Budapesti Természetbarát Sportszövetség

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Budapesti Természetbarát Sportszövetség
Advertisements

Képes Beszámoló Természetvédelem éve 2011 A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk.
Tóth Enikő természetvédelmi mérnök szakos hallgató 7. féléves szakmai gyakorlat.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Budapesti Természetbarát Sportszövetség
MEGHÍVÓ A BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottsága szeretettel meghív minden kedves Természetjárót a Budapesti Természetvédelmi Találkozóra.
MEGHÍVÓ Csiki-hegyek és a Naprózsa tanösvény Természetismereti túra Szombat.
MEGHÍVÓ A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk. Ezért szövetségünk a.
MEGHÍVÓ Természetvédelem éve 2011 A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk.
Készítette: Nagy Zsanett
2010.január.23. Szombat Budapest és környéke természeti értékei II. Természetismereti és létesítményellenőrző túra MEGHÍVÓ.
Képek és információk az internetről
MEGHÍVÓ szombat Budai arborétum alsókert Fotó: Telek Gy Zene:Faragó”Judy”István Vén Budai hársfák /részlet/
Muziek - The Shadows MEGHÍVÓ Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpont és tanösvény Szombat Foto:Telek.
„Bp. TESZ Első járőr” emléktúra Szombat Meghívó.
Gellért hegyi séta természetvédelmi terület
MEGHÍVÓ Mamutfenyők Budakeszi én Szombaton.
MEGHÍVÓ Nagy-Szénás tanösvény Képek és információ az Internetről Szombat.
2010.februr.13. Szombat Budapest és környéke természeti értékei III. Természetismereti és létesítményellenőrző túra MEGHÍVÓ.
Budapesti Természetbarát Sportszövetség
Zene: The Shadows MEGHÍVÓ Természetismereti séta Bp. Természetvédelmi TeSz találkozó. Péterimajor - Soroksári Botanikus Kert. Információ az Internetről.
„ Pest megye természetismereti séta Beliczay sziget - Tőzike tanösvény
Kattints A Budapesti Természetbarát Sportszövetség Bizottságai, Egyesületei, Szakosztályai, idén is Mikulástúrán találkoznak a Mikulással a Budai hegyekben.
MEGHÍVÓ Budai várhegy oldala természetismereti séta Szombat.
MEGHÍVÓ A BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottsága, és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség szeretettel meghív minden kedves Természetjárót.
Szombat Klastromkút, emléktúra A Budapesti Természetbarát Sportszövetség rendezvénybizottsága 2011-ben is megrendezi a hagyományos emléktúrát.
Katt A Fővárosi Önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt július 9-én, a felújított Kis-Hárs-hegyi kilátót ünnepélyesen átadta a főváros kirándulóinak.
Gyertek velünk az erdőbe, szép mezőre, ismerjük meg a fákat, bokrokat virágokat, találkozzunk az erdő állataival. Életkortól függetlenül 2 évestöl-100.
MEGHÍVÓ Természetvédelem éve 2011 A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk.
Mindenkiért akik már nincsenek közöttünk egy-egy gyertya égjen.
automatikusan vált ErdŐ éve keretén belül várjuk szeretettel a családokat, gyermekeket. Mikulás túrára.
MEGHÍVÓ Sas-hegy Föld napja szombat Szombat.
MEGHÍVÓ Vasárnap Sas-hegy Természetvédelmi terület Fotó: Telek Gy Zene:Faragó”Judy”István Vén Budai hársfák /részlet/
Kattints A Budapesti Természetbarát Sportszövetség Bizottságai, Egyesületei, Szakosztályai, idén is Mikulástúrán találkoznak a Mikulással a Budai hegyekben.
MEGHÍVÓ Zene:Faragó”Judy”István Vén Budai hársfák /részlet/
MEGHÍVÓ Naszály, Gyadai tanösvény Természetismereti túra Szombat.
Budapesti Természetbarát Sportszövetség
Természetismereti túra.
TERMÉSZETISMERETI TÚRÁK BUDAPEST VÉDETT TERÜLETEIN avagy nyitott szemmel és szívvel a természetben, a fővárosban. Zene: Fonográf. Menjünk gyerekek /részlet/
MEGHÍVÓ Természetvédelem éve 2011 A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk.
2012.november 1. Mamutfenyőknél november 3-án Magaskő-Kőfejtőnél.
A TÁBOR-HEGY.
A NATURA 2000 ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT
A Mátra állatvilága.
Aggteleki Nemzeti Park
Magyarország természeti kincsei készítette:Vigh Benjámin
Soroksári Botanikus Kert élőnövény gyűjteménye
Muziek - The Shadows MEGHÍVÓ Akácfa utcai tanösvény Szombat Foto:Telek.
Zene - The Shadows Meghívó Merzse-mocsár tanösvény Szombat Fotók: Internetről kerültek letöltésre és a bejáráson készültek. Telek György képei.
MEGHÍVÓ Budai várhegy délkeleti oldala. Természetismereti séta Szombat Szombat.
Bocskai István Református Oktatási Központ
nőket köszöntő kirándulásra Kamaraerdei tanösvény bejárásra.
MEGHÍVÓ Természetismereti kirándulás a főváros első Kossuth-szobrához Vasárnap Foto:Telek és internet Zene: Giovanni.
Muziek - The Shadows MEGHÍVÓ Séta a Skanzenben /Észak-magyarországi falu/ Szombat Képek az internetről és Dénes Ildikótól.
Muziek - The Shadows MEGHÍVÓ Természetismereti kirándulás Ferenc-hegy és Szemlőhegyi barlang felszíne Szombat Foto:Telek.
MEGHÍVÓ természetismereti kirándulásra. Csobánkai „Erdőszéle” tanösvény Szombat Foto:Telek és internet Zene: Giovanni.
MEGHÍVÓ Föld napja A Pál-völgyi barlang kőfejtőjében.
Naplás–tó és környéke Tabáni és Gellérthegyi kirándulás.
Védett növényvilág a Karancs-Medvesen és a környező területeken
Gerecsei Tájvédelmi Körzet
Duna-Ipoly Nemzeti park
Helyi védett értékek bemutatása a védett értékek iránti elkötelezettség megerősítése. A Főváros területén számos kiemelkedő jelentőségű természeti érték.
MEGHÍVÓ Budai várhegy alja Természetismereti séta
Meghívó Föld napi rendezvényekre
Helyi védett értékek bemutatása a
MEGHÍVÓ Természetismereti kirándulásra és találkozóra vasárnap
„Bp. TESZ Első járőr” emléktúra.
Aggteleki Nemzeti Park
MEGHÍVÓ Zsámbék Pincetáj tanösvény és nőket köszöntő kirándulás
MAGYARORSZÁG NEMZETI PARKJAI
Előadás másolata:

Budapesti Természetbarát Sportszövetség 2010.január. 09. Szombat Budapest és környéke természeti értékei I. Természetismereti és létesítményellenőrző túra Budapesti Természetbarát Sportszövetség MEGHÍVÓ

Budapest védett természeti értékei Budapesti Természetbarát Természetvédelem éve 2010 2010 Budapest védett természeti értékei Sportszövetség

Kondor úti libanoni cédrus Budapest, II. kerület, Kondor út 5. 1999 óta áll fővárosi védettség alatt. A körülbelül 120 éves védett fa a Kárpát-medence egyik legöregebb libanoni cédrusa (Cedrus lebani). Idõsebb példányt csak a soproni Lõvérekbõl, illetve az alcsúti arborétum mellõl ismerünk. Magassága több mint 12 méter, törzskerülete pedig közel három méter. A telek, amelyen áll, egykor Fedák Sári villájának parkjához tartozott. A jellegzetes, vízszintesen hosszan elnyúló ágainak köszönhetõ látványos megjelenése, kultúrtörténeti jelentõsége. Ritkasága, valamint idõs kora miatt kiemelkedõ tájképi értékkel rendelkezik.

Apáthy-szikla Budapest, II. ker. Nagybányai utcaMadár u., Páfrányliget u., Görgényi út 1977 óta áll fővárosi védettség alatt. Az 5,7 hektáros természetvédelmi terület a főváros egyik olyan komplex természeti értéke, amely az élő és élettelen természet ritkaságainak bemutatásán túl igen jelentõs tájképi értékkel is bír. A látogatók, kirándulók nagy száma jelenleg még nem veszélyezteti a terület állapotát, de a kerékpározásból, és a nagymértékű szemetelésből eredő problémák egyre súlyosabb gondot okoznak.

Botanikai érték: A terület növénytársulásai a mészkedvelő tölgyes, a sajmeggyes és cserszömörcés karsztbokorerdõ valamint a sziklagyepek. Ez utóbbiak tekinthetők növénytani szempontból a legértékesebbeknek. A Budai-hegységben megtalálható öt sziklagyep társulástípus közül négy (sziklahasadék-társulás, nyílt dolomitsziklagyep, sziklafüves lejtősztyepp, nyúlfarkfüves gyep) megtalálható itt. A terület egyik különlegessége a jégkorszaki maradványnak tekinthető budai nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana). Ezen kívül még további 26 védett növényfaj is él itt, köztük a hegyi árvalányhaj (Stipa joannis), a törpe nőszirom (Iris pumila), a magyar repcsény (Erysimum odoratum) és az István király szegfű (Dianthus plumarius ssp.regis-stephani).  

