A felvilágosodás és a modern pedagógia megteremtése

Két filozófus, két toposz

Rousseau (1712-1778)

Rousseau: „Vissza a természethez!” A szubjektivizmus kultusza. Ő maga: excentrikus magánzó – „Solitaire”. Nem Isten előtt áll egyedül (mint Luther), hanem a társadalomból szakad ki. Radikális társadalomkritika! Növekvő érzékenység az egyéni lelki élet, a benső érzelmek kifejezése iránt. Önreflexió. A vallásos életben: Spener, Francke – a szubjektív vallásos élmény kifejezése, lelkigyakorlatok. Az irodalomban: „Bildungsroman”-műfaj. Introspekció, önvizsgálat, sokszor gyötrő lélekelemzéssel párosulva.

A természet kultusza: „A természet jó, a kultúra rossz.” Rousseau a „kultúra-kritika” és a reformpedagógia előfutára. Radikális következtetés: ki a társadalomból! A gyermekség apoteózisa, a gyermek mint irodalmi kategória. Az ontogenézis, a kezdet kultusza. Negatív nevelés: megóv a veszélyektől, alakítja a gyermek közvetlen környezetét, a „dolgokat”. A gyerek tapasztalatainak szervezése. (Nem prédikál a forró tűzhely veszélyéről, hanem odanyomja a gyereke kezét…)

Kant (1724-1804)

Kant: „Előre a kultúrába!” Antropológiája: Az ember Empirikus szubjektum Intelligens szubjektum Fizikai lény Szellemi lény A kauzalitás alatt él Szabadságot élvez A fizikai törvények alatt él Az erkölcsi törvények alatt

Az ember kiteljesedése „Az ember csakis a nevelés által válhat emberré. Semmi más, mint amivé a nevelés teszi.” „Talán remélhetjük, hogy a nevelés mindig jobb és jobb lesz, és hogy minden következő nemzedék egy lépéssel közelebb jut az emberiség tökéletesedéséhez, mert az educatio mögött rejlik az emberi tökéletesség nagy titka. [...] Nagyszerű dolog elképzelni, hogy az emberi természet folytonosan jobbítható a neveléssel. Ez egy jövendő, boldog emberi nem reménységét nyújtja nekünk.” A nevelés célja felemelkedés az igazi erkölcsiség szintjére. Határozott állásfoglalás felvilágosodás korának eudaimonista pedagógiai rendszereivel. (pl. Rousseau)

Szembefordulva a materiális értékekre irányuló etikákkal, amelyek az egyén erényességét cselekedeteinek eredményével mérik, Kant egy teljességgel formális „érzület-etikát” alkot. Felfogása szerint semmiféle külső ösztönző erő nem lehetséges, kivéve a tisztán belülről fakadó, érdek nélkül való jóakaratot. Nem fogad el erkölcsösnek külső motivációt, még azt az örömöt sem, amelyet az egyén jócselekedetei után érez. Az erkölcsi magaslatokra emelkedett ember cselekedeteit tehát kizárólag a magasrendű értékek által vezérelt kategorikus imperatívusz irányíthatja. Ez az igazi akaratszabadság Kant szerint. „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvéül szolgáljon.”

Ez az igazi akaratszabadság Kant szerint. A szabad akarat kérdése tehát így nyer magyarázatot: A szabadság voltaképpen a „túlnan” transzcendens világához, az intelligíbilis értékek birodalmához kötődik, de azt megelőzi, előfeltételezi, tehát a szabadság transzcendentális kategória.

Az ember morális fejlődésének, öntökéletesedésének három lépcsőfoka bontható ki Kant írásaiból: empirikus Én szociális Én autonóm, morális Én Ez utóbbi szinten már a kategorikus imperatívusz irányítja az ember cselekedeteit.

„Áthallások” (recepciók?): Pestalozzi: Naturstand (természetes állapot) Gesellschaftlicher Zustand (társadalmi állapot) Sittlicher Zustand (erkölcsi állapot) Schneller: empirikus Éniség történeti Éniség tiszta Éniség

Fizikai és praktikus nevelés Többféle fogalmi rendszer, ezek közül az egyik: A nevelés lehet „fizikai” és „praktikus”. A „fizikai nevelés” (Physische Erziehung) az embert mint természeti lényt alakítja, fejleszti. Testre és lélekre egyaránt irányul. Tehát nemcsak a testi erők fejlesztését érti ezen, hanem a szellemi képzést, sőt az erkölcsi jellem alapjainak lerakását is. Ugynakkor az ember csak a „praktikus nevelés” (praktische Erziehung) révén válhat az érzékek fölötti, intelligíbilis világ tagjává.

