Városi közlekedés, forgalomtechnika 15. előadás

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
VILLAMOSPÁLYA-FELÚJÍTÁS A NAGYKÖRÚTON AUGUSZTUS 1-19-IG
Advertisements

Az M4-es metró elindulásával kapcsolatos felszíni tömegközlekedési változások.
Budapest közlekedésfejlesztési projektjei
2010. január 12-ére meghirdetett sztrájk alatt tervezett forgalomlebonyolítás.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Foktő – Kalocsai repülőtér önkormányzati fejlesztése
0 Budapest, december 8. Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten Nyitórendezvény Előadó: Nemecz Gábor Szakigazgató Beruházási.
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
Készítette: Dudás Gábor Kovács András Molnár Dániel
FOTÓ március 2010 Wuhan pályaudvar A legmodernebb kínai szupergyors vasút.
Budaörs Kistérség Többcélú Társulása november 24.
Stuttgart ERASMUSosként
A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése
A magyar városok szerkezetének átalakulása a rendszerváltozás után
Budapest mint világváros
Budapest mint világváros
A városi tömegközlekedés III.
Városi tömegközlekedés
Innovatív elképzelések Győr közösségi közlekedésének fejlesztésére
Regionális gazdaságfejlesztés gyakorlati óra Esettanulmány II.
A logisztikai szolgáltató központok fejlesztésnek hatása az ország fejlődésére Dr. Zsirai István Közlekedéstudományi Intézet Kht. főmunkatárs, tanácsadó.
Budapest turisztikai marketingje
Budapest turisztikai marketingje
Készítette: Greges Dániel
A Dél-dunántúli régió helyzete, fejlesztési lehetőségei és az RFT szerepe a DDOP végrehajtásban Dr. Wekler Ferenc elnök szeptember 14.
Közlekedés-szervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat
A Dunához kapcsolódó lehetőségek Budapest közlekedésfejlesztésében Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten nyitórendezvény december.
Az elővárosi vasút rendszeréhez illeszkedő közúti közösségi közlekedési ráhordó hálózat kialakítása a Budaörsi kistérségben és a Zsámbéki-medencében KTI.
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai Kápolnásnyék - Gárdony vonalszakasz jobb és bal vágány átépítése.
Behajtási díj Budapesten? Közlekedésszabályozás az élhetőbb városért
MÁV - elővárosi vasutak: vonattal a városba
Dél-dunántúli Régió közlekedése Morandini Kristóf III éves földrajz-informatika tanár.
A központi régió közlekedési helyzete Andrási Zsolt Geográfus, III. évf
Budapest mint világváros
 A világ 20 legnagyobb légikikötője közül 14 itt található (Chicago,New York, Dallas, Los Angeles, Atlanta, STB....).
BUDAPEST Készítette: Bugyinszki Fruzsi. A közel egy hónapig tartó vásár évente több mint fél millió látogatót vonz Magyarország és Európa minden tájáról.
Közlekedés Gőzmozdony és tutaj.
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg
BKV ZRt. – Fődiszpécseri és Zavarelhárító Szolgálat
BAHRAIN.
Forgalomcsillapítás- Gyalogos Zónák Élhető Belváros
Budapest Turisztikai Marketingje Készítette : Romolhatatlan Norbert.
Fotó-összeállítás: Susánszky Ferenc Szöveg: Dékányné Szalai Katalin Dévaványa Felemelkedéséért Közhasznú Alapítvány, Somodi Mária Magyar Közlekedési Klub.
Tevel (Bonyhádi kistérség).
TIN week – Budapest, October/ Házi feladat, 5. esettanulmány: Dunacenter csomópontja Assignment, case study 5: Dunacenter intersection Közúti Biztonsági.
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
Fenntartható városi mobilitás-tervezés (SUMP) szeminárium
KÁL-KÁPOLNA vasútállomás és környezetének fejlesztése
Budapest XXII. kerület Városház tér, Mária Terézia utca és Kossuth Lajos utca átépítése, megújítása Szilágyi Tibor Szakterületi vezető BKK Zrt
PÉCS VÁROS AUTÓBUSZOS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK MEGÚJÍTÁSA Tüke Busz Zrt november 6.
„TRAMTRAIN” INTEGRÁLT VILLAMOS- ÉS NAGYVASÚTI RENDSZER BEVEZETÉSE HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN ÉS SZEGED VISZONYLATÁBAN ÉS VILLAMOS FEJLESZTÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN.
A vasúti közlekedés felmérési eredményei (Május–július, 2013) EMAH Öko-mobilitás elősegítése az osztrák-magyar határtérségben VIRÁG Álmos, projektvezető.
Korszerű gyorsvasúti rendszer megteremtése Győrben és elővárosában Feld István Mártonalelnök, VEKE.
Intelligens közlekedési rendszerek
A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér jövőbeni első számú megközelítési módja: a vasút Budai Zoltán NIF Zrt., projektvezető
Hollandia, a vizek ura Készítették: Kovács Péter, Ferke Dominik, Gál Zsombor, Tőrös András (6.A)
Úthálózat fejlesztés, úthierarchia, úttípusok
Gyalogos és kerékpáros közlekedés
Járműhely igény, parkolás, rakodás
VILLAMOSPÁLYA-FELÚJÍTÁS A NAGYKÖRÚTON AUGUSZTUS 1-19-IG
Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten
Busexpo A közforgalmú közlekedés hazai trendjei
Körforgalmú csomópontok fejlődése, kialakításuk
Különböző csomópont-típusok
Hol található biztonsági megállóhely a vonalszakaszon?
Közforgalmú közlekedés szervezése 1.
Társaságunk együttműködik a Volánbusz Zrt-vel és a MÁV Start Zrt-vel
Hol található biztonsági megállóhely a vonalszakaszon?
Hol található biztonsági megállóhely a vonalszakaszon?
Előadás másolata:

