8. Alkalmazási réteg Elektronikus levelezés (SMTP: Simple Mail Transfer Protocol) Fájlátvitel hosztok között (FTP: File Transfer Protocol) Távoli bejelentkezés (TELNET) Ez utóbbi kettő titkosítására szolgál: SSH (Secure Shell) WWW (HTTP: Hypertext Transfer Protocol)

FTP - File Transfer Protocol Az interneten történő állományátvitelre szolgáló szabvány. Gyakran van szükség arra, hogy valamilyen állományt hálózaton keresztül töltsünk le saját gépünkre, vagy egy állományt mások számára hozzáférhetővé tegyünk. Erre alkalmas az FTP, ami lehetővé teszi a különböző operációs rendszerű gépek között is az információcserét. A világon nagy mennyiségű információforrás áll rendelkezésre, melyek letöltése ilyen módon megvalósítható.

A hozzáférési jog alapján kétféle kapcsolattípus létezik: - letöltés, vagy feltöltés nyilvánosan hozzáférhető állományokból vagy állományokba (anonymous FTP) - letöltés, vagy feltöltés olyan gépről, ahol azonosítóval rendelkezünk. Az FTP protokoll nem támogat titkosított autentikációt (felhasználó-azonosítást), így nem megbízható, hálózaton való használata veszélyes lehet.

Az FTP kapcsolat ügyfél/kiszolgáló (kliens-szerver) alapú, Szükség van egy kiszolgáló- és egy ügyfélprogramra. Elterjedt protokoll, a legtöbb modern operációs rendszerhez létezik FTP-szerver és kliens program, sok webböngésző is képes FTP-kliensként működni.

Manapság az FTP kezdi elveszíteni a jelentőségét a peer-to-peer protokollokkal szemben. Bár az FTP protokollt fájlok letöltésére tervezték, a szervert nagyon leterheli, ha nagy méretű fájlt kell egyszerre sok kliens felé kiszolgálnia. Ilyen feladatokra a fájlcserélő programok által használt eljárás sokkal alkalmasabb.

TELNET - Telecommunication network Távoli bejelentkezés egy számítógépre. A bejelentkezés után úgy dolgozhatunk, mintha az adott számítógép előtt ülnénk. Saját gépünk terminálként működik. Kliens – szerver protokoll Régen: könyvtári információs rendszerek, katalógusrendszerek elérése Nem titkosított. Egy telnet kliens: Putty (ssh titkosítást is tartalmaz)

9. Az internet története A gyökerek a hatvanas évekig nyúlnak vissza, a történet katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdődött. Abban az időben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak. Eisenhower elnök – a szovjetek űrversenybeli sikereit ellensúlyozandó, a Szputnyik 1 fellövésének hírére – elrendelte a Defence Advanced Research Project Agency (DARPA) beindítását, amely a kutatásokat azután finanszírozta.

Kidolgoztak egy többközpontú, csomagkapcsolt (ahol az adatok továbbítása kisebb csomagokban történik) hálózati kommunikációs rendszert (az NCP protokollt), mely a mai TCP/IP szabvány ősének tekinthető. Ezen az elven kezdett működni 1969-ben az ARPANET (Advanced Research Projects Agency Network), és a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatásra szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között.

1972-ben megszületett az első e-mail program. 1974-ben jelent meg először az „Internet” kifejezés, egy a TCP protokollról szóló tanulmányban. 1983-ban, azután, hogy az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET (Military Network) néven leválasztották a hadászati szegmenst, megszületett a mai fogalmaink szerinti Internet. 1988 pedig az első internetes féregvírus-járvány (worm) éve volt.

