Az első névelő nyomában Egedi Barbara MTA Nyelvtudományi Intézet Szeged, 2016. április 28. A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei IX.

Bevezetés Átfogó kutatás része a korai névelőhasználat és a névelő terjedésének szabályairól a magyar nyelv története során a korábbi nyelvtörténeti szakirodalom átfogó és kimerítő feldolgozása korábbi saját eredményeim egybegyúrása korábbi eredmények kiegészítése, újragondolása, korpuszalapú vizsgálatok alfejezet a korai ÓM kor adatainak szentelve Van-e névelő a korai ÓM korban? Milyen módszerekkel juthatunk közelebb a kérdés megválaszolásához? Megválaszolható-e egyáltalán?

Bevezetés A névelő funkciója A névelő a határozottság tipikus, grammatikalizált kódolója Határozottság = referenciális azonosíthatóság nyelvtani kódolása A beszélő azt jelzi, hogy a hallgató azonosítani tudja a főnévi kifejezés referenciáját, ez ugyanis a diskurzus és/vagy közös tudásuk része (Lyons 1999, főleg az 1. és a 7. fejezet. Áttekintően pl. Abbott 2004) Mikkamakka könyvet olvas.  nem-referáló főnévi kifejezés Mikkamakka a könyvet olvassa.  azonosítható referens

Bevezetés A referenciális azonosítás módjai anafora Hawkins (1978) > Lyons (1999) és Himmelmann (2001) A referenciális azonosítás módjai anafora „Nyílt egy új kávézó az utcánkban. Nincs itthon semmi, menjünk le a kávézóba és nézzük meg mit adnak enni!” asszociatív-anafora „Nyílt egy új kávézó az utcánkban. A briós egyszerűen isteni!” / „A tulaj három évig Japánban élt.” tágabb szituációs használat (inherens egyediség) „Szépen süt a nap.” „Az olasz konyhát sosem fogom megunni.” szituációs használat (szituációs egyediség) „Rengeteg új kávézó nyílt a városban.” „Mennyibe kerül a briós?”

Bevezetés A referenciális azonosítás módjai Nyelven kívüli azonosítás anafora „Nyílt egy új kávézó az utcánkban. Nincs itthon semmi, menjünk le a kávézóba és nézzük meg mit adnak enni!” asszociatív-anafora „Nyílt egy új kávézó az utcánkban. A briós egyszerűen isteni!” / „A tulaj három évig Japánban élt.” tágabb szituációs használat (inherens egyediség) „Szépen süt a nap.” „Az olasz konyhát sosem fogom megunni.” szituációs használat (szituációs egyediség) „Rengeteg új kávézó nyílt a városban.” „Mennyibe kerül a briós?” Nyelven kívüli azonosítás

Bevezetés A referenciális azonosítás módjai anafora „Nyílt egy új kávézó az utcánkban. Nincs itthon semmi, menjünk le a kávézóba és nézzük meg mit adnak enni!” asszociatív-anafora „Nyílt egy új kávézó az utcánkban. A briós egyszerűen isteni!” / „A tulaj három évig Japánban élt.” tágabb szituációs használat (inherens egyediség) „Szépen süt a nap.” „Az olasz konyhát sosem fogom megunni.” szituációs használat (szituációs egyediség) „Rengeteg új kávézó nyílt a városban.” „Mennyibe kerül a briós?” Világról való tudás szerepe az azonosításban

Bevezetés Az asszociatív-anafora és az inherens egyediség közös jellemzője: Mivel a szóban forgó referens korábban nem szerepelt a diskurzusban, és nincs jelen közvetlenül a szituációban, a világról való tudásunk segít az azonosításában Fontos következmény: ez utóbbi két stratégia esetében sosem jelenik meg mutató névmási módosító, mert az a közvetlen azonosíthatóságot kódolja Az ómagyar az morféma megjelenésére asszociatív-anaforikus környezetben jól adatolható a legelső kódexektől fogva: (3) Janus nevew parazt: ky zantuala ew mezeyben ... elmene az mezewre hollott az ewkrewkewt hattauala (JókK 97-98) ezek a determinánsok nem lehetnek mutató névmások, biztosan határozott névelőnek kell tekintenünk őket (vö. Himmelmann 2001: 833-834, további példákért l. még Egedi 2013: 372).

