Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, 2005. április 12. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A közösségi.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi tevékenysége dr. Grimm Krisztina október 21.
Advertisements

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a GVH eljárásaiban
Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A magyar EU csatlakozást érintő közösségi versenyjogi.
Versenyjogi megfelelés
A hatályos és a január 1-jén hatályba lépő közbeszerzési szabályozás
Új közbeszerzési törvény évi CVIII.
Reklámállítások megítélése Balogh Virág május 5.
Szöveg Bankügyek a Gazdasági Versenyhivatal szemszögéből Martinovic Boris Gazdasági Versenyhivatal IIR konferencia május 16.
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
Az új Ptk. szerkezete, alapelvei
2005. szeptember 28.. Történeti háttér Kiemelkedően magas menekültáradat Igény a menekülők szabályozott érkezése iránt.
Az Európai Unió és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok 2010.július 30. Eger Aranyi Péter Nemzetgazdasági Minisztérium Fogyasztóvédelmi Osztály.
EU támogatások és a kapcsolódó közbeszerzések tapasztalatai
Verseny Versenyfelügyelet az egészségügyben és a kapcsolódó piacokon Torjákné Amberger Teréz Gazdasági Versenyhivatal – Versenypolitikai Iroda január.
CLV Partners Ügyvédi Iroda
Az UCP irányelv rendelkezéseinek hatása a GVH gyakorlatára (Fttv) október 21. dr. Nagy Márta.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
Versenyjog és fogyasztóvédelem
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
1 A Ki biztosítja a torzításmentes versenyt? A tagállami intézmények és az Európai Bizottság közötti feladatmegosztás Inotai G. András Európai Bizottság,
A versenytörvény alkalmazásának gyakorlata
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
Gazdasági kihívások az egészségiparban; Budapest, január Csatlakozás az Európai Unióhoz: iparjogvédelmi hatások az egészségiparban Ficsor Mihály.
Vince Péter MTA Közgazdaságtudományi Intézet
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
Fogyasztói igényérvényesítés – közérdekű keresetek
dr. Szöllősy András UCP Osztály július 29.
Határon átnyúló vitarendezés. Bevezetés határon átnyúló viták nehézségei különböző nyelv jogismeret hiánya, fogyasztói jogvitákban különösen.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi Bizottság elnöke Budapest, június 16. Fogyasztóvédelem és jogalkotás napjainkban.
Magyar Controlling Egyesület 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Telefon / fax: 06/1/ Honlap: Számviteli.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Vasútszabályozási Osztály
Európai közjog és politika Jogász szak (nappali/levelező képzés) 2006/2007./I. félév Széchenyi István Egyetem (Győr)
Feladataink az új Mt. és a vízi-közmű törvény tükrében Halasy Károly titkár.
Az európai és hazai vasúti szabályozás aktuális kérdései
Az EU környezetvédelmi jogának végrehajtása: az Európai Bizottság és a nemzeti bíróságok szerepe (bevezetés) Budapest, január 11. Koller Péter Európai.
Európai uniós tagállami tapasztalatok az AEO monitoring területén
A „VÉD” jegy mint a szellemi tulajdonvédelem fontos eszköze Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Nemzeti Védjegy Osztály Szép Erika.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
EURÓPAI AUTÓSZERVIZEK MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE
1. / Áttekintés ›Az EU természete ›Mikor lehetséges / alkalmas eszköz az EU jog? ›Az EU jogorvoslat keretei ›Tagállammal szembeni EU jogorvoslat ›Kötelezettségszegési.
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
A versenytörvény módosítása
Versenypolitika az Európai Unióban. Az összeurópai versenypolitika alapvető céljai: A szabad piaci verseny korlátozásának megakadályozása A szabad piaci.
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog.
Külkereskedelem és EU jog Dr. Marosi Zoltán Rein és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer Iroda október 18.
Dr. Fülöp Zsuzsanna szóvivő, osztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Békéscsaba, szeptember 10. Változások, célkitűzések,tervek - a fogyasztóvédelem.
„Belső piaci hét” konferenciasorozat, Budapest, november Sárai József Gazdasági Versenyhivatal Az összefonódásokra vonatkozó közösségi szabályozás.
Üzleti Jog I. Versenyjog I. Dr. Pázmándi Kinga Tanszékvezető e.doc. Üzleti Jog Tanszék.
Kereskedelmi gyakorlatok megítélése a hatóságok joggyakorlatában dr. Dobó-Kocsis Veronika Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály 2016.
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés Előadó: dr. Dán Judit Gazdasági Versenyhivatal.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
1 FOGYASZTÓVÉDELMI FÓRUM Tatabánya, március 25.
Az Európai Unió gazdasági joga III. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Exportellenőrzési Osztály Nemzetközi szankciókban elrendelt külkereskedelmi korlátozásokról November 5.
A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások
A közigazgatási eljárás II.
Az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzése Magyarországon
A Versenyjogi szabályozás rendszere Dr. Pázmándi Kinga
Gyakorlati útmutató kis- és középvállalkozásoknak az EK versenyjogról
Készítette: Dr. Domonkos Endre (PhD)
A jogforrási rendszer II.
Dr. Nagy Dóra Adriána ügyvéd
Közbeszerzési Hatóság
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
Közbeszerzési kartellek és a korrupció elhatárolása
Dr. Nagy Dóra Adriána ügyvéd
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA NKE.
Szerzői jogi reform az Európai Unióban
Előadás másolata:

