Nemzetközi, nyers és modellezett vízgazdálkodási adatok komplex értékelése idősoros és regionális szempontból Pitlik Marcell (BME), Pitlik László (SZIE)

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A levéltár Országos Tudományos és Felsőoktatási Szakmai Központ tevékenységei.
Advertisements

– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Országos Kompetencia Mérés 2009 Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola Készítette: Jákliné Tilhof Ágnes.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
A képzett szakemberekért SZMBK KERETRENDSZER 2.1. előadás.
M ESTERPEDAGÓGUS SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI. Megállapodás megkötése-aláírás után a HMPI-nek visszaküldeni, melyet az OFI-ba továbbítunk aláírásra Útiköltség.
A vasúti elérhetőség és a vendégforgalom közötti összefüggés vizsgálata a Dunántúl vasúti közlekedése alapján Somogyi Bence Ph.D.-hallgató Pécsi Tudományegyetem.
A magyarországi vállalatok információszerzési szokásai - üzleti körben végzett online piackutatás fő eredményei - Készítette: Nagy Péter Támogatóink H-1024.
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
1 Az önértékelés mint projekt 6. előadás 1 2 Az előadás tartalmi elemei  A projekt fogalma  A projektek elemei  A projekt szervezete  Projektfázisok.
TARTALOM BREVIÁRIUM – RÖVID MAGYARÁZATOK NÉGY ESZKÖZ BERUHÁZÁSTERVEZÉS ÉS -MENEDZSMENT Bevezetés Főszereplők Az eszközök Tanulság ESZKÖZÖK és ERŐFORRÁSOK.
A nemzetiségi nevelés-oktatás eredményei és hatékonyság mutatói a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában és Óvodában Készítette: Laukó.
NSZFI SZFP Programkoordinációs Iroda Minőségfejlesztési Terület Teljesítményértékelési rendszer A képzett szakemberekért Információgyűjtés.
Új irányok az emberi erőforrás gazdálkodásban Fiatal regionalisták VIII. országos konferencia Győr, október Szűcs Ágnes Nyíregyházi Főiskola.
A év értékelése és a év újdonságai
Képzők képzése a vidéki kistelepülések ökológiai szemléletű gazdálkodásának elősegítésére Szakmai rendezvény szaktanácsadók részére Gödöllő,
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
Reflexiók a társadalmi és a nonbusiness marketing fogalmi kérdéseihez
Zöldutas vidékfejlesztés faluközösségek részvételével
NÉPEGÉSZSÉGÜGY MEGELŐZÉS, FEJLESZTÉS JÖVŐKÉP a Köz- egészségügye
Bemutatkozik a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Új továbbképzési lehetőségek tanároknak és oktatóknak
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
„Csellengő fiatalok” Az ifjúságpolitika komplexitása
A konszolidáció módszertanáról
Kompetenciamérés naplózható adatok alapján
Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2013.
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Illik-e üzleti szempontból Isaszegen TEÁOR.
Kompetenciák az osztott tanárképzésben
A MOTIVÁCIÓ SZEREPE ÉS HATÁSKÖRE A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A FELSŐOKTATÁSBAN
A közigazgatás személyi állománya
szakmai referens, országos versenyszervező
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
KEHOP kódszámú, „Veszprém Megyei Klímastratégia” című projekt Szakmai bemutatása Dr. Domokos Endre Veszprém, április 25.
Konfliktusok az iskolában
Tömör testmodellek globális kapcsolatai
Fiatal Regionalisták VII. Konferenciája
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Konferenciája
dr. Jeney László egyetemi adjunktus Európa regionális földrajza
Válaszok a globális oktatáspolitikára
Az EQAVET szerepe a szakképzés fejlesztésében
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
főigazgatóhelyettes, NSzFI
ONAP ↓ HELYI ÓVODAI PROGRAM ÜTEMTERV TERVEZET
„ Egy hatékony iskolai egészségnevelési program – az egyik legköltséghatékonyabb beruházás, amit egy nép (állam) csak megtehet annak érdekében, hogy párhuzamosan.
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Regionális workshop Zétényi Ákos.
Közlekedési döntések racionalitásának modellezése avagy a cipzár-elv automatikus alkalmazásának lehetőségei a közlekedés-optimalizálásban Pitlik László.
BTMN.
Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíjak
Gyermek- és ifjúságvédelemi feladatok ellátásának támogatása
Perspektív térábrázolás
Robotszemmel Pitlik László, Szani Ferenc
Robotszemmel Pitlik László, Szani Ferenc
Dr. Bánky Tamás Építésfelügyeleti szakmai nap július 5.
A turizmus tendenciáinak vizsgálata Magyarországon
Köszöntjük kedves vendégeinket!
SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL I. HELYZETFELMÉRŐ SZINT FOLYAMATA 8
I. HELYZETFELMÉRÉSI SZINT FOLYAMATA 3. FEJLESZTÉSI FÁZIS 10. előadás
Nagyváros–vidék egyenlőtlenség Kelet-Közép-Európában
Játékosított keretrendszerben történő tanulás log-adatainak elemzése
A GWP KKE régió aszálykezelési útmutatója
Az Ipar 4.0. – a tudásmenedzsment legújabb kihívásai az oktatásban avagy esettanulmány az oktatásról a „Jó” fogalmának tudományos értelmezése kapcsán.
A bevándorlás hatása a hazai munkavállalók munkapiaci helyzetére Európában – összefoglaló az empirikus eredményekről Bördős Katalin, Csillag Márton, Orosz.
Webarchívum mint a tudományos kutatások tárgya
SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL I. HELYZETFELMÉRŐ SZINT FOLYAMATA 7
Az Országfásítási Program előkészítésének aktuális kérdései
Intézményvezetők tájékoztatása Nyíregyházi Egyetem
Hipotéziselmélet Adatelemzés.
SZIE GTK TTI KFI-csoport
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Előadás másolata:

Nemzetközi, nyers és modellezett vízgazdálkodási adatok komplex értékelése idősoros és regionális szempontból Pitlik Marcell (BME), Pitlik László (SZIE) Enyedi György Emlékkonferencia, 2017, Budapest 2017. szeptember 8.

2017. Április 7-8. Helyszín: Veszprém ELŐZMÉNY: Vízgazdálkodási adatok szemléletformáló adat-vizualizációja az optimumtól való eltérés alapján Pitlik Marcell Hlavay József  Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia 2017. Április 7-8. Helyszín: Veszprém

Bevezetés (mottó, adatok, Rosling) Tartalomjegyzék Bevezetés (mottó, adatok, Rosling) Eredmények (a válság általi érintettség) A reprodukálhatóság lépései (OAM, modell) Konklúziók (big-data-alapú hír-generálás)

MOTTÓ: Tudás/tudomány csak az, ami forráskódba átírható, minden más emberi képesség művészet, ahol a tudomány és a művészet egymással szemben nem rangsorolható… Enyedi idézet: www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=tartalomsor/1068

Helyzetértékelés II.

Az adatvagyon struktúrája I

Az adatvagyon struktúrája II

Eredmények: Melyik régiót érintette legkevésbé a válság?

Reprodukálhatóság lépései I.: Lehet-e minden régió másként egyforma?

Reprodukálhatóság lépései II.: A régió véletlenszerű reprezentációja

Reprodukálhatóság lépései III.: Attribútumok (modell)

Reprodukálhatóság lépései III.: Attribútumok (nyers1)

Reprodukálhatóság lépései III.: Attribútumok (nyers2)

Reprodukálhatóság lépései III.: Attribútumok (nyers3)

Reprodukálhatóság lépései III.: Attribútumok (nyers4)

Konklúziók Ösztönös, intuitív, tudatosan torzítani akaró álhírek helyett véletlenszerű adatmintán anti-diszkriminatív modellezéssel a regionális érintettségek időszakok közötti változása (akár automatikusan is) feltárható személyes és/vagy politikai döntés-támogatás céljából nyers és/vagy származtatott attribútumokra támaszkodva, ha ezek ideális iránya meghatározható…

Köszönjük a megtisztelő figyelmet! pitlikmarci@gmail.com, pitlik@miau.gau.hu Részletek: http://miau.gau.hu/miau/229/enyedi1 INNOCSEKK 156/2006