Strukturalizmus, hermeneutika és dekonstrukció 2016. október 18.

Irányzattörténet A három irányzat egymáshoz való viszonya: általában minden tankönyv a címben olvasható sorrendben tárgyalja őket A strukturalizmushoz a másik két irányzat kritikusan állt hozzá – a hatvanas évek a közös évtized: az elsőnek a csúcsát, a másodiknak a kiteljesedését, a harmadiknak az indulását jelenti

A strukturalizmus I. Nemcsak az irodalomtudományban, hanem például az antropológiában is meghatározó (Claude Lévi-Strauss munkássága) Kiindulópontjaként Ferdinand de Saussure Bevezetés az általános nyelvészetbe c. 1916-os művét tartják Három fontos fogalompárt alkot: langue-parole, paradigma-szintagma, jelölő-jelölt

A strukturalizmus II. A jelentés világát rendszerszerűen összefogja A formalizmusra épül, de túllép azon: központjában a leírható, globális és totális érvényű struktúra áll A nyelv ontológiai és kommunikatív rendszere (FELADÓ/emotív – CÍMZETT/ konatív – ÜZENET/poétikai – KONTAKTUS/fatikus – KÓD/metanyelvi – KONTEXTUS/referenciális)

A strukturalizmus III. A poétikai funkció nyitott – ez már meghaladja a strukturalizmus kereteit Roland Barthes strukturalistaként indul, de a posztstrukturalizmus egyik megalapítója is: a jelölő uralma alatt áll minden, a jelentett nem érdekes (az irodalom, a divat nem jelentenek semmit) A strukturalista interpretáció az irodalmiság nyelvi alapú meghatározására törekedett

A hermeneutika I. Az írásbeliséggel együtt járt a megértés kérdése a legősibb időktől kezdve (Hermész) Teológiai eredetű, a Szentírást a magyarázat által érthetővé tenni, a benne rejlő szöveget megfejteni (Luther Sola Scriptura-fogalma) A szépirodalmi szövegek magyarázata hasonlatos a Biblia hermeneutikájához Friedrich Schleiermacher (XVIII-XIX. sz. fordulója) fogalmai: hermeneutikai kör, szerző- és szövegintenció megkülönböztetése

Hermeneutika II. XIX-XX. sz. fordulója: Wilhelm Dilthey – a pozitivizmussal szemben hozott létre egy szellemtörténetet, amelyben már a természettudományos magyarázat helyett a szellemtudományi megértés áll Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer (Egy filozófiai hermeneutika alapjai) (1960) – szintén a megértést helyezte középpontba Nietzsche és különösen Heidegger alapján

Hermeneutika III. Fontos különbség a régi és az új hermeneutika között, hogy az előbbi egy tőle független, állandó értelmet keresett – az új immár posztmodern kondíciók között fogja fel a megértést is – a megértés történetileg meghatározott, és olyan fogalmakkal lehet körülírni, mint horizont-összeolvadás, előítélet, hagyomány, hatástörténeti tudat

Dekonstrukció I. Nietzsche előzményként ugyan jelen van, de a dekonstrukció Jacques Derrida francia filozófus fellépésével „kezdődik” Egy kritikai pozíciót vesz fel a nyugati metafizikus hagyománnyal szemben: bírálja logocentrizmusát és fonocentrizmusát egyaránt A logocentrizmussal szemben a nyelv mögött nincs értelem – az értelem mindig el-különböződik

Dekonstrukció II. Fonocentrizmus: a beszélt nyelv elsődlegessége az írással szemben – a nyelv csak nyom (Grammatológia) – nincs középpont, nincs tehát struktúra, az mindig megbomlik A dekonstrukció alapvetően olvasáselmélet, mely a disszemináció, a jelentés megsokszorozódására épít

Dekonstrukció III. Az amerikai dekonstrukció Derrida munkásságával párhuzamos – az úgynevezett yale-i négyek bandája (J. Hillis Miller, Geoffrey H. Hartman, Harold Bloom, Paul de Man) Utóbbi a legjelentősebb, akinek már több meghatározó elméletével megismerkedtünk (retoricitás, allegória-elmélet, stb.)