitív trendek látszanak. A Szigetvári kistérségben a mai demográfiai jellemzők legfontosabb eleme a kistérségi székhely meghatározó szerepe. A kistérségben a legnagyobb munkáltatók itt vannak, ebből következően jelentős a migráció a kistelepülésekről Szigetvár irányába. Ugyanakkor ezen folyamattal párhuzamosan jelentős elvándorlás is megfigyelhető a város esetében. A népességmegtartó erő szempontjából különösen a középiskolai korosztály és az értelmiség megtartása jelent komoly kihívást. Az akcióterületen élők több nemzetiségbe tartoznak, svábok, horvátok, romák. A közösség területének bizonyos részein rendkívül magas a roma lakosság részaránya. Összességében elmondható, hogy a SZINERGIA LEADER KÖZÖSSÉG területén a demográfiai jellemzők tekintetében meglehetősen változatos a kép, kissé leegyszerűsítve azonban kijelenthetjük, hogy a Közösséget alkotó két kistérség egyikében erőteljes negatív tendenciák figyelhetőek meg, míg a másik esetében demográfiai szempontból pozitív trendek látszanak. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 2/2

33 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% Infrastrukturális adottság ▪Szélessávú Internet ▪Mindhárom mobilhálózat ▪Helyközi autóbusz- megállóhely ▪Közművesített, közúton elérhető ipari park ▪Fenti infrastruk- turális adottsá- gok együttesen Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) 41% 23% 2% 97% 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a

34 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Közlekedés Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Ipari parkok Pénzügyi szolgáltatások Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport Közmű ellátottság Oktatás Kultúra Telekommuni- káció Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szakiskolai és speciális szakiskolai feladat-ellátási hely ▪Filmszínház Mozgatórugó alcsoport

35 A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Szociális ellátás Egészségügyi ellátás Szabadidős te- vékenységre és sportolásra al- kalmas infrastr. Egyéb infrastruktúra Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Mentőállomás Mozgatórugó alcsoport Gazdaságfej- lesztési szervezetek Természeti adottságok Natura 2000 területek Közbiztonsági szolgálat Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

36 A meglévő infrastruktúra elemzése egy nagyon jellemző vonást mutat, a városi dominanciát. Legyen az közlekedési, humán, egészségügyi vagy akár telekommunikációhoz kapcsolódó infrastruktúra, a két kistérségi központ túlsúlya nyomasztó. A közlekedés adottságai közül kiemelendő, hogy a közösség területén két főút (6-os, 67-es sz.) halad át. A közutak rossz állapotúak. Ez igaz mind az alsórendű, mind a főutakra. A belterületi utak állapota sem kielégítő. A fő problémát az okozza, hogy a közösség mintegy egyharmada zsáktelepülés, amit csak közúton lehet megközelíteni. A közösségben hiányoznak a kerékpárutak, valamint a többfunkciós mezőgazdasági szervízutak. A vasút alárendelt jelentőségű, bár a Budapest-Pécs, a Pécs-Barcs vonal mind az utas, mind a teherforgalmat tekintve is meghatározó a Dél-Dunántúlon. Hátránya a közösségnek, hogy ezek a vonalak (kiegészülve a Sellye-Szentlőrinc szárnnyal) csak kevés települést érintenek. Vízi vagy légi közlekedési infrastruktúra nincs a térségben. A tömegközlekedés színvonala nem megfelelő. A közművesítés vegyes képet mutat. A vezetékes ivóvíz és az elektromos energia ellátás szinte teljes A közösség két városában, és mindössze néhány kis településen megoldott a csatornázott szennyvízelvezetés. A szennyvíz elvezetésének megoldása továbbra is várat magára több településen is, bár jelentős előrelépések történtek ebben, tervszintű előkészítettség általános. A vezetékes gázbekötések nagyobb arányban jellemzőek a szentlőrinci kistérségben. A telekommunikáció területén a vezetékes telefonszolgáltatás a nagy többség számára elérhető, a rákötések azonban a mobilkommunikáció térhódításával csökken. A mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások egyes területeken a domborzati viszonyok miatt problémásak. A szélessávú internet- elérhetőség rohamosan nő a közösség településein belül, de egyes helységekben még nem adottak a megfelelő feltételek a kiépítéséhez. A kábeltévé-szolgáltatás is már megvalósult a települések többségében. Az említett túlsúly leginkább a pénzügyi-kereskedelmi-adminisztratív, illetve az egészségügyi-szociális szolgáltatásokhoz kapcsolódó infrastruktúrában érhető nyomon. A közösség települései közül csak a nagyobb népességgel rendelkezők büszkélkednek bankfiókokkal vagy takarékszövetkezettel. A meglévő infrastruktúra elemzése egy nagyon jellemző vonást mutat, a városi dominanciát. Legyen az közlekedési, humán, egészségügyi vagy akár telekommunikációhoz kapcsolódó infrastruktúra, a két kistérségi központ túlsúlya nyomasztó. A közlekedés adottságai közül kiemelendő, hogy a közösség területén két főút (6-os, 67-es sz.) halad át. A közutak rossz állapotúak. Ez igaz mind az alsórendű, mind a főutakra. A belterületi utak állapota sem kielégítő. A fő problémát az okozza, hogy a közösség mintegy egyharmada zsáktelepülés, amit csak közúton lehet megközelíteni. A közösségben hiányoznak a kerékpárutak, valamint a többfunkciós mezőgazdasági szervízutak. A vasút alárendelt jelentőségű, bár a Budapest-Pécs, a Pécs-Barcs vonal mind az utas, mind a teherforgalmat tekintve is meghatározó a Dél-Dunántúlon. Hátránya a közösségnek, hogy ezek a vonalak (kiegészülve a Sellye-Szentlőrinc szárnnyal) csak kevés települést érintenek. Vízi vagy légi közlekedési infrastruktúra nincs a térségben. A tömegközlekedés színvonala nem megfelelő. A közművesítés vegyes képet mutat. A vezetékes ivóvíz és az elektromos energia ellátás szinte teljes A közösség két városában, és mindössze néhány kis településen megoldott a csatornázott szennyvízelvezetés. A szennyvíz elvezetésének megoldása továbbra is várat magára több településen is, bár jelentős előrelépések történtek ebben, tervszintű előkészítettség általános. A vezetékes gázbekötések nagyobb arányban jellemzőek a szentlőrinci kistérségben. A telekommunikáció területén a vezetékes telefonszolgáltatás a nagy többség számára elérhető, a rákötések azonban a mobilkommunikáció térhódításával csökken. A mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások egyes területeken a domborzati viszonyok miatt problémásak. A szélessávú internet- elérhetőség rohamosan nő a közösség településein belül, de egyes helységekben még nem adottak a megfelelő feltételek a kiépítéséhez. A kábeltévé-szolgáltatás is már megvalósult a települések többségében. Az említett túlsúly leginkább a pénzügyi-kereskedelmi-adminisztratív, illetve az egészségügyi-szociális szolgáltatásokhoz kapcsolódó infrastruktúrában érhető nyomon. A közösség települései közül csak a nagyobb népességgel rendelkezők büszkélkednek bankfiókokkal vagy takarékszövetkezettel. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 1/2

37 Az okmányirodák csak a közösség városaiban érhetők el, míg földhivatal csak Szigetvár városában található. Postát a jegyzőséggel rendelkező településeken találhatunk, ugyanakkor a jövőben számolnunk kell ezek visszafejlesztésével. A területen egy kórház és kettő járóbeteg-ellátást biztosító egészségügyi központ van (mindkettő városban elérhető) a háziorvosi rendelők mellett. A szociális infrastruktúra jellemzően a városokba települt, bár üdítő jelenség a falugondnoki szolgálatok, és egyéb szociális szolgáltatások jelenléte. Középfokú oktatási intézmény a városokban van A felnőttképzési intézmények csak Pécsett állnak rendelkezésre. A helyi képzés színvonalának emelése az oktatás minden szintjén elengedhetetlen. Az okmányirodák csak a közösség városaiban érhetők el, míg földhivatal csak Szigetvár városában található. Postát a jegyzőséggel rendelkező településeken találhatunk, ugyanakkor a jövőben számolnunk kell ezek visszafejlesztésével. A területen egy kórház és kettő járóbeteg-ellátást biztosító egészségügyi központ van (mindkettő városban elérhető) a háziorvosi rendelők mellett. A szociális infrastruktúra jellemzően a városokba települt, bár üdítő jelenség a falugondnoki szolgálatok, és egyéb szociális szolgáltatások jelenléte. Középfokú oktatási intézmény a városokban van A felnőttképzési intézmények csak Pécsett állnak rendelkezésre. A helyi képzés színvonalának emelése az oktatás minden szintjén elengedhetetlen. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 2/2

38 *Szálloda, gyógyszálloda, panzió **Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Térségi adat Országos átlag Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Térségi adat az országos átlag százalékában %35% %18%

39 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 1/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪491 ▪Község▪85 ▪Község▪220 ▪Község▪192 ▪Község▪1,061 ▪Község▪421 ▪Község▪474 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Almamellék Almáskeresztúr Bánfa Basal Bicsérd Boda Boldogasszonyfa Munkanél- küliség (%) ▪23.86% ▪20.75% ▪24.64% ▪11.17% ▪7.65% ▪15.36% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪256,890 ▪325,643 ▪152,045 ▪333,267 Magas** kat. (db/fő) ▪3.631 ▪0.000 ▪1.996 Alacsony** kat. (db/fő) ▪1.226 ▪0.000 ▪2.728

40 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 2/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪370 ▪Község▪1,259 ▪Község▪105 ▪Község▪115 ▪Község▪395 ▪Község▪425 ▪Község▪186 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Botykapeterd Bükkösd Bürüs Csebény Cserdi Csertő Csonkamindszent Munkanél- küliség (%) ▪18.99% ▪16.00% ▪30.65% ▪24.88% ▪35.47% ▪16.34% ▪20.10% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪229,855 ▪176,912 ▪162,765 ▪384,632 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪4.122 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.319 ▪0.000

41 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 3/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪626 ▪Község▪105 ▪Község▪433 ▪Község▪603 ▪Község▪135 ▪Község▪330 ▪Község▪551 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Dencsháza Dinnyeberki Endrőc Gerde Gyöngyfa Gyöngyösmellék Helesfa Munkanél- küliség (%) ▪22.19% ▪21.62% ▪21.61% ▪14.85% ▪19.28% ▪20.70% ▪4.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪296,325 ▪214,164 ▪194,056 ▪135,338 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000

42 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Építőipar ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 4/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪514 ▪Község▪1,017 ▪Község▪81 ▪Község▪231 ▪Község▪280 ▪Község▪178 ▪Község▪735 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Hetvehely Hobol Horváthertelend Ibafa Kacsóta Katádfa Kétújfalu Munkanél- küliség (%) ▪21.51% ▪10.61% ▪25.78% ▪30.93% ▪18.40% ▪31.73% ▪12.81% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪369,082 ▪126,478 ▪202,932 ▪85,763 ▪364,844 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.778 ▪0.000 ▪0.870 ▪0.000 ▪0.037

43 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 5/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪1,065 ▪Község▪277 ▪Község▪143 ▪Község▪123 ▪Község▪317 ▪Község▪230 ▪Község▪1,004 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Királyegyháza Kisdobsza Kistamási Magyarlukafa Merenye Molvány Mozsgó Munkanél- küliség (%) ▪12.38% ▪14.07% ▪25.52% ▪15.38% ▪28.24% ▪12.50% ▪14.83% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪323,936 ▪211,895 ▪268,488 ▪304,260 ▪246,230 ▪337,964 ▪381,125 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪2.285 ▪0.000 ▪0.010

44 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Közszféra ▪Szállítási, raktározási, postai és távközl... ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Települések főbb jellemzői 6/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪708 ▪Község▪657 ▪Község▪368 ▪Község▪288 ▪Község▪251 ▪Község▪87 ▪Község▪415 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Nagydobsza Nagypeterd Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzséb et Okorvölgy Patapoklosi Munkanél- küliség (%) ▪18.60% ▪11.37% ▪11.84% ▪16.22% ▪27.45% ▪20.00% ▪17.58% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪286,804 ▪411,210 ▪253,425 ▪363,684 ▪154,973 ▪174,118 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪1.087 ▪0.000

45 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 7/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪122 ▪Község▪162 ▪Község▪411 ▪Község▪573 ▪Község▪466 ▪Község▪376 ▪Község▪279 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Pécsbagota Pettend Rózsafa Somogyapáti Somogyhárságy Somogyhatvan Somogyviszló Munkanél- küliség (%) ▪17.07% ▪16.67% ▪16.32% ▪17.02% ▪23.73% ▪19.41% ▪26.95% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪94,655 ▪271,563 ▪333,122 ▪223,324 ▪214,055 ▪226,284 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000

46 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 8/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪485 ▪Község▪825 ▪Község▪344 ▪Község▪426 ▪Község▪133 ▪Község▪861 ▪Város▪7,059 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Sumony Szabadszentkirály Szentdénes Szentegát Szentkatalin Szentlászló Szentlőrinc Munkanél- küliség (%) ▪20.65% ▪6.61% ▪19.19% ▪19.46% ▪19.77% ▪13.22% ▪8.30% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪207,317 ▪308,076 ▪261,361 ▪368,683 ▪559,105 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.161 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.030 ▪0.000 ▪0.160 ▪0.000 ▪0.047

47 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 9/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Város▪449 ▪Község▪74 ▪Község▪263 ▪Község▪391 ▪Község▪180 ▪Község▪121 ▪Község▪202 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Szigetvár Szörény Szulimán Teklafalu Tótszentgyörgy Várad Vásárosbéc Munkanél- küliség (%) ▪9.91% ▪6.58% ▪14.71% ▪19.20% ▪16.32% ▪26.69% ▪22.70% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪524,612 ▪192,322 ▪261,224 ▪258,183 ▪230,684 ▪170,485 ▪184,003 Magas** kat. (db/fő) ▪0.911 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.038 ▪0.000

48 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Kereskedelem, javítás ▪Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 10/10 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪176 ▪Község▪380 ▪Község▪298 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Velény Zádor Zók Munkanél- küliség (%) ▪18.85% ▪20.82% ▪11.40% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪304,526 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000

49 Települések egy mondatos jellemzése 1/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Almamellék ▪„Várostól és a főútvonaltól való nagy távolság és a rossz buszközlekedés.Ebből is adódóan munkalehetőség hiánya. Internet és mindenhol használható mobilszolgáltató hiánya.” ▪Almáskereszt úr ▪„Zsáktelepülés jelleg, rendkívül rossz minőségű közúton érhető csak el, mobil szolgáltatás rendkívül gyenge, szélessávú internetelérés nincs, szociális lemaradottság, munkanélküliség, lakosság elöregedése.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Szép természeti környezet. Erdei kisvasú léte.” ▪„Táj szépsége, a környezet nyugalma és csendje.”

50 Települések egy mondatos jellemzése 2/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Bánfa ▪„Zsáktelepülési jelleg. Nem megfelelő a közlekedés, szombati napon nincs busz. Magas munkanélküliség, munkahelyek hiánya. vállalozások hiánya. Lakosság képzettsége nem megfelelő.” ▪Basal ▪„Basal-Szigetvár összekötőút nem épült meg a mai napig, szennyvízhálózat nem került kiépítésre.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„humánerőforrás fejlesztése.” ▪„Szigetvár közelsége”

51 Települések egy mondatos jellemzése 3/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Bicsérd ▪„Úthálózat elmaradottsága, egységes közterületi arculat meglétének a hiánya.” ▪Boda ▪„magas munkanélküliség, munkalehetőségek teljes hiánya, infrastruktúra fejletlensége, tömegközlekedés elégtelensége, gazdasági szervezetek hiánya, elöregedő népesség, központi támogatások csökkenése - forráshiány” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Agrárturizmus (szakmai és laikus vendégek részére), horgásztó, esztétikus, rendezett falukép, hagyományos rendezvények. 15 éves Bicsérdi Nemzetközi Művésztelep.” ▪„helyi, regionális és országos jelentőségű természeti értékek, megyeszékhely közelsége, falusi - rekreációs turizmus alapfeltételei adottak”

52 Települések egy mondatos jellemzése 4/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Boldogasszon yfa ▪„Magas munkanélküliség.” ▪Botykapeterd ▪„Országos átlagot jelentősen meghaladó képzetlen munkanélküli réteg, munkahelyek hiánya. Megfelelő faluközpont infrastruktúrájának hiánya. Országos védettségű műemléktemplom leromlott állapota. község határában illegális szemétlerakó léte. Kültéri közösségi terek és portpálya öltöző hiánya. Település rendezési terv hiánya. Kispeterdi összekötő út rossz állapota.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Szép természeti környezet.” ▪„kiváló mezőgazdasági termőterületek, jó minőségű termőföldek léte. kiváló minőségű borok. Jó közlekedési lehetőségek Pécs és Szigetvár irányába. Két étterem működik a településen, vállalkozások növekvő száma.”

53 Települések egy mondatos jellemzése 5/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Bükkösd ▪„” ▪Bürüs ▪„Magas munkanélküliség.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„” ▪„Munkahelyek teremtésének lehetősége a környéken.”

54 Települések egy mondatos jellemzése 6/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Csebény ▪„Munkanélküliség, internetelérhetőség, nem megfelelő közúti viszonyok, a lakosság elöregedése, távolság a várostól.” ▪Cserdi ▪„Munkanélküliség és alacsony iskola végzetségből fakadó bűnözési hajlam.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A táj turisztikai értékei, építészeti örökség, egészséges környezet.” ▪„A Helesfai mikrotérség fellendülése az épülő tóval és az Európában egyedülálló első ROMA SKANZEN kialakítása hozhat a település számára pozítiv változásokat.”

55 Települések egy mondatos jellemzése 7/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Csertő ▪„munkanélküliség, helyi munkalehetőségek hiánya, közlekedés, úthálózat, szolgáltatók hiánya, nincs helyben óvoda, iskola, a gyerekekben nem alakul ki a kötődés a település iránt, közösség hiánya.” ▪Csonkaminds zent ▪„Munkanélküliség, kis- és nagy vállalkozások hiánya, közlekedési infrastruktúra fejletlensége, közművelődési infrastruktúra hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turizmus, közösségfejlesztés.” ▪„Munkahelyteremtő beruházások, közlekedést fejlesztő beruházások, biogazdálkodás, turizmust elősegítő beruházások.”

