Kant (1724-1804) filozófiája

A kelet-poroszországi Königsbergben (ma Kalinyingrád, Oroszország) született, itt élt egész életében és itt volt egyetemi tanár. „Kritika előtti korszak”: racionalista filozófia, metafizika, természettudományi vizsgálódások (pl. a Föld keletkezésével kapcsolatos elmélet kidolgozása). „Kritikai korszak”: A felvilágosodással kapcsolatos felfogása: „merj a magad értelmére támaszkodni”: a puszta tekintélyelven nyugvó gondolkodás kritikája. A metafizika, a morálfilozófia és az esztétika új, tudományos alapokra helyezése.

A tiszta ész kritikája (1781) Az ismeretelmélet megújítása, az empirizmus és a racionalizmus egyoldalúságainak meghaladása. Kérdés: Az emberi megismerőképesség milyen szerkezete az, amely számunkra a világ éppen ilyen tapasztalati ismeretét teszi lehetővé? Transzcendentális filozófia: a megismerésnek az a módja, amely nem a tárgyakkal, hanem a tárgyakról való megismerésünk módjával foglalkozik. A priori ismeret: tapasztalat előtti és attól független. A posteriori ismeret: tapasztalati ismeret.

Analitikus ítélet: nem állít új ismeretet a fogalomról: pl Analitikus ítélet: nem állít új ismeretet a fogalomról: pl. az ember egy élőlény. Szintetikus ítélet: ismeret bővítő ítélet: pl. ez a tábla fehér. Lehetségesek-e szintetikus a priori ítéletek? Pl. a matematikai ítéletek (pl. 3+6=9). Ezekkel lehet tudományos alapra helyezni a metafizikát. A megismerés határai: a jelenség világ (a fenomének) törvényszerűségei leírhatók, de Kant feltételezi egy „Ding an sich” (magában való dolog) világ létezését, amelyet az emberi értelem számára megismerhetetlen.

A megismerés szintjei: érzékelés (tér-idő mint szemléleti formák segítségével) analízis: az értelem kategóriáival az ész dialektikus (ellentmondások feltárása) tevékenységével: antinómiák (feloldhatatlan ellentmondások): véges-végtelen; a dolgok oszthatósága és nem oszthatósága; isten léte vagy nem léte, szabadság-szükségszerűség; nem lehet eldönteni logikai-filozófiai érvekkel, hogy az ellentétpárok közül melyik az igaz a világ lényegével kapcsolatban.

A gyakorlati ész kritikája (1787) A morálfilozófia megújítása. Végső erkölcsi elv keresése. Autonóm etika (az önálló, független, a belső kötelesség tudat által meghatározott személy erkölcsisége) megalapozása: a szabadság, a lélek halhatatlanságának és isten fogalmának az előfeltételezése. Alap: a tiszta kötelességtudat.

Kategórikus imperatívusz: (feltétlen erkölcsi parancs): az emberre mint abszolút erkölcsi értékre vonatkozik: Nem utal más erkölcsi elvekre. Nem utal az ember természetes hajlamaira. A tapasztalat nem segíthet. A külsődleges indokok elvetése: pl. a büntetéstől vagy a szégyentől való félelem. A dolgoknak az emberi célok adnak értelmet. Az embernek méltósága van, az ember önérték.

Kétféle megfogalmazás: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája (alapelve) mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvének is számíthasson”! „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget úgy saját személyedben, mint mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd”!

Az akarat szabadságának kérdése: Az ember kettős lény: Része a természetnek, ezáltal a természeti szükségszerűségek határozzák meg (determinálják). Intelligibilis lény (ésszel, értelemmel rendelkezik): rendelkezik szabadsággal és erkölcsi autonómiával.

