Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Internet Bozsér Kíra 9.E.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Internet Bozsér Kíra 9.E."— Előadás másolata:

1 Az Internet Bozsér Kíra 9.E

2 A fejlődés útja 1972-ben megszületett az első program ben jelent meg először az „internet” kifejezés.1983-ban, azután, hogy az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET (Military Network) néven leválasztották a hadászati szegmenst, megszületett a mai fogalmaink szerinti internet pedig az első internetes féregvírus-járvány éve volt. Az azóta eltelt években több száz különálló hálózaton több tízezer számítógépet kapcsoltak a folyamatosan növekvő internethez és ez a növekedés napjainkban is tart. Az internet adatforgalma manapság óriási. Az interneten nincsen központ, tehát decentralziált hálózat. Minden, a hálózatra kötött gép egyszerre fő- és alállomás. Az internet tehát olyan elméleti szerveződése a számítógépeknek és telefonvonalaknak, amelynek bármely pontja képes kapcsolatot teremteni bármely másik pontjával.

3 Az internet ma Manapság az internetes technológiákat körülbelül 4 milliárdan használják személyes, illetve üzleti célokra, például információkeresésre, szolgáltatások és áruk megrendelésére, kapcsolattartásra, szórakozásra, stb. Jelenleg kutatások zajlanak az internet technikai problémáinak megoldására, például az új IPv6 címzési rendszer bevezetésére. A jelenleg használt címzési rendszer ugyanis kifogyóban van új, kiosztható címekből a végpontok számára, amely ha bekövetkezne a probléma megoldása és a megoldásra való átállás globális szintű beteljesedése előtt, akkor az internet további bővítése csak igen nehezen és nagy áldozatokkal jöhetne létre.

4 Az internet Magyarországon
Magyarországon 2007-ben a háztartások körülbelül 38%-ában volt internet, egy évvel korábban 2006-ban még 32%-ában. Nőtt a szélessávú elérések aránya, a 2006-os 22%-ról 33%-ra. Az európai uniós átlag 42%, ebben az összehasonlításban hazánk a 18. helyen áll. Megelőz minket többek között Franciaország, Spanyolország, Észtország, Ausztria és Szlovénia, mögöttünk helyezkedik el Olaszország, Szlovákia, Lengyelország és Portugália. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy egyáltalán a szélessáv fogalma nem tisztázott, például mást jelent az USA-ban és mást az EU-ban.

5 Vírusok Olyan, számítógépen futó programok, programrészek, amelyek általában – de nem feltétlenül – károkozás, személyes adatok eltulajdonítása, a számítógép egy hardverelemének aktivizálásával anyagi haszon szerzése, vagy a célpont anyagi megkárosítása, erőszakos reklám eljuttatása céljából felhasználók széles vagy célzott köréhez, vagy akár a végfelhasználó megtréfálása céljából íródtak. A mindenütt jelenlevő globális hálózat megkönnyíti a kártékony szándékkal elkészített szoftverek terjesztését, és információk eltulajdonítását. Ezért rendkívül fontos, hogy az alapvető, számítógépek használatával kapcsolatos tudnivalókat birtokoljuk, mielőtt üzleti célból, vagy a magánszféránkat érintő ügyekben számítógép elé ülnénk. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, keressünk fel olyan cégeket, akik az ilyen és ehhez hasonló problémáknak szánt megoldásokat forgalmazzák.

6 Gyermekek veszélyeztetése
Az internet cenzúrázatlansága folytán, az egyes országok erőfeszítései ellenére nagy mennyiségű, gyermekek és fiatalok számára veszélyesnek tekinthető anyag lelhető fel könnyűszerrel a világhálón. Azok a portálok, melyek felnőtt tartalmakat közvetítenek, sok országban kötelezően figyelmeztető panellal kell induljanak, amely korhatár-ellenőrzést végez, ez azonban szinte teljesen hatástalan, mert a felhasználó bármilyen születési dátumot beállíthat. A fejlett keresőoldalak segítségével, mint amilyen a Google is, szinte befogadhatatlan mennyiségű felnőtt tartalom érhető el néhány kattintással, a világ számtalan országából. Ez beláthatatlan következményekkel járhat az ifjú generációk lelki fejlődésében. Csak nemzetközi összefogás és jogi harmonizáció hozhatna eredmény, erre azonban jelenleg nem sok esély van. További gondot jelenthet az internetes chatelések, üzenetváltások alkalmával a megtévesztés, fenyegetés. A naiv, tapasztalatlan gyermekeket könnyűszerrel csalhatják el a bűnözők.

7 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Az Internet Bozsér Kíra 9.E."

Hasonló előadás


Google Hirdetések