Arisztotelész és a hellenizmus filozófiája

Arisztotelész (i. e. 384-322.) É-Görögországban született, apja a Makedón király udvari orvosa. Széleskörű természettudományos ismeretekre tesz szert apja révén. 17 éves korában kerül Athénba, ahol a platóni Akadémián tanul. Később szembefordul mestere tanításával, maga is iskolát hoz létre (Lükeion, peripatetikus iskola). Nagy Sándor nevelője volt.

A tudományok csoportosítása Rendszerező műveket írt; tudományos értekezések. Logika: a helyes gondolkodás módszere: Organon. Poiétikus (‚létrehozó’) tudományok: a mesterségekben; valamint Poétika (költészettan). Elméleti tudományok: Természettudományos művek:Fizika; A lélekről Metafizika: az „első filozófia” problémáit tárgyalja (‚fizikán túli, fizika utáni’). Matematika – ezzel nem foglalkozott. Gyakorlati tudományok: Nikomakhoszi etika, Politika, Retorika.

Kategóriák: a létezőkre vonatkozó kifejezéseink típusai: Logika: a kategóriák, az ítéletek és a következtetések (szillogizmusok) tana. A formális logika alapvető törvényszerűségeit fogalmazza meg. Kategóriák: a létezőkre vonatkozó kifejezéseink típusai: Szubsztancia: lat. ‚alapként fennálló’, önálló létező; önmaga által és önmagában létezik’: Egyedek, elsődleges szubsztanciák: pl. Platón. Másodlagos szubsztanciák, vagyis fajok: pl. ember. Mennyiség; minőség; viszony; hely; idő; helyzet (pl. fekszik, ül); birtoklás; cselekvés; elszenvedés (szakad, bomlik stb.).

Ontológiája, a szubsztancia elmélete A Metafizika fő kérdései: metafizika=„első filozófia” (próté filoszofia): a szaktudományokkal szemben a létezők legáltalánosabb kérdéseivel foglalkozik. Melyek a szubsztancia alkotórészei? Melyek a legáltalánosabb okok, amelyekkel a szubsztancia keletkezése és létezése magyarázható? Platón idea-tanának bírálata: fölöslegesen kettőzi meg a világot. A szubsztancia két alkotórésze: anyag (passzív), forma (aktív). Négyféle oksági törvényszerűség: anyagi, formai, ható- és célok. (Lásd pl. a szobrász tevékenységét!) Teleológia (telosz: ‚cél’,célokság elmélete): a természetben minden szükségszerű és célszerűen berendezett.

Végső mozgató és célkitűző: a „formák formája”: az embertől független, elvont gondolkodás, a hierarchikus világrend csúcsa. A világ két nagy része: „Hold alatti”: a földi szféra: négy elem (tűz, levegő, víz, föld) alakul át egymásba: élettelen anyag, növények, állatok, ember: háromféle lélek: növényi (vegetatív, az élet általános elve), állati (érzékelés, vágy stb.), értelmes lélek; a lélek a test formája. „Hold fölötti”: az égi szféra; közvetlenül az első mozgatótól kapják a mozgást; a földi szférát ők mozgatják.

Etikája Erénytan: Az erények kialakításához nem elég a jó ismerete, fontos az életgyakorlat. Phronészisz (‚okosság, életbölcsesség’): „helyes gondolkodással párosult lelki alkat, ami arra irányul, ami az embernek jó”. Az erények lényege: a „közép” eltalálása: lásd Nikomakhoszi etika B, 4-6. f.: „Az erény tehát olyan lelki alkat, amely az akarat elhatározására vonatkozik; abban a hozzánk viszonyított középben áll, amely egy szabálynak megfelelően határozható meg, mégpedig azon szabálynak megfelelően, amely szerint az okos ember határozná meg.” A boldogság kulcsa az erényes élet.

Államtana Az ember „zoón politikon” (közösségi lény). Az állami közösség az „erényes cselekedetek ápolására áll fenn.” Bírálja Platón állam-felfogását, helyteleníti a vagyon- és nőközösséget. A rabszolgaságot viszont elfogadja. Jó (királyság, arisztokratikus köztársaság, politeia, avagy mérsékelt demokrácia) és rossz államformák (zsarnokság, oligarchikus állam, szélsőséges demokrácia). A harmonikus államközösség alapját a széles „középosztály” és a viszonylag kis vagyoni egyenlőtlenségek adják.

