Drogpolitikai modellek Alkohol- drogproblémák és a segítés lehetőségei kurzus Pecze Mariann, WJLF

drogpolitika Mindazon társadalompolitikai cselekvési programok és szabályozások összegzése, amely a fogyasztás és azzal összefüggő problémák társadalmi szintű kezelését célirányosan és összehangoltan irányítja. Különböző drogpolitikák – különböző megoldási módok

Megközelítési irányok Kínálatcsökkentés Cél: a drogok hozzáférhetőségének csökkentése – kereskedelem, terjesztés akadályozása (VPOP, nemzetközi egyezmények, ellenőrző csoportok) Keresletcsökkentés Cél: prevalencia csökkenése Új használók életkorának növekedése Krónikus használók számának csökkentése (elsődleges és másodlagos prevenció)

Megközelítési irányok II. Ártalomcsökkentés A droghasználat okozta ártalmak csökkentése Cél: HIV, AIDS elleni küzdelem társ.i beilleszkedés növelése Kriminalitás megszüntetése Alapelvek: Ha nem akar leszokni, ne veszélyeztessen másokat Absztinencia nem cél Biztonságosabb használat Ott kell végezni, ahol a rászorulók vannak

Drogpolitikai irányzatok Nulla-tolerancia modell (kriminalizációs) Drogfogy. káros, üldözendő, mert veszélyes – büntetni kell - kriminalizálás Fogyasztó = bűnös Eszközrendszer: büntetőjog USA Kompromisszumos modell (medikalizációs) Nem drogmentes társ., de célként ott lebeg Fogyasztó = beteg, áldozat Fogyasztóval megengedő, terjesztéssel szemben büntet Drogozás = pszichés eredetű dependencia – orvosi eszközök Eszközrendszer: orvostudomány Anglia

Drogpolitikai irányzatok II. Normalizáló szemlélet (ártalomcsökkentő) Cél: szórakozási-szerfogyasztási kultúra kialakulása marginalizált helyzet elkerülése A pszichoaktív-anyag használat kockázatainak csökkentése (prevenció, tűcsere, Metadon) Fogyasztó = kényszeres droghasználónál elfogadó Eszközrendszer: szociális szolgáltatás, dekriminalizálás (lágy drogok) Hollandia Drogok és fogyasztók differenciálása a szer típusa és mennyisége alapján az ártalomcsökkentés célkitűzései: 1. Minél kevesebben használjanak drogokat; 2. Minél kevésbé veszélyes szereket, minél ritkábban használjanak; 3. Minél kevésbé veszélyes fogyasztási módokat alkalmazzanak előfeltevés: a droghasználók egyes csoportjai életük bizonyos időszakában nem akarnak és/vagy nem képesek felhagyni szenvedélyükkel; ugyanakkor az adott drog, vagy drogok használatának következtében kockázatoknak vannak kitéve, ártalmakat szenvednek el a lehető legnagyobb számú droghasználóval kívánnak kapcsolatba lépni (és lehetőség szerint fenntartani) igyekeznek elérni az aktív szerhasználók marginalizálódásának csökkenését, amely az életesélyek romlásával és a kockázati tényezők és problémák fokozottabb megjelenésével járhat együtt a droghasználók társadalmi beilleszkedését is igyekszik növelni, ettől remélve a kriminalitás különböző mutatóinak (pl.: beszerző-, vagy következményjellegű bűncselekmények, drogok hatása alatt elkövetett bűncselekmények) csökkenését is.

Alapvető drogpolitikai modellek

Drogpolitikai megközelítések (összefoglaló tábla) LEGALIZÁCIÓ PROHIBÍCIÓ DEKRIMINALIZÁCIÓ A kábítószer-probléma elsődlegesen bűncselekmény, így azt elsődlegesen büntetőjogi úton lehet kezelni. A kábítószer-fogyasztást azért utasítja el a társadalom, mert az bűncselekmény. Amennyiben nem lesz bűncselekmény, maga a probléma is megszűnik. A kábítószer-probléma visszaszorításánál éles különbséget kell tenni a keresleti és kínálati oldal között. A terjesztőket büntetni kell, a fogyasztókat pedig a gyógyulásban segíteni.

Drogpolitikai megközelítési típusok (Peter Reuter) Peter Reuter: Hawks Ascendant – The Punitive Trend of American Dug Policy (1992) (Héják felszállóban – Az amerikai drogpolitika büntető tendenciája)

Hollandia a használat önmagában nem számít bűncselekménynek, csak a birtoklás. Elméletileg egy hónapos börtön szabható ki 30 grammnál kevesebb kender birtoklása miatt, a gyakorlatban azonban ezt sosem hajtották végre. A heroin és kokain kereskedelme miatt azonban akár 12 éves börtönbüntetés is kiszabható, melyet súlyosbító körülmények esetén akár 16 évre is felemelhetnek. Módosított Ópium Törvény (1976) a rendőrség számára elsőszámú feladat a keménydrog-kereskedelem elleni küzdelem (beépített ügynökök alkalmazása – amerikai DEA, polgárok bejelentési köt.). A kenderrel kapcsolatosan az utasítás a nem-beavatkozást írja elő a rendőrség számára a csekély mennyiségű birtoklás és kereskedelem esetében. A helyi szinten ez egy háromoldalú egyeztetés útján ment végbe a bíró, a rendőrség és a polgármester között, akik megállapodtak a tolerancia kereteiről és mértékéről, tehát hogy hány és milyen coffee shop kap működési engedélyt. Az utasítás előírja, hogy bizonyos körülmények között a kenderárusítókat is üldözni kell. 1994 októberben bevezették az ún. AHOJG kritérium-rendszert a kávéházak működésének szabályozására: A = No Advertising. (A reklámozás tilalma) H = No Harddrugs (Keménydrogok behozatala tilos) O = No Overlast (nem okozhat zavart a környék lakosságának, pl. zaj) J = No Youth (18 éven aluliakat nem szolgálhatnak ki) G = No Big Quantities (max. 500 grammot tárolhatnak ugyanazon a napon) Amszterdam belső városában a könnyűdrogok kereskedelmének 95%-ka a coffee shopokban bonyolódik le