56 Települések egy mondatos jellemzése 8/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Dencsháza ▪„Magas munkanélküliség, infrastrukturális elmaradottság. Piac hiányában megszűnő háztáji állattartás és növénytermesztés, mint kiegészítő jövedelemszerző tevékenység megszűnése.” ▪Dinnyeberki ▪„- rossz munkanélküliségi mutatók, a kistérségre jellemzőknél magasabb munkanélküliség ▪- vállalkozások (teljes) hiánya ▪- fiatalok elvándorlása” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Mezőgazdaságban (növénytermesztés, állattenyésztés) jártas munkaerő megléte, nyugodt falusias környezet, jelentős területű erdők, mezőgazdasági szerkezetváltásban lévő leheőségek kihasználása.” ▪„- zsáktelepülésből adódó turisztikai lehetőségek (aktív- és szabadidős turizmus)”

57 Települések egy mondatos jellemzése 9/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Endrőc ▪„Zsáktelepülés, szennyvízhálózat, magas munkanélküliség, vasúti közlekedés megszüntetése, hétvégi buszjáratok sűrűsége.” ▪Gerde ▪„ZSÁKTELEPÜLÉS, ROSSZ KÖZLEKEDÉSI LEHETŐSÉG, MUKAHELYHIÁNY,MAGAS MUNKANÉLKÜLISÉG” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Rendelkezésre álló munkaerő.” ▪„TERMÉSZETKÖZELI TELEPÜLÉSKÉP, OLCSÓ INGATLANÁRAK, OLCSÓ TELKEK ÉPÍTKEZNI SZÁNDÉKOZÓKNAK”

58 Települések egy mondatos jellemzése 10/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Gyöngyfa ▪„Magas a munkanélküliség aránya” ▪Gyöngyösmell ék ▪„Magas munkanélküliség, zsáktelepülés, szennyvízhálózat hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Munkahelyteremtés” ▪„Nyugodt környezet, falusi turizmus.”

59 Települések egy mondatos jellemzése 11/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Helesfa ▪„Nem megfelelő közlekedési infrastruktúra, helyi foglalkoztatók hiánya.” ▪Hetvehely ▪„Települési szennyvízelvezetés hiánya, szélassávú Internethozzáférés hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A település közigazgatási területén kiépülő tó és vízicentrum.” ▪„Védett természeti területek, turisztikai adottságok, Kán üdülőfalu.”

60 Települések egy mondatos jellemzése 12/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Hobol ▪„Szennyvízhálózat hiánya, közösségi ház hiánya, templom rossz állapota, tornaterem hiánya, saját kút hiánya, Szigetvár-Hobol közötti kerékpárút hiánya, óvodát bővíteni kellene.” ▪Horváthertele nd ▪„Munkanélküliség, rossz minőségű utak, romló tömegközlekedés, népesség fogyása.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Melegvíz feltárása.” ▪„A kiváló természeti adottságok kihasználásával, hosszú távon a turizmus fejlsztése.”

61 Települések egy mondatos jellemzése 13/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Ibafa ▪„Munkanélküliség, rossz minőségű utak, romló tömegközlekedés, népesség fogyása.” ▪Kacsóta ▪„Nagy vállalkozások hiánya, szennyvíz elvezetés nem megoldott, kerékpárút hiánya, szélessávú Internet hiánya” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A kiváló természeti adottságok kihasználásával hosszú távon a turizmus fejlesztése.” ▪„Vállalkozások, életszínvonalat javító beruházások”

62 Települések egy mondatos jellemzése 14/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Katádfa ▪„Munkanélküliség.” ▪Kétújfalu ▪„Magas munkanélküliség, szennyvízhálózat hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Munkahelyteremtés.” ▪„Munkahelyteremtés lehetősége.”

63 Települések egy mondatos jellemzése 15/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Királyegyháza ▪„Magas a munkanélküliség aránya” ▪Kisdobsza ▪„Munkalehetőség hiánya, hiányos infrastruktúra.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Munkahelyteremtés” ▪„Környezeti előnyök és helyi adottságok jobb kihasználása.”

64 Települések egy mondatos jellemzése 16/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Kistamási ▪„Megfeleő minőségű járda hiánya, javításra szoruló országút, rossz állapotú sírház.” ▪Magyarlukafa ▪„Munkanélküliség.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Nyugodt természeti környezet.” ▪„Idegenforgalom.”

65 Települések egy mondatos jellemzése 17/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Merenye ▪„Belterületi összekötő utak, földutak elavultsága, csatornázás hiánya.” ▪Molvány ▪„Szennyvízelvezetés hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Közösségi élet fejlesztése.” ▪„Szálláslehetőség kihasználása.”

66 Települések egy mondatos jellemzése 18/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Mozsgó ▪„Szociális lemaradottság, munkanélküliség, lakosság elöregedése.” ▪Nagydobsza ▪„Magas munkanélküliség, a munkanélküliek nagy része alacsony iskolai végzettségű.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Több kisebb volumenű fejlesztéssel munkahelyek teremtése, hagyományos mezőgazdasági biotermesztés, kézműipar. A csodálatos környezetben rejlő lehetőségek kiaknázása, erdei turizmus, íjászturizmus és ennek infrastruktúrája.” ▪„A falusi turizmus lehetősége, szükséges felújítani a műemlék épületeket, és a faluközpontot.”

67 Települések egy mondatos jellemzése 19/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Nagypeterd ▪„Általános Iskola bővítésének és felújításának szükségessége. Országos műemléki védettség alatt lévő Református templom felújítása. Helyi védettség alatt álló Baksay Sándor szülőházának felújítása. Szennyvízhálózat kiépítése. Nagypeterd községet észak- déli irányban átszelő közút felújítása.” ▪Nagyváty ▪„Szennyvízcsatorna hiánya. Mivel a község zsáktelepülés, elégtelen a közlekedés. A községtől vasútállomás 4km távolságra található.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Nagypeterd község területi elhelyezkedése miatt a térségben betöltött központi szerepének megerősítése. A település további fejlesztése érdekében új építési telkek kialakítása. Önkormányzati tulajdonú közösségi épületek további bővítése, korszerűsítése. Borturizmusba való bekapcsolódás, borutak kialakítása.” ▪„Nagyváty község észak- keleti részén horgásztó található. Turisztikai fejlesztése a faluban lévő kemping kihasználásával, borút kialakítása. A település északi részén szabadidő park kialakítása. A község déli részén építési telkek kialakítása.”

68 Települések egy mondatos jellemzése 20/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Nemeske ▪„Magas munlanélküliség, lakosság elöregedése, fiatalok a városokba költöznek.” ▪Nyugotszenter zsébet ▪„Általános elszegényedés, munkanélküliek magas száma, zsáktelepülés, mezőgazdasági termelést szolgáló külterületi utak hiánya, a meglévőek rossz állapota.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„vállalkozások fejlődése, képzések beindítása.” ▪„A község elhelyezkedéséből adódóan, dombok között erdős és zártkerti területek között helyezkedik el, falusi turizmusra, borút kialakítására alkalmas.”

69 Települések egy mondatos jellemzése 21/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Okorvölgy ▪„Munkanélküliség, szennyvíz megoldása, közlekedés nem megoldott, a lakosság elöregedése” ▪Patapoklosi ▪„hiányos infrastruktúra, magas munkanélküliség, hátrányos helyzetű családok nagy száma, zsáktelepülés.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Infrastruktúra fejlesztés, munkahely teremtése” ▪„Csendes környezet miatt sok külföldi (német, holland) vásárolt házat, kettő műemlék jellegű épülettel rendelkezik a falu.”

70 Települések egy mondatos jellemzése 22/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Pécsbagota ▪„ZSÁKFALU, A TÖMEGKÖZLEKEDÉS TELJESEN ELLEHETETLÍNITI A MUNKÁBAJÁRÁST,DE A TELEPÜLÉSEN NINCS SEMMILYEN MUNKALEHETŐSÉG, EMIATT MAGAS A MUNKANÉLKÜLISÉG ARÁNYA, FIATALOK SZÓRAKOZÁSI LEHETŐSÉGE NEM MEGOLDOTT, SZAKORVOSI ELLÁTÁS ELLÉRÉSE A KÖZLEKEDÉS MIATT NAGYON NEHÉZKES.” ▪Pettend ▪„Szennyvízcsatorna hiánya, gyöngyösmelléki összekötő út hiánya, szélessávú internet hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„NAGYON SZÉP, TISZTA TELEPÜLÉS. OLCSÓ INGATLAN ÉS TELEKÁRAK, ÁLMOSVÖLGY KÖZELSÉGE MIATT A TURIZMUS FELLENDÍTÉSÉBEN LEHETŐSÉGEK VANNAK, MELYEK KIAKNÁZÁSA A FALU FEJLŐDÉSÉNEK MOZGATÓRUGÓJA LEHET.” ▪„Nyugodt környezet.”

71 Települések egy mondatos jellemzése 23/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Rózsafa ▪„Rossz tömegközlekedési lehetőségek, magas munkanélküliség.” ▪Somogyapáti ▪„Magas munkanélküliség, szakképzetlenek és vállalkozások hiánya, önkormányzatnál hiányzik a pályázati önerő.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Közösségi élet fellendítése különböző fejlesztésekkel : ifjúsági klub, rózsapark kialakítása.” ▪„Jó szolgáltatások, erős civil szervezet.”

72 Települések egy mondatos jellemzése 24/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Somogyhársá gy ▪„Munkanélküliség, rossz infrastruktúra.” ▪Somogyhatva n ▪„Munkahelyek hiánya, lakások állapota, falu népességének drasztikus fogyása.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A táj érintetlensége, friss levegő, turizmus, vendéglátás.” ▪„Horgászturizmus fejlesztése.”

73 Települések egy mondatos jellemzése 25/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Somogyviszló ▪„Magas a munkanélküliség a faluban, kicsi az esélye a kitörésnek, hiszen még Szigetváron sincs nagyon munkalehetőség. Alacsony képzettség.” ▪Sumony ▪„Magas a munkanélküliség aránya” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A falu rendbetétele megtörtént, ezáltal lehetőség van egy pihenő, alvó falu kialakítására, amennyiben akad vállalkozó. A faluban már évek óta sok holland és német állampolgár vásárol házat.” ▪„Munkahelyteremtés”

74 Települések egy mondatos jellemzése 26/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Szabadszentk irály ▪„Szakorvosi ellátás a közlekedési nehézségek miatt nem megoldott, ifjúsági szórakozási lehetőségek hiánya, kulturális rendezvények hiánya” ▪Szentdénes ▪„Magas munkanélküliség.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Pécs 22 km-es távolsága miatt Pécs agglomerációhoz való kapcsolata- csatlakozása-annak kiaknázása, olcsó ingatlan és telekárak miatt a kitelepülőknek jó lehetőség, szép és gondozott településkép, emiatt vonzó a falura vágyóknak, 6-os sz. fő út közelsége” ▪„Nyugodt környezet, Pécs közelsége.”

75 Települések egy mondatos jellemzése 27/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Szentegát ▪„Infrastrukturális elmaradottság, magas munkanélküliség.” ▪Szentkatalin ▪„Munkalehetőség nincs, aluliskolázottság, közlekedés hiánya az esetleges munkahelyek felé (város)” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Mezőgazdaságban jártas munkaerő léte, nyugodt környezet, jelentős területű erdők.” ▪„Munkahely teremtés, infrastruktúra javítása”

76 Települések egy mondatos jellemzése 28/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Szentlászló ▪„Munkanélküliség. Szennyvízhálózat hiánya. Iskolaépület- felújítás. Faluház építése,játszóterek felújítása. Intézmények fűtéskorszerűsítése.” ▪Szentlőrinc ▪„A település legnagyobb problémája a folyamatosan romló demográfiai korösszetétel, egyre nő az időskorúak aránya a városban. Problémaként jelentkezik, hogy az országos és a régiós szinthez képest is magas a munkanélküliek aránya, időszakos foglalkoztatásra van csak lehetőség (pl. közmunka program). A város vállalkozói szférája a jelenlegi gazdasági helyzetet is figyelembe véve egyr” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Jó minőségű szolgáltatás nyújtása a lakosságnak: boltok, presszó, kocsma, bank, háziorvos, fogorvos, iskola, óvoda, védőnő, sportpályák.” ▪„Az önkormányzat minden lehetőséget kihasznál a város fejlesztésére, részt vesz mind a hazai, mind az uniós pályázati kiírásokon. Szentlőrinc legnagyobb lehetőségét abban látja, hogy egy modern, nyugodt, jól kiépített kisváros képét, hangulatát teremti meg, ahol az itt élők hozzájutnak minden szolgáltatáshoz, lakókörnyezetük tiszta és rendezett, munkahelyük pedig a térségben találha”

77 Települések egy mondatos jellemzése 29/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Szigetvár ▪„Úthálózat minősége, közvilágítás hiányosságai.” ▪Szörény ▪„Folyamatos népességcsökkenés.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Szőlőhegyben rejlő potenciál.” ▪„nyugodt környezet.”

78 Települések egy mondatos jellemzése 30/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Szulimán ▪„Szociális lemaradottság, munkanélküliség, lakosság elöregedése.” ▪Teklafalu ▪„A település infrastruktúrálisan elmaradott, nincs kiépített csatornahálózat, illetve gázhálózat. Nagy gondot jelent a szennyvízkezelés megoldása. Jelenleg működik egy drén rendszeres ráhordással történő szennyvíz-ártalmatlanító rendszer, mely elavult, fejlesztésre szorul. A településen nincs igazán közösségi térnek nevezhető helyiség.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Táj szépsége, a környezet nyugalma és csendje.” ▪„A településen elismert rovarkiállítás tekinthető meg.”

79 Települések egy mondatos jellemzése 31/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Tótszentgyörg y ▪„Munkanélküliség.” ▪Várad ▪„Munkanélküliség.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turizmus. Szép környezet.” ▪„Szép természeti környezet.”

80 Települések egy mondatos jellemzése 32/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Vásárosbéc ▪„Munkanélküliség, infrastruktúra, kiépítetlen út, szennyvíz, zsákfalu, mélyszegénység.” ▪Velény ▪„” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A táj érintetlensége, friss levegő, turizmus, vendéglátás.” ▪„”

81 Települések egy mondatos jellemzése 33/33 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Zádor ▪„Munkanélküliség. Református templom felújításra szorul, temető bekerítése.” ▪Zók ▪„Úthálózat elmaradottsága, egységes közterületi arculat meglétének a hiánya. Csatornázatlanság” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Legelő védettsége, ami turisztikai vonzerő lehetne. A település csendes nyugalma.” ▪„Zók-Várhegy régészeti lelőhely, helyi történelmi múlt, agráradottságok”

82 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

83 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 A térségben 5 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 20 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése” ▪„Humán erőforrások fejlesztése” ▪„Gazdaságfejlesztés” ▪„Helyi turizmus ágazat fejlesztése” ▪„Közösségi szolgáltatások fejlesztése” Fő fejlesztési prioritás 83 3 db 4 db 5 db 4 db 6,668,729 4,503,598 3,427,796 2,385,637 2,078,101 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma

84 ▪Természeti értékek védelme, értékmegőrző hasznosítása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/5 A legtöbb forrás – 89,154 EUR – a(z) Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪A népességmegtartó erő javítása a kulturális örökség és sokszínűség védelmével, terjesztésével. A múlt értékeinek megismerését célzó intézkedések. ▪Épített örökség védelme és a helyi adottságoknak megfelelő fejlesztése. Fő fejlesztési prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Allokált forrás (EUR) 6,186,525 56, ,816

85 ▪Az információs társadalom követelményeihez való felzárkózás segítése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/5 A legtöbb forrás – 89,154 EUR – a(z) Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Az élethosszig tartó tanulás lehetőségének megteremtése, a helyben élők foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében. ▪Civil közösségek fejlesztése, különös tekintettel a cigány származásúakra és a hátrányos helyzetű csoportokra. ▪Komplex programok megvalósítása a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése érdekében. Fő fejlesztési prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Allokált forrás (EUR) 734,323 62,123 35,426 3,671,726

86 ▪Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/5 A legtöbb forrás – 89,154 EUR – a(z) Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪A működő mikro-, kis- és középvállalkozások piacra jutásának megkönnyítése. ▪Induló vállalkozások támogatása, letelepedésének ösztönzése. ▪Bio- és gyógynövénytermesztés fejlesztése, kiegészítő jövedelemszerzés támogatása. ▪Termelő és értékesítő szövetkezetek kialakítása, szektorok összefogása. Fő fejlesztési prioritás: Gazdaságfejlesztés Allokált forrás (EUR) 89, , ,470 2,024, ,162

87 ▪Minőségi gasztro- és borturizmus megteremtése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/5 A legtöbb forrás – 89,154 EUR – a(z) Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Rendezvényturizmus színvonalának emelése a sokszínű hagyományok és a multikulturális hatások kiaknázása révén. ▪Falusi turizmus átfogó fejlesztése, az egységes arculat megteremtése; a falusi turizmus népszerűsítése. ▪Zöld turizmus termékkínálati fejlesztése (horgász-,vadász-,lovas-,bakancsos-,kerékpáros turizmus fejlesztése, tanösvények, erdei iskolák: öko-turisztikai élménylánc megteremtése). Fő fejlesztési prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Allokált forrás (EUR) 321,484 30, ,938 1,757,851

88 ▪Nemzetközi kapcsolatok erősítése, LEADER közösségek közötti együttműködés kiépítése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/5 A legtöbb forrás – 89,154 EUR – a(z) Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Közösségi terek infokommunikációs szolgáltatásainak fejlesztése, a helyi média erősítése. ▪A civil-gazdasági-önkormányzati szféra együttműködésének fejlesztése. ▪Helyi identitást és lokálpatriotizmust fejlesztő szolgáltatások, helyi közösségfejlesztési intézkedések a kohézió megteremtése érdekében. Fő fejlesztési prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Allokált forrás (EUR) 77,350 29,521 1,941,709

89 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

90 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektor Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta- tottság 10 legna- gyobb vállalk. Javaslatok 10 legfonto- sabb javaslat 15% 7% 23% 7% 6% 16% 6% 0% 15% 6% 19% 35% 15% 3% 11% 5% 2% 0% 8% 2% 40% 50% 0% 10% 0% 15% 19% 0% 7% 0% 41% 19% 0% 22% 0% 22% 0% 11% 22% 0%

91 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 Szektor ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” ▪„A valós igényeken alapuló magán szállás- és vendéglátó kapacitások mennyiségi és minőségi, valamint infrastrukturális fejlesztése.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A már működő magán szálláshelyek és falusi vendéglátóhelyek jobb körülmények közt működnek, kiszolgáló, szolgáltató helyek, új szálláshelyek létesülnek(30 db). A települések a turisztikai vérkeringés részeivé válnak, egymás szolgáltatásait erősítő kínálati csomag jön létre. Rendszerbe szervezve jelentős gazdasági tényezővé válnak.”

