A társadalmi és személyes lét válságának megjelenítése József Attila kései (1935-37) költészetében

„Miért játszott a szíved, te szerencsétlen, rombolva magad szüntelen télben, építve dalra dalt…(?)” /Nagy László: József Attila/

Háttérinformációk József Attila tragikus sorsának s egyben költészetének sajátos vonásai: állandó önreflektáló magatartás folytonos önértelmezés hibáinak (csonka család, nélkülözés, szerelmi kudarcok, tanulmányainak félbehagyása, kihasználatlan életlehetőségek) korai felismerése  

Háttérinformációk Az önmarcangoló magatartás következményei: már kilencévesen öngyilkosságot kísérel meg Az első öngyilkossági kísérletet újabbak követik (pl. a makói évek alatt, Szántó Judit mellett is) többször kezelik szanatóriumban is idegösszeomlás miatt (pl. a „Vágó Márta-afférból” fakadóan) krónikus – idegi eredetű(?) gyomorpanaszai is súlyosbodnak a 30-as években

Háttérinformációk az utolsó három évben (1935-től) állandósul rossz közérzete: skizofréniával kezelik (borderline-kórban szenved) kialakul benne a bűn nélküli bűnösség tudata erősödik szeretethiánya megérlelődik benne az a felismerés, hogy a világ törvényszerűségei megismerhetetlenek, illetve irracionálisak nem találja a helyét a világban öngyilkos lesz

Az önreflexió versei 1935 és 1937 között írott verseiben lépésről lépésre nyomon követhető személyes válságélményének elmélyülése, melyhez gyakran kapcsolódik a társadalmi lét válságának megfogalmazása is „Válságversek”: Levegőt! Nagyon fáj Bukj föl az árból Kész a leltár Tudod, hogy nincs bocsánat Utolsó vershármas (Karóval jöttél…, Talán eltünök hirtelen…, Ime hát megleltem hazámat…)

Szeretethiány – Anyahiány „Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik a szeretetre, hogy a szeretet visszatartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni. Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna, ha szerették volna. Ő az a gyermek, akit nem szerettek s akit ezen kívül azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik...” (Szabad ötletek jegyzéke) József Attila saját bevallása szerint is elveszített édesanyját kereste szerelmi kapcsolataiban Megpróbálja analizálni magát, a freudizmus tanai szerint ugyanis az embernek saját magának kell felismernie és feloldania bűnét A freudizmus egyik alapgondolata szerint sok esetben az Ödipusz-komplexusra vezethető vissza a normális párkapcsolatot kialakítani nem tudó egyének lelki problémája

Szeretethiány – Anyahiány József Attila is megpróbálja újraértelmezni anyja iránt érzett ambivalens érzelmeit, s egész művészetével azt próbálja kompenzálni, hogy kamaszkorában nem tudta megsiratni édesanyját Az életében utolsóként megjelenő kötet címe (Nagyon fáj,1936) is erre utal a Gyömrői Edit-féle viszonnyal kapcsolatban Több művében felfedezhetők az Ödipusz-komplexus összetevői: Kései sirató („Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,/ki csal és hiteget”) Gyermekké tettél („Etess, nézd - éhezem. Takarj be – fázom.”) Nagyon fáj („mint a gyerek/kezében a csörgő csereg,/ha magára hagyottan rázza”) A versek „mama”-képeiben a magára hagyott gyermek keserű hangja szólal meg

A bűn nélküli bűnösség tudata A művészi fejlődésére és szemléletmódjára hatást gyakorló kortárs alkotók közül elsősorban Franz Kafka írásainak, gondolatvilágának felfedezése tükröződik vissza költeményeiben József Attilában is kialakul a bűntelen bűnösség tudata: úgy érzi, hogy valamilyen bűnt kellett elkövetnie, mert egész életében bűnhődik 1935-ben íródott A bűn című versében is a kafkai bűnt keresi önmagában: „Hogy bűnös vagyok, nem vitás. / Csak az zavar e semmiben, / mért nincs bűnöm, ha van.”

