Közösségi gazdaságtan

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Döntés, kormányzat, kormányzati döntés Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán óra.
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Migránsok társadalmi beilleszkedése együttműködéssel
Munkáltató és a részvételi intézmények Kisgyörgy Sándor ÉTOSZ.
A humán ökorendszer A humán ökorendszer egy hasznos keret, „amelynek segítségével megértjük az ember és környezete között fellépő kölcsönhatásokat.” (Welch)
Miért boldogabbak az emberek az egyik országban, mint a másikban?
Globalizáció társadalmi összefüggései - kulturális globalizáció
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Ifjúságpolitika - A fiatalok, mint erőforrás -
Demokratikus iskola mozgalom International Democratic Education Conference (IDEC) 1993 European Democratic Education Community EUDEC 2008
A gondnoksággal kapcsolatos szemléletváltás az új Polgári Törvénykönyv cselekvőképességi szabályaiban Kovács Melinda Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik.
Az állam a nemzetközi jog alanyaként Állam = szervezett politikai közösségnek alávetett terület és népesség Állam: a nemzetközi jog (NJ) egyetlen alanya.
Diktatórikus rendszerek, II.
Demokrácia és diktatúra
A vállalkozások környezete
A POLGÁRI DEMOKRÁCIA MODELLJEI, II.
Közigazgatási alapismeretek
Az évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
Nemzetközi politikai gazdaságtan I.
A felvilágosult abszolutizmus
Közösségi munka. 1. A közösségi munka előnyei az egyéni és családi esetkezeléssel szemben A szociális munkások rendelkezésére álló eszközök rendszerint.
A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIÁK
Afrika alul- és felülnézetből Nemzetközi egyenlőtlenségek Afrika szemszögéből France Mutombo Afrikáért Alapítvány
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
Politológia előadás A Politikai Pártok. Politológia előadás A Politikai Pártok.
Jinnah ellentmondásos álma: Pakisztán. Az államiságra nézve veszélyt jelentő kihívások -politikai válság -szeparatista törekvések -korrupció a problémák.
GLOBAL CORRUPTION BAROMETER 2009 Globális Korrupciós Barométer Közvéleménykutatás az emberek korrupcióval kapcsolatos tapasztalatairól június 3.
Nemzeti Területfejlesztési Hivatal A RÉGIÓÉPÍTÉS ÉVE ,3 MILLIÁRD FORINT ÁTADOTT FORRÁS A RÉGIÓKNAK március 17. Kormányszóvivői sajtótájékoztató.
A vállalkozás indításának előnyei és veszélyei korosztályonként.
Fejlesztes.emagyar.net farkas andrás. fejlesztes.emagyar.net mi ez? A Magyar-magyar Platform – bár még maga is új kezdeményezés – állandó fejlesztést,
Alapfogalmak, definíciók
Készítette:Makra Betti Dátum:
Egyház és a politika kapcsolata
Alapfogalmak, definíciók ÁVF Civil társadalom és nonprofit elméletek 1.
A „soft law” hatása az oktatás és képzés szabályozására az európai integráció tükrében dr. Várnagy Péter egyetemi docens PTE FEEK.
Önkéntesség, mint társadalmi szerepvállalás
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
Nemzetközi civil pályázati lehetőségek
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Nemzetközi ökoiskolai helyzetkép Varga Attila
Kormányzati szektor a vegyes gazdaságokban Dr. Szigeti Cecília.
Az ivóvíz ellátás hatása a világ migrációs folyamataira
„I. Alternatív finanszírozási stratégiák” Sopron, október 3.
Gyulafehérvári Caritas V. HARGITA MEGYEI CIVIL KONFERENCIA november 28. péntek „CIVIL KIHÍVÁSOK, ESÉLYEK AZ UNIÓBAN” Caritas - Európai kontextusban.
Civil szervezetek szerepe a nevelési és oktatási feladatok ellátásában Harmóniában a környezettel=egészséges életmód.
Kiselőadás Társadalomföldrajzi szintézis gyakorlatra
Mezey Barna Egyetemi tanár
BME Közösségi gazdaságtan Andor György. BME ANDOR GYÖRGY: KÖZÖSSÉGI GAZDASÁGTAN2 ›Közösségi gazdaságtan – köz-gazdaságtan ›Tárgycsoport része vagy szinte.
BME Közösségi gazdaságtan Andor György. BME ANDOR GYÖRGY: KÖZÖSSÉGI GAZDASÁGTAN2 ›Közösségi gazdaságtan – köz-gazdaságtan ›Tárgycsoport része, vagy szinte.
BME Közösségi gazdaságtan Andor György. BME Ismétlés ›KAPITALIZMUS – KOMMUNIZMUS –Koordinációs mechanizmusok –Kapitalizmus ›Mit, hogyan, kinek a számára?
A kamaszok és mi Dr. Gyenge Eszter. Történeti szempontok Archaikus társadalmak Felnőttéválás beavatási rítusok: Átmenet a gyermeki – profán- világból.
Együttműködésen alapuló gazdaság és társadalomfejlesztés Herpainé Márkus Ágnes Társadalmi Összetartozásért Alapítvány SOPRO hálózat.
A népesség összetétele
Tankönyvpiaci körkép 2016 „Az oktatás nem az edény megtöltése, hanem a láng őrzése.” Szókratész.
Fekete Afrika A 2. Világháború jelentős hatással volt Afrikára. A háború után a legtöbb afrikai országban napirendre került a függetlenség kihívása. A.
A Szent Szövetség Európája
And what else?... Leszakadó gyerekek.
A bizalom szerepe Koreai Köztársaság.
Közösségi gazdaságtan
Tágabb, mint a kereskedelmi szerződések köre
Az Amerikai Egyesült Államok kialakulása
Az alkotmányos monarchia jellemzői Angliában
12. A világgazdasági válság
Kormányzati szektor a vegyes gazdaságokban
A kormányzati rendszerek
Készítette: Bakos Ilona, Derceni Középiskola, 2013
Gazdaságpolitika 4. ea..
A politika feladatai a kutatásban, a fejlesztésben és az innovációban
A politikai rendszerek tipológiája I.
A globalizáció - a globális világgazdaság
Globalizáció.
Előadás másolata:

Közösségi gazdaságtan Andor György

Andor György: Közösségi gazdaságtan Előszó Közösségi gazdaságtan – köz-gazdaságtan Tárgycsoport része, vagy szinte csak ez a tantárgy ezen a területen. Hozott tudás és tapasztalat csiszoltabbá, strukturáltabba, „értelmiségibbé” tétele a cél. Átfogó kép a cél Igyekszünk felülemelkedni a napi politikán Andor György: Közösségi gazdaságtan

Előszó Tartalom Átívelő témák I. Közösség, állam, kormányzat - Bevezetés II. Kapitalizmus - kommunizmus III. Jóléti állam dilemmái Átívelő témák Piaci és bürokratikus koordináció Állami szerepvállalás határai Hatékonyság versus méltányosság Makroökomómiai alapok Válságok és növekedés (Monetáris politika elkerülve)

Előszó Jegyzet Számonkérés Helyenként szöveggyűjtemény Olvasmányos A legjelentősebb szerzők (rendszerint Nobel-díjasok) munkáira támaszkodva Olvasmányos Számonkérés Tesztjellegű és kifejtős Andor György: Közösségi gazdaságtan

I. KÖZÖSSÉG, ÁLLAM, KORMÁNYZAT – BEVEZETÉS Nagyjából egy ország közössége, de néha a világ, országok uniója, régió, önkormányzat stb. Lazán, csak egyfajta nagyságrendként kezeljük. „Közösségi gazdaságtan” Nem „alkalmazási technikákról” szól, inkább gyakorlatias elvekről, álláspontok, érvelések megértéséről. Andor György: Közösségi gazdaságtan

I.1. Kormányzat, állam Politika Politikai döntés Mindannyiunk életét körülveszi Születés, iskoláztatás, rendőrség, katonaság, egészségügy, lakástámogatás, adózás, társadalombiztosítás, munka, állami támogatások, kereskedelmi szabályok, utak, közművek, tömegközlekedés, igazságszolgáltatás stb. Politikai döntés Közösségi Több emberre vonatkozik, közösségileg meghozott Kényszerítő erejű A döntés háttérben mindig kell valamilyen formális hatalom, amely a döntést végre is hajtja. Jellemzően kötelező érvényű. Andor György: Közösségi gazdaságtan

Politikai döntés természete „Nem lehet politikai kérdés a gyermekvédelem!” Gyermekotthon elköltöztetésének ügye „Komoly értékesítési bevételt jelentene” „Miként ítéljük meg azok véleményét vagy adott esetben félelmét, akik tartanak a speciális szükségletű gyermekek tőszomszédságbeli közelségétől …” „Nemcsak a korrekt felvilágosítás jelenthetné az esetleges előítéletesség megelőzését, hanem …” Politikai döntés természete Mérhetetlen, összevethetetlen súlyú érvek Valakik jobban, mások rosszabbul járnak Piaci alapon, „magától”, nem vagy „sokak szerint” nem („jól”) oldódik meg Valamilyen közösségi döntési mechanizmus kell