Előzmények a nyelvtörténeti szakirodalomban Amiben egyetértés van: (Benkő 1980: 257; Simonyi 1914: 68-69; Klemm 1928: 317; Imre 1953: 348-349; Balázs 1955: 205; I. Gallasy 1991: 461; D. Mátai 2003: 419-420) A határozott névelő belső fejlődés eredményeképpen alakult ki forrása a kijelölő jelzőként álló mutató névmás Amiben nincs egyetértés: a kialakulás ideje "E folyamat (...) kb. a 14. század végére fejeződött be" (TESz I. 204)  Hol a határ? Mi a definíció? Itt alkalmazott alapelv: amikor a névmási módosító olyan új környezetekben is megjelenik, amelyekben az eredeti kategória nem fordulhatott volna elő

A kései ómagyar kor első felének névelőhasználata Korábbi eredmények kézi és automatikus korpuszvizsgálat alapján (vö. Egedi 2013, 2014) a kései ÓM-kor első felében, vagyis az első kódexekben egy grammatikai értelemben teljesen kialakult, határozott névelő mutatható ki használata kötelező és szabályokkal leírható a határozottság mondattani kódolására való, de sok szempontból különbözik a mai magyar névelőtől Szabályos névelőnélküliség A határozott névelő nem jelenik meg, vagyis szabályosan elmarad az alábbi határozott leírást tartalmazó főnévi kifejezésekben…

ómagyar mai magyar Inherens egyediség: a beszédhelyzettől/szövegkörnyezettől függetlenül is jól azonosítható és egyedi referenciával rendelkező főnévi kifejezések ómagyar mai magyar (4) A napot ke· es aʒ ido̗t (5) Azt a napot viszont, vagy azt az órát ſènki nē tugga ſem Ø mē-nᶜ angali senki nem tudja: sem az ég angyalai, ſem Ø fiu hanēčac Ø atʼa sem a Fiú, hanem csak az Atya. (MünchK 30rb) Generikus olvasatú főnévi kifejezések: individuumok helyett egész fajtára referálnak, amelynek egy tagját képviseli a főnév jelölete (6) Eleg Ø taneituānnac hog legen mikent (7) Elég a tanítványnak, hogy olyanná o̗ mèſtere, es Ø ʒolganac hog legen legyen, mint a mestere, és a szolgának mikent o̗ vra. (MünchK 16va) mint az ura

Mutató névmási módosító jelenlétében: a mutató névmás azt jelzi, hogy a főnévi kifejezés referenciája az adott beszédhelyzetben/szövegkörnyezetben közvetlenül elérhető (pl. látható), vagy a megelőző beszédhelyzetből/szöveg-környezetből ismert. ómagyar mai magyar (8) ez kenerekre (JókK 76) (9) ezekre a kenyerekre Birtokos szerkezet alaptagja előtt: a birtokost tartalmazó kifejezésekben a birtokszó referenciája a birtokos referenciájával való kapcsolatán keresztül azonosítható (10) èn keńèrimèt (BécsiK 182) (11) az én kenyereimet (12) az ėlètnᶜ keńèrè (MünchK 91ra) (13) az életnek a kenyere

Általánosítás: pragmatikai egyediséget/határozottságot kellett látható formai elemmel jelölni, méghozzá határozott névelővel, amennyiben más formai eszköz (MNM, birtokos kifejezés) ugyanezt a funkciót már nem végezte el Ezeket a környezeteket már a korábbi szerzők is észrevették és listázták (Imre 1953; I. Gallasy 1991: 472-473; Benkő 1980: 261), de nem tárgyalták egységes keretben „Névelő(-előzmény) nélküli névszóinknak legkorábbi szövegemlékeinkben jellemző csoportja az, melyeket határozottként, azonosíthatóként, ismertként említ a szöveg: minden bizonnyal éppen ezért nincs előttük névelő, mert nélkülük is határozott értelműek, s a meghatározottság ismételt jelzésére, névelővel való prezentálásra nincs szükség. Ilyenek egyrészt a tulajdonnevek, az annak tekintett, az unikumokat jelölő és tulajdonnévszerű szavak, másrészt bizonyos grammatikai eszközök és szerkezetek” (I. Gallasy 1991: 472)

A határozott névelő terjedése A határozott névelő egyértelmű aránybeli növekedése az ómagyar korszakon belül (Egedi  Simon 2012) A terjedés eltérő mértékének magyarázata különböző környezetekben (Egedi 2014a: 113-115, újabb értelmezéssel: Egedi 2015) Az a/az morféma aránya öt ómagyar kódexben:

A modell alkalmazása a korai ÓM kori adatokra Van-e határozott névelő az Árpád-kori kis szövegemlékekben? A megvizsgálható szöveganyag rendkívül kicsi A források semmilyen tekintetben nem alkotnak egységes korpuszt, némelyikük datálása is problémás. Rövidek, vagy felépítésük nem kedvez az összetett mondattani és jelentéstani vizsgálatoknak (GyS). Az o@ (>az) morféma aránya az Árpád-kori kis szövegemlékekben:

A modell alkalmazása a korai ÓM kori adatokra Módszertani javaslat: Azt érdemes megvizsgálni, hogy a névelő hiánya mutat-e olyan szisztematikusságot, mint ahogy azt a kései ómagyar kor első felének szinkrón rendszerében kimutattuk II. A determinánsok használatának értelmezése III. Amennyiben a névelő használatát erre a korszakra még elvetjük, azonosítani kellene a pragmatikai határozottság kódolásának egyéb eszközét, amit esetleg a névelő megjelenése előtt használtak.

I. Névelőhiány szisztematikus-e? Halotti beszéd és könyörgés Főnévi kifejezések száma összesen: 86 nem-referáló / predikatív: pur eſ chomuv uogmuc vocativus (mindig Px) inherensen egyedi: paradiſumut, urdung, iſten birtokolt: mív iſemucut, w bunet, iſten kegilmet, e@ / mend: e@ vermut, e@ lelic ert, mend angelcut o@ / névelő: o@ gimilſ twl NINCS asszociatív-anaforikus környezet! Gyulafehérvári sorok: birtokos szerkezetek halmozása: birtokszók, vagy generikus főnévi kifejezések, vagy inherensen egyedi referenciájúak Kivétel(?): (14) Nem@etuí nepnech vadulatia (= Nemzette/Nemzeti népnek vádolatja  A népnek, amely őt nemzette, a vádaskodása) Königsbergi Töredék: OK, de összesen 9 sorról van szó Szalagok: töredékes és nehezen értelmezhető, datálása is nagyon problémás (vö. Holler 2013 új olvasatai, értelmezési javaslatai) Ómagyar Mária-siralom: vers, archaikus(?)

II. A konkrét szöveghelyek (15) o@ kere@t fan figeu kepeben (GyS 125a lap, 4. sor) "a keresztfán függő képében" "azon a keresztfán függő képében" "abban a keresztfán függő képében" Szakirodalom: 1.) névelő Réger 1905: 17; Simonyi 1914: 69; Klemm 1928: 318; Imre 1953: 350; D. Mátai 2003: 420. 1.') névmás-névelő I. Gallasy 1991: 466  névelő-előzmény, de valószínűbb, hogy névelő 2.) mutató névmás Balázs 1955: 211; Kubínyi 1957: 473 Javaslatok: „azon a bizonyos keresztfán függő képében”, vö. még Benkő (1980: 260) Előtte: oltár említése  asszociatív-anafora?? Konklúzió: eldönthetetlen

II. A konkrét szöveghelyek (16) de qui legen neky atia o@ut nem tud,,hotiuc Ez o@ yſten mynt,, evt eſmeríuc; quit ſceplev nem illethet. (KT) Szakirodalom: 1.) névelő Simonyi 1914: 69; Klemm 1928: 318; B. Lőrinczy 1953: 159. 1'.) névmás-névelő I. Gallasy 1991: 464  névelő-előzmény, bár felismeri, hogy kataforikus 2.) mutató névmás Imre 1953: 350 (bár nem határozottan); Balázs 1955: 212; Kubínyi 1957: 473; Benkő 1980: 259 A kontextus alapján: kataforikus használat, ami tipikus a MNM számára Az "isten" szó inherensen egyedi, korai kódexekben is következetesen névelőtlen (hasonlóan: Benkő 1980: 259) Konklúzió: inkább mutató névmási módosító

II. A konkrét szöveghelyek (17) yſa kí nopun emdul o@ gimilſ twl (HB) (18) eſ evec o@ tiluvt gimilſtwl. eſ o@ gimilſben halalut evec (HB) (19) Eſ o@ gimilſnec wl keſeruv uola vi@e (HB) Szakirodalom: 1.) mind mutató névmás Simonyi 1914: 69; Klemm 1928: 317; Imre 1953: 349-350 (névelő ellen: ritka & relatív kronológia); Balázs 1955: 210 (közvetlen anafora, ezért mind mutató névmás); Kubínyi 1957: 473; Benkő 1980: 259 1'.) névmás-névelő I. Gallasy 1991: 463-464. (különbségtétel tesz az első és a másik három előfordulás között: erős a rámutatás vs. névelő-előzmény, amely az „említettel azonosít", vagy a "téma változatlanságát" jelzi 2.) négyből 3 névelő Réger (1905: 17): az első előfordulás MNM, a következő három már valószínűleg névelő, mert az MNM használata redundáns. Diessel (1999: 96-98) és Himmelmann (1997: 229): ELSŐ EMLÍTÉS MÁSODIK EMLÍTÉS RÁKÖVETKEZŐ EMLÍTÉSEK Új referens Topik megjelölése Topik folytatása/követése Határozatlan NP anaforikus DEM 3.sz. névmás / határozott névelő / Ø

