Az Úr az én pásztorom, nem szûkölködöm. Füves legelôkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MAGYARORSZÁG Oláh Ibolya René Dupéré 2006 B.Ú.É.K.
Advertisements

Úton böjtben.
Emberek Jézus nélkül Füle Lajos verse.
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Add meg újra a szeretetet.
Jó reggelt- Isten hozott !.
A keresztség A befogadás szentsége.
Assisi Szent Ferenc Ima.
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
Jó dolog az Urat áldani, énekkel magasztalni nevedet, Felséges;
„Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.” Zsolt. 9: 10 „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion.
A jó cselekedet Egy pohár tej Egy nap, egy fiatal legény házról házra járt, mivel nagyon éhes volt. Nem volt már egy fillére sem, mert minden pénzét.
Úton böjtben. A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz! A bajban lelkem társtalan – Krisztus, kegyelmezz! Segíts – segíts! Ne hagyj – ne hagyj!
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Anyák napjára szeretettel… Budaörs, 2013.május 7.
Taizé alkalom.
Jó reggelt- Isten hozott !.
Jó reggelt- Isten hozott !.
Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog az első gyertyaláng
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT!.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
JÓ REGGELT !. Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Uram, Tehozzád emelem lelkem, Tebenned bízom Istenem.
ISTEN hozott köztünk!.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
a királyok felett Ő a Király. Megadom magam,
Asztal- és életközösség Jézussal
Jézus Te vagy Sáron legszebb rózsája,
Uram, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva!
Későre jár, Elég volt már a napnak terhét hordani,
Dávid imádsága..
B e t t i n e k Szülinapodra! I s t e n é l t e s s e n s o k á i g !
Hálaének Pecznyík Pál verse. Zengjen hálaének, e földön mindenütt,
TATIOSZ: A SZÍV BÖLCSESSÉGE. ELŐDEINK HITTEK A SZÍV BÖLCSESSÉGÉBEN, AZT MONDTÁK RÓLA: ÉGI ADOMÁNY.
Ő az Úr, Ő az Úr! Meghalt értem a kereszten, Ő az Úr!
Hozzád emelem lelkemet, Uram, 
Minden lépés, minden szó Legyen tiszta, mint a hó, ahol járok Te legyél az út!
Tüzed, uram, Jézus szítsd a szívemben, Lángja lobogjon elevenebben
Tüzed Uram, Jézus, szítsd a szívemben, lángja lobogjon elevenebben
Isten szívén megpihenve forrjon szív a szívre hát
Dalt zengnek a rétek, s minden virág,
Kész az én szívem, Istenem, vedd Uram áldó énekem
zsu Tudom, hogy szükségem van rád! Te légy a párnám, ha fáradt vagyok !
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Dicsőítelek Uram, mivel megmentettél engem
Itt vagytok ? Jó reggelt ! Álmos vagyok….
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Tudod most új élet vár.
Minden nap.
Kimondom már bátran: az Õ irgalma nélkül Semmit sem sem ér az életem.
Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát.
Bízom csendesen.
Nélküled, Uram gyenge vagyok. Gyenge, mint porszem, ha szél kavarog
Sámuel első és második könyve
328.
Isten vezetése Prédikáció szeptember 24.. Ígéretek Ézs 48,17 „Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened,
Az Ige Liturgiája Olvasmány Mózes első könyvéből Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Így szólt Isten: «Teremtsünk embert képmásunkra. Isten.
vasárnapi istentisztelet. Énekek Olyan békét, mint a folyó Olyan békét, mint a folyó, Olyan békét kaptam Tőled lelkembe. (2X)
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Krisztus feltámadt – valóban feltámadt !
I-098.
Hinni taníts Uram, kérni taníts, Gyermeki nagy hitet kérni taníts!
Körülvesz a völgy, hol a halál sötét árnyékot vet, De szereteted őriz és véd. Felkavar és zúg a vad vihar a szívemben bent, Ő velem van, és ennyi elég.
Urunk, olyan jó, hogy a nevedben együtt lehetünk
ISTEN KEZÉBEN.
23. ZSOLTÁR Dávid zsoltára..
68.
Isten lakhelye.
Előadás másolata:

Az Úr az én pásztorom, nem szûkölködöm.

Füves legelôkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.

Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ô nevéért.

Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vesszôd és botod megvigasztal engem.

Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.

Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.