Összeállította: a szakkörvezető és a fotószakkör gyorssegély szolgálata Országjárás másképpen Bemutató a kollégium országjárás-vezető szakkörének szakmai.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Felvidéken jártunk Indulás • május 7.én 23 fővel indultunk szlovákiai célpontunk felé. A korai indulás nem törte jó kedvünket,
Advertisements

 - pedig volt itt szép főtér  - egy középkori templom  - gyönyörű,motorcsónakok és yachtok ringatóztak a kikötőben  - a várba sajnos.
Mennyire ismered Magyarországot?
JÁSZKISÉRRŐL KÁRPÁTALJÁRA Történelmünk nyomában Kárpátalján - nemzettudat formáló kirándulás -
Meg akarjuk védeni a munkahelyünket, hogy lehessen és legyen nyugdíjunk!
„Vár állott, most kőhalom…”
Iparművészeti Múzeum A főváros egyik legszebb látnivalója a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, Zsolnay kerámiával fedett szecessziós palota. Gyűjteménye.
KLAGENFURT MINIMUNDUS 2. RÉSZ
SZICÍLIA ahogy én láttam 1. rész Saját fotóiból készítette:
KIRÁNDULÁS ÓFALUBAN II. rész május 8.
Világörökségünk A budai vár.
Készítette: Puskás Béla.
Erdélyben jártam 1994 A nagyváradi római katolikus bazilika között épült. A legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. Nagyvárad.
Budapesti zsinagogák Gáj Sáchár reprezentációja. Gáj Sáchár, akadémiai előadó, turista, fényképész. Ezt a bemutatót rövid budapesti látogatása alkalmával.
Eger várától a Gyergyói havasokig 1. utazás október
1106 Budapest, Fehér út 68. Telefonszám: + (36) 20 /
Magyarországi Barangolások A Budai Várnegyedben
„s gondold hozzá e bús regét” Felvidéki várak
Automatikus Esztergom Halló magyar! Hol vagy? Felelj! Zsámbék.
A MAGYAROK VILÁGHIMNUSZA
Molnár András bemutatja. STORNO HÁZ A HÁZBAN HUNYADI MÁTYÁS, LISZT FERENC ÉS SZÉCHENYI ISTVÁN IS MEGSZÁLLT!
Magyarország természeti kincsei
Budapest a századfordulón
COMENIUS KINCSESSZIGET Erdélyi találkozó
Gólyatábor beharangozó
Budapest mint világváros
A Királyi Palota egykor és ma
Közép-Magyarország turisztikai régió vonzerői
Eger vonzerői Készítette: Panghy Bence.
Idegenvezetők világnapja Idegenvezetők világnapja történelmi bemutató óta számos országban ünneplik az Idegenvezetői Világnapot. Némely európai.
K ESZTHELY TURIZMUSA K ESZTHELY FÖLDRAJZA Balaton nyugati végén, a Keszthelyi-öböl partján, a Zala folyó torkolatától északra fekszik A környéken.
Budapest turisztikai marketingje
ERDÉLY Székely himnusz Klikkelj.
Napra Valentin.
2010.februr.13. Szombat Budapest és környéke természeti értékei III. Természetismereti és létesítményellenőrző túra MEGHÍVÓ.
Magyarország kincsei. Amikor fényképezőgépet fogunk a kezünkbe, mindenki turistának néz bennünket.Végül valóban azzá válunk: saját magunkban teszünk utazást.
Budapest nevezetességei!
Gyuri ADY ENDRE VERSÉRE ZENÉSITETTE MEG VICTOR MÁTÉ.
BUDAPESTI SÉTA 6. ÉVFOLYAM.
Készítette: Bujdosó Villő
All we love, we left behind
DEBRECEN I. RÉSZ.
Automatikus diaváltás A hangszórókat kérem bekapcsolni Most: van A pontos id ő : 19:58
Határtalanul pályázat
Helytörténeti, néprajzi jellemzői
Comenius project. 3-kor indultunk az iskola elől kisbusszal a reptérre, ahová 4-kor érkeztünk ki. A rep- téren jól teletömtük ma- gunkat KFC-s kajával.
Szeged I. világháborús emlékhelyei
Péntek!!!. 1. állomás: Kolozsvár Házsongárdi temet ő : A temet ő ben fényképezkedtünk és sétáltunk. A Házsongárdi temet ő arról kapta a nevét hogy el.
Mátyás templom Készítette: Veszi Viktória.
PORTSMOUTH. AZ INDULÁS NAPJA: Elégé izgalmas volt mivel még nem utaztam eddig repülőn soha. De, nem volt rossz sőt élveztem. Főleg a felszállást, de ami.
KIÁLLÍTÁS Kovács Szabina: Az Önképzőkörre Hogyha tanulni szeretnél, nagyszerü műveket látni, érteni régi s az új mesterek sok remekét; elcsent perceket.
Susann Nordströms Orkester - True Love
Zene: Princess- Magyar táncok No. 1
A világ 7. legszebb villamosvonalán
IRODALMI KINCSKERESÉS ERDÉLYBEN! Agg Anna Bajorfi Eszter Fekete Antónia Németh Cintia.
Határtalanul. 1. nap Utazás 04:15-kor indultunk el Győrújbarátról. 11-kor már a határon voltunk. A vámosok mindenkinek elkérték a személyi igazolványát,
Molnár András bemutatja. MARKTPLATZ - A PIACTÉR HÁTTÉRBEN A GEORGENKIRCHE - SZT. GYÖRGY TEMPLOM, AHOL KERESZTELTÉK MEG JOHANN SEBASTIAN BACHOT,
I. rész SOPRON SOPRON A HŰSÉG VÁROSA (CIVITAS FIDELISSIMA). EZT JELKÉPEZI SOPRON SZIMBÓLUMÁN, A TŰZTORONY DÉLI OLDALÁN TALÁLHATÓ HŰSÉGKAPU ÉS A HŰSÉG.
2010 Názáret Názáret. Indulás Názáretbe… Szállás helyünk a ferencesek által irányított vendégházban volt.
DEBRECEN SZÉKELY SZEMMEL Barót-Debrecen,,határtalan’’ program.
Budapest Programajánló
NAGYVÁRAD.
Koronázási Szertartásjáték főpróbája
Készítette: Majerhoffer Nóra
Kolozsvár.
PASSAUI ZARÁNDOKLAT ( ).
MAGYARORSZÁG SZÉP VAGY, GYÖNYÖRŰ VAGY EGER
Magyarországi Barangolások A Budai Várnegyedben
SZENTKERESZTHEGYI ZARÁNDOKÚT
Erdélyi kirándulás Élmények.
Előadás másolata:

Összeállította: a szakkörvezető és a fotószakkör gyorssegély szolgálata Országjárás másképpen Bemutató a kollégium országjárás-vezető szakkörének szakmai kirándulásáról

Kis csoportunk

Első állomásunk Sopron, a „hűség” városáról Reni mesélt, mi hallgattuk

Bécsi túra, avagy ismerkedés a Habsburgokkal: Mária Terézia, ahogy Balu látta.

Ismerkedés a család „házával”

Ez a Hofburg főkapuja

Elég nagy, mi is elférnénk benne?

A Svájci kapu, a Hofburg legrégebbi része

Még a monarchia illatát is éreztük…

...és a tapintását is.

Megnézem, maradt ki még valami? Az alapos Idegenvezető

A lányokat maga Mozart is fogadta

A „Szent Ágoston” templomban, Mária Krisztina síremléke

A templombelső a gótika egyik legszebb emléke

A mi „szent” Ferencünk

Lipicai szerelem

Vindobona, lehet, hogy pont itt állt Marcus Aurelius tábora ?

A Habsburg-család sírhelye, a Kapucinusok temploma

Ez a bécsiek habostortája: a Szentháromság szobor

Mi is jártunk itt, de csillagot nem kaptunk, de még lehet……

A Stephansdom

A dóm belülről

Őt érdekelte legjobban a templom

Csak ámulunk és bámulunk…

Hogy itt mik vannak?

Egy kis pihenő……

Indulunk haza

Búcsú Bécstől

Itt akartunk aludni, de az idő rövidsége miatt nem nagyon jött össze.

Na végre, hogy Fecó megtalálta, már majd éhen haltunk!!!!

A vacsi mindenkinek nagyon ízlett

Addig puszilgasd a vasat, míg meleg nem lesz……..

Nahát, az este nem is láttuk, hogy ilyen szép helyen laktunk…

Én már mennék, de hol vannak az utasok???????

Na, indulás hosszú lesz a mai nap…

Mosonmagyaróvár, az egyetemi város, mi Fecó szemével láthattuk

A Vár és a Hanság Múzeum

A VÁROSHÁZA

Esztergomig megpróbáltuk behozni a lemaradást…..

Esztergom, ébresztő

A bazilika nagysága mindenkit lenyűgözött….

..siessünk, nézzük meg.

Majd én ezt bemutatom, mondja Maya.

Ez a klasszicista bazilika főoltára

..ez a kupolája belülről..

…ez az orgonája..

Kilátás a kupoláról..

Ez ilyen magasan van?????

Gyertek csak, ne nézzetek le….

Lefelé már könnyebb…

Menjünk át Párkányba, ha már itt vagyunk

Párkányi sétáló utca

Visegrád busztávlatból

Itt még azt hittük felmegyünk a Salamontoronyba,

..itt már tudtuk, hogy a zuhogó esőben a buszban hallgatjuk meg Laura idegenvezetését

Budapest, Budapest, de csodás….

A városligeti körséta egyik állomása

A Hősök terén Tamás bemutatta a magyar történelmet, és annak jelesebb személyeit

Sajnos a tér foglalt volt

A magyar gárda is „bevonul” a történelmünkbe

Idő van, menni kell!!!

Menjünk át Budára Menjünk át Budára

A budai várpalota, IV. Béla, Zsigmond és Mátyás nyomában

Mariann ismerteti a Mátyás templom, a Halászbástya, valamint a várban lévő jelentősebb műemlékek történetét

A Szentháromság tér

Szent István

A Halászbástya

Világháborús mementó

Ez egy jó mulatság volt, de fárasztó

A túra vége…..sajnos

A nap is aludni tér, mi is igyekszünk hazafelé.