holland drogbeteg-ellátási rendszer az egyik legfejlettebb a világon. Alapvetően négyféle intézményből áll: 1, Konzultációs központok (CAD). Ezek az államilag finanszírozott intézmények 16 fő ágazatra és 44 alágazatra vannak felosztva, 45 konzultációs irodával rendelkeznek az országban. Céljuk egyrészt a felvilágosítás a drogok ártalmaival kapcsolatban, tájékoztatás a kevésbé ártalmas droghasználati módozatokról. Ilyen például a heroinisták esetében az intravénás adagolás helyett más módok javasolása, mely területen Hollandia kedvező eredményeket ért el (Hollandiában az intravénás használók aránya 5-10%-kal alacsonyabb, mint az EU átlag). Ez nagyban hozzájárul a HIV-fertőzések visszaszorításához is, akárcsak az ún. tűcsereprogram, melynek során a hatóságok drogosok által alapított képviseleti csoportoknak (ún. junkie-unions) eladnak steril fecskendőket, akik aztán azt szétosztják a helyi drogfogyasztók között. 2, Metadon program. Számos nagyvárosban a heroinisták hozzájuthatnak metadonhoz, mely anélkül csökkenti az elvonási tüneteket, hogy a heroinhoz hasonló eufórikus élményt okozna, így lehetővé teszi a kvázi-normális életet drogfüggőknek. Hollandiában a heroinisták 40%-ka, kb. 60 városban 7000 ember részesül metadon kezelésben (Magyarországon ez az arány mindössze 1,5%). 3, Szociális-jóléti szolgáltatások. Léteznek olyan programok is, melyek a drogfogyasztók visszailleszkedését segítik elő a társadalomba, elsősorban munkát és segélyeket kínálva nekik. A volt drogosokat gyakran a prevenciós programokban és a konzultációs irodákban helyezik el, hogy sorstársaiknak segítséget nyújthassanak - hiszen ezt ők tudják talán a legjobban megtenni. 90 ilyen program működik Hollandiában 45 településen. Figyelembe veszik a kisebbségek beilleszkedési nehézségeit is (közülük pl. a surinami gyarmatról érkezők körében nagy a veszélyeztetettség). 4, Bentlakásos rehabilitációs intézetek. Ezek a rehabilitációs intézetek vagy önálló klinikák vagy pszichiátriai klinikák osztályai. Feladatuk kettős: 1, kríziselhárítás és detoxikáció; 2, elvonókúra. Hollandiában ma 12 ilyen klinika körülbelül 1500-2000 férőhelyet képes biztosítani. A statisztikai adatok tükrében a holland keménydrogpolitika hatékony, 1980 óta ugyanis nem növekedett az ópiátfüggők száma, 15,1 milliós lakosságból stabil 25.000 fő (minden 1000 lakosból 1,6 kábítószerfüggő), többségükmelyből kb. 8-10 ezer ember Amszerdamban lakik. (Más államokban ezek az adatok sokkal kedvezőtlenebbek, a drogfüggők száma nem stagnált hanem növekedik, pl. Angliában minden 1000 emberből 2,6 kábítószerfüggő). Ennek a csoportnak az átlagéletkora a 80-as években fokozatosan növekedett, 1981-ben még 27 év volt, 1987-ben már 30 év, napjainkban már kb. 35 év. Ugyanebben az időszakban a 22 évnél fiatalabb függők aránya 14%-ról 5%-ra csökkent. Ez azt mutatja, hogy a holland heroinfüggők közé egyre kevesebb fiatal kerül be, egy öregedő csoportról van szó. Ugyanakkor egyes etnikai bevándorolt társadalmi rétegekben (elsősorban a marokkói bevándorlók között) a keménydrogfogyasztás változatlanul súlyos problémát jelent.

Büntetőjogi értelemben Magyarországon kábítószernek kell tekinteni azokat az anyagokat, amelyeket a többször módosított 1/1968. (V.12.) BM-EüM együttes rendelet 1-számú melléklete, valamint a 15/1981. (XII. 8.) EüM rendelet mellékletét képező jegyzék felsorol. A Btk. 286/A. § (2) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezés szerint a Btk. 282, A, 283/A §-a alkalmazásában a kábítószeren a visszaélés szempontjából veszélyes pszichotróp anyagot is érteni kell. A pszichotróp anyagokat a többször (utoljára 1997-ben) módosított 4/1980. (VI.24.) EüM-BM rendelet I-II. jegyzéke sorolja fel.