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A közösségi versenyjog és a magyar vállalkozások érintettsége: szabályok és gyakorlat

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái 2.Jogválasztás 3.A közösségi eljárási szabályok: 1/2003/EK 4.A hazai versenyjogi alkalmazás változásai 5.Tpvt módosítási előkészületek 6.Eddigi tapasztalatok

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái (1) – EK/magyar versenyjog – A vállalkozásokra vonatkozó szabályok: •Versenykorlátozó megállapodások •Erőfölényes visszaélések •Fúziókontroll A tagállamokra vonatkozó szabályok •Állami támogatások •Különleges/kizárólagos jogok •Tisztességtelen piaci magatartások •Fogyasztók megtévesztése •Versenykorlátozó megállapodások •Erőfölényes visszaélések •Fúziókontroll EK versenyjog Magyar versenyjog évi LVII. tv.

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái (2) – EK jogforrások – •EKSz 3/g), 81., 82. Cikk •Tanácsi és bizottsági rendeletek –1/2003/EK tanácsi rendelet –139/2004/EK tanácsi rendelet •Közlemények •Esetjog: –Bizottsági határozatok –Bírósági ítéletek (Elsőfokú Bíróság, Európai Bíróság)

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái (3) – versenykorlátozó megállapodások (1) – EKSz. 81. cikk & tanácsi és bizottsági rendeletek & esetjog  Alapelv: független vállalkozások – független piaci magatartások  Tilalom – általános és különös tilalmak [81(1)]  Jogkövetkezmény: semmisség [81(2)]  Kivételek: „kis jelentőségű” megállapodások (közlemény)  Mentesülés [81(3)]:  egyedi – négy mentesülési feltétel  csoportos – tanácsi rendeletek felhatalmazása alapján bizottsági rendeletek által megfogalmazott formában

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái (4) – versenykorlátozó megállapodások (2) – Mentesülési feltételek [81(3)]: a megállapodás a)hozzájárul a termelés vagy forgalmazás javulásához vagy a műszaki fejlődéshez b)a fogyasztók részesednek az előnyökből c)a versenykorlátozás nem aránytalan d)a verseny valamelyest fennmarad Konjunktív és teljes körű feltételek! Reform: mentesítés helyett kivételi rendszer

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái (5) – erőfölénnyel visszaélés – EKSz. 82. cikk & esetjog  „egyoldalú magatartás”  csak a visszaélés tiltott  általános és különös tilalmak  erőfölény megfogalmazása  nincs kivételi vagy mentesülési szabály

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái (6) – a koncentrációk előzetes ellenőrzése – 139/2004/EK tanácsi rendelet  piaci szerkezetet érint (nem magatartást)  ex ante kontroll  kötelező engedélykérés bizonyos forgalmi küszöbhatárok felett  az értékelés szempontja: az „erőfölény teszt”  one-stop-shop rendszer

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi jog alapvető normái (7) – az érintett piac szerepe – A magatartás/szerkezetváltozás hatásainak terepe  termékpiac  földrajzi piac  = egységes belső piac (EK méretű)  < egységes belső piac, de több tagállami méretű  = tagállam területe  < tagállam területe  idő dimenzió (esetenként)

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április Jogválasztás (1) – milyen jog? melyik intézmény? – A csatlakozást követően: 1.Tpvt: GVH 2.Közösségi versenyjog: ─GVH ─Bizottság ─bármely más tagállami versenyhatóság ─tagállami bíróságok

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április Jogválasztás (2) – mikor melyik jog? – Alapkérdés: a tagállamközi kereskedelem érintettsége Külön közlemény szabályozza Széles értelmezés –érintheti –a kereskedelem körülményeit –érzékelhető mértékben (de minimis szabály) –több tagállamközi árumozgás –egyetlen tagállamra vagy akár annak részére kiterjedő magatartás esetén is fennállhat az érintettség

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április Jogválasztás (3) – különbségek az eljáró hatóságtól függően – A GVH jár el A Bizottság jár el Hazai jog: hazai ügyben EK/hazai jog párhuzamosan:  A közösségi jog által nem tiltott megállapodást nem tilthat meg megállapodást nem tilthat meg  A vállalkozások egyoldalú magatartására megengedett magatartására megengedett szigorúbb nemzeti szabályok szigorúbb nemzeti szabályok alkalmazása alkalmazása EK jogot alkalmaz: saját eljárási szabályok és szankciórendszer Csak közösségi jogot alkalmaz Erőfölényes ügyekben leválasztást elrendelhet (ha nincs más hatékony, magatartási jellegű korrekciós intézkedési lehetőség) Kötelezettségvállalás lehetősége