A National Science Foundation felismerte hogy a hálózat döntő fontosságú lehet a tudományos kutatásban, ezért igen nagy szerepet vállalt az Internet bővítésében. 1985-86 között építették ki az NSF 6 szuperszámítógép-központját, és az így kialakult hálózatot (mely az NSFNET nevet kapta) összekapcsolták az ARPANET-tel. Az NSFNET (National Science Foundation Network) több bővítés után ma is az USA domináns gerinchálózata. Az ARPANET formálisan 1989-ben szűnt meg, hogy helyét átadja a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az NSFNET mellett jelentős részben már magáncégek hálózatain folyik a kommunikáció (AT&T, MCI, UUNET, Sprint stb.).

A 80-as évek végén az NSFNET-hez hasonló elvek alapján számos országban szerveződtek gerinchálózatok. Ezek mindenekelőtt a hatalmas információs és számítástechnikai erőforrásokkal rendelkező NSFNET-hez igyekeztek csatlakozni, de gyakran egymással is kiépítették közvetlen kapcsolataikat. A távközlési cégek, kommunikációs vállalatok meglátták az üzleti lehetőséget az Internet technológiájú számítógép-hálózatokban, ill. a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokban, így megjelentek az ilyen szolgáltatásokat kínáló üzleti vállalkozások, ill. ezek saját gerinchálózatai.

Az interneten nincsen központ, nincs „egy” központi gép. Minden, a hálózatra kötött gép egyenrangú. Az internet tehát olyan elméleti szerveződése a számítógépeknek és telefonvonalaknak, amelynek bármely pontja képes kapcsolatot teremteni bármely másik pontjával. Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált, majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb, sokszor korábban soha nem ismert formái. Az eredetileg elsősorban oktatási intézményekben elérhető hálózatra egyre több intézmény, szervezet, cég kapcsolódott, a szolgáltatást hamarosan a nagyközönségnek is felkínálták.

Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan követte a hírcsoportok (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkereső- és továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tűnik, egy természetes végponthoz, a WWW-hez (World Wide Web) vezettek. Innentől a számítógépekhez nem értő laikusok is könnyedén, minden tanulás nélkül navigálhatnak az interneten. A WWW az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN szülötte. Tim Berners-Lee és Robert Cailliau elgondolásai alapján olyan rendszer született, ami forradalmasította a kommunikációt. Ma már nagymértékben tart az internet kommercializálódása, mivel sok cég ismeri fel, hogy e nélkül lassan nem lehet megélni az üzleti életben.

9.1. A WWW előzményei Vannevar Bush 1945-ben fogalmazta meg először, hogy az információkeresés folyamatának az asszociatív kapcsolatokon kell alapulnia. Ő használta először az összekapcsolt szövegblokkok fogalmát, a "link" és a háló kifejezéseket. Munkássága nagy hatással volt Theodor Holm Nelsonra, a hipertext későbbi úttörőjére. T. H. Nelson 1965-ben írta le a hipertext nevet és meghatározta annak fogalmát. Nelson elkezdte a Xanadu nevű, máig meg nem valósult, hálózati hipertextrendszerének a tervezését is.

Andries van Dam 1967-1968 között elsőként ténylegesen működő hipertextrendszert készített. 1989-ben Tim Berners-Lee - saját bevallása szerint - a Xanadu inspirációjára javasolta a World Wide Web tervét a CERN-nek. 1992-ben a Xanadu programot, mint úttörő kezdeményezést feladták. 1991-ben először Gophereket készítettek. Ez a szöveges, menüszerkezetű információs hálózat a hierarchikus felépítésű tartalomjegyzékekhez hasonlítható. A Gopher legismertebb keresőeszköze a Veronica integrált menülekérdező és indexelő rendszer volt.

1991-ben Tim Berners-Lee kísérleteiből kiindulva megszületett a World Wide Web. A versenyből a Gopherrel szemben néhány év alatt a web került ki győztesen. Az internet forrásainak eléréséhez kezdetben nehezen vagy alig használható eszközöket alkalmaztak. Csak arra voltak jók, hogy a kapcsolat lehetőségét megteremtsék, és elvégezzék az indexelést (WAIS, Archie). A weben hamarosan kialakultak különféle keresőszolgáltatások, mint például The WWW Virtual Library, Hotbot, Excite, Alta Vista, Yahoo!, Magyarországon a HUDIR, illetve a Heuréka és az AltaVizsla.

