Tatabánya

Tatabánya földrajzi helyzete

Alsógalla

Felsőgalla

Bánhida

Bánhidai Templom

Tatabánya

Lapatári Malom

Turul madár a Kő-hegyen

Szelim-barlang

Ranzinger Vince kilátó

Karsztbokor erdő

Cserszömörce

Ragadozók nyuszt vadmacska

Madár ritkaságaink övi rigó kerecsensólyom

hantmadár leánykökörcsin

Tavaszi vadvirágaink tavaszi kankalin odvas keltike

Tatabánya

Megyénk legnagyobb lélekszámú települése, a 72 000 lakosú Tatabánya 1947-ben négy község: Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Tatabánya egyesülésével alakult várossá. 1950-ben Komárom megye székhelye lett, 1991-ben pedig megyei jogú városi rangot kapott. A település 91 km2 területen fekszik, 14 km hosszúságban, a Dunántúli-középhegység részei, a Vértes és a Gerecse közötti törésvonalban. Közúti és vasúti közlekedési csomópont, az M1-es autópálya és a Budapest-Bécs nemzetközi vasútvonal mellett helyezkedik el. A természeti kincsekben gazdag, hegyláncokkal s a köztük húzódó patakokkal, forrásokkal szabdalt Tatabányai-medence ideális lakóhely volt a kezdetektől az ember számára. Területén az őskőkorban éltek emberek. Legfontosabb régészeti lelőhelyük a Tatabánya felett lévő Szelim-barlang. A közeli Vértesszőlősön pedig az előember majd félmillió éves maradványai kerültek elő. Tatabánya város elődtelepüléseinek honfoglalás kori történetéhez számos legenda kapcsolódik. A bánhidai csata legendáját a közhiedelemben a Kő-hegy tetején felállított Turul emlékmű, valamint Feszty Árpádnak a csatáról készített nagyméretű festménye is erősítette.

Az államalapítást követően létrejött történelmi falvaink már kialakulásuktól szervesen kötődtek a magyar történelem egy-egy mozzanatához. A Bél Mátyás leírásában említett „régi országút”, az ún. mészárosok útja évszázadokon keresztül jelentős kereskedelmi út volt. Ezen hajtották a szarvasmarhákat az Alföldről vagy még távolabbról Nyugat-Európa piacai felé. Ez az út mindhárom elődközségünket érintette. A települések neve megtalálható már a korai történeti forrásokban is. Galláról először egy 1251-es oklevél tesz említést, 1440-ben pedig két Gallát említ egy oklevél: Kisgalya (Kisgalla) és Galya maior (Nagygalla) néven; Bánhida nevét pedig egy 1288-as királyi oklevél rögzíti. A mohácsi csatavesztés után a török hadak ezt a vidéket is felégették. A lakosság vagy elmenekült, vagy török rabságba került. A terület birtokosai gyakran változtak. Tatát gróf Esterházy József 1727-ben vásárolta meg, a hozzá tartozó falvakkal, amelyhez Alsógalla, Bánhida és Felsőgalla is tartozott. Az új földesúr nagyszabású telepítésbe kezdett, hogy az elnéptelenedett falvakat benépesítse. Az első magyarországi népszámlálás idején, 1785-ben a három községben 2566 fő élt. A két Galla lakói németek, Bánhida lakosai pedig kétharmad részben szlovákok voltak.

A három település és a környék életében a döntő változást a XIX A három település és a környék életében a döntő változást a XIX. század végén a szénbányászat megjelenése jelentette, ami teljesen megváltoztatta a községek korábbi életét. Az 1896-ban kiemelt első csille szenet követően a szénkitermelés folyamatos növelésével a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. egy sokszínű gazdasági tevékenységet, több lábon álló gazdaságot épített fel. A bányászat fejlődése már a századforduló után, 1902-ben megteremtette az önálló Tatabánya települést. A gazdasági fellendülés a lélekszámban, az életmódban, az építkezésekben s a kultúrában egyaránt jelentős változásokat hozott. 1940-re az egykori bányatelepből Észak-Dunántúl egyik legjelentősebb gyáripari centruma alakult ki, ahol az üzemek 10 ezer embernek munkát, s ezáltal mintegy 30 ezer embernek megélhetést biztosítottak, megteremtve a „magyar Ruhr-vidék”-et. A Tatabánya néven 1947-ben egyesített négy község, várossá válásakor az ország szénbányászatának és nehéziparának egyik jelentős centruma volt. Az ország szénszükségletének kétharmadát a tatabányai szénbányák adták. A megyeszékhelyi rang elnyerése újabb lökést adott a város fejlődésének. Egymás után épültek az új lakótelepek, amelyekre a további iparosítás miatt is nagy szükség volt. Az 1950-es és 60-as évek iparfejlesztési politikája a tatabányai széntermelés felfutását igényelte. Történelme során immár harmadik betelepítési korszakát élte meg ezekben az években e terület. A szénbányászat 15-17 ezer alkalmazottat foglalkoztatott fénykorában, s szinte nem volt család a városban, amelynek ne lett volna valamilyen kötődése a bányavállalathoz. A 60-as években nagy lendülettel folytatódott tovább az 1950-ben megkezdett új városközpont kialakítása.

