Kiskorpádi Fiatalok – „Arccal a jövő felé” A Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Fiatalok Lendületben programja.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Támogató Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „Képzés, foglalkoztatás szakembereknek” tárgyú felhívás.
Advertisements

Működhet-e hatékonyan a társadalmi ügyek piaca? Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár Budapest, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Ifjúsági Egészségnap április 7.. Célcsoport és célok •18-28 éves korosztály •A felsőoktatásban tanuló hallgatók •Egészségmagatartás fejlesztése.
 Kiemelkedő utánpótlás nevelés  Saját tulajdonú sportcsarnok  infrastruktúra  Nyitás a szabadidő és közösségi programok felé.
Hogyan segíthet városán, településén? Az egészséges életmód szemlélet beiktatásával a település életébe.  Étkezési tanácsadással  Dohányzás ellenes.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
VIRTUS KULTURÁLIS EGYESÜLET Általános tájékoztató.
Helyi Érték – Értékhely! KEOP /B/
25 ÉV A TEHETSÉGEK SZOLGÁLATÁBAN MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG KONFERENCIÁJA PÉCS SZEPTEMBER KORMOS DÉNES A NEMZETI TEHETSÉGÜGYI KOORDINÁCIÓS.
GRAFFITI Brassai Orsolya június 2. …így is lehet!?
„Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg
Egyéb prevenció, civilek, iskolán kívüli szervezetek.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével a Nemzeti.
Szektorok közötti együttműködés tapasztalatai a kerékpáros érdekképviseletben Csikai Mária Nyíregyháza, május 27. A program.
Pénziskola Az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában.
„Nyitott kapu” a rendszeres testmozgásért és kapcsolódó egészségfejlesztési programok Vámospércsen Ménes Andrea polgármester.
MMIK LOGO Ifjúsági Szolgálata egy komplex ifjúsági szolgáltató rendszer egy eleme a kortárssegítés Ifjúsági iroda, közösségi tér Felkereső ifjúsági munka.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
A TÁMOP civileket érintő területei. A TÁMOP specifikus céljai 1.A munkaerő-piaci kereslet és kínálat összhangjának javítása 2.Az aktivitás területi különbségeinek.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
„ TEszedd ” ( 2011) „Önkéntesen a tiszta Magyarországért” Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárság Budapest dr. Rácz.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
NHKE Egészségfejlesztési Terv NHKE Egészségfejlesztési Terv 6. rész NHKE Fejlődési Modellje Készítette: Keilbach Józsefné (település egészségfejlesztő.
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Eger, november 10.
Piller Rudolf SzélerőVép Kht.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
Új megközelítés - Anyaklubok Magyarországon Jónás Jánosné Szarvasi Fiatalok a Holnapért Egyesület április 3.
FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban Október 24. Észak-alföldi regionális szakmai műhelymunka A KézenFogva Alapítvány megjegyzései a kerekasztal.
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
Hol a határ a pr és a valódi felelősségvállalás között?
„Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen” szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
Teleházak pályázati lehetőségei. TIOP 3-as prioritás A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Köztünk élnek. Ismered őket? EIA/2012/
Hálózatépítés és fejlesztés Heves és Besztercebánya megyében, valamint az ehhez kapcsolódó partnerségi programok generálása és fejlesztése HUSK/0901/1.5.1/0233.
A társadalmi felelősségvállalás civil példái – jó gyakorlatok a Nyugat-dunántúli és Észak- alföldi régióból Kóbor Krisztina 2010.
Hogyan hat a dráma a kulcskompetenciákra? Egy most induló nemzetközi kutatás ismertetése Cziboly Ádám Káva Kulturális Műhely DramaF R ING E nov.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
„Szárnyakat adni a Malacnak”. „Szárnyakat adni a malacnak” A projekt bemutatása TÁMOP /
Projektzáró rendezvény.  Szó esik arról, hogy mit csináltunk  Mi Youthpass?  A Youthpass tanúsítványok átadására is sor kerül  Vendéglátással kedveskedünk.
Mozduljunk meg! Let’s move! HU-12-E R3 Projekt indító rendezvény Általános ismertető.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a vidékfejlesztésben
Fiatalok Lendületben Program Youth in Action Tineret in Acțiune.
2014. június 12. Lackó Péter Clarity
Önkéntesség, mint társadalmi szerepvállalás
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
Környezeti nevelés uniós forrásokból
EGER TÉRSÉGE FEJLESZTÉSI EGYESÜLET „Területfejlesztés civil szemmel” Előadó: Pozsikné Hidvégi Éva, elnök.
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
„NŐ AZ ESÉLY” TÁMOP B-2- 12/ , 0012.
Kik vagyunk? A szervezet alapítói elsősorban az ELTE szociális munkás, szociológus, szociálpolitikus, pszichológus és jogász hallgatói közül kerültek.
A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT PÁLYÁZATAI A TÁMOP KERETÉBEN PROJEKT ZÁRÓ NAP:
“Közösségben az erő!” Helyi civil kezdeményezések projekt ötlet felhívás Vas megyében A Vas Megyei Civil Információs Centrum és a Vas Megyei Önkéntes Centrum.
Szemléletformálás rendezvényeken A fesztivál a szemléletformálás tökéletes helyszíne Fiatalok nagy tömegű elérése Nyitottság az új iránt Ha a tevékenység.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Ásotthalmi tanyavilág élni akar Gátsoron DAOP-4.1.3/B Ásotthalmi tanyavilág élni akar Kissoron DAOP-4.1.3/B Az Európai Unió támogatásával,
Hejőkeresztúr Község.  Komplex Instrukciós Program  Táblajáték Program  Generációk Közötti Párbeszéd Program  Tehetséggondozás (képzőművészet, zene,
KEHOP azonosítószámú, „Veszprém Megyei Klímastratégia” című projekt bemutatása Takács Balázs Veszprém, április 25.
„NŐ az esély” TÁMOP B-2-12/
TÁMOP / A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje A projekt megvalósulása.
A szocializáció folyamata
European Distance and E-Learning Network
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
Fiatalok társadalmi részvétele és érdekképviselete
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
„ÖSSZEFOGÁSBAN AZ ÉSZAK- HEGYHÁTÉRT”- EFOP
Előadás másolata:

Kiskorpádi Fiatalok – „Arccal a jövő felé” A Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Fiatalok Lendületben programja

Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a rendezvény a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért.”

A Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület júliusában kezdte meg a Fiatalok Lendületben Program megvalósítását. A résztvevők ebben az időszakban a személyes kapcsolataikat felhasználva kezdték meg a megvalósítandó programról informálni az ismerőseiket, a programban bevonni kívánt fiatalok meggyőzése érdekében.

A pályázati program a Kiskorpádi fiatalok önkéntes munkáját és ötleteit hivatott magasabb szintre emelni. A program egy új ifjúsági kezdeményezésnek alapja és egynek támogatója: a fiatalok eredeti ötleteit, tevékenységeit, helységeit eszközökkel, infrastruktúrával, és fejlesztő programmal erősíteni.

Interkulturális dimenzió A projekt megvalósításának céljai közé tartozik, hogy a származástól az anyagi helyzettől, vagy egyéb hátrányos helyzettől függetlenül a programban történő részvételen keresztül a fiatalok számára megteremtődjenek a megfelelő társadalmi beilleszkedés feltételei, megvalósuljon a fiatalok önmegvalósulásának elősegítése a hasznos és aktív közösségi szerepvállalás fokozatos előtérbe helyezésével, példát mutatva a társadalom többi rétege számára is.

Interkulturális dimenzió A programban résztvevő és a bevont fiatalok a projekt során végrehajtott feladatokon, és a megvalósítani kívánt közösen felépített közösségi tereken keresztül információt szerezhetnek az eltérő hátterű és kultúrájú társaikról, párbeszédet kezdeményezhetnek, ezáltal mélyebb betekintést eredményezve a másik fél életébe, életkörülményeibe, kultúrájába.

Interkulturális dimenzió A projekt keretében megvalósított ifjúsági kezdeményezés által nőhet a vállalkozó kedv, a kreativitás, és az önbizalom, javulhat az önkifejező képesség és a csoportban végzett munka által a különböző szociális készségek, ami segít a fiataloknak pozitív képet kialakítani egymásról. A megismerés által legyőzhetők az egyes előítéletek, a párbeszéd kialakulása által pedig, toleránsabbá válhatnak társaik iránt, elfogadva a jelenlegi társadalom sokszínűségét.

Európai dimenzió A megvalósítani kívánt projekt keretében a résztvevők a tereprendezési és parkosítási munkálataikkal, a felállítani kívánt eszközökkel, a település képének a megváltozatásával, annak élhetőbb kialakításával önkéntes módon válnak a település lakosságának aktív résztvevőivé, az aktív polgárságot előmozdító tudatos önkéntességet felvállalva. A programban felállításra kerülő eszközök fából készülnek, így teremtve remek alkalmat a program keretében a környezet- és a természetvédelem propagálására, a megújuló energiák és eszközök alkalmazásának fontosságára, a fenntartható fejlődés, Európa jövője és a jövő generációinak a megóvása érdekében.

Európai dimenzió A program során hangsúlyosan szerepel a nem formális tanulási lehetőségek megvalósítása. A fiatalok számára a nem formális tanulási lehetőségek nem csak az önkéntes munka során megvalósított tevékenységekkor kerül előtérbe, hanem a program megvalósítása alatt különböző előadásokon is részt vehetnek a következő témakörökben: a civil szervezetek és lehetőségeik, környezeti nevelés, fenntartható fejlődés és környezetvédelem, valamint egészségre neveléshez kapcsolódó sport előadás, mely segít megérteni a fiataloknak milyen szerepük van Európa jelene és jövője részeként.