2 92 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” ▪„A gasztro- és borturizmus infrastrukturális és műszaki fejlesztése, beruházási célú támogatások igénybevételével.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„30 db szálláshely, 8 db vendéglátó egység, 4 db borászat infrastrukturális és műszaki fejlesztése valósul meg, mely segítségével összehangolt, rendszerbe foglalt szolgáltatás nyújtható.”

93 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik 3 ▪„A helyben maradás elősegítése induló mikrovállalkozások részére, beruházási támogatás biztosítása az érintettek számára.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„20-45 induló mikrovállalkozás részesül jövedelemtermelő beruházásához kapcsolódóan, vissza nem térítendő támogatásban, mellyel önfoglalkoztató vállalkozását útjára képes indítani.”

▪„Egyéb tevékenység” 4 ▪„Termelő infrastruktúrális, technológiai fejlesztési beruházás támogatása, működő mikrovállalkozások részére, hátrányos helyzetű településeken.” ▪„15-22 működő mikrovállalkozás részesül jövedelemtermelő beruházásához kapcsolódóan, vissza nem térítendő támogatásban.” 94 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

95 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik 5 ▪„Térségi minőségi védjegy (eredetvédelem) bevezetése a hátrányos helyzetű településeken.Minősítő és kritériumrendszer kidolgozása, mely biztosítja a termékek besorolását, ismertetését. Ez pedig biztosítja a fogyasztó számára a helyi termékek származásának és minőségének azonosíthatóságát.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kidolgozásra és bevezetésre kerül egy, a térség élelmiszer- feldolgozóipari egyedi adottságait reprezentáló védjegy.”

▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 6 ▪„Fafeldolgozó értéklánc kialakítása műszaki- technológiai fejlesztés révén, az erdőtulajdonosok, fafeldolgozók, faipari terméket felhasználó vállalkozások együttműködésére alapozottan.Az értéklánc résztvevői non-profit Kft létrehozásával tervezik a közös eszközbeszerzést lebonyolítani, majd azok használatát megszervezni.” ▪„1 db fafeldolgozó értéklánc alakul ki” 96 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor

97 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik 7 ▪„Horgásztavak infrastruktúrális elemeinek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése hátrányos településeken. Ugyanitt vadászturizmushoz kapcsolódó szolgáltatási és infrastrukturális elemek fejlesztésének támogatása.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Több horgásztó és hozzájuk kapcsolódó fejlesztés valósul meg; a közösség területére érkező turisták száma 10 %-kal emelkedik. A térségben élők identitástudata, helyhez kötődése növekszik, környezettudatos gondolkodása javul. ▪A fejlesztésekkel javul a térség vadászturisztikai megitélése, növekszik a visszatérő külső érdeklődők száma, ez pedig növeli a pénzbevételi lehetőségeket.Legalább 10 turisztikai fejlesztés zajlik le.” Szektor

▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 8 ▪„Olyan ernyőszervezet létrehozása, amely megteremti a térség bio- és gyógynövény termelési hálózatát. Felépítésében vállalkozások, önkormányzatok és civil szervezetek vesznek részt. A szervezet végzi a résztvevők képzését, tájékoztatását, az előállítási tevékenységek ellenőrzését,valamint a beszerzések és értékesítések összehangolását. A szervezet végzi el a bio-minősítési eljárások megszervezését. A közösség ezen HPME-t az 5837-es HPME-vel közös ütemezésben tekinti összehangolt ütemezésű projektnek.” ▪„A program megvalósításából várható eredmények: ▪•1db ernyőszervezet létrehozása, mely szervezet felépítésében vállalkozások, önkormányzatok és civil szervezetek vesznek részt.” 98 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

99 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik 9 ▪„Hálózatok, klaszter, önálló szervezet létrehozása a szolgáltatások és az értékesítés összehangolására. Az intézkedés szolgálja a térségi gazdasági élet szereplőinek közös adatbázis kiépítését. Ezt követően pedig az önkormányzati, valamint non profit szervezetekkel együtt működtetett információs bázisának fenntartását, mellyel a piaci versenyben a helyi szereplők előtérbe helyezése megvalósíthatóvá válik.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„1 db értékesítő háttérszervezetés, vagy 1 db klaszter jön létre.”

▪„” 10 ▪„” 100 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

101 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

102 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 ▪„Védelem alatt nem álló épületekben közösségi házak-terek létrehozása, a hátrányos helyzetű településeken. Helyi igényeknek megfelelő szolgáltató terek kialakítása, meglévők újraélesztése.A HPME az 5302-es HPME-vel (Felnőttképzési helyszínek létrehozása)közösen alkotnak egységet, egymás hatásait kiegészítve.Az intézkedés azokat a településeket célozza meg, ahol az IKSZ kötelező feltételei nem adottak (pl. alkalmas épület), illetve bizonyos adottságok (pl. alacsony lakosságszám) miatt az IKSZT kritériumrendszere nem teljesíthető, viszont a közösségi szolgáltatások biztosítása jelenleg nem kielégítő.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 20 projekt támogatása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

103 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 2 ▪„Integrált szolgáltató központok kialakítása, meglévők újjáélesztése, új tartalommal való megtöltése az önkormányzati és / vagy a civil szféra bevonásával.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 10 IKSZT létrejötte a Közösség területén.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

104 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 3 ▪„Szabadidős parkok, sportolásra alkalmas területek, faluképet meghatározó sportpályák, játszóterek kialakítása, felújítása, a hátrányos helyzetű településeken.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 20 projekt támogatása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra” Fejlesztési téma

105 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 4 ▪„Köz- és egyházi tulajdonban lévő műemlék és műemlék jellegű, védett épületek (kivéve várak, kastélyok) értékmegőrző felújítása, fejlesztése, hátrányos helyzetű településeken.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 9 projekt támogatása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

106 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 5 ▪„Fejlesztő szolgáltatások nyújtása a hátrányos helyzetű gyermekek iskolai és munkaerő-piaci esélyegyenlőségének elősegítése érdekében.Különös tekintettel a gyermekek és a velük kapcsolatban álló felnőttek lelki egészségvédelmére. (mentálhigiénés prevenciós tevékenység, korrektív programok, önsegítés, kortárssegítés, szupervízió, családterápia,személyiségfejlesztés, stb.)” Megoldási javaslat ▪„Legalább 3 projekt megvalósítása.” Megoldási javaslat várható eredménye Fejlesztési téma ▪„Oktatás”

107 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 6 ▪„Támogatni kell a faluképet (történelmi tájképet,tájelemet) és a nem védett épületek fejlesztésén keresztül a közvetlen épített környezetet javító beruházásokat, a hátrányos helyzetű településeken.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 10 projekt támogatása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Természeti adottságok” Fejlesztési téma

108 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 7 ▪„Projektelőkészítő tanulmányok, tematikus koncepciók támogatása, a HVS céljainak megvalósulása érdekében.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 10 projekt támogatása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások” Fejlesztési téma

109 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 8 ▪„Felnőttképzési helyszínek létrehozása, a meglévő közösségi terek felhasználásával, ezek hálózattá szervezése.A HPME az es (Közösségi terek létrehozása)HPME-vel alkot egységet,az ott megfogalmazott elképzelések kiegészítéseként pályázható.Az intézkedés keretében eszközbeszerzés és szolgáltatás igénybevétele történik.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 5 mikrotérségi képzési központ létrejötte.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Oktatás” Fejlesztési téma

110 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 9 ▪„A hátrányos helyzetű településeken együttműködési formák gazdagítása, külföldi tapasztalatok átvételével.Kultúrális és sport csereprogramok támogatása.” Megoldási javaslat ▪„Legalább 20 projekt támogatása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

111 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Szélessávú Internet hozzáférés biztosítása a településeken és a mikrotérségekben.Továbbá olyan társadalmi csoportok Internethez való hozzájutásának támogatása, akik különböző okokból (pl. időskorúak, romák) eddig nem fértek hozzá. megoldási javaslat céljainak elérését a megvalósító mikroválalkozások támogatásával kívánjuk elérni. A vállalkozások ösztönzését és a komplex projekt megvalósítását többoldalú előkészítő munka fogja segíteni.Az intézkedés keretében eszközök beszerzése fog történni.” Megoldási javaslat ▪„A projekt keretében a térség településeinek 90 %-a rendelkezni fog szélessávú Internet eléréssel. Továbbá legalább 500 hátrányos helyzetű család juthat kedvezményesen számítógéphez.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Telekommunikáció” Fejlesztési téma 10

112 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

113 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 1/59 Kód: DD-93-SzF-B-03 Sorszám: 5797 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Természeti értékek védelme, értékmegőrző hasznosítása. Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪A szentlőrinci és szigetvári kistérségekben jelentős elmaradás tapasztalható a csatornázás, szennyvízelvezetés területén. A települések jelentős hányadán nem megoldott a csatornázás, Az ellátottság a megyei és régiós átlagtól egyaránt elmarad. A talajvizek minőségének romlása, a környezet védelme megköveteli a téma kezelését. Probléma/ lehetőség ▪A csatornázottság hiánya, a nem megfelelően kezelt szennyvíz nagy környezeti kockázatot jelent. Ezt a kockázatot fokozza, hogy a terület egyik lehetséges kitörési pontja a horgászturizmus. Megoldási javaslat ▪Elengedhetetlen a csatornázatlan települések fenntartható szennyvíz kezelési rendszereinek hosszú távú kidolgozása.Ahol lehetőség van, ott természetesen csatornázással, ahol pedig nincs, ott gépjárműves elszállítást alkalmazva központi szennyvizkezelő telepekre.Természetközeli szennyvíz- tisztítók ( ahol gazdaságos) létesítésének előtérbe helyezésével. A fejlesztések projektgazdái az önkormányzatok. ▪2015-re a közösség településeinek 60%-án megoldottá válik a szennyvíz kezelése. Fenntartható, környezetkímélő módszerek elterjedése, melyek a felszíni és felszín alatti vizek védelmét szolgálják, kedvező hatásuk nem kérdőjelezhető meg. A beruházások a település élhetőségét is javítják.

114 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪Nem ÚMVP Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 1/59 Kód: DD-93-SzF-B-03 Sorszám: 5797

115 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 2/59 Kód: DD-93-SzF-A-20 Sorszám: 5297 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Természeti értékek védelme, értékmegőrző hasznosítása. Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térség számos területén működnek mezőgazdasági vállalkozások, családi gazdaságok, melyek extenzív állattartással foglalkoznak. Probléma/ lehetőség ▪Ezeknek a gazdálkodási formáknak a felkarolása, bemutathatóságának fejlesztése az esetek nagy részében nem megoldott. Megoldási javaslat ▪Természetszerű gazdálkodási formák, bemutató gazdaságok támogatása. ▪A támogatandó projektek alapján 5-15 gazdaság bemutathatóságának fejlesztése hozzájárul, e természetszerű gazdálkodási formák fennmaradásához.

116 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 50% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma50 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 2. Intézkedéscsoport - 214A Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 2/59 Kód: DD-93-SzF-A-20 Sorszám: 5297

117 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 3/59 Kód: DD-93-SzF-A-22 Sorszám: 5295 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Természeti értékek védelme, értékmegőrző hasznosítása. Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A térség számos területén működnek mezőgazdasági vállalkozások, családi gazdaságok, melyek extenzív állattartással foglalkoznak. Így alkalmasak lehetnek, elsősorban őshonos állatfajok tartására. Probléma/ lehetőség ▪Ezeknek a gazdálkodási formáknak a felkarolása az esetek nagy részében nem megoldott. Az őshonos fajok gazdaságossági mutatói nem minden tartástechnológia esetén megfelelőek. Megoldási javaslat ▪Az őshonos háziállatok tartásának támogatása, bemutatásának megteremtése, ▪A támogatandó projektek alapján 5-15 gazdaság bemutathatóságának fejlesztése hozzájárul az őshonos állatfajok genetikai célú megőrzéséhez, a természetszerű gazdálkodási formák fennmaradásához.

118 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 50% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma25 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 2. Intézkedéscsoport - 214B Őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták geneti... Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 3/59 Kód: DD-93-SzF-A-22 Sorszám: 5295

119 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 4/59 Kód: DD-93-SzF-A-21 Sorszám: 5293 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Természeti értékek védelme, értékmegőrző hasznosítása. Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A leadertérség területén számos védett természeti terület, védendő objektum, természetközeli művelésre alkalmas erdő- és gyepterület, természetes és mesterséges tó, vízfolyás található. Az aprófalvas teleplésszerkezetnek köszönhetően a természeti és környezeti viszonyok alkalmasak a hagyományos mezőgazdasági termelési formákon és a háborítatlan természeti környezeten alapuló idegenforgalmi szolgáltatások működtetésére. Probléma/ lehetőség ▪A hagyományos termelési módok jövedelmezősége nem minden esetben versenyképes a korszerűbb, nem környezetkímélő termelési módokkal szemben. Természeti területek, fenntartható védelme nem megoldott, a térségben működő vállalkozók nagyrésze nem érdekelt a természeti értékek fenntartásában és bemutatásában. Megoldási javaslat ▪A védett természeti értékek fenntarthatóságának és bemutathatóságának támogatása a hátrányos helyzetű településeken.Tanösvények kialakítása, fejlesztése. ▪A térségben támogatandó projekt hozzájárul védett természeti értékek megőrzéséhez és azok bemutathatóságának kialakításához.

120 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma35 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 4/59 Kód: DD-93-SzF-A-21 Sorszám: 5293

121 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 5/59 Kód: DD-93-SzF-A-24 Sorszám: 5814 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Természeti értékek védelme, értékmegőrző hasznosítása. Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A leadertérség területén számos védett természeti terület, védendő objektum, természetközeli művelésre alkalmas erdő- és gyepterület, természetes és mesterséges tó, vízfolyás található. Az aprófalvas teleplésszerkezetnek köszönhetően a természeti és környezeti viszonyok alkalmasak a hagyományos mezőgazdasági formákon és a háborítatlan természeti környezeten alapuló idegenforgalmi szolgáltatások működtetésére. Probléma/ lehetőség ▪A hagyományos termelési módok jövedelmezősége nem minden esetben versenyképes a korszerűbb, nem környezetkímélő termelési módokkal szemben. Természeti területek, fenntartható védelme nem megoldott, a térségben működő vállalkozók nagyrésze nem érdekelt a természeti értékek fenntartásában és bemutatásában. Megoldási javaslat ▪A védett természeti értékek fenntarthatóságának és bemutathatóságának támogatása.Tanösvények kialakítása, fejlesztése. ▪A térségben támogatandó 4-6 projekt hozzájárul védett természeti értékek megőrzéséhez és azok bemutathatóságának kialakításához.

122 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága59266 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 5/59 Kód: DD-93-SzF-A-24 Sorszám: 5814

123 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 6/59 Kód: DD-93-SzF-2-06 Sorszám: 5294 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Természeti értékek védelme, értékmegőrző hasznosítása. Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térségben számos szervezet, magánszemély található, melyek foglalkoznak a helyi termékek előállításával. Probléma/ lehetőség ▪A helyi termékek értékesítése nem megoldott, az előállítás hatékonysága nem megfelelő az infrastrukturális hiányosságok miatt. Megoldási javaslat ▪A helyi termékek, tradícionális módon készített kézműves termékek előállításának támogatása. ▪A térségben támogatandó 1-4 projekt hozzájárul a kiváló minőségű kézműves termékek iparának kialakulásához.

124 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret8000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23617 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma17 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 6/59 Kód: DD-93-SzF-2-06 Sorszám: 5294

125 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 7/59 Kód: DD-93-SzF-A-23 Sorszám: 5299 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Épített örökség védelme és a helyi adottságoknak megfelelő fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A vidéki térség gazdag kulturális, épített öröksége, a települések képét alapvetően meghatározó történeti tájelemek fokozatosan eltűnnek, az elidegenedési és elvándorlási folyamatok felerősödnek. Az épített örökség infrastruktúráját tekintve leromlott állapotú, funkciót vesztett – ennél fogva kihasználatlanok a kulturális örökségünk megőrzésében és fejlesztésében rejlő gazdasági lehetőségek is. Probléma/ lehetőség ▪A térség települései – kivétel nélkül – rendelkeznek leromlott állapotban lévő, nem védett, de építészeti értékeket hordozó épületekkel, településszerkezeti egységekkel, melyeknek a jellemző stílusjegyek megtartásával történő külső felújítása hozzájárul a helyi örökség megőrzéséhez, megújításához, az egységes, rendezett településkép kialakításához, a vidék turisztikai vonzóerejének növeléséhez. Megoldási javaslat ▪Támogatni kell a faluképet (történelmi tájképet,tájelemet) és a nem védett épületek fejlesztésén keresztül a közvetlen épített környezetet javító beruházásokat, a hátrányos helyzetű településeken. ▪Legalább 10 projekt támogatása.

126 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 7/59 Kód: DD-93-SzF-A-23 Sorszám: 5299

127 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 8/59 Kód: DD-93-SzF-A-14 Sorszám: 5795 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Épített örökség védelme és a helyi adottságoknak megfelelő fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Hazánk történelmének, kultúrájának pótolhatatlan örökségét képezik a vidéki térségek arculatát jellegzetesen meghatározó védett építészeti alkotások, melyek kulturális hagyományaink hordozói, egyben történelmünk és nemzettudatunk formálói is. A vidéki térség gazdag kulturális, épített öröksége, a települések képét alapvetően meghatározó történeti tájelemek fokozatosan eltűnnek az elvándorlási folyamatok felerősödnek. Az épített örökség infrastruktúráját tekintve leromlott állapotú, funkciót vesztett – ennél fogva kihasználatlan. Probléma/ lehetőség ▪Nagy számban vannak jelen a térségben kihasználatlan potenciállal rendelkező, a településképet rontó, jelenleg nem közösségi és/vagy gazdasági célokat szolgáló épületek, melyek alkalmasak többfunkciós épületek létrehozása – a már meglévő funkció megtartásával, új funkciók betelepítésével. Megoldási javaslat ▪Köz- és egyházi tulajdonban lévő műemlék és műemlék jellegű, védett épületek (kivéve várak, kastélyok) értékmegőrző felújítása, fejlesztése, hátrányos helyzetű településeken. ▪Legalább 9 projekt támogatása.