A régi tatabányai szénmedence bányáiban azonban 1987-re a szénvagyon kimerült, s a bányaüzemek megszűntek. Néhány évig még a megyehatáron kívüli, ún. eocén bányákból folytatódott tovább a széntermelés. Az egykori 26 tatabányai akna és 5 külfejtés emlékét ma a XV-ös akna területén kialakított Szabadtéri Bányászati Ipari Skanzen őrzi. Városrészek: Alsógalla A kertes házakkal beépített Alsógalla, a török hódoltság idején elpusztult a falu. Még Bél Mátyás is pusztaként említi. Az elnéptelenedett települést a XVIII. században Esterházy József gróf telepítette be német katolikusokkal, főleg Elzászból, Württembergből, Bajorországból, Würtzburg és Bamberg vidékéről jöttek szegény német parasztok. A mezőgazdasági termelésben fontos szerepe volt az állattenyésztésnek és a gyümölcstermelésnek. A legtöbb gyümölcsfa Alsógallán volt, melyek termését a tatai piacon értékesítették. A szénbányászat megindulása felgyorsította a község fejlődését. A kiépült bányatelep 1902-ig közigazgatásilag Alsógallához tartozott. Mára a jellegzetes alsógallai „öreg”házak mellett egyre több új családi ház épült, és sok régi ház átépült., a német nemzetiségi hagyományok és ünnepek helyszínével. A városrész nevezetessége a közelmúltban felújított kereszt, a stációsorral.

Felsőgalla A törökidőben elpusztult települést gróf Esterházy József telepítette be a német tartományokból 1733-ban toborzott katolikusokkal. Felsőgalla nem a régi falu helyén épült újjá, hanem attól kissé dél-keletre. A bányanyitást követően a község fejlődése meggyorsult, azonban a várossá alakulás után is sokáig megtartotta korábbi arculatát, mivel a nagyarányú építkezések kevésbé érintették. Az utóbbi években sok szép családi ház épült, a régiek átépültek, főként a városrész Budapest felé eső mai főutcáján. Felsőgalla is őrzi német nemzetiségi hagyományait, s művelődési háza, iskolája, de a főutca is helyszíne ezeknek az ünnepeknek. Bánhida Tatabánya elődtelepülései közül terület és lélekszám tekintetében Bánhida volt a legnagyobb, s a középkorban városi rangot is kapott. Bánhida 1543-ban esett áldozatul a török hadjáratnak s elnéptelenedett. Gróf Esterházy József szervezett telepítése idején azonban már ismét lakott hely volt. Katolikus szlovákok és református magyarok is éltek itt ekkor, majd a következő években újabb szlovák telepesek érkeztek Bánhidára. 1848–49-ben a bánhidaiak plébánosukkal, Fieba Józseffel együtt lelkesen álltak ki a forradalom és szabadságharc mellett. A település fejlődése sok iparost és kereskedőt vonzott a század második felében. A bányaművelés megindulása is előnyösen hatott a falu fejlődésére.