A. A „fizikai nevelés” magában foglalja: a test gondozását (Wartung und Verpflegung) a „fegyelmezés”-t (Disziplin) és a „kiművelés”-t (Kultur), azaz a test és lélek kiművelését, „kultiválását”. A „kiművelés” önmagában is összetett folyamat: Egyrészt az ember értelmére irányul: ismeretekkel vértezi fel, készségekkel, „ügyességekkel” látja el. Másrészt viszont „okosságot” nyújt, olyan képességet, amelynek birtokában az ember betagolódik az őt körülvevõ szûkebb-tágabb szociális körökbe.

Rendkívüli hatást gyakorolt rá Rousseau „Emil”-je. Amikor pedagógiai előadásaiban a test gondozásáról beszél, teljes mértékben Rousseau nyomdokain halad. Az anya kötelessége, hogy maga táplálja gyermekét. Kerülni kell a pólyázást, a ringatást, a túl meleg öltözéket – általában a kényeztetést. Ezek helyett hideg fürdőket és kemény fekhelyet ajánl. A pólyázás ártalmairól így ír: „Próbáljunk csak meg egyszer egy felnőtt embert bepólyázni, s lássuk, vajon nem fog-e ő is kiabálni, félni, kétségbeesni?” Elítéli az akkoriban elterjedt „járószalag” (Leitband) és „járókocsi” (Gängelwagen) használatát is. „Mégiscsak furcsa, hogy a gyermeket meg akarjuk tanítani a járásra, mintha lenne olyan ember, aki e tanítás hiányában nem tudna járni.”

Ezzel szemben viszont nagyon fontos az edzés, a test, az érzékszervek fejlesztése, a gyakorlás. A gyermeknek természetes lételeme a játék, a természetes keretek között végzett testmozgás. „Sohasem fogtok valakiből derék férfit nevelni, aki elõbb nem volt vásott kölyök. Egy vidám legénykéből hamarabb lehet becsületes embert faragni, mint egy koravén, okoskodó ifjoncból.” A fegyelmezés a gyermek ösztönös vadságát fékezi, megtanítja állati lényének legyőzésére. Kant elveti a fegyelmezés drasztikus elemeit, a rabszolgákhoz méltó fenyítést. A testi kultúráról, a test kiműveléséről szólva az érzékszervek és az akaratlagos mozgások fejlesztését szorgalmazza.

A lélek fizikai kultúrája két úton: szabad és skolasztikus módon mehet végbe. Az előbbi a játékos tevékenységet, az utóbbi a munkát jelenti. Nem lehet a gyermeknek mindent játékosan megtanítani – bírálja a filantropistákat Kant. „A legnagyobb mértékben fontos, hogy a gyerek megtanuljon dolgozni.” Az iskola sokat segíthet a munkára való hajlam kibontakoztatásában. Ki kell művelni a szellemi erőket: az emlékezetet, a képzelőerőt stb. De el kell sajátítani a civilizáció viszonyrendszerének ismeretét, az emberekkel való bánni tudás képességét, „okosságát” is.

B. Praktikus nevelés Csak ennek révén válhat képessé arra, hogy alávesse cselekedeteit a már belülről átélt, önként vállalt erkölcsi törvények (kategorikus imperatívuszok) irányító szavának. Itt már nem kényszerűségből vállalt engedelmességről van szó! A bensővé vált erkölcsi törvény racionális úton szabályozza magatartásunkat, nem hagy teret a vívódásnak, a kételynek, az érzelmek hullámzásából fakadó elbizonytalanodásnak.

Kant filozófiája az emberi gondolkodás egyik csúcspontja. Filozófiai-etikai rendszerére alapozott önálló pedagógiai szisztémát ugyan nem alkotott, neveléssel, oktatással kapcsolatos gondolatai mégis termékenyítőleg hatottak az európai pedagógiára, elősegítették tudománnyá fejlődését. Pedagógiai előadásai 1868-ban Pesten magyar nyelven is napvilágot láttak. A fordító, id. Mándy Péter, a mű címe: „Kant Immánuel pedagógiája avagy nevelésről írott könyve”. * * *