Poétikája, művészetfelfogása A művészetek szerepét Arisztotelész pozitívan értékeli, a különböző műfajokat egyaránt elfogadja. A művészetek szerepét a nevelésben Arisztotelész is hangsúlyozza: pl. Politika c. könyvében a zenéről. A művészeti szép nem csak a nevelésben fontos, a szépség gyönyörködtet. A drámaköltészet és a valóság: Poétika „nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján.” (51b, IX. fej.) - A költészet filozofikusabb és mélyebb a történetírásnál: IX. fej.

A hellenisztikus filozófia (kb. i.e. IV. sz. vége – i. sz. III. sz.) I. Epikureus, sztoikus, szkeptikus filozófia: közös jellemzők: A filozófia három résztudományból áll: etika, logika, fizika. Legfőbb elméleti célkitűzés: az igazság kritériumának a kutatása. A filozófia etikai haszna: a boldog élet megvalósításának feltételeit kutatja; az ember természetes állapotához visszajutni; a filozófiát életgyakorlatként is művelni.

Epikurosz (I. e. 341-270.) A démokritoszi természetfilozófia követője: a lélek halhatatlanságának elutasítása. Az élőlények, így az ember alapvető, elsődleges érzései: gyönyör és fájdalom. Igaz ismeret és helyes tett kísérője: gyönyör. Téves ismeret és helytelen tett kísérője: fájdalom. Legfőbb jó: ataraxia (‚zavaroktól való mentesség’), a lélek indulatoktól mentes állapota. A hedoné (‚gyönyörűség’): Epikurosznál nem a féktelen kicsapongást (hedonizmust) jelenti. Lásd Levele Menoikeuszhoz!

Sztoikus filozófia Megalapító: Zénón (i. e. 336-264.) Főbb képviselői: Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurélius. Természetfilozófiájuk alapja: passzív anyag, aktív pneuma („szellem”). Az ember etikai célja: követni és megvalósítani a jót; ennek megjelenési formái az erények. Az emberi világ dolgai és eseményei a jó és a rossz között helyezkedik el, így etikailag közömbösek. A helyes emberi magatartás alapja: apatheia (‚szenvedélymentesség’), a közömbös dolgokkal szemben közömbösnek lenni; a lélek szabadsága: azokkal a dolgokkal foglalkozni, amelyek „hatalmunkban” vannak.

Epiktétosz: Kézikönyvecske I Epiktétosz: Kézikönyvecske I. fejezet: „Egyes dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hozunk létre.”

A szkeptikus filozófia Megalapítója: Pürrhón (i. e. 360-270.) Szkeptomai (‚kutat’): a filozófus mindig kutat, vizsgálódik, de kerüli a szilárd ítéletalkotást; jellemzője az igazságban való kételkedés. A külvilágról nem lehet biztos ismeretet alkotni. A tapasztalati (empirikus) megismerés adatai félrevezetőek. Tíz troposz (érv) a szkepticizmus mellett: lásd Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete, IX. k. Helyes magatartás: a lélek nyugalma: epokhé (‚felfüggesztés’), az ítéletektől való tartózkodás.

II. Az újplatonizmus Megalapítója: Plótinosz (i. sz. 203-269.) Platón filozófiájához kapcsolódik: A mindenség tisztán szellemi természetű része magasabb rendű, mint a természeti világ. A természeti világ dolgainak és folyamatainak valódi okai szellemi természetűek. Az ember testénél fogva a természeti, lelkénél fogva a szellemi világhoz tartozik. Plótinosz stílusa metaforikus, költői, az európai misztika egyik első képviselője.

A mindenség arkhéja az Egy, ez azonos a Jóval: minden létezés alapja, a létezésnél is korábbi; értelmileg megragadhatatlan, megnevezhetetlen. Emanáció: ‚kiáramlás’: az Egy túlcsordulásából keletkezik a Szellem (nusz, az ideák lakhelye), a Szellem kiáramlásából jön létre a Lélek. Az anyag: önmagában sötét és rossz, a lélek visz bele formát és fényt.