Városi közlekedés, forgalomtechnika 15. előadás A vasút, a vízi és légi közlekedés hatása a település működésére, helyük, szerepük a város szerkezetében, hatásuk a terület-felhasználásra Városi közlekedés, forgalomtechnika 15. előadás dr. Gulyás András

Az előadás tartalma A vasúti közlekedés a város szerkezetében Vasútállomások és átszálló csomópontok hatása a terület-felhasználásra A vasút mint városi közlekedési mód A vízi közlekedés a város szerkezetében A légi közlekedés a város szerkezetében 2/40

Vasút a városban A vasút megjelenése után – és azóta is – jelentős városformáló erővé vált (vonalak, átvezetések, állomások és azokhoz vezető utak). A vasútvonal elvágta a városrészeket, az átjutás néhány keresztirányú közúti illetve gyalogos szintbeli vagy külön szintű kapcsolatra koncentrálódott. A vasútállomás városi kapcsolata második „főutcává” vált, fontos gyalogos, kerékpáros és közforgalmú közlekedési tengelyként működik. 3/40

Kiskunfélegyháza – vasútállomás és városközpont kapcsolata 4/40

Vasútállomások a városban A nagy vasúti – városi átszálló csomópontok városszerkezeti jelentőséget kaptak. Gyakran itt található az elővárosi buszok végállomása is. A csomópontok térségében új intézmények, szolgáltatások, munkahelyek jelentek meg. Az átszálló csomópont környezetében a terület-felhasználás megváltozott, szinergikus egymásra hatás alakult ki az igények és lehetőségek összehangolásával. 5/40

Lisszabon Oriente vasútállomás A Lisszabon Oriente Portugália fővárosának, Lisszabonnak a legfontosabb pályaudvara. Az állomást Santiago Calatrava tervezte és 1998-ban nyílt meg. Nagysebességű Alfa Pendular motorvonatok, helyi vonatok, nemzetközi vonatok, helyi- és nemzetközi autóbuszok indulnak innen. Alatta metróállomás, mellette buszállomás, bevásárlóközpont, rendőrség található. Egyike a világ legforgalmasabb vasútállomásainak, évente 75 millió utas fordul meg itt. Forrás: Wikipédia 6/40