128 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma14 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 8/59 Kód: DD-93-SzF-A-14 Sorszám: 5795

129 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 9/59 Kód: DD-93-SzF-A-16 Sorszám: 5812 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Épített örökség védelme és a helyi adottságoknak megfelelő fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Hazánk történelmének, kultúrájának pótolhatatlan örökségét képezik a vidéki térségek arculatát jellegzetesen meghatározó védett építészeti alkotások, melyek kulturális hagyományaink hordozói, egyben történelmünk és nemzettudatunk formálói is. A vidéki térség gazdag kulturális, épített öröksége, a települések képét alapvetően meghatározó történeti tájelemek fokozatosan eltűnnek az elvándorlási folyamatok felerősödnek. Az épített örökség infrastruktúráját tekintve leromlott állapotú, funkciót vesztett – ennél fogva kihasználatlan. Probléma/ lehetőség ▪Nagy számban vannak jelen a térségben kihasználatlan potenciállal rendelkező, a településképet rontó, jelenleg nem közösségi és/vagy gazdasági célokat szolgáló épületek, melyek alkalmasak többfunkciós épületek létrehozása – a már meglévő funkció megtartásával, új funkciók betelepítésével. Megoldási javaslat ▪Köz- és egyházi tulajdonban lévő műemlék és műemlék jellegű, védett épületek (kivéve várak, kastélyok) értékmegőrző felújítása, fejlesztése. ▪Legalább 3 projekt támogatása.

130 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága59266 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 9/59 Kód: DD-93-SzF-A-16 Sorszám: 5812

131 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 10/59 Kód: DD-93-SzF-A-25 Sorszám: 5815 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: Épített örökség védelme és a helyi adottságoknak megfelelő fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok ▪A vidéki térség gazdag kulturális, épített öröksége, a települések képét alapvetően meghatározó történeti tájelemek fokozatosan eltűnnek, az elidegenedési és elvándorlási folyamatok felerősödnek. Az épített örökség infrastruktúráját tekintve leromlott állapotú, funkciót vesztett – ennél fogva kihasználatlanok a kulturális örökségünk megőrzésében és fejlesztésében rejlő gazdasági lehetőségek is. Probléma/ lehetőség ▪A térség települései – kivétel nélkül – rendelkeznek leromlott állapotban lévő nem védett, de építészeti értékeket hordozó épületekkel, településszerkezeti egységekkel, melyeknek a jellemző stílusjegyek megtartásával történő külső felújítása hozzájárul a helyi örökség megőrzéséhez, megújításához, az egységes, rendezett településkép kialakításához, a vidék turisztikai vonzóerejének növeléséhez. Megoldási javaslat ▪Támogatni kell a faluképet (történelmi tájképet,tájelemet) és a nem védett épületek fejlesztésén keresztül, a közvetlen épített környezetet javító beruházásokat. ▪Legalább 3 projekt támogatása.

132 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága59266 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 10/59 Kód: DD-93-SzF-A-25 Sorszám: 5815

133 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 11/59 Kód: DD-93-SzF-1-10 Sorszám: 5300 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: A népességmegtartó erő javítása a kulturális örökség és sokszínűség védelmével, terjesztés... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség gazdag kulturális örökségének folyamatos fejlesztésére, működtetésére, feltárására, a népi és nemzetiségi hagyományok életben tartására, a kulturális értékek megőrzésére szükség van. A térséget elsődlegesen jellemzi a népesség fejlődő területekre való elvándorlása. A térségben kevés hagyományőrző egyesület működik, kiemelt szerepük a kulturális értékek összegyűjtésében és ápolásában lenne. A térségre jellemző apró falvas településszerkezet, hátrányos gazdasági helyzet a népesség elvándorlásának meghatározó okai. Probléma/ lehetőség ▪A térség hátrányos gazdasági helyzetéből eredően a természeti, kulturális és épített örökségünk állapota nem megfelelő. A települések népi, nemzetiségi és kulturális örökségének és hagyományainak koncentrált, újszerű bemutatása, s nem utolsó sorban új turisztikai vonzerő létrehozása szükséges. Megoldási javaslat ▪A vidéki örökség és a nemzetiségi(különösképpen a roma)hagyományok bemutatására szerveződő kezdeményezések támogatása. ▪Legalább 2 projekt támogatása.

134 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret12000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23617 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 11/59 Kód: DD-93-SzF-1-10 Sorszám: 5300

135 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 12/59 Kód: DD-93-SzF-1-11 Sorszám: 5301 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: A népességmegtartó erő javítása a kulturális örökség és sokszínűség védelmével, terjesztés... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség gazdag kulturális örökségének folyamatos fejlesztésére, működtetésére, feltárására, a népi és nemzetiségi hagyományok életben tartására, a kulturális értékek megőrzésére szükség van. A térséget elsődlegesen jellemzi a népesség fejlődő területekre való elvándorlása. A térségben kevés hagyományőrző egyesület működik, kiemelt szerepük a kulturális értékek összegyűjtésében és ápolásában lenne. A térségre jellemző apró falvas településszerkezet, hátrányos gazdasági helyzet a népesség elvándorlásának meghatározó okai. Probléma/ lehetőség ▪A térség hátrányos gazdasági helyzetéből eredően a természeti, kulturális és épített örökségünk állapota nem megfelelő. A települések népi, nemzetiségi és kulturális örökségének és hagyományainak koncentrált, újszerű bemutatása, s nem utolsó sorban új turisztikai vonzerő létrehozása szükséges. Megoldási javaslat ▪A hátrányos helyzetű településeken ösztönözni kell a kulturális örökség bemutatásának innovatív módszereit.Lehetővé kell tenni ezen értékek biztonságos megőrzését, archiválását és újszerű bemutatását. ▪Leaglább 5 projekt támogatása.

136 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága23617 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 12/59 Kód: DD-93-SzF-1-11 Sorszám: 5301

137 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 13/59 Kód: DD-93-SzF-1-12 Sorszám: 5813 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Természeti, kulturális és épített örökség fenntartható fejlesztése Intézkedés: A népességmegtartó erő javítása a kulturális örökség és sokszínűség védelmével, terjesztés... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség gazdag kulturális örökségének folyamatos fejlesztésére, működtetésére, feltárására, a népi és nemzetiségi hagyományok életben tartására, a kulturális értékek megőrzésére szükség van. A térséget elsődlegesen jellemzi a népesség fejlődő területekre való elvándorlása. A térségben kevés hagyományőrző egyesület működik, kiemelt szerepük a kulturális értékek összegyűjtésében és ápolásában lenne. A térségre jellemző apró falvas településszerkezet, hátrányos gazdasági helyzet a népesség elvándorlásának meghatározó okai. Probléma/ lehetőség ▪A térség hátrányos gazdasági helyzetéből eredően a természeti, kulturális és épített örökségünk állapota nem megfelelő. A települések népi, nemzetiségi, valamint kulturális örökségének és hagyományainak koncentrált, újszerű bemutatása, s nem utolsó sorban új turisztikai vonzerő létrehozása szükséges. Megoldási javaslat ▪Ösztönözni kell a kulturális örökség bemutatásának innovatív módszereit.Lehetővé kell tenni ezen értékek biztonságos megőrzését, archiválását és újszerű bemutatását. ▪Legalább 3 projekt támogatása.

138 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9154 EUR 9200 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 13/59 Kód: DD-93-SzF-1-12 Sorszám: 5813

139 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 14/59 Kód: DD-93-SzF-B-04 Sorszám: 5798 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Intézkedés: Komplex programok megvalósítása a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőség... Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A térség területén az oktatási szolgáltatásokhoz való hozzájutás színvonala nem egyenlő, a demográfiai folyamatok és a települési önkormányzatok finanszírozási nehézségei sok problémát okoznak. Probléma/ lehetőség ▪Szükséges lenne a térségben a közoktatási feladatellátás intézményintegráción alapuló infrastrukturális fejlesztésére, célirányos támogatására a közoktatási reformfolyamatoknak megfelelően, a minőségi oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében. Alapvető cél kell, hogy legyen a mikrotérségi alapon, hatékonyan szervezett, mindenki számára hozzáférhető, esélyegyenlőséget biztosító közoktatás. Megoldási javaslat ▪Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése. A hosszú távú működésre alkalmas közoktatási intézmények korszerűsítése, a helyi adottságok talaján létrejött, különböző jellegű helyi együttműködések révén a területi különbségek minimálisra csökkentése, valamint a régión belüli társadalmi kohézió, az egyenlő esélyek és a korszerű iskola megteremtése, a régió hosszú távú versenyképessége érdekében. ▪2 darab megvalósult, integrált oktatási intézmény létrejötte.

140 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 95% % % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪Nem ÚMVP Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪DDOP - 3. prioritás - Humán közszolgáltatások fejlesztése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 14/59 Kód: DD-93-SzF-B-04 Sorszám: 5798

141 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 15/59 Kód: DD-93-SzF-7-01 Sorszám: 5308 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Intézkedés: Komplex programok megvalósítása a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőség... Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek iskolai sikeressége messze elmarad a magasabb társadalmi helyzetű családokban felnövő fiatalokétól. Az alacsony társadalmi státuszú család és a települési hátrányból fakadó esélyegyenlőtlenség szinte teljes bizonyossággal meghatározza az egyéni életpályát. A SZINERGIA LEADER Közösség területén felnövő gyerekek sajnos igen magas arányban tartoznak az említett csoportba. Probléma/ lehetőség ▪Az iskola önmagában nem képes ezt a társadalmi problémát megoldani. (Sőt esetenként fokozza is.)A helyi civil szervezetek megerősödésük után fontos szerepet játszhatnának ezen hátrányok kompenzálásával, rugalmas és sokrétű szolgáltatások biztosításával. Megoldási javaslat ▪Fejlesztő szolgáltatások nyújtása a hátrányos helyzetű gyermekek iskolai és munkaerő-piaci esélyegyenlőségének elősegítése érdekében.Különös tekintettel a gyermekek és a velük kapcsolatban álló felnőttek lelki egészségvédelmére. (mentálhigiénés prevenciós tevékenység, korrektív programok, önsegítés, kortárssegítés, szupervízió, családterápia,személyiségfejlesztés, stb.) ▪Legalább 3 projekt megvalósítása.

142 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága80000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret12000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 15/59 Kód: DD-93-SzF-7-01 Sorszám: 5308

143 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 16/59 Kód: DD-93-SzF-A-17 Sorszám: 5304 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Intézkedés: Az információs társadalom követelményeihez való felzárkózás segítése. Szektor/fejlesztési téma: Telekommunikáció ▪Szélessávú Internet elérhetőség hiánya a térség területén jelentős arányú. Főként a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyerekek számítógéphez való hozzájutása korlátozott. Probléma/ lehetőség ▪A térségben működő mikrovállalkozások alkalmasak a térségi lefedettséghez szükséges technológia biztosításához. A helyi önkormányzatok és civil szervezetek alkalmasak a folyamat koordinálásához. Megoldási javaslat ▪Szélessávú Internet hozzáférés biztosítása a településeken és a mikrotérségekben.Továbbá olyan társadalmi csoportok Internethez való hozzájutásának támogatása, akik különböző okokból (pl. időskorúak, romák) eddig nem fértek hozzá. megoldási javaslat céljainak elérését a megvalósító mikroválalkozások támogatásával kívánjuk elérni. A vállalkozások ösztönzését és a komplex projekt megvalósítását többoldalú előkészítő munka fogja segíteni.Az intézkedés keretében eszközök beszerzése fog történni. ▪A projekt keretében a térség településeinek 90 %-a rendelkezni fog szélessávú Internet eléréssel. Továbbá legalább 500 hátrányos helyzetű család juthat kedvezményesen számítógéphez.

144 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 65% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma61 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 16/59 Kód: DD-93-SzF-A-17 Sorszám: 5304

145 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 17/59 Kód: DD-93-SzF-1-13 Sorszám: 5305 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Intézkedés: Az információs társadalom követelményeihez való felzárkózás segítése. Szektor/fejlesztési téma: Telekommunikáció ▪Szélessávú Internet elérhetőség hiánya a térség területén jelentős arányú.Főként a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyerekek számítógéphez való hozzájutása korlátozott. Probléma/ lehetőség ▪A térségben működő mikrovállalkozások alkalmasak a térségi lefedettséghez szükséges technológia biztosításához. A helyi önkormányzatok és civil szervezetek alkalmasak a folyamat koordinálására. Megoldási javaslat ▪Kedvezményes szélessávú Internet hozzáférés biztosítása a településeken és a mikrotérségekben, halmozottan hátrányos helyzetű családoknak. Továbbá olyan társadalmi csoportok számítógéphez és Internethez való hozzájutásának támogatása, akik különböző okokból (pl. időskorúak, romák) eddig nem fértek hozzá.E megoldási javaslat a célok elérését szolgáló fejlesztéseket kiszolgáló, koordináló önkormányzati, illetve civil részvételt támogatja. Továbbá az otthoni internethasználat hardveres feltételeinek megteremtését tartalmazza. ▪A projekt keretében a térség településeinek 90 %-a rendelkezni fog szélessávú Internet eléréssel. Továbbá legalább 500 hátrányos helyzetű család juthat kedvezményesen számítógéphez.

146 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret500 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága42895 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma150 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 17/59 Kód: DD-93-SzF-1-13 Sorszám: 5305

147 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 18/59 Kód: DD-93-SzF-1-08 Sorszám: 5302 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Intézkedés: Az élethosszig tartó tanulás lehetőségének megteremtése, a helyben élők foglalkoztatási he... Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A térségben élők jellemzően alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek. Ez nagymértékben hozzájárul a magas munkanélküliségi arányhoz. A jelenség főként a terület nagy részét kitevő,halmozottan hátrányos helyzetű aprófalvas területekre jellemző. Probléma/ lehetőség ▪A térségben élők képzettségi színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális háttér és megfelelően felkészített humánerőforrás nem áll rendelkezésre, a különböző felnőttképzési tevékenységek koordinálásához. A potenciális célcsoportot a jelenlegi képzési formák nem érik el. Megoldási javaslat ▪Felnőttképzési helyszínek létrehozása, a meglévő közösségi terek felhasználásával, ezek hálózattá szervezése.A HPME az 5310-es (Közösségi terek létrehozása)HPME-vel alkot egységet,az ott megfogalmazott elképzelések kiegészítéseként pályázható.Az intézkedés keretében eszközbeszerzés és szolgáltatás igénybevétele történik. ▪Legalább 5 mikrotérségi képzési központ létrejötte.

148 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága62123 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 18/59 Kód: DD-93-SzF-1-08 Sorszám: 5302

149 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 19/59 Kód: DD-93-SzF-1-09 Sorszám: 5303 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Intézkedés: Civil közösségek fejlesztése, különös tekintettel a cigány származásúakra és a hátrányos h... Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A közösség területén jelentős, visszatérő igény mutatkozik kulturális és szórakoztató rendezvények megtartására. Probléma/ lehetőség ▪A programok szervezői nagyrészt kisebb önkormányzatok, illetve civil szervezetek, melyeknek nincs anyagi lehetősége megfelelő szinvonalú hangosítás-technika biztosítására. Megoldási javaslat ▪A térségi rendezvények optimális feltételeinek megvalósításához szükséges egy, a mai kor technikai színvonalának megfelelő hangosítási és fény-technikai berendezés beszerzése és a térségi rendezvények részére történő biztosítása. ▪A megfelelő hang és fénytechnika beszerzése révén a térség önkormányzatai és civil szervezetei elvárható színvonalon lesznek képesek rendezvényeket tartani, továbbá a rendezvények megvalósítási költségei jelentősen csökkeni fognak.

150 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret17000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága17713 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret15000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 19/59 Kód: DD-93-SzF-1-09 Sorszám: 5303

151 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 20/59 Kód: DD-93-SzF-4-04 Sorszám: 5306 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Humán erőforrások fejlesztése Intézkedés: Civil közösségek fejlesztése, különös tekintettel a cigány származásúakra és a hátrányos h... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A mai társadalomban fokozottan megfigyelhető a hagyományos közösségek szétesése, az egyén atomizálódása. Ez a tendencia többé-kevésbé igaz a vidéki társadalomra is. Az együttműködés és a közösségi élet hiánya a szolgáltatáshiányos aprófalvas térségekben talán még súlyosabb probléma, hiszen az itt élőknek minimális esélye van különböző kulturális, rekreációs, ismeretterjesztő programokhoz való hozzájutáshoz. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetű csoportokra. A kulturális javakhoz való hozzájutás alapvető feltétele a teljes életnek. Probléma/ lehetőség ▪A helyben lévő civil szervezetek megerősítése nagyban hozzájárulna a közösségi programszervezés fejlődéséhez. A települési szinten szervezett közös programok az egyéb jótékony hatásokon túl eredményesen járulnának hozzá az előítéletek csökkentéséhez is. Megoldási javaslat ▪Civil szervezetek koordinálásával létrejövő, az adott település határain túlnyúló megvalósuló kulturális, szabadidős rendezvényeken való közösségi részvétel támogatása. A pályázó szervezet által összeállított programsorozatot a település lakosságának meghatározott és elvárt része igénybe veszi (pl. színházlátogatás, koncert stb.). A cél, ösztönözni a közösség tagjait közös kulturális, szabadidős élmények megszerzésére. ▪Legalább 8 programsorozat támogatása

152 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága17713 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 20/59 Kód: DD-93-SzF-4-04 Sorszám: 5306

153 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 21/59 Kód: DD-93-GF-A-01 Sorszám: 5666 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Termelő és értékesítő szövetkezetek kialakítása, szektorok összefogása. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség agrárpotenciáljának hasznosításában több mg-i termelő vállalkozás vesz részt, viszont ezek együttműködése korlátozott. Kevés számú bejegyzett TÉSZ szerveződés működik. ▪A vállalkozások a meghatározó külső közgazdasági feltételek szempontjából jobbára fedezethiányosak és túlhitelezettek. Az előállított termékek alacsony feldolgozottságú tömegtermékek. Probléma/ lehetőség ▪Nagy kapacitású és nagy értékű beruházás létrehozásához az egyes gazdálkodó szervezetek kicsik, az előállított áruk mennyisége külön-külön nem számottevő. Fejlesztéshez szükséges tőkével, hitelképességgel nem rendelkeznek. Megoldási javaslat ▪Egy-egy térségben az előállított termék jelentős mennyiségének feldolgozására termelői összefogás alapján létrehozott feldolgozóüzemekben nyílik mód.Ez biztosítja az üzem termelői tulajdonlásából adódó beszállítói biztonságot.Szükséges e termelői szövetkezések ösztöntése, valamint a szövetkezésben tervezett beruházások előkészítő támogatása a termelők és a már meglévő szövetkezetek bevonásával. ▪2 új szövetkezet kialakulása.