A település egykori képét idéző „öreg” házak mára jórészt eltűntek, de sok új családi ház, sorházas övezet épült. Egykori főutcája megújult. A Gellért-teret uraló impozáns római katolikus templom, a felújított református templom, az egykori községháza, az 1848. március 15-i emlékművek, a bányászhagyományokat őrző ipari skanzen, a szlovák hagyományok őrzését szolgáló művelődési ház és Faluház, mind-mind nevezetességei Bánhida főutcájának. Miként Alsógalla és Felsőgalla a német, Bánhida a szlovák nemzetiségi hagyományokat ápolja. Tatabánya a város névadó települése, mely a bányanyitást követően alakult ki Alsógalla területén. 1902-ben vált közigazgatásilag önálló községgé, majd 1923-ban nagyközséggé. A várossá nyilvánítás után a városközpontot az Újvárosba tervezték, s ennek kialakítását 1950-ben kezdték meg. Mivel igény volt kertes családi házakból álló városrész kialakítására is, 1953-ban hozzákezdtek Kertváros építéséhez. 1956-ban Tatabánya már hat települési egységből állt: Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, Tatabánya-Újváros, Tatabánya-Óváros és Kertváros, s több mint 10 km hosszúságban húzódott a hegyek lábánál.

Tatabánya Turul madár Európa egyik legnagyobb bronzmadara. Törtkőből rakott csonka gúla talapzaton áll, a szobor nagyméretű, kiterjesztett szárnyú, nyitott csőrű bronz madár, szárnyának fesztávolsága 15 méter. Karmai közt Árpád- kard 14 m hosszú, fején, aranyozott, magyar szent korona. Talapzatán feliratos tábla. Készítője Donáth Gyula. A szobor Árpád honfoglaló magyarjainak a bánhidai síkon 907-ben Szvatopluk morva fejedelem fölött aratott győzelmére emlékeztet. A jeles alkotás mára Tatabánya meghatározó jelképévé vált. A város címerében is szerepel., Turul tanösvényt alakítottak ki a Szelim-barlangig, felújították a turistajelzéseket. A Szelim-barlang a Tatabánya feletti Kő-hegyen, 289 méter tengerszint feletti magasságban található. A Kőhegy oldalában 310 méter magasan, a Turul-emlékműtől 200 méterre található. A környék legszebb kirándulóhelye. Mintegy 45 méter hosszú, 12-14 méter széles, több oldalága és két bejárata van. A város távoli pontjairól is kiválóan látható barlanghoz a Turul-emlékműtől egy kilométernyi tanösvény vezet. A Szelim-barlang különleges természeti képződmény: hasonló több is található a mészkőbe vájtan a Gerecse más részein is. A teteje néhány éve beszakadt, 7 méter széles kürtője a felszínen körbejárható.

A képződmény 45 méter hosszú és 14 méter magas, melyet egy vízfolyás vájt ki a triász időszaki dachsteini mészkősziklából. A barlang jelentős őskori lelőhely, ősemberek tűzhelyének maradványait, elszenesedett fatöredékeket és állati csontokat tártak fel. A tatárjárás korából származó emberi csontokat is találtak itt. A 40 ezer éves barlangot az 1930-as években kezdték feltárni, benne az ősember kőszerszámaira és csontjaira bukkantak. A legenda szerint a török hódoltság idején Szelim szultán a barlangba menekült hét falu népét a bejártnál rakott máglya füstjével megfojtotta A legújabb kutatások eredménye szerint e barlangból származik hazánk legrégebbi, mintegy 200 ezer éves, az ember jelenlétére utaló lelet. Fokozottan védett természeti érték. Jelentős régészeti lelőhely, amelyhez számos monda fűződik. A barlang nevének eredete az első szerint I. Szelim oszmán szultán szultán nevéből származik, aki viszont a környéken egyáltalán nem járhatott, mivel ő még a mohácsi csata előtt meghalt és soha nem járt Magyarországon. A másik legenda szerint hét falu lakossága menekült a török időkben a barlang falai közé, I. Szelim oszmán szultán azonban megtalálta a rejtekhelyet, és rájuk gyújtotta azt.

A másik magyarázat szerint a Szulejmán név alakult át Szelimmé. I A másik magyarázat szerint a Szulejmán név alakult át Szelimmé. I. Szulejmán oszmán szultán seregei valóban jártak a környéken és el is pusztították azt. a harmadik, magyar nyelvészeti magyarázat szerint a barlang alakja szemre hasonlít és ebből alakult ki a Szelim név[2] a szlovák nyelvészek magyarázata szerint (lásd az oldal szlovák változatát) a helyi szlovák telepesek szedlim (fon.) (=nyereg) szavából alakult ki a helyi nyelvjárás alapján a szelim szó. (dl→l) Az egyik legenda szerint a tatár támadások idején a barlangban keresett menedéket környező falvak lakossága. Amikor egy János nevű kisfiú megszomjazott majd hangosan sírni kezdett, édesanyja elvitte a közeli forráshoz. Ott azonban elfogták őket a tatárok, akik arra kényszeríttették az asszonyt, hogy árulja el a többiek rejtekhelyét. Miután rajtaütöttek a fegyvertelen lakosságon, a gyermekekre és az asszonyokra rágyújtották a barlangot, a férfiakat pedig elhurcolták. Bár a legenda igazságtartalma kétséges, a barlangtól nem messze található forrást János-forrásnak hívják.

