Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapesti Természetbarát Sportszövetség

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"— Előadás másolata:

1 Budapesti Természetbarát Sportszövetség
Szombat Budapesti Természetbarát Sportszövetség MEGHÍVÓ Hármashatár-hegy Zöld Bázis 1

2 Bővebb információ és az éves program megtalálható a BTSSZ honlapján
A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk. Ezért szövetségünk a évben  folytatjuk Budapest és környéke természeti értékeinek bemutatását. A programsorozatra szeretettel várjuk a kerületi egyesületeket, szakosztályokat, szervezett és tagsággal nem rendelkező túratársakat, gyermekeket, fiatalokat, időseket és a családokat, korhatár nélkül, hiszen túrázni, kirándulni együtt jó igazán! Bővebb információ és az éves program megtalálható a BTSSZ honlapján

3 A Fenyõgyöngye 1935-ben épült, és hamar a színházi elõadások utáni vacsorák és a kirándulók kedvelt helye lett.  Szépvölgy. De csak a neve… Mert valójában inkább egy elvaduló bozótos. Pedig az Akadémia 1868-as első budai névjegyzéke még joggal említi Scheenthalként. (a német Schönthalból, azaz szép völgy) Ahogy az akkori nevek: Gugger-hegy, Határgerinc, Hidegkút, ez is helytállóan nevezte meg az adott tájat. Igaz, a hegyről a Dunáig lezúduló csapadékvizek alkotta szurdoknak akkor még csak a legfelső részét nevezték szépnek. Ma már az – elmúlt másfél évszázad alatt fokozatosan járhatóvá tett, közművesített – egész völgyet. A csapadékot zárt csatornákban vezetik le a Határnyeregtől az újlaki főcsatornáig, vagy a mészkőbe szivárogva alkot cseppkőbarlangokat, például a Pál-völgyben. Az eraviszkuszok óta lakott Óbuda és a IV. Béla által alapított mai Újlak lakossága felfelé terjeszkedve, a XIX. században telepedett meg a Szépvölgyben, és annak legfelső – gazdálkodásra a forrás- és kútvizek hiánya miatt csak fáradságosan alkalmas –, panorámás, erdők ölelte, tízholdas területén is. A legfelső, a tengerszint feletti 340 méter magasságban lévő határnyergi végét a Buda, Gercsény és Hidegkút határára utaló Hármashatár-kő is kijelölte.

4 A Hármashatár-hegy nevét a 19
A Hármashatár-hegy nevét a 19. században kapta, mert 1873-ig a hegycsúcson találkozott Buda, Óbuda és Pesthidegkút közös hármas határa. A csúcs ma Budapest II. és III. kerületének határvonalán fekszik.[1] Kopár csúcsáról széles kilátás nyílik a budai hegyek teljes vonulatára, de látszik a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny is. A hegy lábánál található a Hármashatárhegyi repülőtér. A Hármashatár-hegy a Budai-hegység északi-északkeleti részében az Ördög-árok, a Duna völgye, a Solymári-völgy és a Pesthidegkúti-medence között elhelyezkedő rögcsoport központi 495 méter magas orma. (Hármashatárhegy egy szóba írva Budapest egyik városrésze a III. kerületben.) A Hármashatár-hegy nevét a 19. században kapta, mert 1873-ig a hegycsúcson találkozott Buda, Óbuda és Pesthidegkút közös hármas határa. A csúcs ma Budapest II. és III. kerületének határvonalán fekszik. Forrás: Wikipédia

5

6 BTSSZ – Újévköszöntő Túra
Fedezd fel Te is Budapest rejtett értékeit! Január 5-én 10 órától a Budapesti Természetbarát Sport Szövetséggel sétát teszünk a bázis területe körül! Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt! Üdvözöljük a ZöldBázis Turistaközpontban!   A ZöldBázis Turistaközpont a belvárostól mindössze 15 percre,Budapest III. kerületében, a Hármashatár-hegyi út végén a buszfordulónál a Kőkapun behajtva közelíthető meg. Az egyedülálló budapesti panoráma, a vadvirágos sziklás gyepek, a siklóernyős starthelyek, a kerékpár- és turistautak  (itt halad át az országos KÉKTÚRA útvonala is) teszik a HÁRMASHATÁR-hegy

7

8 Budapest és környéke természeti értékeit. Hármashatár-hegy Zöld Bázis
Ismerjük meg Budapest és környéke természeti értékeit. Hármashatár-hegy Zöld Bázis Várunk szeretettel én Szombaton. Hegység: Budai hg. Útvonal: Fenyőgyöngye - Szép-völgy - Határ-nyereg - Hármashatár-hegy /Zöld Bázis/ - Fenyőgyöngye. Táv: 7 km Szint: 300 m. Találkozás: Nyugati p.u. elött a 109-es busz megállójában 9-órakor. Túravezető: Telek György, Dr. Balogh Istvánné. BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság, Erzsébetvárosi Természetbarát Sportszövetség, Ápisz SE. Természetbarát Szakosztály

9 Budapest védett természeti értékei
Várunk szeretettel Budapesti Természetbarát 2013 2010 Budapest védett természeti értékei Sportszövetség


Letölteni ppt "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"

Hasonló előadás


Google Hirdetések