154 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 60% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport Termelői csoportok létrehozásának támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 21/59 Kód: DD-93-GF-A-01 Sorszám: 5666

155 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 22/59 Kód: DD-93-GF-2-03 Sorszám: 5801 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Termelő és értékesítő szövetkezetek kialakítása, szektorok összefogása. Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A közösség számos kisvállalkozása önmagában nem képes helyt állni a piaci versenyben, elsősorban a volumen, az árak, az értékesítési csatornák okozta szűk keresztmetszet miatt. Probléma/ lehetőség ▪Értékesítési hálózat, háttérszervezet, klaszter kialakításával lehetőség van érdemi piaci súly elérésére, egységes fellépésre. Megoldási javaslat ▪Hátrányos helyzetű telepüéseken hálózatok, klaszter, önálló szervezet létrehozása a szolgáltatások és az értékesítés összehangolására.Az intézkedés szolgálja a térségi gazdasági élet szereplőinek közös adatbázis kiépítését. Ezt követően pedig az önkormányzati, valamint non profit szervezetekkel együtt működtetett információs bázisának fenntartását, mellyel a piaci versenyben a helyi szereplők előtérbe helyezése megvalósíthatóvá válik. ▪1 db értékesítő háttérszervezetés, vagy 1 db klaszter jön létre.

156 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15000 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 65% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 22/59 Kód: DD-93-GF-2-03 Sorszám: 5801

157 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 23/59 Kód: DD-93-GF-2-04 Sorszám: 5809 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Termelő és értékesítő szövetkezetek kialakítása, szektorok összefogása. Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A közösség számos kisvállalkozása önmagában nem képes helyt állni a piaci versenyben, elsősorban a volumen, az árak, az értékesítési csatornák okozta szűk keresztmetszet miatt. Probléma/ lehetőség ▪Értékesítési hálózat, háttérszervezet, klaszter kialakításával lehetőség van érdemi piaci súly elérésére, egységes fellépésre. Megoldási javaslat ▪Hálózatok, klaszter, önálló szervezet létrehozása a szolgáltatások és az értékesítés összehangolására. Az intézkedés szolgálja a térségi gazdasági élet szereplőinek közös adatbázis kiépítését. Ezt követően pedig az önkormányzati, valamint non profit szervezetekkel együtt működtetett információs bázisának fenntartását, mellyel a piaci versenyben a helyi szereplők előtérbe helyezése megvalósíthatóvá válik. ▪1 db értékesítő háttérszervezetés, vagy 1 db klaszter jön létre.

158 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret9100 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9154 EUR 9200 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5500 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 23/59 Kód: DD-93-GF-2-04 Sorszám: 5809

159 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 24/59 Kód: DD-93-GF-A-10 Sorszám: 5286 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: A működő mikro-, kis- és középvállalkozások piacra jutásának megkönnyítése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Számos mikrovállalkozás nem rendelkezik korszerű, alacsony energiafelhasználású műszaki-technológiai háttérrel, melynek segítségével tartósan képes a piacon maradni. Probléma/ lehetőség ▪A működő vállalkozások - forráshiányukból eredően -egyáltalán nem, vagy csak keveset költenek termelő infrastrukturális, technológiai fejlesztésekre. Megoldási javaslat ▪Termelő infrastruktúrális, technológiai fejlesztési beruházás támogatása, működő mikrovállalkozások részére, hátrányos helyzetű településeken. ▪15-22 működő mikrovállalkozás részesül jövedelemtermelő beruházásához kapcsolódóan, vissza nem térítendő támogatásban.

160 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 65% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma50 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 24/59 Kód: DD-93-GF-A-10 Sorszám: 5286

161 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 25/59 Kód: DD-93-GF-A-12 Sorszám: 5811 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: A működő mikro-, kis- és középvállalkozások piacra jutásának megkönnyítése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Számos mikrovállalkozás nem rendelkezik korszerű, alacsony energiafelhasználású műszaki-technológiai háttérrel, melynek segítségével tartósan képes a piacon maradni. Probléma/ lehetőség ▪A működő vállalkozások - forráshiányukból eredően -egyáltalán nem, vagy csak keveset költenek termelő infrastrukturális, technológiai fejlesztésekre. Megoldási javaslat ▪Termelő infrastruktúrális, technológiai fejlesztési beruházás támogatása, működő mikrovállalkozások részére. ▪2-7 működő mikrovállalkozás részesül jövedelemtermelő beruházásához kapcsolódóan, vissza nem térítendő támogatásban.

162 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága88899 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 60% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma12 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 25/59 Kód: DD-93-GF-A-12 Sorszám: 5811

163 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 26/59 Kód: DD-93-GF-1-05 Sorszám: 5283 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: A működő mikro-, kis- és középvállalkozások piacra jutásának megkönnyítése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A közösség számos működő kisvállalkozása önmagában nem képes tartósan helyt állni a piaci versenyben, mivel reklám- és marketing tevékenységre, az értékesítési csatornák kialakítására nem képes anyagilag jelentős mértékben áldozni. Több vállalkozó nem bír naprakész piaci ismeretekkel. Probléma/ lehetőség ▪A működő vállalkozások keveset költenek marketing tevékenységre, imázs-építésre. Megoldási javaslat ▪Egységes térségi marketing kialakítása. Közös internetes portál kialakítása a hátrányos helyzetű településeken.Többnyelvű PR anyag készítése,az akciócsoprt területét lefedő kiadványok összeállítása, valamint web- oldal készítése. ▪Elkészül a közösség stratégiai marketing tanulmánya. 1 db közös internetes vállalkozói portál kerül kialakításra.

164 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2500 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 26/59 Kód: DD-93-GF-1-05 Sorszám: 5283

165 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 27/59 Kód: DD-93-GF-A-08 Sorszám: 5285 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: A működő mikro-, kis- és középvállalkozások piacra jutásának megkönnyítése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A közösség számos működő kisvállalkozása önmagában nem képes tartósan helyt állni a piaci versenyben, mivel reklám- és marketing tevékenységre, az értékesítési csatornák kialakítására nem képes anyagilag jelentős mértékben áldozni. Több vállalkozó nem bír naprakész piaci ismeretekkel, marketing ismeretük és tapasztalatuk nem elegendő a tartós fennmaradáshoz. Probléma/ lehetőség ▪A működő vállalkozások keveset költenek marketing tevékenységre, imázs-építésre. A vállalkozás vezetőinek gyakorlati marketing ismerete, tapasztalata hiányos. Megoldási javaslat ▪Marketing ismeretekkel kapcsolatos képzések támogatása.Rövid, intenzív (20-30 órás) képzések ágazatilag specifikát cégalkalmazottak számára. (cégenként 1-1fő) ▪15-35 működő mikrovállalkozás egy-egy munkavállalója részesül órás, gyakorlatorientált marketing képzésben, csoportos képzés formájában.

166 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret1000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret100 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma35 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Képzés és tájékoztatás Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 27/59 Kód: DD-93-GF-A-08 Sorszám: 5285

167 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 28/59 Kód: DD-93-GF-1-06 Sorszám: 5810 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: A működő mikro-, kis- és középvállalkozások piacra jutásának megkönnyítése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A közösség számos működő kisvállalkozása önmagában nem képes tartósan helyt állni a piaci versenyben, mivel reklám- és marketing tevékenységre, az értékesítési csatornák kialakítására nem képes anyagilag jelentős mértékben áldozni. Több vállalkozó nem bír naprakész piaci ismeretekkel. Probléma/ lehetőség ▪A működő vállalkozások keveset költenek marketing tevékenységre, imázs-építésre. Megoldási javaslat ▪Egységes térségi marketing kidolgozása. Közös internetes portál kialakítása.Többnyelvű PR anyag készítése,az akciócsoprt területét lefedő kiadványok összeállítása, valamint web-oldal készítése. ▪Elkészül a közösség stratégiai marketing tanulmánya. 1 db közös internetes vállalkozói portál kerül kialakításra.

168 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret9100 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9154 EUR 9200 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret3000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 28/59 Kód: DD-93-GF-1-06 Sorszám: 5810

169 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 29/59 Kód: DD-93-GF-A-11 Sorszám: 5287 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Induló vállalkozások támogatása, letelepedésének ösztönzése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Számos induló vállalkozás nem rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges korszerű, alacsony energiafelhasználású műszaki-technológiai háttérrel, telekhatáron belül kiépített vezetékes infrastruktúrával, melyek hiánya meggátolja a vállalkozói tevékenység szabályszerű és költséghatékony végzését. Probléma/ lehetőség ▪Az induló vállalkozások forráshiányukból eredően egyáltalán nem, vagy csak keveset képesek költeni infrastrukturális, és technológiai fejlesztésekre. Megoldási javaslat ▪A helyben maradás elősegítése induló mikrovállalkozások részére, beruházási támogatás biztosítása az érintettek számára. ▪20-45 induló mikrovállalkozás részesül jövedelemtermelő beruházásához kapcsolódóan, vissza nem térítendő támogatásban, mellyel önfoglalkoztató vállalkozását útjára képes indítani.

170 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 65% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma45 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 29/59 Kód: DD-93-GF-A-11 Sorszám: 5287

171 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 30/59 Kód: DD-93-GF-4-02 Sorszám: 5289 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Induló vállalkozások támogatása, letelepedésének ösztönzése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Számos induló vállalkozás nem rendelkezik a tevékenysége végzéséhez szükséges korszerű, naprakész piaci ismeretekkel és információkkal, amely egyértelmű versenyhátrányt jelent számukra. Probléma/ lehetőség ▪Az induló vállalkozások forráshiányukból eredően egyáltalán nem, vagy csak keveset képesek költeni korszerű piaci ismeretek megszerzésére, szakmai rendezvényeken történő részvételre. Megoldási javaslat ▪Tájékoztató rendezvények igénybe vétele vállalkozók részére. ▪30-45 induló mikrovállalkozás részesül a szolgáltatásokban.

172 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 30/59 Kód: DD-93-GF-4-02 Sorszám: 5289

173 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 31/59 Kód: DD-93-GF-A-02 Sorszám: 5837 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Bio- és gyógynövénytermesztés fejlesztése, kiegészítő jövedelemszerzés támogatása. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A háztáji kertek %-ban kihasználatlanok.A hagyományos kistermelő mezőgazdasági próbálkozásoknak nincs értelme, és jelenleg ritka is ilyen próbálkozás.Viszont kezd kialakúlni egy olyan piaci igény – amely a nagyüzemileg megtermelt olcsó élelmiszeripari termékek helyett keresi a nagyüzemi módszerekkel nem megtermelhető SZERMARADVÁNYMENTES élelmiszert.Továbbá jelentős piaci igény mutatkozik a vadon szedett és termesztett gyógynövények felvásárlására is. Probléma/ lehetőség ▪Nem kis probléma, hogy a termelés beindításához kezdetben előlegezni kellene az átállás költségeit. Továbbá a termeléssel kapcsolatosan szükséges átalakítások,tárgyi eszközök beszerzése is akadélyokba ütközik. Megoldási javaslat ▪A bio- és gyógynövénytermeléshez, feldolgozáshoz szükséges tárgyi feltételek megteremtése.A HPME-t az 5292-es HPME-vel közössen tekintjük közös ütemezésű, egymás hatását erősítő projektnek. ▪A térségi projekt végrehajtása során személy válik önfoglalkoztatóvá, vagy munkavállalóvá.

174 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret8000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága65182 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % % 65% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret2000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma100 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 31/59 Kód: DD-93-GF-A-02 Sorszám: 5837

175 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 32/59 Kód: DD-93-GF-2-02 Sorszám: 5292 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Bio- és gyógynövénytermesztés fejlesztése, kiegészítő jövedelemszerzés támogatása. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪Az iparból és a mezőgazdaságból kieső foglalkoztatottak a falvakban, munkanélküli segélyekből, alkalmi munkákból tengődnek, amelyhez a háztáji kert nyújt megélhetési segítséget, de gazdálkodni tőkehiány, és szervezetlenség miatt nem tudnak, holott az agroökológiai adottságok kedvezőek a bio- és gyógynövénytermesztés végzésére. Probléma/ lehetőség ▪Jelenleg nem működik egy olyan összefogó ernyőszervezet, amely a felsorolt vonatkozásokban segítséget nyújtana a potenciális termelők elhatározása esetén arra, hogy munkájuk befektetésével biogazdálkodókká váljanak. Megoldási javaslat ▪Olyan ernyőszervezet létrehozása, amely megteremti a térség bio- és gyógynövény termelési hálózatát. Felépítésében vállalkozások, önkormányzatok és civil szervezetek vesznek részt. A szervezet végzi a résztvevők képzését, tájékoztatását, az előállítási tevékenységek ellenőrzését,valamint a beszerzések és értékesítések összehangolását. A szervezet végzi el a bio-minősítési eljárások megszervezését. A közösség ezen HPME-t az 5837-es HPME-vel közös ütemezésben tekinti összehangolt ütemezésű projektnek. ▪A program megvalósításából várható eredmények: ▪•1db ernyőszervezet létrehozása, mely szervezet felépítésében vállalkozások, önkormányzatok és civil szervezetek vesznek részt.

176 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret63000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága62980 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret63000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 32/59 Kód: DD-93-GF-2-02 Sorszám: 5292

177 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 33/59 Kód: DD-93-GF-2-01 Sorszám: 5281 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A közösség területén jelentős az erdőgazdasági potenciál, melynek hasznosítása jelentősen elmarad az adottságoktól. Az erdőségek jellemzően a szigetvári kistérség északi részén képeznek összefüggő állományt, és többségében magán, valamint önkormányzati/nemzeti tulajdonban állnak. Probléma/ lehetőség ▪Olcsó és minőségi alapanyag áll rendelkezésre a helyi fafeldolgozáshoz. Megoldási javaslat ▪Fafeldolgozó értéklánc kialakítása műszaki-technológiai fejlesztés révén, az erdőtulajdonosok, fafeldolgozók, faipari terméket felhasználó vállalkozások együttműködésére alapozottan.Az értéklánc résztvevői non-profit Kft létrehozásával tervezik a közös eszközbeszerzést lebonyolítani, majd azok használatát megszervezni. ▪1 db fafeldolgozó értéklánc alakul ki

178 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret70000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága70000 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret70000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 33/59 Kód: DD-93-GF-2-01 Sorszám: 5281

179 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 34/59 Kód: DD-93-GF-1-01 Sorszám: 5661 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A közösség területén számos őstermelő, egyéni és társas vállalkozás foglalkozik élelmiszeripari alapanyag termesztésével, állattenyésztéssel. Az általuk előállított termények, termékek minősége változó, és feldolgozottságuk alacsony szintje miatt a termelők jövedelmezősége csekély. Probléma/ lehetőség ▪Jelentős mennyiségű növényi termény és állati termék alapanyag áll rendelkezésre jó minőségű, minőségirányítási rendszer által ellenőrzött egységes, magas hozzáadott értékű, minőségi végtermék helyi előállítására. Megoldási javaslat ▪Térségi minőségi védjegy (eredetvédelem) bevezetése a hátrányos helyzetű településeken.Minősítő és kritériumrendszer kidolgozása, mely biztosítja a termékek besorolását, ismertetését. Ez pedig biztosítja a fogyasztó számára a helyi termékek származásának és minőségének azonosíthatóságát. ▪Kidolgozásra és bevezetésre kerül egy, a térség élelmiszer-feldolgozóipari egyedi adottságait reprezentáló védjegy.

180 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret6500 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 34/59 Kód: DD-93-GF-1-01 Sorszám: 5661

181 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 35/59 Kód: DD-93-GF-1-02 Sorszám: 5808 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Gazdaságfejlesztés Intézkedés: Feldolgozóipari tevékenységek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A közösség területén számos őstermelő, egyéni és társas vállalkozás foglalkozik élelmiszeripari alapanyag termesztésével, állattenyésztéssel. Az általuk előállított termények, termékek minősége változó, és feldolgozottságuk alacsony szintje miatt a termelők jövedelmezősége csekély. Probléma/ lehetőség ▪Jelentős mennyiségű növényi termény és állati termék alapanyag áll rendelkezésre a jó minőségű, minőségirányítási rendszer által ellenőrzött egységes, magas hozzáadott értékű, minőségi végtermék helyi előállítására. Megoldási javaslat ▪Térségi minőségi védjegy (eredetvédelem) bevezetése.Minősítő és kritériumrendszer kidolgozása, mely biztosítja a termékek besorolását, ismertetését. Ez pedig biztosítja a fogyasztó számára a helyi termékek származásának és minőségének azonosíthatóságát. ▪Kidolgozásra és bevezetésre kerül egy, a térség élelmiszer-feldolgozóipari egyedi adottságait reprezentáló védjegy.

182 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret9100 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9154 EUR 9200 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 35/59 Kód: DD-93-GF-1-02 Sorszám: 5808

183 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 36/59 Kód: DD-93-SzF-B-02 Sorszám: 5804 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Zöld turizmus termékkínálati fejlesztése (horgász-,vadász-,lovas-,bakancsos-,kerékpáros tu... Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés ▪A kerékpárutak kiépítettsége igen alulfejlett képet mutat a Közösség területén, kiemelten igaz ez a Szigetvári Kistérség aprófalvas településeire. Probléma/ lehetőség ▪A települések nagy része a centrumtelepülés, Szigetvár 10 kilométeres sugarán belül található, viszont igen nagy forgalmú utak mellett helyezkednek el (6-os, 67-es). A tömegközlekedés fejletlensége is fontos tényező. Hivatásforgalmú kerékpárutak létrehozása javítaná a helyben élők életminőségét, továbbá a turisztikai célokat is erősítené bizonyos területeken. Megoldási javaslat ▪Meg kell teremteni a térségben a kerékpáros közlekedés infrastrukturális feltételeit, első lépésben célunk, hogy a hivatásforgalomban növekedjen a környezetbarát kerékpáros közlekedés. A kerékpáros közlekedés a legolcsóbb közlekedési mód, ezért ennek fejlesztése hozzájárul a társadalmi különbségek növekedésének csökkentéséhez, biztosítja az esélyegyenlőséget, hiszen növeli a szegényebb rétegek, a romák és a nők mobilitását is. ▪Új kerékpárutak létrehozása a Közösség területén.2013-ig legalább 15 km bicigliút megépítése.

