Illetéktörvény KATA KIVA Készítette: Wünsch József NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága Ügyfélkapcsolati Osztály.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szakképzési hozzájárulás év. Legfontosabb változások Új törvény: évi CLV. törvény Módosult a felnőttképzésről, és a felsőoktatásról szóló.
Advertisements

Gazdasági vezetői jogállás Dr. Kőszegfalvi Edit. VEZETŐI FELADAT MUNKAVISZONYBAN 500 millió forintos bevétel, finanszírozási szerződéssel rendelkező eü.
A gazdálkodóknál folyó gyakorlati képzés jogi szabályozásának és finanszírozási rendszerének változásai. Tóth László szakképzési osztályvezető január.
Egyéb adók változásai Törvénytervezetek alapján. ART változásai 1) Munkáltatói adó-megállapítás, egyszerűsített bevallás lehetősége  Az új szabályok.
A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
Dél-alföldi Regionális Igazgatósága SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ MÁJUS 17.
Fontosabb szja és járulék változások január 1.
Természetbeni juttatások – egyes béren kívüli juttatások.
KÖZHASZNÚSÁG MEGTARTÁSA, - MEGSZERZÉSE Molnár Elvira Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum 2014.
Aktualitások és változások a pedagógiai szakszolgálati feladatellátásban 2016 őszén 1.
A kifizetési kérelem összeállítása TÁMOP-3.2.9/B-08 Audiovizuális emlékgyűjtés.
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosításáról szóló évi LV. törvény A békéltető testületeket érintő változások Dr. Szomori Béla.
2011. évi zárás Készítette: Juhász Ágnes. 1. Zárást megelőző feladatok  Leltározás  Folyószámla egyeztetés (kapcsolt vállalkozásoktól egyenlegkérés)
A munkahelymegőrző támogatás. Alapja  Az évi IV. tv. (a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról) 18. §.  A 6/1996. (VII.16.)
Társasági adó és különadó változások től alkalmazható előírások a társasági adóban: 1.) Változás a követelések értékvesztésében: - Behajthatatlan.
1 Elektronikus adóbevallás. 2 Bevallások, adatszolgáltatások elektronikus úton történő benyújtásának bemutatása Bevallások, adatszolgáltatások elektronikus.
Különadók 2011, Ágazati különadók 2010.december 4-től hatályos 2010.december 4-től hatályos Adókötelezettséggel érintett tevékenység kör: Adókötelezettséggel.
Számvitel S ZÁMVITEL. Számvitel Ormos Mihály, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hol tartunk…
A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE május 26.. A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE Tisztességes verseny a közbeszerzésben.
Melyik számlaosztályban szerepelnek az alábbiak? a) Szállítók b) Vevők c) Anyagok d) Anyagköltség e) Pénztár f) Árbevétel g) ElÁBÉ h) Forgóeszközhitel.
MINTAKÉRDÉSEK. A pénzügyi számvitel információs rendszere elsősorban a gazdálkodó szervezetek vezetőinek információs igényeit elégíti ki. A beszámoló.
A TANULÓSZERZŐDÉS, MINT A DUÁLIS KÉPZÉS MOTORJA InnoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat Szeptember 8. Soproni kereskedelmi.
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Illetéktörvény KATA KIVA Készítette: Wünsch József NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága Ügyfélkapcsolati Osztály.
Pásztorné Szerezlai Márta
Pénztárgépek beszerzésének támogatása 2016
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Teljesítési garanciák a svájci építőiparban
Adományok adózási kérdései
Vagyonadók, „valódi” illetékek, díjak
Összeállította: Horváth Józsefné
SZÁMVITEL.
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Iratbetekintés, másolat készítés május 14-15
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése
Szupergyors Internet Program (SZIP) Jogi akadálymentesítés megvalósítása: Jogalkotással is támogatjuk a fejlesztéseket dr. Pócza András főosztályvezető.
A közigazgatással foglalkozó tudományok
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
Elektronikus irat (elektronikus dokumentum) és elektronikus aláírás
Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása
Az „Út a munkához” program évi változásai
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
1993-as közoktatási törvény
SZÁMVITEL.
A FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ PEREK SZABÁLYAI
A KÖZIGAZGATÁSI PERRENDTARTÁSRÓL SZÓLÓ ÉVI I
Compliance és Corporate Governance
A járulékokat, szociális hozzájárulási adót, és egészségügyi hozzájárulást érintő évközi és január 1-től hatályos változások.
Szabványok, normák, ami az ÉMI minősítési rendszerei mögött van
ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ évi évközi változások
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
Bevallási kapcsolódások
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
A Közbeszerzési Döntőbizottság tapasztalatai Dr
Adatszolgáltatás a számlákról
Az általános forgalmi adó és az adóeljárás változásai 2018.
Illetéktörvény KATA KIVA EVA Készítette: Wünsch József NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága Ügyfélkapcsolati Osztály.
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Magánszemélyként bérbe adnám az ingatlanomat.
Az „Út a munkához” program évi változásai
Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása
Előadás másolata:

Illetéktörvény KATA KIVA Készítette: Wünsch József NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága Ügyfélkapcsolati Osztály

KATA

Az ügyvédi iroda is választhatja a KATA-t Az ügyvédi iroda is választhatja a KATA-t. Nem akadálya a választásnak, ha az SZJA szerint átalányadózó volt, vagy ha az EVA hatálya alatt volt. Hatályba lépés: 2018.01.01 Nem minősül főállású kisadózónak az, aki a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben, az Európai Gazdasági Térség tagállamában vagy Svájcban közép- vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytat tanulmányokat, vagy az előzőekben nem említett államokban folytat ez előbbieknek megfelelő tanulmányokat.

Megszűnés A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adóalanyiság megszűnik, ha az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válása hónapjának utolsó napjával, ha a kisadózó vállalkozás állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása a naptári év utolsó napján meghaladja a 100 ezer forintot. Ha adózó a határozat véglegessé válásáig tartozását megfizeti és ezt igazolja, az adóhatóság a határozatot visszavonja és az adóalanyiság nem szűnik meg. Hatályos: 2017.07.19.

Egyebek A főállású kisadózó ellátási alapja 94.400 forint, a magasabb összegű tételes adót fizető kiadózó esetén az ellátási alap 158.400. Hatályos: 2018.01.01 A bevételi nyilatkozat bevallásnak minősül, ezért helyesbíthető, önellenőrizhető, ugyanakkor elmulasztás, hibás vagy késedelmes teljesítés esetén adózó felszólítható a kötelezettség teljesítésére, illetve szankcionálható is.

KIVA

Adóalanyiság keletkezésekor a korábbi időszak tekintetében az üzleti év lezárul és a KIVA időszakra új üzleti év kezdődik. A KIVA adóalanyiság megszűnése esetén a megszűnéskor üzleti év lezárul, és új üzleti év kezdődik. Mindkét esetben az üzleti év zárás miatt beszámolót kell benyújtani, a változás napját megelőző nappal.

Veszteségelhatárolás Tőke és osztalékműveletek eredménye negatív  veszteség Ez a veszteség elhatárolható, és a következő adóévekben (időkorlát nélkül!) csökkenti a tőke és osztalékműveletek eredményét. Elhatárolt veszteségként figyelembe vehető a korábbi negatív TAO alap fel nem használt része és a 2017. adóévet megelőző korrigált pénzforgalmi eredmény fel nem használt része. Hatályba lépés 2017.11.24. de a 2017-es adóévre is alkalmazható!

Veszteségelhatárolás új beruházás esetén Új beruházás a kisvállalati adóalanyiság időszakában beszerzett, előállított, korábban még használatba nem vett tárgyi eszközökkel (beruházással), szellemi termékekkel, kísérleti fejlesztés aktivált értékével kapcsolatos adóévi kifizetések összege, függetlenül attól, hogy az érintett eszközöket rendeltetésszerűen használatba vették-e az adóévben. Annak érdekében, hogy a személyi jellegű kifizetéseken felüli adóalap-módosító tételeknek az új beruházások finanszírozása kapcsán keletkezett negatív egyenlege gyorsabban érvényesíthető legyen, az általános veszteségelhatárolási szabályoknál rugalmasabb szabályozás biztosítja az adóalap-csökkentés lehetőségét az új beruházás erejéig.