Lisszabon Oriente vasútállomás 7/40

Lisszabon Oriente vasútállomás Az 1998-as lisszaboni Expo állomástervezési pályázatát Calatrava nyerte. A lepusztult iparterületen a városfelújítás keretében egy olyan vasúti csomópontot hozott létre, mely az intercity vonatok, a buszok és a metró kapcsolatát biztosítja. Az állomás nemcsak a világkiállítás látogatóit szolgálta ki, hanem azóta is fontos szerepet játszik a város életében. Az épület megjelenése a tenger hullámait idézi. 8/40

Lisszabon Oriente vasútállomás 9/40

Lisszabon Oriente vasútállomás 10/40

Lisszabon Oriente vasútállomás 11/40

Lisszabon Oriente vasútállomás A képek forrása: http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.bluffton.edu/~sullivanm/portugal/Lisbon/calatravastation/0106.jpg&imgrefurl=http://www.bluffton.edu/~sullivanm/portugal/Lisbon/calatravastation/station.html&h=581&w=750&sz=118&tbnid=utbWQg0XWBI4kM:&tbnh=98&tbnw=126&prev=/search%3Fq%3Doriente%2Bstation%2Blisbon%26tbm%3Disch%26tbo%3Du&zoom=1&q=oriente+station+lisbon&docid=HiAxKIlYm2A8MM&hl=hu&sa=X&ei=Y8xLT8DZEaSl4gThsOzpAw&sqi=2&ved=0CEgQ9QEwBg&dur=3162 12/40

Róma Tiburtina vasútállomás A római Tiburtina vasútállomás felújítása 3 évig tartott, 2011. novemberben adták át. Az új állomás a nagysebességű vonatok fogadására épült, hogy azoknak ne kelljen bemenni a Termini fejpályaudvarra, emellett regionális feladatokat is ellát. 2015-re évi 160 millió utast várnak. Naponta 140 nagysebességű és 290 regionális vonatot szolgál ki. Az épület hídszerű megoldása a térbeli meglepetéseken túl működés-szervezési és utas áramlási szempontból is kiváló. 13/40

Róma Tiburtina vasútállomás 14/40

Róma Tiburtina vasútállomás 15/40

Róma Tiburtina vasútállomás Forrás: http://www.mimoa.eu/projects/Italy/Rome/Stazione%20Tiburtina Antonino Saggio - http://www.arc1.uniroma1.it/saggio/ 16/40

A vasút mint városi közlekedési mód A vasútvonalak, állomások és megállók városi közlekedési igényeket is kiszolgálhatnak. Egy lehetőség az S-Bahn - integrált városi-elővárosi vasúti rendszer városi kötöttpályás kapcsolódásokkal. A fejpályaudvarok összekötése térszín alatti vonallal, belső városi elérési kapcsolatot adó megállókkal, akár központi pályaudvarral jó megoldás, bár kiépítése költséges. 17/40

A vasút mint városi közlekedési mód Busz 34 p Metró 6 p 2 p 3 p Busz 3 p Vonat 24 p Keleti pu. Rákoskert Vonattal 30 perc, 100 % Busszal 42 perc, 140 % 18/40

Budapest S-Bahn koncepció Az S-Bahn közlekedés, mint a komplex rendszer része, több mint elővárosi közlekedés, és több mint városi kötöttpályás közlekedés: az elővárosi közlekedés részeként, a helyi közlekedéshez kapcsolódva bonyolítja a városkörnyék és a város közötti forgalmat, illetve a városi közlekedés, – mintegy kiegészítő – részeként sűrű kapcsolódásai miatt városon belüli feladatokat is ellát úgy, hogy elővárosi kapcsolódásait megőrzi. Budapesten a körvasutat kívánják felhasználni. Forrás: Molnár László: A közösségi közlekedésfejlesztés kérdései a fővárosban. 2008. www.maut.hu/magyar/akademia/16/3/03.pdf 19/40

Budapest S-Bahn koncepció Forrás: Molnár László: A közösségi közlekedésfejlesztés kérdései a fővárosban. 2008. www.maut.hu/magyar/akademia/16/3/03.pdf 20/40

Budapest S-Bahn koncepció Forrás: Molnár László: A közösségi közlekedésfejlesztés kérdései a fővárosban. 2008. www.maut.hu/magyar/akademia/16/3/03.pdf 21/40