Politikai döntés természete „Politikai kérdés a Virágból” A szegedi közgyűlésben egyeztettek a Virág Cukrászda ügyében. Az Önkormányzat tervbe vette, hogy 300 millió forintért megvásárolja a Cukrászdát, hogy ott továbbra is cukrászda működjön. Hogyan írjanak elő egy magántulajdonnál profilkötöttséget? Inkább megvennék, és cukrászdának továbbadnák. Ehhez a lakóház-felújításra beállított 950 millió forintból tudnak átcsoportosítani. Politikai döntés természete Mérhetetlen, összevethetetlen súlyú érvek Valakik jobban, mások rosszabbul járnak Piaci alapon, „magától”, nem vagy „sokak szerint” nem („jól”) oldódik meg Valamilyen közösségi döntési mechanizmus kell

Politikai döntés természete „Eutanázia: vallási, jogi vagy politikai kérdés?” Halálba lehet-e segíteni egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő embert? Hollandia és Belgium: az orvos tevőlegesen is Svájc és Svédország: csak segédkezhet az orvos (például a betegnek átadhatja a mérget) Magyarország: passzív eutanázia, visszautasítható az orvosi kezelés Lengyelország és Portugália: erre csak kivételes esetben van lehetőség Balkáni országok: az eutanázia minden formáját emberölés Politikai döntés természete Időben, térben eltérő döntések születnek nagyon hasonló esetekben Állandó definíciós problémák, így szinte végtelen szabályozási kényszer Felnagyítódó részletkérdések

Politikai döntés természete Angol nyelvi verseny Angol nyelvi versenyt hirdetnek egy budapesti általános iskolában. Problémát jelent, hogy néhány gyerek – ilyen-olyan okokból – túl jól tud angolul (angol anyanyelvi szülő, külföldön töltött évek stb.) Ezért a túl jól tudókat kizárják a versenyből, és azt csak a gyengébb angolosok között rendezik meg. Hirtelen ezer kérdés merül fel… Politikai döntés természete Állandó definíciós problémák, így szinte végtelen szabályozási kényszer Felnagyítódó részletkérdések

Politikai döntés természete Új étterem/büfé nyílik a BME Q épületében Milyen legyen a pályázati kiírás? A BME-seknek legyen jó! Olcsó és jó legyen! Egészséges ételeket áruljanak! A BME ne csináljon ebből pénzkérdést! Esetleg ne is legyen pályázat, hanem lássuk el egyetemi alkalmazottakkal? Egyáltalán, ki döntsön ezekről a kérdésekről? Politikai döntés természete Állandó definíciós problémák, így szinte végtelen szabályozási kényszer Mérhetetlen, összevethetetlen súlyú érvek Valakik jobban, mások rosszabbul járnak Piaci alapon, „magától”, nem vagy „sokak szerint” nem („jól”) oldódik meg

„A Nemzeti igazgatói posztja mindig is politikai kérdés volt” „Lehet-e pénzkérdés az iskolai hit- és/vagy erkölcstan oktatás?” „Politikai kérdés a fegyveres testületek politikamentesítése” „Nemzeti Bank függetlensége” „Mi legyen a devizahitelesekkel?” „Gazdasági vagy politikai kérdés-e az energiaellátás” Politikai döntés

„Határon túliak szavazati kérdései” „Ki kell szorítani a belvárosból a hajléktalanokat” „Otthonszülés” „Felvételi többletpontszám sportolóknak” „Milyen a jó ösztöndíjrendszer” „Mi a puskázás, ki állapíthatja meg, milyen következményei legyenek” „Mi a plágium, és milyen következménye legyen” „Hogyan legyen a titkosítás a felsőoktatásban” Politikai döntés

Kormányzat Olyan egyénekből álló szervezet, akiket felhatalmaztak arra, hogy egy közösség nevében kötelező érvényű döntéseket hozzanak. A politika, a politikai hatalom szférája Állam Adott földrajzi térségben a hatalmat valamilyen kormányzati, politikai apparátusa gyakorolja Kormányzati apparátus széles rendszere (parlament, minisztériumok, hivatalok, köztisztségviselők stb.) A területen az autoritást (hatalmat, befolyást) a fennálló jogi rendszer és a végrehajtására felhasználható erőszakszervezetek adják. Andor György: Közösségi gazdaságtan

Nemzetállam A lakosság nagy tömegét olyan állampolgárok alkotják, akik önmagukat egyazon nemzet tagjainak tekintik. Fő jellemzői Szuverenitás: egy körülhatárolt terület fölött egy bizonyos kormányzat uralkodik. Állampolgárság: az ott élő emberek többségükben állampolgárok – közös jogokkal és kötelességekkel. Nemzeti hovatartozás érzése: közösséghez való tartozás érzése (szimbólumok és meggyőződések). A magyarság jó példa arra, hogy már eleve mennyire problémás kérdések ezek… Andor György: Közösségi gazdaságtan