  Zoológiai érték: Természetvédelmi szempontból fontos rovarfajok élnek a területen. Többek között hét védett futrinka faj, mint például a dunántúli kékfutrinka (Carabus germari), valamint a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo), az imádkozó sáska (Mantis religiosa), a kardoslepke (Iphiclides podalirius), az admirális lepke(Vanessa atalanta) és a halálfejes lepke (Acherontia atropos) is. Hüllők közül gyakori a sziklákon sütkérezõ fali gyík (Podarcis muralis) és az erdõben látható törékeny kuszma (Anguis fragilis). A Budai Tájvédelmi Körzet közelségének köszönhetően előfordul erdei sikló (Elaphe longissima) is. Az itt megfigyelhető madarak is a közeli nagyobb kiterjedésű erdők fajaiból kerülnek ki. Gyakran hallható itt a holló (Corvus corax) jellegzetes hangja, és előfordult olyan is, mikor a héja (Accipiter gentilis) a közeli házak galambjaira vadászott. 

Geológiai érték:  A sziklát felépítő felsőtriász Fődolomitot már 1871-tõl, mint jelentős ősmaradvány lelőhelyet említik. A gazdag ammonitesz fauna jelenléte indokolta a szikla alapszelvényként való kijelölését.  A terület É-i részén található “kőkapu” alján mára már szinte teljesen kimosódott vörös agyagos (degradált bauxit)kitöltés maradványai figyelhetõk meg. A sziklákon fúrókagyló nyomok jelzik az eocén kori tengerelöntés partvonalát.  Tájképi érték: A Budai-hegység egyik legimpozánsabb sziklaalakzata, melynek tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra.

1975 óta áll fővárosi védettség alatt. Balogh Ádám szikla Budapest, II. kerület, Balogh Ádám u., Endrődi Sándor u. 1975 óta áll fővárosi védettség alatt. A közel 1 hektáros, beépített telkekkel körülölelt zárványterület védelmét főként geológiai érvek indokolták, azonban az itt végzett tudományos felmérések kimutatták, hogy botanikai és zoológiai értékei alapján is méltó az oltalomra. Sajnálatos módon az utóbbi időben egy új veszélyforrás jelent meg a területen. Hajléktalanok foglalják el a fővárosi védett területek sziklaüregeit, ezzel nem csak jelentős természetvédelmi, hanem közegészségügyi veszélyforrást is jelentve.

Botanikai érték:  Növénytársulásai a mészkedvelő tölgyes, a sajmeggyes karsztbokorerdő, valamint a kisebb dolomit sziklagyep maradványok. Sajnos a nagymérvű használat következtében a gyepek degradálódnak. A terület több védett növényfajjal is rendelkezik, de csekély egyedszámuk veszélyeztetettségükre utal: budai imola (Centaurea sadleriana), fehér madársisak (Cephalanthera alba), piros madárbirs (Cotoneaster integerrima), nagyezerjófű (Dictamnus albus), vetővirág (Sternbergia colchiciflora), apró nőszirom (Iris pumila), lisztes berkenye (Sorbus aria), magyar repcsény (Erysimum odoratum), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), stb.

A szikla tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra. Zoológiai érték:  Állatvilágában még erősebben megmutatkozik az erős zavarás. Mind fajszámuk, mind egyedszámuk messze elmarad a hasonló adottságú, de ökológiai folyosókkal rendelkező, vagy nagyobb, illetve háborítatlanabb élőhelyekéhez képest. Néhány ritkaság: bőrfutrinka (Carabus coriaceus), selymes futrinka (Carabus convexus), sarló fűcincér (Cardoria scutellata), fürge gyík (Lacerta agilis), fali gyík (Podarcis muralis). Madárvilágát főként az urbanizálódott fajok képviselik, köztük a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros). Geológiai érték: A sziklát felépítő fehér színű felsőtriász Fődolomit néhol a pleisztocén hévforrás tevékenység hatására vöröses színt kapott. A szikla alsó részén több oldásos gömbfülke is tanúskodik az egykori hévizes tevékenységről.   Tájképi érték:  A szikla tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra.

Budapest és környéke természeti értékeit Ismerjük meg Budapest és környéke természeti értékeit Várunk szeretettel 2010 január 9-én szombaton Találkozó: 9 órakor a Moszkva-téri METRÓ kijáratnál /mozgólépcső felső részénél/ Túraútvonal: Szépjuhászné - Kishárs-hegy – Hűvösvölgy – Libanoni Cédrus - Görgényi út - Apáthy szikla – Balogh Ádám szikla Táv:12 km Szint: 350 m Túravezető: Telek György, Bertalan István

Várunk szeretettel újév köszöntő túránkon BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Erzsébetvárosi Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Természetbarát SE.