2008-ban a Bányásznapon avatták fel a tatabányai Kő-hegyen az egykori XII-es akna felvonójából kialakított harminc méter magas kilátót. A Ranzinger Vince bányászmérnökről elnevezett építményt a tatabányai szénmedencében zajló, évtizedeken át meghatározó kőbányászat emlékére újíttatta fel és építtette át Tatabánya önkormányzata. A névadó a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság (MÁK Rt.) tatabányai bányaigazgatója volt. A toronyból 30 kilométeres körzetben nyílik kilátás a környező falvakra, úgymint Óbarok, Oroszlány és Komárom. Növény- és állatvilág A hegység legjellemzőbb fás társulásai a cseres tölgyesek, a hűvösebb területeken, a völgyek árnyékos oldalain gyertyános tölgyesek, míg a legmagasabb részeken, illetve az északi oldalakon bükkösök találhatók.A gyorsan felmelegedő déli oldalakat molyhos tölgyesek, és karsztbokorerdők kísérőfaja a cserszömörce. A fátlan területeket dolomit sziklagyepek és mészkedvelő, sziklafüves lejtősztyepprétek borítják, hegységben több helyen is nyílik, leánykökörcsin, A Gerecse madárvilága igen gazdag, közel száz madárfaj fészkelése bizonyított, köztük olyan, fokozottan védett ragadozó madaraké, mint a kerecsensólyom, a parlagi sas, törpesas, vagy a szintén ritka színes kövirigó, holló, és hantmadár. Az emlősök közül megemlíthető a vadmacska, a nyuszt, és a barlangokban több denervérfaj is él.

Életfa, Péterfy László alkotása lA Bánhidán 1873-ban épült római katolikus népiskolában 1974-ig folyt az oktatás, 1975-től a városi múzeum működött benne a régi épületben. A múzeum 1987-ben költözött ki az épületből, azóta az iskolamúzeumnak adott helyet. Az országban egyedülálló kiállítóhely 2006-ban új épületbe költözött. A Szabadtéri Bányászati Múzeum területén a fenntartó megyei önkormányzat és a tatabányai önkormányzat támogatásával a hajdani elemi iskola mintájára új épületet húztak fel, ahová 2006-ban költözött az iskolamúzeum. A régi Gellért téri épületet a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére szlovák tájházzá alakították át.és további látnivalói Az aradi vértanúk emlékének Tatabánya lakói Cs. Kiss Ernő alkotásával tisztelegnek. - ma a Kertvároshoz tartozó területen - Fellner Jakab tervei alapján épült 1753-ban a Lapatári malom. A barokk stílusú ipari épület máig megőrizte jellegzetes stílusát, noha többször átalakították. Az Áltar ér holtágának patakpartján, Lapatári Malom Kertváros egyik nevezetessége az Által-ér mellett, újjáépített formában ma vendéglátó és a szabadidő eltöltésének kedvelt helye lovardával. A szépen helyreállított épület sok rendezvénynek ad otthont.

Tatabánya egyik legszebb épülete Bánhidán, található Tatabánya egyik legszebb épülete Bánhidán, található. A templom 1939-ben épült Szeghalmy Bálint tervei alapján, országos és helyi adakozásból. Mindez a helyi református közösség erejét is jelzi. Szeghalmy Bálint a kor legdivatosabb és legtermékenyebb stílusirányzatában, a Kós Károly-féle magyar szecessziós stílusban tervezte meg a templomot. A kétszintes épület földszintjén lelkészi lakás és gyülekezeti terem található. Emeleti része a tetőtér-beépítésű templom - ez a megoldás szintén különlegesség teszi a hazai templomépítészetben. A templom tornya a háborús idők és a pénzhiány miatt csak 1951-ben készült el. Azóta a városrész református közösségét szolgálja.