Magyarországon 2007-ben a háztartások kb Magyarországon 2007-ben a háztartások kb. 38 százalékában volt internet, egy évvel korábban 2006-ban még 32%-ában. Nőtt a szélessávú elérések aránya, a 2006-os 22%-ról 33%-ra. Az európai uniós átlag 67,6% százalék. Megelőz minket többek között Franciaország, Németország, Észtország, Ausztria és Szlovénia, mögöttünk helyezkedik el Olaszország, Lengyelország és Portugália.

Az internet talán legfontosabb szervező, összefogó ereje az Internet Society (Internet Társaság) (ISOC). www.isoc.org A társaság nyílt, tagja lehet bármely szervezet vagy magánszemély. Célja az Internet technológiával történő információcsere összehangolása, fejlesztése. Az ISOC nagy szakmai tekintéllyel rendelkező tanácsadó testülete, amely önkéntesekből áll az Internet Architecture Board (Műszaki Tanács) (IAB). Feladata, hogy állást foglaljon alapvető stratégiai kérdésekben, felelős a szabványok elfogadásáért, ill. a szabványosítást igénylő kérdések meghatározásáért és az Internet címzési rendszer karbantartásáért. www.iab.org

Az Internet Engineering Task Force (Mérnöki Munkabizottság) (IETF) fejleszti és támogatja az internet szabványokat és szorosan együttműködik a W3C-vel, valamint az ISO/IEC szabványtestületekkel. Nyitott, önkéntes tagokból álló szervezet, amely nem rendelkezik formális tagsággal. Foglalkozik a hálózaton használt technológia továbbfejlesztésével, a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos javaslatok kidolgozásával és közreadásával. Erre szolgálnak az ún. I-D (Internet Drafts) és RFC (Request For Comments) dokumentumok. I-D (Internet Drafts): az előkészítés stádiumában levő dokumentumok, munkaanyagok, amelyek megelőzik az RFC dokumentumok kiadását.

RFC dokumentumok (Request for Comments): az Internet működésével kapcsolatos módszereket, kutatásokat, illetve újításokat írják le. FYI dokumentumok (For Your Information): az RFC dokumentumok közül néhányat a nagyközönség számára is érthető nyelvezeten fogalmaztak meg. Az IETF több munkacsoportból áll és informális vitafórumból, amelyek mindegyike egy speciális témával foglalkozik. Az IETF csak formálisan része az ISOC-nak. Az IAB felügyeli azt, amely annak a külső kapcsolatait is irányítja. Az ISOC pénzügyi és jogi keretet biztosít az IETF és az IAB testületei számára. www.ietf.org

RFC dokumentumok és visszakeresésük Az ISOC-on keresztül mérnökök és számítástechnikusok párbeszédet folytatnak egymással, amelyet RFC-k formájában tesznek közzé, egyrészt az új koncepciók és információk felülvizsgálata céljából, másrészt, hogy egyszerűen közvetítsék azokat. Az IETF néhány RFC-t internet szabványként is átvesz. Az RFC-k keresésére alkalmas adatbázis: www.rfc-editor.org

Az IP címek és domain nevek regisztrációját több szinten koordinálják: InterNIC (Network Information Center) (USA) – globális szintű internet regisztráció; RIPE NCC (Reseaux IP Europeens) NCC (Network Coordination Center) - európai szintű internet regisztráció; MTA SZTAKI (Magyarország) – helyi internet regisztráció. A domain nevek regisztrációja kereskedelmi szolgáltató cégeken keresztül is lehetséges. Tevékenységüket az Internet Szolgáltatók Tanácsa koordinálja.