KONFERENCIA KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Advertisements

HEVES MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM EGER Létesítő okirat módosítás - Tájékoztató.
A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
E-BANKING SUMMIT március 3. Biztonságos kommunikáció biztosítása a pénzintézetek és a hatóságok között Szabó Katalin Termékmenedzsment osztályvezető.
Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek _ A pályázatkezelői felület bemutatása.
A Végrehajtó Ügynökség, a pályáztatást támogató elektronikus rendszerek, valamint az elszámolhatóság főbb kérdéseinek bemutatása Németh Veronika – NFFKÜ.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
Az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet FODOR GÁBOR október 10. ÉRTÉK ÉS MIN Ő SÉG AZ OKTATÁSBAN.
A diákigazolvány igénylés menete TIK Hallgatói CentrumEszterházy Károly Főiskola.
A kifizetési kérelem összeállítása TÁMOP-3.2.9/B-08 Audiovizuális emlékgyűjtés.
A FELNŐTTKÉPZÉSI A FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNYEK HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Felnőttképzők Szövetsége Borsi Árpád Budapest, december 10.
Felvételi jelentkezés február. Csak az itt található tájékoztató tartalmazza a hivatalos információkat! A jelentkezési határidő: 2016.
„ Mit tegyünk, hogy ügyfelünk megfizesse tartozását?” Jelentős változások a fizetési meghagyásos eljárásban június 01-től április 27.
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
AZ ELEKTRONIKUS KÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSA INFORMATIKA A FELSŐOKTATÁSBAN DEBRECEN DR. ZÁRDA SAROLTA GÁBOR DÉNES FŐISKOLA.
Egységes, központi elektronikus nyilvántartás jön létre a korábbi széttagolt, és egymással nem kompatibilis, adathiányos korszerűtlen nyilvántartások.
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
A „Mintaprogram a minőségi időskorért” Pilote Project for Quality Ageing Az idősgondozás Magyarországon, elvek, szabályok, gyakorlat, intézmények Brettner.
Munkáltatói intézkedések közlésének Kttv. szerinti szabályozása
Az állami köznevelési közfeladat-ellátás
Lendületben a Pénziránytű Iskolahálózat
Az agrár-szakigazgatás szervezeti rendszerének változásai 2017-től
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság
A közérdekű munka büntetés végrehajtása az önkormányzatoknál
Szaktanácsadás 2015/2016 Készítette: Szabó Klára.
Tájékoztató a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról
KSH Statisztikai koordinációs főosztály
Pályaválasztási tanácsadás
EFOP „Tehetségek Magyarországa” kiemelt projekt
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal
A Digitális szakadék csökkentése (GINOP-6. 1
Tóth Gábor Heves Megyei Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztály
Magyar Tudományos Művek Tára
Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
A kiváltást tervezők / megvalósítók és Az fszk TÁRS projektje közti együttműködés rendszere EFOP VEKOP TÁRS projekt.
1993-as közoktatási törvény
Tájékoztató a évi OSAP teljesüléséről
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal
A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS GIMNÁZIUM felvételi tájékoztatója a 2018/2019-as tanévre „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok.
középfokú felvételi eljárás
Bemutatkozik az iskolapszichológus
CONTROLLING ÉS TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT DEBRECENI EGYETEM
Munkaügyi hatósági feladatok 2018.
Tájékoztató az Önkormányzati ASP Projektről
Sajben - Kenyeres Márta munkaközösség-vezető
Merre tovább a középiskola után?
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Regionális workshop Zétényi Ákos.
Szabványok, normák, ami az ÉMI minősítési rendszerei mögött van
Zanáné Haleczky Katalin október 09.
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
Posteinerné Toldi Márta
I. HELYZETFELMÉRÉSI SZINT FOLYAMATA 3. FEJLESZTÉSI FÁZIS 10. előadás
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
KRÉTA-ESL Bemutató.
Online pénztárgépadatok felhasználása a kiskereskedelmi statisztikában
Helyi támogatási kérelmek benyújtásának ügymenete
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Értékeink mentén TOP Pályázat benyújtása.
A dolgozói teljesítménymérés gyakorlata a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Minőségirányítási szakmai nap.
LIA Alapítványi Ált. Isk. és Szki. Piliscsabai Tagintézménye
E-Ügyintézv-e E-Ügyintézés a gyakorlatban dr. Neizer Zita.
Szakmai vizsgaelnöki pályáztatás, vizsgabizottsági jelentések
Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása
KONFERENCIA Adminisztráció Óvári Márta
Előadás másolata:

KONFERENCIA 2019. KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály Klebelsberg Központ

KAFFEE KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2017-00054 Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat Egységesítése és Elektronizálása KK, NSZFH, AM

Projekt célja Az e-Ügyintézés teljes körű megvalósításával a papír alapú adminisztrációt teljesen felválthatja az online ügyintézés. Kérvények, nyilatkozatok, igazolások benyújtása, Hiánypótlás, Határozathozatal, Fellebezési eljárás. A KRÉTA rendszer összekapcsolásra kerül a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokkal (pl. ügyfélkapu), a szülők authentikációja érdekében. Megtörténik a befizetések elektronikus megvalósítási lehetősége. Hivatali ügyintézési rendszerek is bevezetésre kerülnek (HR és Gazdálkodási Rendszer).

Miért jó? KAFFEE Megvalósul az online ügyintézési lehetőség. Megvalósul a közvetlen kommunikáció a szülők és az intézmény között. KAFFEE Szabályozott, mégis gördülékenyebb, gyorsabb ügymenet. Megvalósul az online befizetés lehetősége.

E-Ügyintézés szakmai folyamatai Beiratkozás általános iskolába; Beiratkozás középfokú intézménybe; Beiratkozás a magyar köznevelésbe; Beiratkozás nem tankötelezettséget teljesítő jogviszonnyal; Átiratkozás intézmények között; Kiiratkozás a köznevelésből; Kiiratkozás nem tankötelezettséget teljesítő jogviszonyból; Külföldön töltött ideiglenes tanulmányi időszak bejelentése; Magántanulói jogviszony iránti kérvény bejelentése; Vendégtanulói jogviszony bejelentése; Osztály vagy tanórai csoport változtatási kérelmének benyújtása; Igazgatói engedély diák mulasztásának igazolására gondviselői kérelem benyújtása; Tanulói mulasztás igazolása; Tanulói felmentésre, mentességre szolgáló gondviselői kérelem benyújtása; Közösségi szolgálat teljesítéséről igazolás benyújtása; Gyakorlati hely megadása és tanulószerződés feltöltése; Bizonyítvány- vagy törzslapmásodlat igénylése; Személyes adatokban bekövetkezett változás bejelentése.

Pilot Részt vevő intézmények száma: 125 db KK, 3 db NSZFH, 1 db AM. Aktív pilotban megvalósult ügyek számossága

Bevezetés Felület elérhetősége: 2019. március 1. Ki végezheti az e-Ügyintézést? Az osztályfőnököknek nem kell beállítani, mert automatikusan kint lesz az e-Ügyintézéses főmenü.

Bevezetés Intézmények felkészítése pilotban résztvevők tanácsa, KRÉTA Tudásbázisban megjelenő videók, Konferencián bemutató. KAFFEE tájékoztató füzet

Bevezetés Szülők felkészítése Iskolai honlapon információk megjelenése, KRÉTA rendszerben „Szülői” hozzáférés generálása, Tájékoztatás szülői értekezleteken. e-Ügyintézés lehetőségének megjelenése, Rövid leírás, Elérhetőség linkje.

Bevezetés Szülői hozzáférések generálása

Poszeidon iktatórendszer Iktatás Poszeidon iktatórendszer 2016. Elérhető, használható 2019. Széles körű, valódi használat Tanügyi dokumentumok iktatása; E-Ügyintézés során keletkezett dokumentumok iktatása.

Poszeidon iktatórendszer Segítség: Tudásbázis Kérdések, problémák jelzése: Tankerületi Központnak Ügyfélszolgálatnak: egyéb Új felhasználó, módosítás, törlés Poszeidon_KAFFEE_Éles környezetet kell választani

Köszönöm a figyelmet!