Avantgárd és népiesség József Attila költészetében
József Attila a XX. századi magyar és világirodalom egyik legmeghatározóbb szintézisteremtő költője, több nemzedék számára is meghatározta a líra fejlődésének útját.
Életpályája 1905. április 11-én született Ferencvárosban Budapesten. Ez a nap ma a költészet napja. Hárman voltak testvérek (Jolán, Etel és Attila). Édesapja József Áron szappanfőző munkás, édesanyja Pőcze Borbála, aki cselédlányként dolgozott. Az apa elhagyta a őket, ezzel kilátástalan helyzetbe sodorta a családot. Az anya rákényszerült, hogy a két kisebb gyerekét gondozásba adja. Így került Eta és Attila Öcsödre. Itt végezte el az elemi iskola első osztályát, majd anyja hazavitte őket. Ismét nyomorgó évek következtek.
A mama meghalt rákban 1919-ben. Jolán házasságának révén tudta csak a család átvészelni ezeket az éveket. Makai Ödön ügyvéd lett a gyerekek gyámja. Attila egy ideig hajósinas volt és csősz, majd a Makói Gimnáziumban tanult. Tanárai hamar felfigyeltek rá. Megismerkedett Juhász Gyulával, aki támogatta őt. Megjelent Szegeden az első verses könyve, a Szépség koldusa – Juhász Gyula ajánlásával. A Nyugat is közölte három versét. Korai öngyilkossági kísérleteit újabbak követték.
A szegedi egyetem bölcsészkarának hallgatója lett, de hamarosan hírhedtté vált Tiszta szívvel c. verse, amely miatt Horger Antal eltanácsolta a tanári pályáról. Bécsben, majd Párizsban, a Sorbonne-ban töltött egy-egy tanévet. Kapcsolatba került az illegális kommunista párttal. 1936-tól Szép Szó címmel folyóiratot szerkesztett Ignotus Pállal. Utolsó éveiben súlyos állapotba került, így szanatóriumba kellett szállítani, majd miután a kezelést befejezettnek és eredményesnek ítélték, a költőt Balatonszárszóra küldték a családhoz. Rövid búcsúlevelet írt, utána az induló tehervonat kerekei halálra gázolták.
Nem én kiáltok(1924) József Attila kezdetben megpróbálta az elődök, főként a nyugatosok szépségkultuszát átvenni. Petőfi, Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály hangjával próbálkozott. Később az ifjú költő az avantgárd hatása alá kerül, az expresszionizmus és a szürrealizmus jellemzi leginkább 2. kötetét, népies jegyekkel kiegészülve.
Expresszionizmus érzések, belső tartalmak kivetítése a formák maximális kifejezőerejének segítségével (expresszió = kifejezés) emberközpontúság: - az érzések őszinte, korlátok nélküli kifejezése - az ember jóvá válik (ld. primitív népek, kisgyerekek) - a világ is megjavul tiltakozás a XX. századi ember magányossága, kiszolgáltatottsága ellen háború- és erőszak-ellenesség, baloldali meggyőződés
elvonulás a fantáziába, az álmokba és emlékekbe, az őrült víziók irreális világába, MERT az ember igazi énje a tudatalattiban rejlik! a szépség mint esztétikai kategória szerintük már nem létezik!(Helyette használt kategóriák: félelmetes, nyomasztó, groteszk, bizarr, fekete humor) Automatikus írás: az író tudatában spontán módon felbukkanó ötletek, szabad asszociációk rögzítése Távoli képzettársításokra épülő képek használata: „a hídon macskafejű harmatcsepp hintázott” (Breton) Szürrealizmus
NEM ÉN KIÁLTOK Nem én kiáltok, a föld dübörög, Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, Lapulj a források tiszta fenekére, Símulj az üveglapba, Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, Kövek alatt a bogarak közé, Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, Te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a földbe - Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat. Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél. Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok! Meddő anyánk gyerekért könyörög. Barátom, drága, szerelmes barátom, Akár borzalmas, akár nagyszerű, Nem én kiáltok, a föld dübörög.
Nem én kiáltok(1924) A Nem én kiáltok című kötet(1925) címadó versében a lírai én a tömeggel, a társadalommal azonosnak érzi magát, annak érzéseit fejezi ki, s ezeket az érzéseket a „dübörgő” föld diktálja. A dübörgő föld a megőrült sátán képéhez kapcsolódik. (A Biblia szerint a sátán akkor őrjöng, amikor közeledik hatalmának vége, s felváltja az Isten uralma.) A megőrült sátán léte menekülésre késztet. Az út a közösséghez, a szegény emberekhez vezet.
Ez a felismerés a gondolatjel után: „Hiába fürösztöd önmagad, csak másban moshatod meg arcodat” szorosan kötődik e felismeréshez „Légy egy fűszálon a pici él s nagyobb leszel a világ tengelyénél.” Azaz az ember csak az egész részeként, a tömeggel együtt érezve, rejtőzve, ha kell, élheti túl a történelmi változások poklát.