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi eljárási szabályok (1) – 1/2003/EK tanácsi rendelet – 1.a jogalkalmazás decentralizálása (tagállami versenyhatóságok és bíróságok) 2.European Competition Network – ECN (együttműködés!) 3.„de facto” jogharmonizáció 4.az egyedi mentesítési rendszer megszűnése 5.a 81. cikk (3) bekezdésének általános alkalmazása 6.fokozott bizottsági vizsgálati jogosultságok

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi eljárási szabályok (2) – közlemények – Közlemények:  tagállamközi kereskedelem érintettsége (tkké)  versenyhatóságok együttműködése  81(3) cikk alkalmazása  Bizottság – tagállami bírósági együttműködés  a panaszok kezelése  Bizottsági „guidance letter”

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A közösségi eljárási szabályok (3) – hálózati együttműködés – A versenyhatóságok együttműködése 26 versenyhatóság: European Competition Network  szoros együttműködés a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok között  ügyindításokról tájékoztatás a hálózaton belül  ügyallokáció  információcsere (bizalmas is!)  engedékenységi politikák kérdése  EK jogalkalmazás egységességének biztosítása

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A hazai versenyjogi alkalmazás változásai (1) – magyar jogforrások –  évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról – Tpvt.)  csoportmentességi kormányrendeletek Nagyfokú harmonizáltság!!!

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A hazai versenyjogi alkalmazás változásai (2) – EK 81/82. cikk vs. Tpvt. 11/21. § – Közösségi jogalkalmazás GVH ügyindítás:  saját (panaszra, hivatalból, engedékenységi jelzésre: jogválasztás (belső eljárási mechanizmus)  ECN-től átvett ügyben: monitoring (jogválasztás kérdése eldöntött) A GVH eljárásában: együttműködés az 1/2003/EK rendelet és az együttműködési közlemény szerint

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A hazai versenyjogi alkalmazás változásai (3) – bírói jogalkalmazás – Terepe:  GVH határozatok felülvizsgálata EK jog alapján (közjogi)  magánjogi eljárásban EK jog alapján (egyedi érdekek védelmében):  a szerződések érvényességének megállapítása  kártérítési kérdések Amicus curiae rendszer

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április A hazai versenyjogi alkalmazás változásai (4) – a fúziók áttételi rendszere – Megszűnt a kettős bejelentési kötelezettség GVH-s bejelentés helyett: észrevételek tehetők Rugalmas, kétirányú áttételi lehetőség:  a 4. cikk alapján előzetesen vállalati kérésre:  a Bizottságtól a tagállamhoz (4. cikk (4) bekezdés)  a tagállamtól a Bizottsághoz (4. cikk (5) bekezdés)  a bizottsági eljárás során tagállami kezdeményezésre:  a Bizottságtól a tagállamhoz (9. cikk)  a tagállamtól a Bizottsághoz (22. cikk)

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április Tpvt módosítási előkészületek (1) – induló állapot a csatlakozáskor – Társulási Megállapodás eredményeként: nagyfokú összhang évi XXXI. tv.: eljárásjogi lépések –a GVH jelölése tagállami versenyhatóságként –a magyar eljárásjog jelölése –az amicus curiae rendszer részletszabályai (EK jogra) –egyes eljárásjogi kérdések tisztázása

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. várható időzítése: június előkészítése folyamatban szakmai egyeztetések: április / május elemei:  mentességi rendszer (egyedi / csoportos)  eljárási kérdések (vizsgálati jogosultságok, adatok felhasználása, ügyvédi adatvédelem, stb.)  amicus curiae (a Tpvt. magánjogi érvényesítése)  fúziós módosítások, stb. 5. Tpvt módosítási előkészületek (2) – soron következő lépések –

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április Eddigi tapasztalatok május 1. – április 10. „saját” ügyek EK jog alkalmazásával 10/0/0 Más ECN tagok ügyeinek nyomon követése 308/42/18 EK fúziós ügyek áttekintése 295/363 Fúziós áttétel - Tanácsadó bizottsági ülések (ügyek) közel 30 Tanácsadó bizottsági ülések (jogalkotás) 10 Amicus curiae ügyek - ECA fúziós tájékoztatások 154/11

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április Eddigi tapasztalatok (2) május 1. – április 10.  jelentős munkateher növekedés  nem látványos munka (de nagyon érdekes)  meglepő tájékozottság (esetenként)  versenykultúra

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. 1/2003/EK Tanácsi rendelet magyarul: Értékelések – Fórum, vitaanyagok – Tpvt. módosítás segédanyagai Remetei-Filep Ádám – Sárai József: Európai versenyjog és magyar csatlakozás Versenyjogi esetek – az Európai Bíróság gyakorlata (Osiris Kiadó, Budapest, szerk.: Boytha Györgyné – Hargita Árpád – Sárai József – Tóth Tihamér) A közösségi versenyjog alkalmazásának eljárási reformja I.-II. Külgazdaság 2004/3.-4. (Jogi melléklet)

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. A GVH honlapja:

Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. Köszönöm a figyelmüket!