184 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % 90% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret80000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪Nem ÚMVP Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪DDOP - 5. prioritás - Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 36/59 Kód: DD-93-SzF-B-02 Sorszám: 5804

185 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 37/59 Kód: DD-93-GF-A-05 Sorszám: 5258 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Zöld turizmus termékkínálati fejlesztése (horgász-,vadász-,lovas-,bakancsos-,kerékpáros tu... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A kistérségi természeti környezet változatos; a terület erdőkben, természetes álló- és folyóvizekben gazdag; a meteorológiai adottságok kedveznek a szabadidő zöldben történő eltöltésének. Napjainkban előtérbe kerül a természetben töltött szabadidő hasznos és egészséges eltöltésének jelentősége, igényes kulturált körülmények között, a zöldterület megóvásával együtt. Fokozódó kereslet, igény van, az aktív turizmus által biztosított szolgáltatásokra, valamint a vidéki életforma megismerésére. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő értékes természeti adottságok kihasználatlanok, az ebben rejlő lehetőségek részben ismeretlenek a turisták, turizmusszervező cégek számára. A természeti turizmus kiaknázása a lehetőségektől jelentősen elmarad. Megoldási javaslat ▪Horgásztavak infrastruktúrális elemeinek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése hátrányos településeken. Ugyanitt vadászturizmushoz kapcsolódó szolgáltatási és infrastrukturális elemek fejlesztésének támogatása. ▪Több horgásztó és hozzájuk kapcsolódó fejlesztés valósul meg; a közösség területére érkező turisták száma 10 %-kal emelkedik. A térségben élők identitástudata, helyhez kötődése növekszik, környezettudatos gondolkodása javul. ▪A fejlesztésekkel javul a térség vadászturisztikai megitélése, növekszik a visszatérő külső érdeklődők száma, ez pedig növeli a pénzbevételi lehetőségeket.Legalább 10 turisztikai fejlesztés zajlik le.

186 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma17 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 37/59 Kód: DD-93-GF-A-05 Sorszám: 5258

187 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 38/59 Kód: DD-93-GF-A-06 Sorszám: 5272 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Zöld turizmus termékkínálati fejlesztése (horgász-,vadász-,lovas-,bakancsos-,kerékpáros tu... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A természeti környezet változatos; a terület erdőkben, természetes álló- és folyóvizekben gazdag; a meteorológiai adottságok kedveznek a szabadidő zöldben történő eltöltésének. Napjainkban előtérbe kerül a természetben töltött szabadidő hasznos és egészséges eltöltésének jelentősége, igényes kulturált körülmények között, a zöldterület megóvásával együtt. Fokozódó kereslet, igény van, az aktív turizmus által biztosított szolgáltatásokra, valamint a vidéki életforma megismerésére. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő értékes természeti adottságok kihasználatlanok, az ebben rejlő lehetőségek részben ismeretlenek a turisták, turizmusszervező cégek számára. A természeti turizmus kiaknázása a lehetőségektől jelentősen elmarad. Megoldási javaslat ▪Erdei üdülőterületek, pihenők fejlesztése.Természetjáráshoz kapcsolódó és ökoturisztikai szolgáltatások fejlesztése. Lovasturisztikai szolgáltatások fejlesztésének támogatása. ▪Megújulnak az elhanyagolt erdei iskolák és pihenők, új, változatos programkínálatú, különböző turisztikai igényeknek megfelelő öko-turisztikai élménylánc alakul ki, valamint 5 db. komplex turisztikai programcsomag jön létre; a közösség területére érkező turisták száma 15 %-kal emelkedik. A térségben élők identitástudata, helyhez kötődése növekszik, környezettudatos gondolkodása javul.

188 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% % 100% 65% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma9 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 38/59 Kód: DD-93-GF-A-06 Sorszám: 5272

189 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 39/59 Kód: DD-93-GF-A-09 Sorszám: 5805 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Zöld turizmus termékkínálati fejlesztése (horgász-,vadász-,lovas-,bakancsos-,kerékpáros tu... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A kistérségi természeti környezet változatos; a terület erdőkben, természetes álló- és folyóvizekben gazdag; a meteorológiai adottságok kedveznek a szabadidő zöldben történő eltöltésének. Napjainkban előtérbe kerül a természetben töltött szabadidő hasznos és egészséges eltöltésének jelentősége, igényes kulturált körülmények között, a zöldterület megóvásával együtt. Fokozódó kereslet, igény van az aktív turizmus által biztosított szolgáltatásokra, valamint a vidéki életforma megismerésére. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő értékes természeti adottságok kihasználatlanok, az ebben rejlő lehetőségek részben ismeretlenek a turisták, turizmusszervező cégek számára. A természeti turizmus kiaknázása a lehetőségektől jelentősen elmarad. Megoldási javaslat ▪Horgásztavak infrastruktúrális elemeinek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése.Vadászturizmushoz kapcsolódó szolgáltatási és infrastrukturális elemek fejlesztésének támogatása. ▪Több horgásztó és hozzájuk kapcsolódó fejlesztés valósul meg; a közösség területére érkező turisták száma 10 %-kal emelkedik. A térségben élők identitástudata, helyhez kötődése növekszik, környezettudatos gondolkodása javul. ▪A fejlesztésekkel javul a térség vadászturisztikai megitélése, növekszik a visszatérő külső érdeklődők száma, ez pedig növeli a pénzbevételi lehetőségeket.Legalább 4 turisztikai fejlesztés zajlik le.

190 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága88899 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 39/59 Kód: DD-93-GF-A-09 Sorszám: 5805

191 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 40/59 Kód: DD-93-GF-4-03 Sorszám: 5806 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Zöld turizmus termékkínálati fejlesztése (horgász-,vadász-,lovas-,bakancsos-,kerékpáros tu... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség turisztikai adottságai jók, azonban elszórtan vannak jelen a kínálatban, egyedi elemekként gyenge a vonzerejük. Korunk fejlődő turizmusa egyre magasabban szervezett, akár nemzetközi tekintetben is figyelemfelkeltő termékcsomagok meglétét követeli meg, egyre igényesebb, változatosabb szolgáltatásokkal. A térségben a turisztikai vonzerőt jelentősen növelné tartalmas rendezvények, fesztiválok megtartása. Akár egyedi, máshol nem megkapható kínálattal összekapcsolva. (galériák, műhelyek, skanzen, kézműves termékek bemutatkozása) Probléma/ lehetőség ▪Élményláncok, tematikus utak, több napos, tartalmas kikapcsolódást ígérő programok hiánya miatt a nagyobb látogatottságú turisztikai célpontokhoz nem tudnak kapcsolódni az elszigetelt kínálati elemek. Önállóan nincs akkora vonzerejük, ami a turisztikára hatással lenne. A fenntartható, valódi igényeken alapuló rendezvények száma igen alacsony. Megoldási javaslat ▪Helyi termékhez kötődő (gasztro- kulturális vagy kézműves, stb) visszatérő és azonos időpontban szervezett rendezvények szervezése, fesztiválok létrehozása, vagy meglévők továbbfejlesztése szükségszerű.E tevékenységek szervezése szükségszerű, melyek turisztikai sokszínűséget mutatnak és a helyi közösségeket összekovácsolják.A HPME a már ismétlődő, több alkalommal megrendezésre került és a kistérségek hírnevének javítása miatt kiemelt jelentőségű rendezvények támogatását szolgálja. ▪A térség turisztikai ismertsége növekszik, a kistelepülések kínálata beépül a nagyobb programcsomagokba, a térség kapcsolódni tud a nagyobb látogatottságú, közeli utazási célpontokhoz. A Leader célokat jól egészítik ki a tájegységre jellemző termékekre, kulturális népszokásokra, hagyományokra, kézműves termékek bemutatásra alapozott fesztiválok. A visszatérő rendezvények látogató számát növelni könnyebb, a rendezvényeken bemutatott specialitások népszerűsítése gazdaságélénkítő hatású.Legalább 5 rendezvény rendszerbe vonása és támogatása.

192 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9154 EUR 9200 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 40/59 Kód: DD-93-GF-4-03 Sorszám: 5806

193 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 41/59 Kód: DD-93-GF-A-04 Sorszám: 5270 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Minőségi gasztro- és borturizmus megteremtése. Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térség gasztro- és borturisztikai vonzerői jelen állapotukban nem alkalmasak arra, hogy önállóan jelentős számú látogatót vonzzanak. Ebből következően szükség van a gasztro- és borturisztikai vonzerők komplex, térségi alapú fejlesztésére. Probléma/ lehetőség ▪A gasztro- és borturizmus infrastrukturális és műszaki fejlesztésével lehetővé válik az egyes turisztikai terméktípusok, termékcsomagok kapcsolása, komplex turisztikai termékké való fejlesztése. Megoldási javaslat ▪A gasztro- és borturizmus infrastrukturális és műszaki fejlesztése, beruházási célú támogatások igénybevételével. ▪30 db szálláshely, 8 db vendéglátó egység, 4 db borászat infrastrukturális és műszaki fejlesztése valósul meg, mely segítségével összehangolt, rendszerbe foglalt szolgáltatás nyújtható.

194 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma70 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 41/59 Kód: DD-93-GF-A-04 Sorszám: 5270

195 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 42/59 Kód: DD-93-GF-1-03 Sorszám: 5275 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Minőségi gasztro- és borturizmus megteremtése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség nagy turisztikai potenciállal bír. A változatos és nyugodt természeti környezet kiváló lehetőséget biztosít a kikapcsolódáshoz. Ezt erősítik kulturális és egyéb értékek is. (Kiemelten Szigetvár értékei) Probléma/ lehetőség ▪A térségi turisztikai kínálata a kiváló lehetőségek ellenére is viszonylag szegényes. A helyzetet tovább rontja az egységes arculat és a közös megjelenés hiánya. Megoldási javaslat ▪Térségi turisztikai menedzsment létrehozása, mely kapcsolatot tart a térségen lévő, az ágazatban érintett szereplőkkel, és a régióban, valamint az országban működő szakmai szervezettekkel. Foglalkozik térségi turisztikai termékcsomagok összeállításával, termékfejlesztéssel és marketing eszközök fejlesztésével. A térség turisztikai kínálatát megjeleníti a régió turisztikai kínálatában. Koordinálja a vendégkísérő hálózatot,felméri a turisztika területén működő vállalkozások képzési igényét és megszervezi annak ellátását. Szakmai fórumokat szervez a helyi turisztikai szakemberek számára. Megjelenik országos és nemzetközi vásárokon képviselve a térséget. ▪Legalább 1 térségi turisztikai menedzsment létrejötte, mely hatékonyan tudja javítani a térség turisztikai helyzetét

196 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret45000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága45546 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret25000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 42/59 Kód: DD-93-GF-1-03 Sorszám: 5275

197 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 43/59 Kód: DD-93-GF-2-05 Sorszám: 5276 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Minőségi gasztro- és borturizmus megteremtése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség gasztro- és borturisztikai vonzerői jelen állapotukban nem alkalmasak arra, hogy önállóan jelentős számú látogatót vonzanak.Ebből következően szükség van a gasztro- és borturisztikai vonzerők térségi alapú fejlesztésére. A lehetőségek jobb kihasználásához szükség van a területhez köthető húzó, bevezetett termékek egyértelmű azonosítása.Ezekhez kötődően pedig egységes minősítési rendszer bevezetése javasolt. Probléma/ lehetőség ▪A szolgáltatások, szolgáltatók kínálatai nem összehasonlíthatók, hiányzik az egységes, objektív alapú külső minősítés. Megoldási javaslat ▪Minősítési rendszer bevezetésének, alkalmazásának támogatása. ▪Objektív minősítésen alapuló, összehasonlítható termékkínálat jön létre, ▪amelynek segítségével összehangolt, rendszerbe foglalt szolgáltatás nyújtható. 1 db minősítési rendszer kiépítésre, bevezetésre kerül.

198 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15182 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 43/59 Kód: DD-93-GF-2-05 Sorszám: 5276

199 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 44/59 Kód: DD-93-GF-A-03 Sorszám: 5269 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Falusi turizmus átfogó fejlesztése, az egységes arculat megteremtése; a falusi turizmus né... Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térség turisztikai adottságai kiválóak, műemlékekben és természeti látnivalókban gazdag. Ugyanakkor a falusi turizmusban rejlő lehetőségek nem felelnek meg a 21. század turistájának, sem a termékkínálat, sem az infrastruktúra vonatkozásában. A már meglévő szálláshelyek, kempingek csak részben felelnek meg az elvárásoknak; a fejlesztési lehetőségek forráshiány miatt kihasználatlanok. Probléma/ lehetőség ▪A falusi turizmus eredményességének javításához a turisztikai termékek és a turisztikát kiszolgáló infrastruktúra párhuzamos fejlesztésére van szükség. Az infrastruktúrán belül a meglévő szálláshelyek, vendéglátóhelyek, szolgáltató- pontok színvonalát is javítani kell, emellett pedig szükség van a kapacitások növelésére is. Megoldási javaslat ▪A valós igényeken alapuló magán szállás- és vendéglátó kapacitások mennyiségi és minőségi, valamint infrastrukturális fejlesztése. ▪A már működő magán szálláshelyek és falusi vendéglátóhelyek jobb körülmények közt működnek, kiszolgáló, szolgáltató helyek, új szálláshelyek létesülnek(30 db). A települések a turisztikai vérkeringés részeivé válnak, egymás szolgáltatásait erősítő kínálati csomag jön létre. Rendszerbe szervezve jelentős gazdasági tényezővé válnak.

200 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma50 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 44/59 Kód: DD-93-GF-A-03 Sorszám: 5269

201 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 45/59 Kód: DD-93-GF-A-07 Sorszám: 5274 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Falusi turizmus átfogó fejlesztése, az egységes arculat megteremtése; a falusi turizmus né... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség turisztikai adottságai kiválóak, műemlékekben és természeti látnivalókban gazdag. Ugyanakkor a falusi turizmusban rejlő lehetőségek nem felelnek meg a 21. század turistájának, sem a termékkínálat, sem pedig turisztikai szakember ellátás vonatkozásában. A turisztikai vonzerők helyszínein többnyire a helyi lakosság nem rendelkezik elegendő számú képzett szakemberrel. Probléma/ lehetőség ▪A falusi turizmus eredményességének javításához a turisztikai termékek és a turisztikai kiszolgálló személyzet képzettségének párhuzamos fejlesztésére van szükség. Az infrastruktúrán belül a meglévő szálláshelyek, vendéglátóhelyek, szolgáltató-pontok színvonalát is javítani kell, ezek működtetéséhez pedig jól képzett szakembergárda létrehozása elengedhetetlen. Megoldási javaslat ▪A turisztikában dolgozó munkaerő igény szerinti képzése és továbbképzése. ▪A már működő magán szálláshelyek és falusi vendéglátóhelyek jobb körülmények közt működnek, kiszolgáló szolgáltató helyek, új szálláshelyek létesülnek. A települések a turisztikai vérkeringés részeivé válnak, egymás szolgáltatásait erősítő kínálati csomag jön létre. Rendszerbe szervezve jelentős gazdasági tényezővé válnak. Képzett munkaerő gondoskodik a turistákról.Legalább 30 turisztikában dolgozó személy kerül képzésbe vonásra.

202 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15182 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Képzés és tájékoztatás Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 45/59 Kód: DD-93-GF-A-07 Sorszám: 5274

203 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 46/59 Kód: DD-93-GF-1-04 Sorszám: 5278 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rendezvényturizmus színvonalának emelése a sokszínű hagyományok és a multikulturális hatás... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség hátrányos helyzetű települései műemlékekben és természeti látnivalókban igen gazdagok, kultúrájuk miatt ritka építészeti örökséggel bírnak. Védett területei és a sok látnivaló az öko-turizmus fejlesztését és túraútvonalak kialakítását teszik lehetővé. Probléma/ lehetőség ▪A műemlékekről, a természeti látnivalókról kevés információ található, nehezen megközelíthetőek, általában csak a helyben lakók tudják pontos helyüket. Sok nevezetesség úgynevezett kulcsos emberekkel nyitható, akiket nehéz megtalálni. Az információk nem hozzáférhetőek, és nem jól kommunikáltak. A látnivalókról nagyon nehéz szóbeli tájékoztatást, idegenvezetést kapni. Megoldási javaslat ▪Marketingeszközök: táblák, szórólapok, információs prospektusok helyi informálásra.Turisztikai látnivalók,védett műemlékek, templomok, építészeti értékek kitáblázása.Minden jelentős tanösvény, természeti látnivaló kitáblázása, irányító táblák és feliratok, bemutató kiadvány készítése. Nyitva tartás módjának és idejének kitáblázása, egységes módon.A HPME azoknak a pályázóknak ad lehetőséget marketing eszközök beszerzésére, akik a Vidéki Örökség Megőrzése intézkedések közül egyik pályázati kiírásából sem végezték el információs táblák, arculati elemek beszerzését. Jelen támogatásból beszerzendő marketingeszközök, az előbbi, említett támogatási forrásokból beszerzett eszközökkel egységes arculati rendszert kell, hogy alkossanak. ▪A fejlesztés megvalósulása révén minimum 15 műemlék, illetve természeti látnivaló esetében megoldódik a rendszeres látogathatóság.