III. A referenciális azonosítás alternatív jelölései Szórend és aspektus Px-determináció Az uráli nyelvek többségében nincs határozott névelő (kivétel: mordvin határozott névszóragozás, vö. Zaicz 1998: 191-193; finn határozott névelő kialakulóban, vö. Laury 1997) Az uráli nyelvek mindegyikében (kivéve finn és lapp, ill. mordvin és magyar) kimutatható a Px nem-birtokos használata determináló funkcióval (Collinder 1960: 203-204; Künnap 2004), ami már alapnyelvi tulajdonság is lehet (Décsy 1990: 81). Alapvetően az E/2 és E/3 szuffixumok töltik be ezt a szerepet anaforát, vagy egyedi referenciát jelölve (Fraurud 2001; Nikolaeva 2003; , Scroeder 2006; Gerland 2014) Vannak-e a Px-determinációnak nyomai a korai ómagyarban? Ha alapnyelvi jellemző, akkor akár az ősmagyarban is megőrződhetett (vö. pl. Mikola 1966) A magyar nyelvemlékekben nem mutatható ki a birtokos szuffixum nem-birtokosi használata! Korábbi produktivitás nyomai: Az engem, téged, ill. minket, titeket névmások morfológiai felépítése Tárgyrag egyik levezetése szerint a tárgyrag forrása is egy determináló Px Az -ik végződésű, lexikalizálódott kijelölő jelzők kialakulása Szórendváltás: már nem alapnyelvi SOV szórend az ómagyarban (vö. É. Kiss 2013 és 2014)

Összegzés A korai ÓM kor adatai nem mondanak ellent a kései ÓM kor első felére felállított modellnek; az adatok ritkasága önmagában nem érv, mivel a lehetséges kontextus a ritka: nincsen asszociatív-anaforikus környezet II. A HBK négy o@ előfordulásából háromról valószínűsíthető, hogy névelő (nyelvtipológiai és általános nyelvészeti megfontolások alapján) III. Nincs más determinálásra való eszköz, amely a pragmatikai határozottságot a névelő helyett kódolná

Hivatkozások Abbott, Barbara 2004. Definiteness and Indefiniteness. In: Laurence R. Horn – Gregory Ward (eds.): The Handbook of Pragmatics. Blackwell Publishing, 122-149. B. Lőrinczy Éva 1953. A Königsbergi Töredék és Szalagjai mint nyelvi emlék. Budapest: Akadémiai Kiadó Balázs János 1957. A magyar határozott névelő kialakulása. Nyelvtudományi Közlemények 56: 204−225. Benkő, Loránd 1980. Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Budapest: Akadémiai Kiadó Collinder, Björn 1960. Comparative Grammar of the Uralic Languages. Uppsala: Almqvist & Wiksell. Décsy Gyula 1990. The uralic protolanguage: a comprehensive reconstruction. Bloomington, Indiana: Eurolingua Diessel, Holger 1999. Demonstratives. Form, Function, and Grammaticalization. Typological Studies in Language 42. Amsterdam: John Benjamins.D. Mátai, Mária 2003. Szófajtörténet. In: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Budapest: Osiris Kiadó. 204-233 és 393–429. Egedi, Barbara 2013. Grammatical encoding of referentiality in the history of Hungarian. In: A. G. Ramat – C. Mauri – P. Molinelli (eds.): Synchrony and Diachrony: a Dynamic Interface. Amsterdam: John Benjamins. 367-390. Egedi Barbara 2014. Főnévi kifejezések: határozottság, névelőhasználat, birtokos szerkezetek. In: É. Kiss K. (szerk.) Magyar generatív történeti mondattan. Budapest: Akadémiai Kiadó, 96-127. Egedi Barbara 2015. The Hungarian definite article across time: an account of its spreading. Előadás kézirata. 12th International Conference on the Structure of Hungarian (ICSH12), 2015. május 22-23. Leiden University Centre for Linguistics Egedi, Barbara – Eszter Simon 2012. Gradual expansion in the use of the definite article. Checking a theory against the Old Hungarian Corpus. Talk presented at Exploring Ancient Languages through Corpora. University of Oslo. 14-17. June 2012. É. Kiss Katalin 2013. From Proto-Hungarian SOV to Old Hungarian Top Foc V X*. Diachronica 30: 202-231. É. Kiss Katalin 2014. The evolution of functional left peripheries in the Hungarian sentence. In: É. Kiss, K. (ed.): The Evolution of Functional Left Peripheries in Hungarian Syntax. Oxford: Oxford University Press. 9-55 Fraurud, Kari 2001. Possessive with extensive use: A source of definite articles? In: Baron, Irène – Michael Herslund – Finn Sørensen (eds.), Dimensions of Possession. Amsterdam: John Benjamins. 243-267. Gerland, Doris (2014): Definitely not possessed? Possessive suffixes with definiteness marking function. In: Gamerschlag, Thomas et al. (eds.): Frames and Concept Types. Applications in Language and Philosophy. Dordrecht: Springer. 269-292. Hawkins John 1978. Definiteness and indefiniteness. London: Croom Helm. Himmelmann, Nikolaus P. 1997. Deiktion, Artikel, Nominalphrase: zur Emergenz syntaktischer Struktur. (Linguistischer Arbeiten 362) Tübinger: Niemayer

