Törökország Isztambul.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A MATARKA és az egyedi azonosítók, különös tekintettel a szerzőkre Burmeister Erzsébet, Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár Múzeum Networkshop konferencia,
Advertisements

PR szerepe a településmenedzsmentben. A „marketing” „market”, a piac a piaci igények megismerésén alapuló termék-előállítás, eladásösztönzés, befolyásolás.
Izrael Jézus idejében. 1. Vallási csoportok  Szaddúceusok. Legbefolyásosabb csoport voltak: A főtanács tagjai, a papok és a jeruzsálemi „arisztokrácia”
Összefoglalás Készítette: Mócsánné Nagy Ágnes. 1. Eredete Nagy Lajos, a lovagkirály korában játszódik A főhős: Toldi, aki Nagyszalonta szülötte A mű.
A nagy gázmutyi 2. rész az MVM Partner Zrt és 2014 júliusa közötti földgáz-kereskedelmi tevékenységének feldolgozása a társaság által Dr. Tóth Bertalan.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
Gyógy és termálfürdők Budapesten. Az ókortól napjainkig A budapesti gyógyfürdők története egészen a rómaiakig nyúlik vissza. Már ebben az időben több.
Életmód és szórakozás a két világháború között. A városi élet, lakáskörülmények  A lakosság életmódja = vagyoni-jövedelmi  viszonyok Civilizációs vívmányok.
  - a kor kezdetét hódító háborúk jellemezték, mely után a Római  Birodalom kettészakadt. I.sz.476-ban a barbár népek elfoglalták  Rómát, ekkor kezdődik.
Velence, a „víz városa”. Kialakulása: ◊Velence kialakulása egyaránt köszönhető a természetnek, illetve az ember munkájának, környezeti feltételeit viszont.
Zala Megyei Irodája 2015-ben megvalósult programjaink.
A Honfoglalás. A Kárpát-medence a honfoglalás előtt  Római uralom vége  hun uralom  Attila halála  hun uralom   germánok uralma Kárpát-medence.
Izrael „történelem előtti” kora. 0. Mi az a „történelem előtti kor”? A zsidó történetírás Kr.e körül jelent meg Kánaánban:  Az éppen megszülető.
TÁMOP C 2. ütem: Ma tégy a holnapért! - kompetencia alapú személyiségfejlesztés és módszertani megújulás az egri KERI-ben.
Készítette: Csonka Gábor Geográfus MSc I. évfolyam.
2009. május MŰSZAKI TÉRINFORMATIKA KONFERENCIA 1 Szabad forráskódú agrár ágazati téradat nyilvántartórendszer (VINGIS) Katona Zoltán (FÖMI) -
Az enyhülés korszaka. Háború vagy béke  Sztálin halála  XX. Pártkongresszus  módosult a korábbi politikai irányvonal  A propagandaháború tovább folytatódott.
Törökország-Isztambul Terület 1 538,77 km². Nevezetességei,látnivalók A Hagia Sophia A Kék mecset A Topkapi szeráj A Nagy Bazár és a Fűszerbazár A Yerebatan.
12. óra Az ország imázsa. Ország imázs A köztudatban az országról a külföldiek szemében kialakult képet, egyfajta sztereotípiát ( előítélet ) szoktak.
EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KULTÚRSZIGET – AGÓRA NYÍREGYHÁZA TIOP /
IV. Béla a második honalapító. Tatárjárás ( ) Tatárjárás ( 1241márc márc. ) Batu kán támadása 2 irányból 1241 április Muhi csata → vereség.
Epidemiológiai Felügyeleti Rendszer és Informatikai Rendszer
Helyi védett értékek bemutatása
Káros Szenvedélyek Dohányzás.
Segédlet a technológiai terv készítéséhez
Az agrár-szakigazgatás szervezeti rendszerének változásai 2017-től
A régészeti örökség védelmének szabályrendszere
Szlovákul:Stará Ľubovňa
Vezetői értekezlet október 4. Napirend: 1. MTM elhelyezés
Gyűjtőköri szabályzat
2016.május 3-4. Kedd- Szerda Esztergom
Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos
Beremend
Az ember származása, születése
Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület
Az Európai Uniós csatlakozás könyvtári kihívásai
(Gyorsan öregedő bőrű, ideges űrhajós részére.)
Csongor és Tünde Rendezte: Paulay Ede.
Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk!
Az iszlám kultúrrégió társadalomföldrajza
A Ciszterna Bazilika Isztanbul - Törökország ( Yerebatan sarnici )
A gyermekszegénység alakulása – 2007 kutatási eredmények ORSZÁGOS KONFERENCIA A GYERMEKSZEGÉNYSÉGRŐL Miniszterelnöki Hivatal – Miskolc Város Önkormányzata.
Globalizálódó világ Világgazdaság A világ gazdasági központjai
A dél-koreai Nemzeti Levéltár, Szöul
KOREAI SÁMÁNIZMUS Történeti áttekintés
Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk!
ÉSZGSZ Étlap Gimnázium 39.hét Szeptember Hétfő Kedd
Csehország Ékkövei 1. Telc
A Ciszterna Bazilika Isztanbul - Törökország ( Yerebatan sarnici )
Derzsy Márk - Kovács Csaba KSH Könyvtár Szeged, november 9.
BIZÁNC CSÁSZÁRAI A JUSTINIANUSOK.
Hajós voltam az Égei-terngeren
Az ASP.ADO szakrendszerhez csatlakozó önkormányzatok adattisztítási, migrációs feladatai dr. Kása Brigitta aljegyző Eger,
Pécs törökkori emlékei Bianka
Az iszlám kultúrrégió társadalomföldrajza
Az ŐRSÉGBEN jártam Oud of Mooi ???? Saját fotóiból készítette:
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
A tradicionalista (normatív) szemlélet korszaka az orosz irodalomban 2. Эпоха традиционалистского (нормативного) художественного сознания в русской литературе.
Paulay Ede Az ember tragédiája.
GPS az építőmérnöki gyakorlatban
Balatonkenese Készítette: Szabó Lilla
ANTOINE DE SAINT- EXUPERY Gondolatok „A kis herceg” című könyvből.
A katolikus óvodák feladata a Hit évében III.
A tradicionalista (normatív) szemlélet korszaka az orosz irodalomban 2. Эпоха традиционалистского (нормативного) художественного сознания в русской литературе.
Magyar őstörténet tanuláshoz....
GALAPAGOS Természeti örökség: 10 millió éves szigetcsoport, területe 7882 km2, három földlemez találkozásánál fekszik. Tizenkét vulkanikus eredetű szigetből.
ANTOINE DE SAINT- EXUPERY Gondolatok „A kis herceg” című könyvből.
Zágorhidi Czigány Balázs: Könyvtár? Levéltár? Múzeum? Látogatóközpont?
Szentpétervár mítosza
KÉSZíTETTE: KÁPISZTA GABRIELLA
Előadás másolata:

Törökország Isztambul

Konstantinápoly bukása Április 6-án kezdődött az ostrom (II.Mehmed) 53 napig tartott 1453. május 29. bukott el Konstantinápoly

Bukás után II.Mehmed cselekedetei Városvédelem megerősítése Lakosság újratelepítése Hagio Sophia átépítése és mecsetté nyilvánítása

Törökország hitvallásai Isztambul kozmopolita város II.Mehmed millet-rendszer 3 fő vallás: Iszlám Judeaizmus Kereszténység

Jelentős építészeti alkotások Józsué próféta sírja,Eyup Sultan temető Topkapi palota,Dolmabache-palota,Fedett és Egyiptomi bazár Atatürk-múzeum, 1453 Történeti Múzeum

Nemzeti ízek Kebab,bárányhús,kıyma(darált hús),bulgur, etli pilav(húsos rizs),simit(szezámmagos kenyér),pastirma (marhahús),köfte(húsgombóc) hagyományos joghurtital(ayran),török kávé, şalgam (vörösrépalé), raki (ánizsos alkohol),tea Baklava, sütlaç (tejberizs), izmiti pişmaniye (vattacukorszerű), halva (fehér nugát szerű)

Forrásaim: Török Konyha Isztambul Törökország

İlginiz için teşekkür ederiz! Készítette: Szecsődi Csillag