204 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret3000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15182 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret200 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma25 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 46/59 Kód: DD-93-GF-1-04 Sorszám: 5278

205 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 47/59 Kód: DD-93-GF-4-01 Sorszám: 5279 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Rendezvényturizmus színvonalának emelése a sokszínű hagyományok és a multikulturális hatás... Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A térség turisztikai adottságai jók, azonban elszórtan vannak jelen a kínálatban, egyedi elemekként gyenge a vonzerejük. Korunk fejlődő turizmusa egyre magasabban szervezett, akár nemzetközi tekintetben is figyelemfelkeltő termékcsomagok meglétét követeli meg, egyre igényesebb, változatosabb szolgáltatásokkal. A térségben a turisztikai vonzerőt jelentősen növelné tartalmas rendezvények, fesztiválok megtartása. Akár egyedi, máshol nem megkapható kínálattal összekapcsolva. (galériák, műhelyek, skanzen, kézműves termékek bemutatkozása) Probléma/ lehetőség ▪Élményláncok, tematikus utak, több napos, tartalmas kikapcsolódást ígérő programok hiánya miatt a nagyobb látogatottságú turisztikai célpontokhoz nem tudnak kapcsolódni az elszigetelt kínálati elemek. Önállóan nincs akkora vonzerejük, ami a turisztikára hatással lenne. A fenntartható, valódi igényeken alapuló rendezvények száma igen alacsony. Megoldási javaslat ▪Helyi termékhez kötődő (gasztro- kulturális vagy kézműves, stb) visszatérő és azonos időpontban szervezett rendezvények szervezése, fesztiválok létrehozása, vagy meglévők továbbfejlesztése. E tevékenységek szervezése szükségszerű a hátrányos helyzetű településeken, amelyek turisztikai sokszínűséget mutatnak és a helyi közösségeket összekovácsolják.A HPME a már ismétlődő, több alkalommal megrendezésre került és a kistérségek hírnevének javítása miatt kiemelt jelentőségű rendezvények támogatását szolgálja. ▪A térség turisztikai ismertsége növekszik, a kistelepülések kínálata beépül a nagyobb programcsomagokba, a térség kapcsolódni tud a nagyobb látogatottságú közeli utazási célpontokhoz. A Leader célokat jól egészítik ki a tájegységre jellemző termékekre, kulturális népszokásokra, hagyományokra, kézműves termékek bemutatásra alapozott fesztiválok. A visszatérő rendezvények látogató számát növelni könnyebb, a rendezvényeken bemutatott specialitások népszerűsítése gazdaságélénkítő hatású.Legalább 10 rendezvény rendszerbe vonása és támogatása.

206 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret2000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága15182 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma14 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 47/59 Kód: DD-93-GF-4-01 Sorszám: 5279

207 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 48/59 Kód: DD-93-SzF-A-15 Sorszám: 5799 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Helyi identitást és lokálpatriotizmust fejlesztő szolgáltatások, helyi közösségfejlesztési... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térség területén az önkormányzatok közösségi szolgáltatása meglehetősen hiányos. Ez nagy mértékben hozzájárul a lakosság életminőségének romlásához. Probléma/ lehetőség ▪A már meglévő közművelődési, közösségi központok infrastrukturális megújításával, funkcióinak bővítésével javítani lehetne a térség településeinek szolgáltatási színvonalát. Megoldási javaslat ▪Integrált szolgáltató központok kialakítása, meglévők újjáélesztése, új tartalommal való megtöltése az önkormányzati és / vagy a civil szféra bevonásával. ▪Legalább 10 IKSZT létrejötte a Közösség területén.

208 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret35000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgál... Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 48/59 Kód: DD-93-SzF-A-15 Sorszám: 5799

209 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 49/59 Kód: DD-93-SzF-A-13 Sorszám: 5310 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Helyi identitást és lokálpatriotizmust fejlesztő szolgáltatások, helyi közösségfejlesztési... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A térségben található közösségi terek állapota és szolgáltatásainak színvonala sok helyen rossz. Probléma/ lehetőség ▪Az aprófalvas települések önkormányzatai nem képesek az IKSZT elvárásait teljesíteni, azonban közösségi igény van bizonyos funkciók ellátására. Megoldási javaslat ▪Védelem alatt nem álló épületekben közösségi házak-terek létrehozása, a hátrányos helyzetű településeken. Helyi igényeknek megfelelő szolgáltató terek kialakítása, meglévők újraélesztése.A HPME az 5302-es HPME-vel (Felnőttképzési helyszínek létrehozása)közösen alkotnak egységet, egymás hatásait kiegészítve.Az intézkedés azokat a településeket célozza meg, ahol az IKSZ kötelező feltételei nem adottak (pl. alkalmas épület), illetve bizonyos adottságok (pl. alacsony lakosságszám) miatt az IKSZT kritériumrendszere nem teljesíthető, viszont a közösségi szolgáltatások biztosítása jelenleg nem kielégítő. ▪Legalább 20 projekt támogatása.

210 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma28 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 49/59 Kód: DD-93-SzF-A-13 Sorszám: 5310

211 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 50/59 Kód: DD-93-SzF-A-18 Sorszám: 5307 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Helyi identitást és lokálpatriotizmust fejlesztő szolgáltatások, helyi közösségfejlesztési... Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A térségben található szabadidős infrastrukturális elemek állapota sok helyen leromlott. Probléma/ lehetőség ▪A rossz állapot miatt csökkent színvonalú a szolgáltatás. Megoldási javaslat ▪Szabadidős parkok, sportolásra alkalmas területek, faluképet meghatározó sportpályák, játszóterek kialakítása, felújítása, a hátrányos helyzetű településeken. ▪Legalább 20 projekt támogatása.

212 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma35 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 50/59 Kód: DD-93-SzF-A-18 Sorszám: 5307

213 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 51/59 Kód: DD-93-SzF-A-19 Sorszám: 5816 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Helyi identitást és lokálpatriotizmust fejlesztő szolgáltatások, helyi közösségfejlesztési... Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra ▪A térségben található szabadidős infrastrukturális elemek állapota sok helyen leromlott. Probléma/ lehetőség ▪A rossz állapot miatt csökkent színvonalú a szolgáltatás. Megoldási javaslat ▪Szabadidős parkok, sportolásra alkalmas területek, faluképet meghatározó sportpályák, játszóterek kialakítása, felújítása. ▪Legalább 2 projekt támogatása.

214 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága59266 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 51/59 Kód: DD-93-SzF-A-19 Sorszám: 5816

215 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 52/59 Kód: DD-93-SzF-4-05 Sorszám: 5311 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Helyi identitást és lokálpatriotizmust fejlesztő szolgáltatások, helyi közösségfejlesztési... Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪A mai társadalomban fokozottan megfigyelhető a hagyományos közösségek szétesése, az egyén atomizálódása. Ez a tendencia többé-kevésbé igaz a vidéki társadalomra is. Az együttműködés és a közösségi élet hiánya a szolgáltatáshiányos aprófalvas térségekben talán még súlyosabb probléma, hiszen az itt élőknek minimális esélye van különböző kulturális, rekreációs, ismeretterjesztő programokhoz való hozzájutáshoz. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetű csoportokra. A kulturális javakhoz való hozzájutás alapvető feltétele a teljes életnek. Probléma/ lehetőség ▪A helyben lévő civil szervezetek megerősítése nagyban hozzájárulna a közösségi programszervezés fejlődéséhez. A települési szinten szervezett közös programok, az egyéb jótékony hatásokon túl eredményesen járulnak hozzá az előítéletek csökkentéséhez is. Megoldási javaslat ▪Olyan közösségfejlesztő akciók támogatása, amelyek a helyi hagyományok fennmaradását szolgálják, különböző generációk aktív közreműködésével valósulnak meg, és innovatív megoldásokat tartalmaznak.Az intézkedés falunapokat, különböző tematikus rendezvényeket támogat. ▪Legalább 20 projekt támogatása.

216 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága30063 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma27 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 52/59 Kód: DD-93-SzF-4-05 Sorszám: 5311

217 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 53/59 Kód: DD-93-SzF-6-03 Sorszám: 5316 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Nemzetközi kapcsolatok erősítése, LEADER közösségek közötti együttműködés kiépítése. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Térségünkben a határ közelsége ellenére viszonylag fejletlenek a közelebbi és a távolabbi nemzetközi kapcsolatok is. Probléma/ lehetőség ▪Hasznos lenne különböző külföldi tapasztalatok átvétele, illetve átadása. Megoldási javaslat ▪A hátrányos helyzetű településeken együttműködési formák gazdagítása, külföldi tapasztalatok átvételével.Kultúrális és sport csereprogramok támogatása. ▪Legalább 20 projekt támogatása.

218 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága29521 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % 90% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 53/59 Kód: DD-93-SzF-6-03 Sorszám: 5316

219 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 54/59 Kód: DD-93-SzF-6-01 Sorszám: 5315 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Nemzetközi kapcsolatok erősítése, LEADER közösségek közötti együttműködés kiépítése. Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Térségünkben a határ közelsége ellenére viszonylag fejletlenek a közelebbi és a távolabbi nemzetközi kapcsolatok is. Probléma/ lehetőség ▪Hasznos lenne különböző külföldi tapasztalatok átvétele, illetve átadása. Megoldási javaslat ▪Együttműködési formák gazdagítása külföldi tapasztalatok átvételével, a hátrányos helyzetű településeken.Tematikus szakmai utak, tanulmányutak támogatása. ▪Legalább 20 projekt támogatása.

220 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága29521 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% % 90% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 54/59 Kód: DD-93-SzF-6-01 Sorszám: 5315

221 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 55/59 Kód: DD-93-SzF-6-02 Sorszám: 5817 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Nemzetközi kapcsolatok erősítése, LEADER közösségek közötti együttműködés kiépítése. Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪Térségünkben a határ közelsége ellenére viszonylag fejletlenek a közelebbi és a távolabbi nemzetközi kapcsolatok is. Probléma/ lehetőség ▪Hasznos lenne különböző külföldi tapasztalatok átvétele, illetve átadása. Megoldási javaslat ▪Együttműködési formák gazdagítása külföldi tapasztalatok átvételével.Tematikus szakmai utak, tanulmányi utak támogatása. ▪Legalább 4 projekt támogatása.

222 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9154 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% % 90% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 55/59 Kód: DD-93-SzF-6-02 Sorszám: 5817

223 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 56/59 Kód: DD-93-SzF-6-04 Sorszám: 5824 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Nemzetközi kapcsolatok erősítése, LEADER közösségek közötti együttműködés kiépítése. Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Térségünkben a határ közelsége ellenére viszonylag fejletlenek a közelebbi és a távolabbi nemzetközi kapcsolatok is. Probléma/ lehetőség ▪Hasznos lenne különböző külföldi tapasztalatok átvétele, illetve átadása. Megoldási javaslat ▪Együttműködési formák gazdagítása, külföldi tapasztalatok átvételével.Kultúrális és sport csereprogramok támogatása. ▪Legalább 4 projekt támogatása.

224 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9154 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % 90% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret400 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma6 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 56/59 Kód: DD-93-SzF-6-04 Sorszám: 5824

225 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 57/59 Kód: DD-93-SzF-1-14 Sorszám: 5312 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: Közösségi terek infokommunikációs szolgáltatásainak fejlesztése, a helyi média erősítése. Szektor/fejlesztési téma: Telekommunikáció ▪A helyi írott és elektronikus sajtó meglehetősen fejletlen, néhány települést kivéve nem működnek helyi lapok sem. Térségi médium nem létezik. Probléma/ lehetőség ▪Fejlesztésre szorul a hálózati infrastruktúra, közösségi portálokat szükséges valamennyi településen kialakítani. A közösségi médiumok fejlesztésével hatékonyabb információ áramlás lenne megvalósítható, mely az élet több szegmensében is javítaná a térségben élők életminőségét, növelné a helyi identitástudatot. Megoldási javaslat ▪Közösségi médiumok létrejöttének támogatása, az elektronikus formák preferálásával.Újság, rádió, tv beindítása, fejlesztése. Eszközbeszerzés. ▪Legalább 5 projekt támogatása.

226 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága29521 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret1000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 57/59 Kód: DD-93-SzF-1-14 Sorszám: 5312

227 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 58/59 Kód: DD-93-SzF-1-07 Sorszám: 5683 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi szolgáltatások fejlesztése Intézkedés: A civil-gazdasági-önkormányzati szféra együttműködésének fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások ▪A civil – vállalkozói - önkormányzati szektor együttműködésének gyakorlati formái meglehetősen kialakulatlanok. Probléma/ lehetőség ▪Mindhárom szektor rendelkezik olyan projektötletekkel, melyek megvalósulása eredményesebb lenne szektorközi együttműködésben, multiplikatív hatást jelenthetne. Megoldási javaslat ▪Projektelőkészítő tanulmányok, tematikus koncepciók támogatása, a HVS céljainak megvalósulása érdekében. ▪Legalább 10 projekt támogatása.

228 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret8000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága29521 EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret800 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 58/59 Kód: DD-93-SzF-1-07 Sorszám: 5683

229 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 59/59 Kód: DD-93-GF-B-01 Sorszám: 5836 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Intézkedés: Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ▪A települések vállalkozásai által feldolgozott, és megtermelt termékek minősége gyenge, mennyisége alacsony, a mai kor követelményeinek nem felelnek meg, mert a használt technika és technológia elavult. A gépek, berendezések nem energiatakarékosak, magas az üzemeltetési költségük, ez miatt a környezetterhelésük magas. Probléma/ lehetőség ▪A működő vállalkozások tőkehiányosak, technológiai és technikai színvonaluk alacsony. A magas üzemeltetési költségek miatt, az előállított termék piaci versenyképessége gyenge. Megoldási javaslat ▪Technológiafejlesztés úgy, hogy a már meglévő gépek, eszközök felújítása és modernizálása történjen meg,vagy új gépek, technológiák beszerzésének támogatásával növekedjen a minőségileg feldolgozott termékek mennyisége. ▪Tervezési időszak végére a helyi vállalkozások versenyképességének növekedése 5%-al, a gazdasági mutatók javulása 6%-al nő, a támogatottak körében.

230 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 50% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret40000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma30 db ▪Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók ▪Nem ÚMVP Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪GOP - 2. prioritás - A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 59/59 Kód: DD-93-GF-B-01 Sorszám: 5836

231 A SZINERGIA LEADER Közösség stratégiájában kiemelten célként szerepel az élhető vidék megteremtése, ebből eredően, minden prioritás és intézkedés ezen célt szolgálja, különféle konkrét beavatkozási lehetőségekkel, a vidéken élők minden célcsoportjára vonatkozóan. A közösség területén a munkanélküliség átfogó, hatékony és oki kezelése, a foglalkoztatottság bővítése legfontosabb megoldandó feladat, amelyet a vállalkozások fejlesztése, a turizmus fejlesztése, és speciális humánerőforrás-fejlesztési intézkedések mentén kerül megvalósításra. A beruházási jellegű elemek mellett a kapcsolódó képzési, szaktanácsadási, együttműködési elemekre is nagy hangsúlyt helyezünk, mivel önmagában egy beruházás önállóan nem minden esetben képezhet tartós fejlődést, sikert. A beruházási elemek összeállítása a meglévő, kedvező adottságokra épülten történt. A helyben élők életminőségét, a közösség településeinek élhetőségét, népességmegtartó erejét a helyi közösségi szolgáltatások fejlesztése és az örökségvédelmi intézkedések sorával kívánjuk javítani. Az egyes prioritások egymáshoz szervesen kapcsolódnak, egymás megvalósulását feltételezik. A prioritásokban szereplő intézkedések és HPME-k akkor hoznak érdemi áttörést, amennyiben azok döntő többsége rendben megvalósul. A gazdaságfejlesztési és turizmusfejlesztési prioritásokban elsőként a szervezeti keretek kiépítését (menedzsment szervezet, ernyő-szervezet, klaszter), a képzéseket, a szaktanácsadási részt kívánjuk megvalósítani. Ezt követően ennek megállapításaira, iránymutatásaira, eredményeire építve az egyes konkrét fejlesztési célú intézkedések kiépítése következik sorban. A közösségi szolgáltatások, a humánerőforrás fejlesztés és az örökségvédelem prioritásai sok tekintetben érdemi összefüggést mutatnak a megvalósulás tekintetében. Itt is bizonyos infrastrukturális beruházások előzik meg és alapozzák meg a későbbi soft elemek megvalósíthatóságát. A SZINERGIA LEADER Közösség stratégiájában kiemelten célként szerepel az élhető vidék megteremtése, ebből eredően, minden prioritás és intézkedés ezen célt szolgálja, különféle konkrét beavatkozási lehetőségekkel, a vidéken élők minden célcsoportjára vonatkozóan. A közösség területén a munkanélküliség átfogó, hatékony és oki kezelése, a foglalkoztatottság bővítése legfontosabb megoldandó feladat, amelyet a vállalkozások fejlesztése, a turizmus fejlesztése, és speciális humánerőforrás-fejlesztési intézkedések mentén kerül megvalósításra. A beruházási jellegű elemek mellett a kapcsolódó képzési, szaktanácsadási, együttműködési elemekre is nagy hangsúlyt helyezünk, mivel önmagában egy beruházás önállóan nem minden esetben képezhet tartós fejlődést, sikert. A beruházási elemek összeállítása a meglévő, kedvező adottságokra épülten történt. A helyben élők életminőségét, a közösség településeinek élhetőségét, népességmegtartó erejét a helyi közösségi szolgáltatások fejlesztése és az örökségvédelmi intézkedések sorával kívánjuk javítani. Az egyes prioritások egymáshoz szervesen kapcsolódnak, egymás megvalósulását feltételezik. A prioritásokban szereplő intézkedések és HPME-k akkor hoznak érdemi áttörést, amennyiben azok döntő többsége rendben megvalósul. A gazdaságfejlesztési és turizmusfejlesztési prioritásokban elsőként a szervezeti keretek kiépítését (menedzsment szervezet, ernyő-szervezet, klaszter), a képzéseket, a szaktanácsadási részt kívánjuk megvalósítani. Ezt követően ennek megállapításaira, iránymutatásaira, eredményeire építve az egyes konkrét fejlesztési célú intézkedések kiépítése következik sorban. A közösségi szolgáltatások, a humánerőforrás fejlesztés és az örökségvédelem prioritásai sok tekintetben érdemi összefüggést mutatnak a megvalósulás tekintetében. Itt is bizonyos infrastrukturális beruházások előzik meg és alapozzák meg a későbbi soft elemek megvalósíthatóságát. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 1/2