Hivatkozások A tanulmány az OTKA PD 112828 keretei között készült. Himmelmann, Nikolaus P. 2001. Articles. In: Martin Haspelmath et al. (eds.): Language Typology and Language Universals. Handbücher der Sprach und Kommunikations-wissenschaft. Volume 20.1. Berlin – New York: Walter de Gruyter. 831-841. Holler László 2013. "Ki miatt ördögök szörnyülének és csodálkodván úgy szólának" Kronológia és szövegrekonstrukció: a 120 éve felfedezett Königsbergi Szalagok alapkérdéseiről. Nyelvtudományi Közlemények 109: 267-336. I. Gallasy, Magdolna 1991. A névelő és névelő-előzmény. In: Benkő Loránd (szerk.), A magyar nyelv történeti nyelvtana I. A korai ómagyar kor. Budapest: Akadémiai Kiadó, 461-475. I. Gallasy, Magdolna 1992. A névelők. In: Benkő Loránd (szerk.), A magyar nyelv történeti nyelvtana II/1. A kései ómagyar kor. Morfematika. Budapest: Akadémiai Kiadó, 716-770. Imre Samu 1953. A határozott névelő használata a Bécsi kódexben. Magyar Nyelv 49: 348–359. Klemm Antal 1928. Magyar történeti mondattan. Budapest: MTA Kubínyi László 1957. Megjegyzések a határozott névelő keletkezéséhez. Magyar Nyelvőr 81: 473−479. Künnap, Ago 2004. About the non-personal definite function of the Uralic 3rd person possessive suffix. Linguistica Uralica XL 1-4. Laury, Ritva 1997. Demonstratives in Interaction. The emergence of a definite article in Finnish. Studies in Discourse and Grammar 7. Amsterdam: John Benjamins. Lyons, Christopher 1999. Definiteness. Cambridge: Cambridge University Press,. Mikola Tibor 1966. A tárgyrag és a tárgyas ragozás kérdéséhez. Magyar Nyelv 62: 441-461. Nikolaeva, Irina 2003. Possessive affixes as markers of information structuring: Evidence from Uralic. In: Suihkonen, Pirkko –Bernard Comrie (eds.): International Symposium on Deictic Systems and Quantification in Languages Spoken in Europe and North and Central Asia. Izhevsk: Udmurt State University; Leipzig: Max Planck Institute of Evolutionary Anthropology, 130-145. Réger Béla 1905. A határozott névmutató. Nyelvészeti Füzetek 24. Budapest: Athenaeum Schroeder, Christoph 2006. Articles and article systems in some areas of Europe. In: Bernini G.  M. L. Schwartz (eds.): Pragmatic Organization of Discourse in the Languages of Europe. Berlin: Mouton de Gruyter, 545–611. Simonyi Zsigmond 1914. A jelzők mondattana. Nyelvtörténeti tanulmány. Budapest, MTA. Zaicz Gábor 1998. Mordva. In: Abondolo, Daniel (ed.): The Uralic languages. London – New York: Routledge, 184-218. A tanulmány az OTKA PD 112828 keretei között készült.