A versben a mikro- és makrokozmosz egyaránt jelen van A versben a mikro- és makrokozmosz egyaránt jelen van. A pici élnek és a világ tengelyének egyetlen képpé kovácsolása az emberi lét nagyszerűségére, óriási lehetőségeire figyelmeztet. A helyzet dinamizmusát érzékelteti az igék nagy száma. Feszültséget teremt, hogy a vers végig felkiáltó, felszólító. A sorok expresszivitását a nagy érzelmi töltettel rendelkező szavak tovább fokozzák.
Tiszta szívvel (1925) Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm. Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök. Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek s halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen.
Tiszta szívvel A leghíresebb, de leghírhedtebb verse is a Horger ügy miatt. Rendkívül súlyos gondolatok könnyed, játékos, ütemhangsúlyos ritmusban jelennek meg benne: ez eleve sajátos feszültséget teremt a költeményben. Ritmusa a népdalokat idézi. Építkezése balladisztikus: nagyfokú sűrítés, elbeszélő jelleg, tragikus mozzanatok uralják a verset. A költeményben József Attila nem csupán saját léthelyzetét, hanem a háború utáni fiatal nemzedék kilátástalan sorsát is megörökíti a lázadással.
A hiány leltárával indul a mű. A tagadást rendkívül nyomatékosan fejezi ki a vers. Az első versszakban megtagadja a hagyományos értékeket: szülőket, hazát, vallást, a végtisztességet, a szerelmet. Nagy szerepe van a tagadásban a se szónak, amely 9-szer fordul elő.
A 2. versszakban feltárul az elkeseredett lázadás oka: az éhezés, amely József Attilának mindennapos tapasztalata kisgyermek kora óta. Egy ilyen szituációban az ember számára nem léteznek értékek, még önmaga is másodlagos lesz (Húsz esztendőm eladom), sőt, ha éhezik, akkor akár ölni is képes. A „tiszta szívvel betörök” paradoxona mögött voltaképpen az a felismerés húzódik meg, mely szerint a társadalom peremére szorulók tisztán, őszintén – erkölcsi megfontolásokat mellőzve - cselekszenek, és egyáltalán nem kérhető rajtuk számon semmilyen tettük, hiszen a társadalom nem gondoskodik róluk. Csak egyénként léteznek, nem a közösség tagjaként.
Az utolsó szakasz kifejezései (áldott föld, fű terem, gyönyörű szép szívemen) is a lázadás jogosságát hangsúlyozzák. Közben a fiatalság értékteremtő erejét is hirdetik: csak az ifjúság lehet képes a felismert társadalmi problémák orvoslására – bármi áron.
A költemény egyszerre hordoz expresszionista és népies vonásokat. Expresszionista vonásai: nagy érzelmi töltésű szavak használata (se istenem, se hazám), figyelemfelkeltő célzat, mozgalmi jelleg, programversszerűség. Népies stíluselemei: egyszerű szóhasználat, népdalszerű ritmus (kétütemű 7-es), páros rím használata, balladisztikusság, szegénylegény-motívum.
A vers hatására József Attilát nemcsak a tanári pályától tanácsolták el, hanem költővé is avatták. A legfontosabb kritika Ignotus tollából eredt, és a Nyugat hasábjain jelent meg. Ignotus gyönyörű szépnek nevezte a verset. Verses versnek, mely nem zeneiségével, hanem a szó erejével hat elsősorban.
KLÁRISOK Klárisok a nyakadon, békafejek a tavon. Báránygané, bárányganéj a havon. Rózsa a holdudvaron, aranyöv derekadon. Kenderkötél, kenderkötél nyakamon. Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek ingása, folyóvízben két jegenye hajlása. Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek kongása, folyóvízben néma lombok hullása.
A Klárisok (1928) a szürrealizmus jegyében született. Egyfelől látványleírás: a vele szemben álló kedvesnek előbb a nyakán, majd mellén, derekán, végül „szoknyás lábán” fut végig a tekintet. Másfelől a látványok egymásra vágásával érzékelteti a kettejük közti távolságot, kapcsolatuk reménytelenségét - anélkül, hogy egyetlen reflexiót is fűzne valamelyik látványelemhez. A költő ékszerrel („Klárisok a nyakadon”), dekoratív ruhadarabokkal („aranyöv derekadon”) feldíszítve ábrázolja kedvesét. A klárisokat két lépésben átminősíti: bizarrá, majd rúttá változtatja („békafejek a tavon” - „Bárányganéj a havon”), hogy a maga szintjére fokozza le a kedvest, ily módon közelítse magához.
Klárisok A groteszk udvarlás oka csak utóbb, a második versszak végén válik érthetővé: az ő nyakában ugyanis nem klárisok vannak, hanem kenderkötél. A durva ellentét a lírai én szegénységét hangsúlyozza, a kenderkötél pedig - emellett még - végzetes elveszettségét is. A harmadik szakaszban a megkívánás, a negyedikben az elmúlás a meghatározó gesztus; a feszítő ellentétnek immár nem a társadalmi távolság, hanem az idő múlása a legfőbb kiváltója. Egyetlen szó megváltoztatása (ingása - kongása) elegendő annak érzékeltetéséhez, hogy miképp fordul visszájára a reményt sugárzó kép: a csábtánc után szinte azonnal megszólal a lélekharang.