Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Készítette: Bakos Ilona, Derceni Középiskola, 2013

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Készítette: Bakos Ilona, Derceni Középiskola, 2013"— Előadás másolata:

1 Készítette: Bakos Ilona, Derceni Középiskola, 2013
A gyarmati rendszer felszámolása, független államok létrejötte és fejlődése. Készítette: Bakos Ilona, Derceni Középiskola, 2013

2 A II. vh után a gyarmatosító politika (kolonializmus) kimerítette lehetőségeit. A nagy gyarmatosító államoknak kifizetődőbb volt tőkét befektetni Afrika és Ázsia iparába és mezőgazdaságába. Ez a térség olcsó munkaerővel, gazdag nyersanyagbázissal rendelkezett, és a környezetvédelemre sem kellett itt annyit költeni, mint Eu-ban. De a helyi polgárság vezető pozíciókra törekedett. Megerősödtek a nemzeti-felszabadító mozgalmak.

3

4 A gyarmati rendszer felbomlásának szakaszai
Első szakasz ( ) A vietnámi és indonéziai forradalmakkal kezdődött, ahol Fro és Holl erőszakkal akarta uralmát visszaállítani őszén Laosz is kikiáltotta függetlenségét, de a franciák visszafoglalták a területét és Kambodzsával együtt 1954-ig megszállva tartották. NBr maga adta át a hatalmat a nemzeti elit képviselőinek. Független lett India és Pakisztán 1947-ben, Izrael, Ceylon és Burma 1948-ban.

5

6 Második szakasz (1955-1960-as évek vége)
NBr jó kapcsolatokra törekedett, időben felkészítette az Angliához hű szakember-gárdáját. Az ENSZ Közgyűlés nyilatkozatot fogadott el a gyarmati országok és népek függetlenségéről (1960). (Afrika éve) között elkeseredett harc folyt Algériában Fro ellen (a gazdaság egymáshoz kötődése, kőolaj). Algéria 1962-ben lett független.

7

8 Harmadik szakasz (a 70-es évek első fele)
1975-ben megszűnt a portugál gyarmatbirodalom is Angola, Mozambik, Sao Tomé és Príncipé függetlenné válásával. 1990-ben az utolsó afrikai gyarmat, Namíbia is függet-lenedett a dél-afrikai kormánytól.

9

10 A fiatal független államok útkeresése
A függetlenség első éveiben a legtöbb ország gazdasága válságba került. A demográfiai robbanás következtében megnövekedett lakosságot a nyersanyag-kitermelésre szakosodott, egyenlőtlen munkamegosztástól szenvedő nemzet-gazdaság képtelen volt eltartani.

11 A fejlődés szocialista útját választották:
Angola Algéria Bissau-Guinea Etiópia Mozambik Dél-Jemen Ezekre az országokra jellemző: túlsúlyba került az állami tulajdon központi gazdaságirányítás erőszakos kollektivizálás alapvető emberi jogok diktatórikus eltiprása

12

13 A kistigrisek Az utóbbi néhány évtized meghatározó jelensége volt a kistigrisek betörése a világpiacra. Hongkong, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea gazdasági növekedése az as években elérte az évi 8-10%-ot. Ennek köszönhetően nagyhatalmakká váltak.

14 Tajvan

15 Hongkong Tajvan

16 Dél-Korea Versenyképessége a minőségi termékekben
alacsony önköltségben magas munkatermelékenységében rejlik. Az utóbbi években a parancsuralmi rendszer is enyhült: többpártrendszer ellenzék működése kialakulóban van a polgári társadalom.

17 Szingapúr Modern számítógépipar Petrolkémia Gyógyszergyártó központ
Népgazdasági szempontból fontos a külkereskedelem A világ 3. ln kőolajszállítója A világ egyik jelentős kikötője

18 Köszönöm a figyelmet! ©Bakos Ilona 2013, Dercen


Letölteni ppt "Készítette: Bakos Ilona, Derceni Középiskola, 2013"

Hasonló előadás


Google Hirdetések