5. Ismerkedés a korszerű órákkal Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás 5. Ismerkedés a korszerű órákkal

Bevezető Az időmérés a társadalomba szerveződés után az emberiség egyik legősibb műszaki problémájaként jelentkezett. Már az óegyiptomiak használtak napórát, majd víz és homokórát. Ezek azonban vagy nagyon helyhez kötött (nap és vízóra), vagy nagyon pontatlanok (homokóra), és emellett a napóra kivételével állandó felügyeletet igénylő eszközök voltak. A problémát a mechanikus óra megjelenése oldotta meg. A mechanikus óra története egészen az ókorig nyúlik vissza már ekkor készültek olyan vízórák, amelyek komoly mechanikus szerkezeteket is tartalmaztak, voltak zenélő, táncoló szobrocs-kákat mozgató órák.

A mechanikus órák története Magára az idő mérésére még nem alakultak ki az óraszerkezet egyenletes lefutását lehetővé tevő gátszerkezetek. Vannak bizonyos jelek, emlékek arra, hogy a kora középkori Kínában jóval Európát megelőzően megjelent valamiféle mechanikus óra, de az első ezredforduló utáni fokozatos konfuciánus befelé fordulással Kína lassan elfelejtette a már elért technikai vívmányait is. Ezért az óra kifejlődését nyomon követni az európai kultúrkörben lehet. Az első valódi gátszerkezetnek nevezhető mechanikus gátlómű az ún.: foliot (ejtsd: folió) volt, amely az ún. orsó-gátszerkezettel és súlyhaj-tással kombinálva az első valódi mechanikus óra megjelenését lehe-tővé tette.  Olvasmány foliotról

Az acélművesség fejlődésével képesek lettek olyan vékony, szívós acélszalagot készíteni, amelyet feltekercselve jelentősebb energia tárolására is alkalmas rugót kaptak, és a foliot az orsó-gátszerkezettel és a rugóhajtással kombinálva már hordozható órát eredményezett. Peter Henlein műveként 1500 körül megjelentek az első hordozható órák, az ún. „nürnbergi tojások". Ezek a zsebórák ősei voltak. Itt a foliot hordozható kivitelét alkalmazták, amely formája miatt a „kanálbillegő" nevet kapta. Mivel ebben az időben a billegő visszatérítéséről gondoskodni képes hajszálrugó még nem állt rendelkezésre, ezért két disznósörtét alkalmaztak ütközőrugóként.

Az 1500-as évek vége felé fokozatosan kialakult a ma is használatos kerékbillegő, de még mindig disznósörte ütközővel. A hajszálrugót kutatásai „melléktermékeként" 1675-ben Huygens fedezte fel, gyakorlatilag egy időben az angol Robert Hooke-val (az angol szakirodalom máig Hooke-t tartja az elsőnek). Ezzel a hordozható órák ma is ismert szabályozó eleme megvolt. Ezen a ponton már élesen szétválik a stabil állóórák és a hordozható órák fejlődése. Az állóórákat forradalmasította a Galileo Galilei által 1583 körül felfedezett inga. Ennek felhasználásával az első valóban használható ingaórát szintén Huygens készítette el 1657-ben. Ez volt a világ első igazán pontos, csillagászati mérésekre is használható (és hasz-nált) órája.

Később megjelentek az orsójáratnál jobb járatok, ilyen volt a Clement-, majd forradalmi változást hozott a mai napig elterjedten használt Graham féle nyugvó horgony-gátszerkezet. Clement gátszerkezet Graham gátszerkezet

Bár az órák gátszerkezete, szabályzói a 16-17 Bár az órák gátszerkezete, szabályzói a 16-17. század folyamán meglehetősen hasonlóak voltak, de egyre finomabb szerkezetek készültek, egyre több komplikációt építettek be, elsősorban ütőműveket, hisz ne feledjük, éjszaka akkoriban nem lehetett felkapcsolni a villanyt, és megnézni az órát.  Olvasmány 18-19. századi órák pontosságáról De a kőhenger és a gátkerék igényes és nehézkes megmunkálása miatt a cilinderes (és későbbi horgonyos) gátszerkezeteknél lényegesen drágább is volt. Ezért - bármily kedvelt is volt az 1850-es évekig - nem élte túl ezt az időszakot, ezért ilyen járattal már csak régi zsebórákban találkozhatunk. A következő képeken megismer-kedhetünk e két - a maga korában meghatározó fontosságú - gátszerkezet felépítésével és működésével.

Cilinderjárat Duplex járat

 Olvasmány a kronométerről A XX. századot már igazán csak a svájci horgony élte meg és szinte egyeduralkodóvá vált A svájci horgony igen jól bevált. Még hadihajók számára készült hajóórában is alkalmazták, mert jól bírja a rázkódást (ágyúzás stb.). A gondosan elkészített svájci horgony-gátszerkezet azonban nem a legolcsóbb, és különösen nem volt az a XIX. században.

A mechanikus óra időmérő részén túl azonban érdemes szót ejteni arról, hogy az órák már a kezdetektől tartalmaztak számos kiegészítő szerkezetet (ún.: komplikációt). Ezek legfőbb csoportjai a különböző ütő, zenélő szerkezetek, naptárszer-kezetek és kronográfok (stopperek).

Természetesen folyamatosan zajlott az útkeresés más irányba is. A XX Természetesen folyamatosan zajlott az útkeresés más irányba is. A XX. század közepétől több konstrukció született, amely megpróbálta az óra felhúzását elektromos árammal megoldani. A 50-as évek végétől a tranzisztor mint kapcsolóelem megjelenése végre kiiktathatóvá tette a mechanikus érintkezőket, és egy egyszerű kapcsolással az elem kimerüléséig egyenletes impulzus átadását tette lehetővé. A következő lépés a tisztán elektronikus időalap kialakítása volt. Ezen irányú kutatások egyik eredményeképpen született meg a kvarcóra. Ez az óra a kvarckristály piezoelektromos tulajdonságain alapul, amely lehetővé teszi, hogy elektronikus áramkör rezgéskeltő elemeként funkcionáljon, miközben a kvarckristály a mechanikus tulajdonságai által (mérete és csiszolása) meghatározott rezgési frekvenciáját nagyon stabilan tartja. Az első kvarcórát 1928-ban Morrison készítette.

A léptetőmotorok által meghajtott áttételek nagyon egyszerűek, egy-két fogaskerékből állnak, különösebben precíznek sem kell lenniük, ezért ezek a szerkezetek sokkal olcsóbbak a mechanikus szerkezeteknél. A kis szerkezeti igénybevétel miatt ezek az órák még akkor is aránylag hosszú élettartamúak lehetnek, ha a szerkezet csapjai nem kőcsapágyakban forognak, és a fogas-kerekek, valamint maga a szerkezet alaplemeze is gyakran erős műanyagból készül.

Az elektronika térhódításával megjelentek a tisztán elektronikus működésű órák, ahol a kijelzés is elektronikusan történt. Ez eleinte fényemittáló diódákkal (LED) történt, ezek voltak a gomb-nyomásra pirosan világító órák. A LED-ek nagy áramfelvétele azonban kizárta a folyamatos kijelzést. Ezt a folyadékkristályos kijelzők (LCD) tették lehetővé.

Forrás: Antal Péter - Az óra története (svajciora.com)