Milyen legyen a szombathelyi baptista gyülekezetünk? 2000

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Milyennek akarta Jézus Krisztus a közösséget?
MBE Gyülekezetplántáló regionális találkozó április 20. Eger
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
A házasság még nem a mennyország
„Református – szeretem.” Tiszaparti Római Katolikus Általános
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
A pasaréti református templom írásos úrasztali terítője
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.
Sámuel királlyá keni Sault
Juhász Gyula: A Tápai Krisztus.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
STABAT MATER Zene : Pergolesi Stabat Mater 2012.év.
Jézus enyém, s én az Övé, mert Jézus a szeretet… Alleluja, Krisztus Jézus, amen! Elvezet a friss vizekre, mert Jézus a szeretet… Alleluja, Krisztus Jézus,
Szent Teréz rózsakertje
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
Anyák napjára. Szeretettel! Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Koinónia a gyakorlatban
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
Jöjj Szentlélek, jöjj közénk, jöjj el fényességünk
Adj erőt Uram, adj fénysugarat,
Jézus, tiszta lényed nézve,
Hálaének Pecznyík Pál verse. Zengjen hálaének, e földön mindenütt,
║: Jöjj, Szentlélek, jöjj közénk, jöjj el, fényességünk!
Mi csak vándorok vagyunk itt a földön, vándorként éljük életünk,
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az Úr legyen áldott, nagy dolgokat tett:
ISTEN hozott köztünk!.
SZENTHÁROMSÁG Szobor 350 körül, Vatikán 14. Századi szobor.
A vetítés, Pergolesi: Stabat Mater című művének meghallgatása mellé készült. Az eredeti verset Jacopone da Todi írta, itt Sík Sándor fordításában olvashatjuk.
Megölték a Bárányt, de Rá dicsőség várt, az átszegzett kezek győzelmet hirdetnek. Ő az Úr, Ő az Úr, éneklem, Ő az Úr. És Ő él, IGEN ÉL, élek, mert Jézus.
Novéna Jezsuita Hivatásokért november 5. Első nap.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!
A CSALÁDOK HITVALLÁSA.
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
Dicsőség mennyben az Istennek. Dicsőség mennyben az Istennek
Új hálaének áldja Istent
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Dr. báró Altorjai Apor Vilmos február 29 – április 2.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
A KÁNAI MENNYEGZ Ő Forrás:
TINIK A T I N I K A GYÜLEKEZETGYÜLEKEZET A TINIK- ÉRT?! A T I N I K - É R T ? ! ÉRT?! É R T ? ! A A.
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
55.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
A tanítványi élet igazi erőforrása és legnagyobb akadálya
Igeolvasás.
Urunk megkeresztelkedése
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
Harmatozzatok égi magasok
Vecsés gyülekezet látása
Anyák napjára. Szeretettel! Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni
Református istentisztelet
376.
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek, Istenünk oltáránál
Miért olyan fontos a hit?
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Az Úr legyen áldott, nagy dolgokat tett:
Kérdések az alkalomhoz:
Apostoli, Niceai hitvallások
II. A HITRŐL 1.
A teremtő és gondviselő Atya
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
Előadás másolata:

Milyen legyen a szombathelyi baptista gyülekezetünk? 2000 Missziói Hitvallás

HELYETTEM Szeretet ÉRETTEM MIATTAM Kereszt Biblia Közösség Szolgálat

HELYETTEM ÉRETTEM MIATTAM

Magasra tartják Krisztus Keresztjét, HELYETTEM I Akik Szeretik Istent és az embereket ÉRETTEM MIATTAM II Magasra tartják Krisztus Keresztjét, mert ott találtak bűnbocsánatot és örök életet III Hiszik, ismerik és hirdetik a teljes Bibliát IV Örvendező Közösségben dicsőítik Istent V A Szentlélek erejével és ajándékaival Szolgálnak egymásnak és embertársaiknak

Berzsenyi Dániel: A felkölt nemességhez Él még nemzetem istene! Buzgó könnyeimen, szent Öröm, ömledezz!

Állsz még, állsz, szeretett Hazám! Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed!

Csak sast nemzenek a sasok, S nem szűl gyáva nyulat Núbia párduca. … Csak sast nemzenek a sasok, S nem szűl gyáva nyulat Núbia párduca. A szombathelyi táborban 1797

KÖZÖSSÉGI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI PONT

KÖZÖSSÉGI ÉG-FÖLD HOZZÁFÉRÉSI PONT