I.2. Autoritás és demokrácia A történelem során különböző politikai rendszerek, szerveződési minták épültek ki. Demokratikus A nép uralkodik, az állampolgárok a politikai ügyekben aktív részvevők. A kormányzat elmozdítására, a kormányzattal való szembeszállásra világos jogi mechanizmusok vannak. A döntéshozatal során mindenkinek az érdekeit számításba veszik. Andor György: Közösségi gazdaságtan

Autoritárius A néptől megtagadják vagy jelentősen korlátozzák a döntésekben való részvételt. A kormánnyal való szembeszállásra, elmozdítására nincsenek jogi mechanizmusok. Monarchiák (királyságok), arisztokráciák stb. Isteni eredetű legitimáció Törvényhozói hatalom a királynál Hadsereg a királyi vezetésével Kiváltságokkal rendelkező réteg (arisztokrácia) a király által Mai nem demokratikus rendszerek Rendőri/katonai hatalmak Populista ideológia, egy párt vagy egy egyház Totalitárius rezsimek (titkosrendőrség, terror stb.) Andor György: Közösségi gazdaságtan

Szingapúr, a „Puha autoritás” Egy párt, a Népi Akciópárt, ami szinte mindent ellenőriz, de állampolgárai számára igen jó életminőséget biztosít. A Lee család Jó közbiztonság, közrend és „véleménykikérés”. Sikeres gazdaság, csak szolid szegénységgel. „Durvább szabályok” (cenzúra, testi fenyítés és halálbüntetés) „Disneyland, halálbüntetéssel” „Nagyon sikeres családi vállalkozás” Szingapúr, a „Puha autoritás”

Visszatérve a demokráciára… A demokrácia olyan döntéshozatalt céloz, ami mindenkinek az érdekeit számításba veszi. Közvetlen néphatalomra építő, azaz, részvételi demokrácia „Népszavazás” A problémát egy-két igen/nem kérdésre egyszerűsítik le Gyakorlati nehézségek Megválasztott képviselők által hozott döntésekre építő, azaz képviseleti demokrácia Döntési célra megválasztott emberek, bizottságok Kongresszus, parlament, bizottságok, döntéshozó testületek stb. Andor György: Közösségi gazdaságtan

Liberális demokrácia A szavazók két vagy több párt között választhatnak, és a felnőtt népesség egészének szavazati joga van. Érdekességek: a határon túliak szavazati joga, gyerekek utáni szavazati jogok, szavazati jog iskolai végzettséghez kötése, stb. Andor György: Közösségi gazdaságtan

I.3. A demokrácia globális térnyerése 1970-es évek közepén még a világ országainak több mint kétharmadában valamilyen autoritarizmus volt. „1980-as és 1990-es évek” Chile, Bolívia, Argentína Oroszország, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Magyarország stb. Benin, Ghána, Mozambik, Dél-Afrika stb. Ma csak a társadalmak alig egyharmad része autoritárius berendezkedésű. Ideszámolva Kínát is Andor György: Közösségi gazdaságtan

A fennmaradó autoritárius rendszereknél (pl A fennmaradó autoritárius rendszereknél (pl. Kínában, Kubában és Nigériában) is észlelhetők a demokratikus átmeneti jelei. Sokan azt várják, hogy az elkövetkezendő években további országok válnak majd demokratikus berendezkedésűvé. Andor György: Közösségi gazdaságtan

„A jelenlegi korszakban a demokrácia vált a politikai legitimáció alapvető mintájává.” Fukuyama szerint: A korábbi korszakok ideológiai küzdelmei véget értek. Itt a „történelem vége”. „A kommunista rezsimek összeomlását követően a történelmi haladás, mint ideológiák közti harc véget ért, a világban a liberális demokrácia uralmának kora következik.” Andor György: Közösségi gazdaságtan

Miért vált hirtelen olyan népszerűvé a demokrácia? A politikai hatalom gyakorlásának más típusai sorra kudarcot vallottak. Új fejlemény a globalizáció A globalizált média számos nem demokratikus ország lakóit szembesítette a demokratikus eszmékkel. A demokratikus forradalmak hírei gyorsan terjedtek. Egyre fontosabb szerepet játszanak nemzetközi szervezetek (ENSZ, Európai Unió stb.). Ezek külső nyomást gyakorolnak a nem demokratikus államokra (kereskedelmi embargó, hitelkorlátozások stb.). Világkapitalizmus terjeszkedése Multinacionális vállalatoknak jobb a „nyugisabb” demokrácia. Andor György: Közösségi gazdaságtan