A szép fogalmának megújítása: Az ítélőerő kritikája (1790) Előzmény: a felvilágosodás ízlés-felfogása Az ízlésítélet individuális és szubjektív. Sensus communis: közízlés. Nincsenek abszolút egyetemes mércék. Az ízlés az ízlésítéletek gyakorlásával kiművelhető. Fordulat a szép értelmezésében: Kant nem a klasszicista normatív esztétikából, hanem az ízlésítéletből indul ki. A szép metafizikai értelmezésének (lásd Platón: az érzékeink korlátait kell legyőznünk, hogy közel kerülhessünk a felsőbbrendű szellemi szépséghez) elutasítása. Autonóm szép-fogalom: a szép és a jó különválasztása, a szép fogalma önmagában. A szép tapasztalata az ember kiváltsága: az embereknek nincs szükségük túlvilágra, halhatatlanságra, örökkévalóságra, hogy a szép abszolút pillanatát élvezhessék. Kantnál a szép fogalma a természeti szépre és a művészi szépre egyaránt vonatkozik.

Az ízlésítélet meghatározása minőség szerint: Esztétikai ítélet, nem megismerési, illetve logikai. Alapja kizárólag szubjektív. Az ízlésítéletet meghatározó tetszés minden érdek nélkül való (2.§). A minőségi megközelítésből következő meghatározás: „Az ízlés az a képesség, hogy egy tárgyat vagy megjelenítésmódot egy minden érdektől mentes tetszés vagy nemtetszés által ítéljünk meg. Az ilyen tárgyat szépnek nevezzük.”

Az ízlésítélet meghatározása mennyisége szerint: A szép és a kellemes ebből a szempontból: A kellemesnél mindenkinek megvan a maga személyes (érzéki) ízlése, erről nem érdemes vitázni. A szép megítélésében általános érvényűség működik: „Mert az ember nem nevezhet szépnek valamit, ha az csupán neki tetszik. Vonzó és kellemes sok minden lehet számára, ezzel nem is törődik senki; ha azonban valamit szépnek nyilvánít, akkor ezáltal ugyanazt a tetszést várja el másoktól is: nem pusztán a saját szempontjából ítél, hanem mindenki nevében ítél, s ekkor a szépségről úgy beszél, mintha az a dolgoknak volna a tulajdonsága.” (7§) Az ízlésítéletben egy általános hang előfeltételeződik, amely feltételezi az egyetértést (lásd sensus communis) (8.§). A szépnek a mennyiségi mozzanatból következő meghatározása: „Szép az, ami fogalom nélkül általánosan tetszik.”

Az ízlésítélet meghatározása a benne rejlő célok szempontjából: - Az ízlésítélet alapja egy tárgy (vagy egy tárgy megjelenítésmódja) célszerűségének formája (11.§). - A szép meghatározása a célszerűség szempontjából: „A szépség egy tárgy célszerűségének formája, amennyib en ezt a célszerűséget bármiféle cél megjelenítése nélkül észleljük a tárgyon.” (17.§)

Az ízlésítélet a tárgy feletti tetszés modalitása (jellege) szerint: Az ízlésítéletben elgondolt szükségszerűség: példaszerűség (18.§). Közös érzék előfeltételezése: általános helyeslés elve (20-22.§).: szubjektíve általános elv; a közös érzék egy puszta eszmei norma. A szép e mozzanatból következő meghatározása: „Szép az, amit fogalom nélkül egy szükségszerű tetszés tárgyaként ismerünk meg.”

A fenségesről Fenséges az, ami összemérhetetlenül nagy. Felette áll az érzékek mércéjének: pl. valamilyen félelmetes természeti jelenség.

A művészet általános jellemzése Kantnál A művészet különbözik a természettől. A művészet különbözik a tudománytól. A művészet különbözik a kézművességtől (43.§). A szép művészetről: A szép művészet olyan művészet, amely egyszersmind természetnek látszik. (45.§): a művészet alkotásában nincs kínos aprólékosság, nem valamiféle szabályok követése.

A szép művészet a zseni művészete (46.§): „A zseni az a tehetség (természeti adomány), amely a művészetnek a szabályt adja.” A tehetség a művész veleszületett produktív képessége. „A zseni: tehetség olyasvalaminek a létrehozására, amihez nem adható meghatározott szabály”. A zseni legfőbb tulajdonsága az eredetiség. A zseni alkotásának emellett mintának, példaszerűnek kell lennie. A megítélés etalonjául vagy szabályául szolgál. „A zseni maga nem tudja leírni vagy tudományosan bemutatni, hogy miképpen hozta létre alkotását, hanem mint természet adja a szabályt.”