232 Jelentős lépésnek tartjuk, hogy a humán erőforrások fejlesztésébe is sikerült a gazdasági szereplőket bevonni, tulajdonképpen gazdaságfejlesztő hatása is van több intézkedésnek. 10 éves időtávban az alábbi konkrét eredményekre számítunk: •A évi adatokhoz képest a közösség területén a munkanélküliség összességében 20,0 %- kal csökken (minden ötödik munkanélküli legalább egy évig munkába állhat) •A közösség területén db (önfoglalkoztató) mikrovállalkozás kezdi meg tevékenységét •A közösség területén a helyi iparűzési és idegenforgalmi adóbevételek összességében 30,0 %- kal emelkednek •A közösség területén 20 településen a településkép rekonstrukciója valósul meg •1 db integráló ernyőszervezet alakul ki a gyógy- és fűszernövény vertikumban •legalább 5 foglalkoztatási pont kezdi meg működését a felújított közösségi terekben •3 komplex felzárkózató program indul, hátrányos helyzetű fiatalok bevonásával •1 db roma skanzen épül •legalább 20 közösségi tér, továbbá legalább 20 játszótér, illetve sportpálya kerül felújításra •legalább 30 fő részesül helyi munkaerő-piaci igényekre épülő képzésben •A települések 90%-án elérhetővé válik a szélessávú Internet és várhatóan 500 hátrányos helyzetű család jut kedvezményesen informatikai eszközökhöz. •Térségi turisztikai menedzsment kerül felállításra •5-10 falusi szálláshely szolgáltató támogatása valósul meg •A bor –és gasztroturizmus területén 10 vállalkozás valósít meg sikeres fejlesztést •Legalább 20 fejlesztés történik a horgász- és vadászturizmus területén •A védett természeti értékek területén projekt valósulhat meg Jelentős lépésnek tartjuk, hogy a humán erőforrások fejlesztésébe is sikerült a gazdasági szereplőket bevonni, tulajdonképpen gazdaságfejlesztő hatása is van több intézkedésnek. 10 éves időtávban az alábbi konkrét eredményekre számítunk: •A évi adatokhoz képest a közösség területén a munkanélküliség összességében 20,0 %- kal csökken (minden ötödik munkanélküli legalább egy évig munkába állhat) •A közösség területén db (önfoglalkoztató) mikrovállalkozás kezdi meg tevékenységét •A közösség területén a helyi iparűzési és idegenforgalmi adóbevételek összességében 30,0 %- kal emelkednek •A közösség területén 20 településen a településkép rekonstrukciója valósul meg •1 db integráló ernyőszervezet alakul ki a gyógy- és fűszernövény vertikumban •legalább 5 foglalkoztatási pont kezdi meg működését a felújított közösségi terekben •3 komplex felzárkózató program indul, hátrányos helyzetű fiatalok bevonásával •1 db roma skanzen épül •legalább 20 közösségi tér, továbbá legalább 20 játszótér, illetve sportpálya kerül felújításra •legalább 30 fő részesül helyi munkaerő-piaci igényekre épülő képzésben •A települések 90%-án elérhetővé válik a szélessávú Internet és várhatóan 500 hátrányos helyzetű család jut kedvezményesen informatikai eszközökhöz. •Térségi turisztikai menedzsment kerül felállításra •5-10 falusi szálláshely szolgáltató támogatása valósul meg •A bor –és gasztroturizmus területén 10 vállalkozás valósít meg sikeres fejlesztést •Legalább 20 fejlesztés történik a horgász- és vadászturizmus területén •A védett természeti értékek területén projekt valósulhat meg Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 2/2

233 A SZINERGIA LEADER Közösség által készített HVS hosszú távú célja, hogy csökkenjen a hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni előítélet, valamint a településeken olyan közösségi kezdeményezések induljanak el, amik az abban bármilyen módon résztvevő személyek egyéni személyiségfejlődését is szolgálják, továbbá egy adott lakóhelyen az életminőség javulását okozzák. Célunk, hogy alulról szerveződő csoportosulások jöjjenek létre, minél több aktív, önkéntes alapon tevékenykedni képes helyi lakos tevékenykedjen a helyi közösség érdekében. Úgy véljük, éppen ez a fenntarthatóság egyik legfőbb garanciája. Hosszú távú célunk az is, hogy a hátrányos helyzetű családokban felnövő fiatalok képessé váljanak önmaguk kiteljesítésére, aktív állampolgárokká váljanak, életpályaesélyeik kiszélesedjenek. Továbbá megkíséreljük enyhíteni azt a negatív tendenciát, hogy a vidéki kistelepülésekről kizárólag az elvándorlás legyen a kiemelkedés egyetlen alternatívája. A szigetvári kistérségben a roma népesség aránya messze meghaladja az országos átlagot és jellemző rájuk, hogy leginkább az amúgy is aprófalvas terület legelmaradottabb zsáktelepülésein élnek. Ezek olyan „gettósodott” falvak, amelyekben főként az utóbbi évtizedek településpolitikája, továbbá az egyéb gazdasági és társadalmi folyamatok következtében szinte homogén társadalomszerkezet alakult ki, hiszen itt koncentrálódnak a minden szempontból leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok. A különböző megoldási kísérletek, melyek a területi kiegyenlítődést, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózását hivatottak szolgálni sok esetben nem érik el céljukat. Úgy véljük a probléma kezelését egymástól függetlenül, sokszor bizonyos tüneteket pusztán önmagukban állónak tekintve próbálnak megoldani. Ezt a helyzetet tragikussá azt teszi, hogy a Közösség területének nagy részén gyakorlatilag a minimális gyermekjóléti, oktatási, közművelődési alapszolgáltatásokon kívül más nem található. A szétaprózódott önkormányzati rendszer következtében a település saját elemi működtetésén kívül más tevékenységet nem képes felvállalni. A településeken viszonylag kevés civil szervezet található, melyek elszigeteltségük és szűkös forrásaik miatt általában nem képesek a hiányzó szolgáltatások kompenzálására. A SZINERGIA LEADER Közösség által készített HVS hosszú távú célja, hogy csökkenjen a hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni előítélet, valamint a településeken olyan közösségi kezdeményezések induljanak el, amik az abban bármilyen módon résztvevő személyek egyéni személyiségfejlődését is szolgálják, továbbá egy adott lakóhelyen az életminőség javulását okozzák. Célunk, hogy alulról szerveződő csoportosulások jöjjenek létre, minél több aktív, önkéntes alapon tevékenykedni képes helyi lakos tevékenykedjen a helyi közösség érdekében. Úgy véljük, éppen ez a fenntarthatóság egyik legfőbb garanciája. Hosszú távú célunk az is, hogy a hátrányos helyzetű családokban felnövő fiatalok képessé váljanak önmaguk kiteljesítésére, aktív állampolgárokká váljanak, életpályaesélyeik kiszélesedjenek. Továbbá megkíséreljük enyhíteni azt a negatív tendenciát, hogy a vidéki kistelepülésekről kizárólag az elvándorlás legyen a kiemelkedés egyetlen alternatívája. A szigetvári kistérségben a roma népesség aránya messze meghaladja az országos átlagot és jellemző rájuk, hogy leginkább az amúgy is aprófalvas terület legelmaradottabb zsáktelepülésein élnek. Ezek olyan „gettósodott” falvak, amelyekben főként az utóbbi évtizedek településpolitikája, továbbá az egyéb gazdasági és társadalmi folyamatok következtében szinte homogén társadalomszerkezet alakult ki, hiszen itt koncentrálódnak a minden szempontból leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok. A különböző megoldási kísérletek, melyek a területi kiegyenlítődést, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózását hivatottak szolgálni sok esetben nem érik el céljukat. Úgy véljük a probléma kezelését egymástól függetlenül, sokszor bizonyos tüneteket pusztán önmagukban állónak tekintve próbálnak megoldani. Ezt a helyzetet tragikussá azt teszi, hogy a Közösség területének nagy részén gyakorlatilag a minimális gyermekjóléti, oktatási, közművelődési alapszolgáltatásokon kívül más nem található. A szétaprózódott önkormányzati rendszer következtében a település saját elemi működtetésén kívül más tevékenységet nem képes felvállalni. A településeken viszonylag kevés civil szervezet található, melyek elszigeteltségük és szűkös forrásaik miatt általában nem képesek a hiányzó szolgáltatások kompenzálására. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 1/2

234 Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a Stratégia elsődleges céljainak megvalósításán túl hozzájáruljon a térségben található civil szervezetek megerősítéséhez. Hiszünk egy olyan alulról építkező fenntartható és komplex HVS megvalósításában, mely reflektál térségünk olyan fontos problémáira is, mint a közösségi együttműködések hiánya és a mindennapi szinten tapasztalható előítéletesség. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a Stratégia elsődleges céljainak megvalósításán túl hozzájáruljon a térségben található civil szervezetek megerősítéséhez. Hiszünk egy olyan alulról építkező fenntartható és komplex HVS megvalósításában, mely reflektál térségünk olyan fontos problémáira is, mint a közösségi együttműködések hiánya és a mindennapi szinten tapasztalható előítéletesség. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 2/2

235 A térségre vonatkoztatva 2000 évben készült el a Sapard program keretében kidolgozott Kistérségi Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési Program ( ). A program jelenleg is fennálló, aktuális megállapításait mostani munkánk során figyelembe vettük. Az e tervben kidolgozásra került prioritások nagy többsége a térség gazdaságának fejlesztése témakör köré (mg.-i vállalkozások beruházási támogatása, alternatív jövedelemszerzési módok), a turisztikai fejlesztések megkezdése, valamint a humánerőforrás fejlesztése köré épültek. A tervben pontosan tükröződött az előző évtized fordulójának uniós csatlakozásra készülésének feladat-meghatározása és megmutatkoztak annak félelmei is. A Sapard- elemzésben kidolgozásra kerülő prioritások közül több, a mai napig érvényes megfogalmazást jelent, viszont néhány esetben az idő azt már meghaladta: ilyennek vehetők például az agrárvállalkozások gazdasági helyzetének megítélésében bekövetkezett változások, mivel az elmúlt időszak jelentős úniós támogatásai megerősítették a térségi agrárvállalkozói kört, mely így már nem az elsődlegesen támogatni tervezett gazdasági szereplő célcsoportunk. Helyettük ma elsősorban a falvakban élő, nem agrár, hanem egyéb tevékenységi körben dolgozó mikrovállalkozások körének szélesítése és megerősítése támogatandó. Célunk egy új gazdasági szereplő célcsoport létrehozása, támogatása, aki a feldolgozóipar és egyéb más ágazati szektor szereplői közül kerül ki ban az Expertus Mérnöki Iroda elkészítette a Szigetvári Kistérség Komplex Térségfejlesztési Koncepcióját és Stratégiai Programját, melyben hangsúlyozásra került a turizmusfejlesztés, új elemként megjelent a térség egészére kidolgozott komplex környezetgazdálkodási szemléletmód, és ebben az anyagban is hangsúlyos megjelenítésre került a humánerőforrások szükséges fejlesztése. Az itt először megjelenő Komplex Környezetgazdálkodás prioritás hatására a térségben megkezdődött az intenzív mezőgazdálkodási gyakorlatot részben felváltó, tájvédő és fenntartható termelés módszereit elterjesztő gondolkodásmód. Ennek a gondolatnak továbbfolytatása és gazdaságfejlesztéssel való kombinálásának lehetősége megjelenik a HVS-ben, mint a biogazdálkodás komplex programjának megjelenítése külön intézkedésként. A térségre vonatkoztatva 2000 évben készült el a Sapard program keretében kidolgozott Kistérségi Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési Program ( ). A program jelenleg is fennálló, aktuális megállapításait mostani munkánk során figyelembe vettük. Az e tervben kidolgozásra került prioritások nagy többsége a térség gazdaságának fejlesztése témakör köré (mg.-i vállalkozások beruházási támogatása, alternatív jövedelemszerzési módok), a turisztikai fejlesztések megkezdése, valamint a humánerőforrás fejlesztése köré épültek. A tervben pontosan tükröződött az előző évtized fordulójának uniós csatlakozásra készülésének feladat-meghatározása és megmutatkoztak annak félelmei is. A Sapard- elemzésben kidolgozásra kerülő prioritások közül több, a mai napig érvényes megfogalmazást jelent, viszont néhány esetben az idő azt már meghaladta: ilyennek vehetők például az agrárvállalkozások gazdasági helyzetének megítélésében bekövetkezett változások, mivel az elmúlt időszak jelentős úniós támogatásai megerősítették a térségi agrárvállalkozói kört, mely így már nem az elsődlegesen támogatni tervezett gazdasági szereplő célcsoportunk. Helyettük ma elsősorban a falvakban élő, nem agrár, hanem egyéb tevékenységi körben dolgozó mikrovállalkozások körének szélesítése és megerősítése támogatandó. Célunk egy új gazdasági szereplő célcsoport létrehozása, támogatása, aki a feldolgozóipar és egyéb más ágazati szektor szereplői közül kerül ki ban az Expertus Mérnöki Iroda elkészítette a Szigetvári Kistérség Komplex Térségfejlesztési Koncepcióját és Stratégiai Programját, melyben hangsúlyozásra került a turizmusfejlesztés, új elemként megjelent a térség egészére kidolgozott komplex környezetgazdálkodási szemléletmód, és ebben az anyagban is hangsúlyos megjelenítésre került a humánerőforrások szükséges fejlesztése. Az itt először megjelenő Komplex Környezetgazdálkodás prioritás hatására a térségben megkezdődött az intenzív mezőgazdálkodási gyakorlatot részben felváltó, tájvédő és fenntartható termelés módszereit elterjesztő gondolkodásmód. Ennek a gondolatnak továbbfolytatása és gazdaságfejlesztéssel való kombinálásának lehetősége megjelenik a HVS-ben, mint a biogazdálkodás komplex programjának megjelenítése külön intézkedésként. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 1/2

236 Programozási munkánk során hasznosítottuk a Szigetvári Kistérség Komplex Turizmusfejlesztési Programjában megfogalmazott elveket, irányokat is. E programban szerepelt a falusi turizmus, a falvak tárgyi, szellemi értékeinek megőrzésére vonatkozó stratégia, valamint a hobby turizmus népes ága is kidolgozandó tevékenységi körként került megállapításra. Az elkészült HVS teljes egészében igazodik a 2005-ben elkészült Szentlőrinci Kistérség Területfejlesztési Koncepciója című anyaghoz is, melynek kijelölt fő fejlesztési prioritásai a gazdaságfejlesztés, a turizmusfejlesztés és a humánerőforrás fejlesztése. Továbbá összhang mutatkozik a mindkét kistérségben nemrég elkészült Középtávú Közoktatás Fejlesztési Tervvel is. Programozási munkánk során hasznosítottuk a Szigetvári Kistérség Komplex Turizmusfejlesztési Programjában megfogalmazott elveket, irányokat is. E programban szerepelt a falusi turizmus, a falvak tárgyi, szellemi értékeinek megőrzésére vonatkozó stratégia, valamint a hobby turizmus népes ága is kidolgozandó tevékenységi körként került megállapításra. Az elkészült HVS teljes egészében igazodik a 2005-ben elkészült Szentlőrinci Kistérség Területfejlesztési Koncepciója című anyaghoz is, melynek kijelölt fő fejlesztési prioritásai a gazdaságfejlesztés, a turizmusfejlesztés és a humánerőforrás fejlesztése. Továbbá összhang mutatkozik a mindkét kistérségben nemrég elkészült Középtávú Közoktatás Fejlesztési Tervvel is. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 2/2

237 A Közösség LEADER szerű működését szavatolja a megalakított Egyesületi forma felépítése. Az Egyesület vezetőségében a lehető legszélesebb körben képviseltetik magukat a helyi szereplők. Igyekeztünk egyrészt területi alapon, másrészt szektoronként is teljes lefedettséget biztosítani. Figyeltünk arra is, hogy a három alapvető szektoron belül további lényeges differenciálódás tapasztalható, így ezek figyelembevétele és képviselete is szükségszerű. Önkormányzatok esetében ez jelenti a különböző szempontból eltérő településtípusok megfelelő érdekképviseletét. Vállalkozások és civil szervezeteknél pedig többek között az eltérő tevékenység típusok közötti differenciálást tekintettük fő szempontnak. A Közösség területének földrajzi és településszerkezeti sajátosságai miatt már a kezdetektől fogva ügyelnünk kell a megfelelő területi részvétel, hiszen erősen aprófalvas területről van szó. Az Egyesületben a döntési mechanizmus világosan átlátható, demokratikus. A tagság számára biztosítja a lehető legszélesebb körű részvételt. Ezt segíti elő a különböző szekciók életre hívása, továbbá ilyen nagyszámú tag esetében maga az egyesületi forma választása is a LEADER szerű működés egyik legfontosabb eszköze. Ezen kívül már a tervezés során kidolgoztuk az a metódust, ami az alulról jövő kezdeményezések becsatornázását, illetve a helyi lakosság bevonását lehetővé teszi. Ennek letéteményese legfőképpen a rendszeresen megvalósuló mikrotérségi fórumok, workshopok és különböző interaktív formák preferálása. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a folyamatot a későbbiekben is a megfelelő kompetenciákkal rendelkező szakemberek segítsék, így elérhetővé válhat a különböző innovatív ötletek, projektkezdemények felkarolása, és megvalósítása. A Közösség LEADER szerű működését szavatolja a megalakított Egyesületi forma felépítése. Az Egyesület vezetőségében a lehető legszélesebb körben képviseltetik magukat a helyi szereplők. Igyekeztünk egyrészt területi alapon, másrészt szektoronként is teljes lefedettséget biztosítani. Figyeltünk arra is, hogy a három alapvető szektoron belül további lényeges differenciálódás tapasztalható, így ezek figyelembevétele és képviselete is szükségszerű. Önkormányzatok esetében ez jelenti a különböző szempontból eltérő településtípusok megfelelő érdekképviseletét. Vállalkozások és civil szervezeteknél pedig többek között az eltérő tevékenység típusok közötti differenciálást tekintettük fő szempontnak. A Közösség területének földrajzi és településszerkezeti sajátosságai miatt már a kezdetektől fogva ügyelnünk kell a megfelelő területi részvétel, hiszen erősen aprófalvas területről van szó. Az Egyesületben a döntési mechanizmus világosan átlátható, demokratikus. A tagság számára biztosítja a lehető legszélesebb körű részvételt. Ezt segíti elő a különböző szekciók életre hívása, továbbá ilyen nagyszámú tag esetében maga az egyesületi forma választása is a LEADER szerű működés egyik legfontosabb eszköze. Ezen kívül már a tervezés során kidolgoztuk az a metódust, ami az alulról jövő kezdeményezések becsatornázását, illetve a helyi lakosság bevonását lehetővé teszi. Ennek letéteményese legfőképpen a rendszeresen megvalósuló mikrotérségi fórumok, workshopok és különböző interaktív formák preferálása. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a folyamatot a későbbiekben is a megfelelő kompetenciákkal rendelkező szakemberek segítsék, így elérhetővé válhat a különböző innovatív ötletek, projektkezdemények felkarolása, és megvalósítása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 1/1