A fő szabálytól eltérően a személyi jellegű kifizetések terhére is csökkentheti az adóalapját a kisvállalati adóalany az új beruházás összegéig, a korábbi évek elhatárolt veszteségének és az adóalap-módosító tételek tárgyévi negatív egyenlegének az összegével Az új beruházások esetén nemcsak a következő adóévek adóalapja csökkenthető, hanem már a tárgyévi adóalap is csökkenthető. A korábbi adóévekben keletkezett elhatárolt veszteség összegéből az az összeg, amellyel a korábban még használatba nem vett új beruházás után teljesített kifizetésekre tekintettel az adózó a 2017. évet megelőzően döntése szerint teljes mértékben csökkenthette az adóalapját, azonban a 2017. évet megelőzően az adóalap csökkentéseként nem vette figyelembe, a 2017. adóévben az új beruházás érvényesítésére vonatkozó szabály alkalmazásában adóévi kifizetésnek minősül.

Adó mértéke 2018.01.01-től 13%.

Illetéktörvény

Lakáscsere - cserétpótló vétel 2018. január 1-jétől lakások cseréje esetén a magánszemélyt a kedvezmény akkor is megilleti, ha nem magánszemélytől szerzi meg a lakástulajdont Cserétpótló vételnél a lakásingatlan vásárlását megelőző három évben eladott ingatlan vehető figyelembe. Átmeneti rendelkezés hiányában a 2018. január 1-jén vagy azt követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben kell alkalmazni.

Földműves termőföld szerzése Év közben is több módosítás Az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti feltételek fennállásáról és vállalásáról a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig (véglegessé válásáig) nyilatkozhat a vagyonszerző. Hatályos 2017. jánius 20-tól. Az állami adóhatóságnak így nem kell előzetesen vizsgálnia, hogy a vagyonszerző földműves-e vagy sem, elegendő a nyilatkozat.

E tekintetben nem minősül a vállalt feltételek megszegésének, ha a vagyonszerző a termőföld használatát a földforgalmi törvény szerinti mezőgazdasági termelőszervezet javára engedi át. A feltételek vállalásáról a használati jogot szerzőnek nyilatkoznia kell!

Azokban az ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben a 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti 5 éves időtartam még nem telt el vagy az állami adóhatóság 26. § (18a) bekezdés szerinti eljárása jogerősen vagy véglegesen nem zárult le.

Korábban a vagyonszerzőnek vállalnia kellett azt is, hogy földművesként fogja a termőföldet mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára hasznosítani. 2018. január 1-jétől nem feltétel, hogy a vagyonszerző földművesként hasznosítsa a termőföldet. A rendelkezést a hatályba lépés napján az állami adóhatóság által jogerősen vagy véglegesen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

Forgalmi érték 2018. január 1-ig az adóhatóság az ingatlanok forgalmi értékét kizárólag egy módon, összehasonlító értékadatok alapján állapíthatta meg. Problémák

Liszt Ferenc Repülőtér

Budaörsi repülőtér

2018. január 1-jétől a forgalmi érték megállapításban szokásos módszerek mindegyikét alkalmazhatja. Így a nettó pótlási költségalapú értékbecslést, hozamszámításon alapuló értékbecslést, az összehasonlító értékadatok alapján történő értékbecslés stb. is alkalmazható.

CSOK és forgalmi érték A megkapott CSOK összege minden olyan kedvezmény esetén levonható, amelyben az ingatlan forgalmi értéke szerepe játszik, illetve kedvezmény hiányában is csökkenti az illeték alapját. 35 év alattiak kedvezménye, cserétpótló vétel, új lakás szerzése.

A további módosítások lényegében jogtechnikai pontosítások, adminisztrációt csökkentő módosítások, illetve az új jogszabályok (Ákr, Pp., Art. Stb) hatályba lépésével kapcsolatosak.

Köszönöm a figyelmet! www.nav.gov.hu