A bűn nélküli bűnösség tudata A versek hátterében nem csak személyes, társadalmi veszteségélmény is áll; annak az embernek a felismerése, aki csalódott az őt körülvevő kisebb (család, barátok), illetve nagyobb (nemzet, emberiség) közösség értékrendszerében, értékítéletében (ld. Íme, hát megleltem hazámat…; Levegőt; Hazám) Hangsúlyos a bűntelen-bűn motívuma a Levegőt ! (1935) című versben: „…nem sejthetem, mikor lesz elég ok,/előkotorni azt a kartotékot,/mely jogom sérti meg.” A bűntudat a külső, kényszerítő hatalomnak köszönhetően alakul ki - kafkai módon – a költőben; az állandósuló fenyegetettség-érzetnek köszönhetően

A bűn nélküli bűnösség tudata Nem emel föl kezdetű költeményében az Istenhez való odafordulásban, a krisztusi sorssal való azonosulásban, a hitben keresi a megoldást, a bűnök alóli feloldozás lehetőségét („ne viszonozd a tagadásom”) Tudod, hogy nincs bocsánat (1937)című versében a bűn feloldhatatlanságára figyelmeztet, miközben „bűneit” (segítségkérés, naivitás, megalázkodás) és annak lehetséges következményeit (öngyilkosság, mégis-remény) is felvillantja A Talán eltűnök hirtelen…(1937) már keserű iróniával érzékelteti a bűn nélküli bűnösség állapotának tényét és elfogadhatatlanságát (a lírai én legfőbb bűne: „Ifjuságom…szabadnak hittem és öröknek”)

Utolsó vershármas Az utolsó versek J.A. életművében A végső számadás költeményei: a már felismert léthelyzet, sors elfogadásának folyamatát tárják elénk Szárszón keletkeztek, 1937 őszén Összeköti a verseket: A létösszegzés Az erőteljes önéletrajziság (szárszói hónapok, gyermekkori események) A közös motívumrendszer (gyermek-, illetve család-motívum, a nélkülözés, a hideg motívumai)

Talán… A három vers az önértékelés és a kiútkeresés egy-egy állomását rajzolja meg: A Karóval jöttél… kérdező jellege a válaszkeresést szemlélteti: az elhibázott élet okait kutatja folyamatos önmegszólításokkal a költemény; emellett a léthelyzetet is, a végzetszerűséget is feltárja: „Be vagy a Hét Toronyba zárva” A Talán eltünök hirtelen… a végső megoldást fogalmazza meg. A kijelentések beletörődést sugallnak, ám a halál még csak egy lehetőség: „Talán eltünök…” Az Ime, hát megleltem hazámat… -ban már az elfogadás, a megnyugvás hangja szólal meg. A költő „…tűzhelyet, családot/már végképp másoknak remél.”

Íme, hát megleltem hazámat A versekben folyamatosan mérséklődik az önvád: az elsőben még erőteljes az önkritika a másodikban ironikus felhanggal színeződik, és rejtett módon a környezet kritikájává alakul az Ime hát…-ban az önvád helyébe az indulatok nélküli józan helyzetfelismerés lép (a költő közvetlen és tágabb környezetét teszi elsősorban felelőssé sorsáért: „Mert nem kell…/ a vashatos”) A költeményeket hasonló logikai kapcsolatok határozzák meg: Ok-okozati: előzmény-következmény Időbeli: (jövő)-múlt-jelen

„Nincs alku – én hadd legyek boldog” Az Ars poetica erkölcsi parancsa teljesíthetetlenné vált a költő számára Utolsó időszaka saját életének elfogadási kísérlete Mégis képes ebben az időszakban is vállalni a Nem én kiáltok programját, és kiállni „az igazat mondd, ne csak a valódit” Thomas Mann-i hitvallás mellett (ld. Levegőt, A Dunánál, Ars poetica, Thomas Mann üdvözlése)

…a Mindenség summáslegénye” „a nagy: te vagy, …a Mindenség summáslegénye” /Nagy László: József Attila/