Hatások •a mozgásszegény életmódról egy egészségesebb életmódra történő áttérés •a fiatalok szociális és a személyes fejlődése •növekvő önkifejezési képesség •javuló társadalmi szocializáció •esély a társadalom aktív és értékes részévé válni •aktív közösségi tér létrejötte

Előzmények A projekt ötletét alapvetően Kiskorpád település közösségileg aktív fiataljai és fiatal felnőttjei álmodták meg. Az alapokat az egészségtelen, mozgásszegény életmód, mint a fiatal társadalom egyik, ha nem a legfontosabb problémája szolgáltatta. A fiatalok a település Önkormányzatától igényeltek egy helységet az Önkormányzat egy használaton kívüli épületében, melyet saját maguk sportolási célokra, edzőteremmé alakítottak át.

Előzmények A fiatalok további kezdeményezésére a felajánlott épület másik helységét is birtokba vehették, mely helyiséget a sportolás mellett közösségi célokra is használhatják. A közös összefogással létrehozott közösségi helyszín/társalgó az alapvető igénybevételhez nem rendelkezett semmilyen felszereléssel. Nem álltak rendelkezésre sem asztalok, sem székek, sem egyéb tárolóeszközök.

Előzmények Az épület külső környezete egy további problémát jelentett. A fiatalok ennek a rendbe hozásával, szerettek volna egy új közösségi színteret kialakítani, egy közterületet birtokba venni, egy élhetőbb környezetet, egyben egy rendezettebb településképet kialakítani.

Megvalósítás A program keretében igényelt támogatásból a fiatalok közösségi összefogásával kialakításra került két kültéri és beltéri közösségi helyszín. A már teljes mértékben a fiatalok által használt épület környezetének tereprendezési és parkosítási munkálatainak megvalósulásával felállításra került egy kültéri fedett fa pavilon, egy leásható fa hulladékgyűjtő, illetve egy kültéri asztal és kettő darab hozzátartozó kültéri pad is. Ezek a rendezett környezetben felállított eszközök jelentik az elsődleges kültéri közösségi helyszínt, mely az épület funkcióival együtt fejti ki teljes hatását.

Megvalósítás Másodlagos kültéri helyszín a fiatalok által látogatott települési sportpálya (futballpálya, játszó- és edzőtér) ahol egy leásható fa hulladékgyűjtő, egy fa virágláda illetve egy kültéri asztal és kettő darab hozzátartozó kültéri pad került felállításra.

Megvalósítás A beltéri közösségi tér kialakításához az alapvető használati eszközök kerültek beszerzésre, 3 db asztal, hozzá tartozó 12 darab székkel, valamint 2 darab fa polc/tároló. A közösségi társalgó kialakításával az edzőterembe, a társalgóval közös elválasztó falra - a fiatalok által régóta kívánt, de anyagi lehetőségeik miatt eddig mellőzött - 1 db egyszakaszos és 1db kétszakaszos bordásfal került felszerelésre.

Megvalósítás Az eszközök elhelyezése után került sor az egyes beltéri előadások megvalósítására, melynek témái a következők voltak: •környezeti nevelés, •civil szervezetek •egészségre nevelés.

Megvalósítás képekben Az első kültéri helyszínen elhelyezett eszközök

Fedett fa pavilon

Asztal, pad

Leásható, fa hulladékgyűjtő

Megvalósítás képekben A beltéri közösségi térben elhelyezett eszközök

3 db asztal 12 db székkel

2 db polc

Egyszakaszos bordásfal

Kétszakaszos bordásfal

Megvalósítás képekben A másodlagos kültéri helyszínen elhelyezett eszközök

Hulladékgyűjtő, virágláda, asztal, pad

A fiatalok a kültéri és beltéri eszközök kihelyezése után vehettek részt az egyes beltéri előadásokon

A nyilvánosság A Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület a projekt eredményeiről a Somogy megyében vételi lehetőséggel rendelkező Enjoy Rádióban rádióhirdetés formájában adott tájékoztatást, illetve a programról és a projekt eredményeiről nyomtatott alakban a Somogyi Hírlap hasábjain keresztül 1 fizetett újságcikk formájában értesülhettek az olvasók. A Kaposvári Napilap internetes újság szintén beszámolt a Fiatalok Lendületben Program eredményeiről.

A nyilvánosság

Az eredmények bemutatása A projekt lezárásaként és eredményeinek széles körben való megismertetéséért, annak gyakorlati felhasználásáért, a fenntarthatóság és az utánkövetés biztosításáért egy lezáró workshop kerül megrendezésre, ahol összefoglalásra kerülnek a Fiatalok Lendületben Program és általános céljai, a program keretében megvalósított és projekt által elért eredmények.

A Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület ez úton is szeretné köszönetét kifejezni mindazon szervezetek és személyek számára, akik lehetővé tették ennek a projektnek a megvalósulását. Köszönjük!