Budapest – fejállomások összekötése A Nyugati pu. és a Kelenföldi pu. földalatti összekötése olyan kapcsolatot adna, amely a városba érkező utasok számára lehetőséget biztosít a városon belüli céloknak a mainál jobb megközelítésére, egyúttal az eddig egy pontban a városi hálózatot lökésszerűen terhelő vasúti utas tömeget több átszálló pontra osztja szét. Járulékos előnyként jelenik meg a belvárosi átmérős vasútvonal városi célú utazási felhasználhatósága. Forrás: http://kvtlinux.lib.uni-miskolc.hu/ali/veevk/AliGut/ 22/40

Brüsszel – fejállomások összekötése Nord Midi Sud 23/40

Vatikán – városon belüli vasútvonal A vatikáni vasút a világ legrövidebb vonala, egyben különleges városi vasút. 1929-ben épült, jelenleg teherforgalom céljára használják. Utasokat csak ünnepélyes alkalmakkor szállít. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Rail_transport_in_Vatican_City 24/40

Vízi közlekedés a városban Egyes városok az adottságok miatt részben vagy teljesen a „vízre épültek” (Amszterdam, Stockholm, Velence). A vízi közlekedés rendszeres járatokkal városi közforgalmú közlekedési módot képezhet (Velence), vagy kiegészíti a városi közlekedési hálózatot (Budapest). Különleges esetekben a városon belüli komp kapcsolat jelentőssé válhat (New York Staten Island). 25/40

Amsterdam 26/40 Forrás: http://www.planetware.com

Velence Forrás: http://www.venicewelcome.com/actv/linee-centro-g.gif 27/40

Budapest A Budapesti Közlekedési Központ bevonta a Dunát a közlekedésbe. Új járatot indítottak 2012-ben Újpest és Dél-Buda között. 2017 elején a 2-es Metró Kossuth téri állomásának lezárása miatt metrópótló hajójárat üzemelt. Forrás: http://www.sailor.hu/vonaljarat.php 28/40

New York Staten Island komp A 470 ezer lakosú New York-i Staten Island városrész forgalmi kapcsolatát biztosító hidak Manhattan elérését csak közvetett úton teszik lehetővé. A közvetlen kapcsolatot kompjárat adja meg, mely 1817 óta működik. A 8,4 km hosszú vonalon 8 hajó 75 ezer utast szállít naponta, a menetidő 25 perc. A hajók befogadóképessége 3500 - 6000 fő. A szigeten P+R parkoló és vasútállomás csatlakozik a kompkikötőhöz. 29/40

New York Staten Island komp Az utazás 1997-től ingyenes, bár korábban a viteldíj a városnak jelentős bevételt hozott. Az ingyenesség célja a Manhattanbe irányuló gépkocsi forgalom csökkentése. A kompok 2001-től nem szállítanak járműveket biztonsági okból. A komp szerepelt számos irodalmi műben, filmben és tv-játékban. Népszerűségét jelzi, hogy egy koktélt is elneveztek róla. 30/40

New York Staten Island komp Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Wpdms_terra_siferryroute.jpg 31/40

New York Staten Island komp 32/40 Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Staten_Island_Ferry

Légi közlekedés a városban A légi közlekedést a környezeti (elsősorban zaj) szennyezés miatt igyekeznek távol tartani a városok sűrűn lakott részeitől. A távoli repülőtér jó közlekedési kapcsolatot igényel úgy a közúti megközelítés, mind a – lehetőleg kötött pályás – közforgalmú közlekedés terén. Egyes esetekben a közvetlen és gyors elérésből származó előny ellensúlyozhatja a környezeti hatásokat (pl. Washington D.C. ahol a belföldi repülőtér mintegy 5 km-re esik a központtól). 33/40

Washington 34/40

Repülőtér városi kapcsolata A nagyobb városok közelében lévő nagyobb forgalmú repülőtereket célszerű bekötni a nagysebességű vasúti, elővárosi vasúti vagy metró hálózatba. A kötöttpályás kapcsolat gyorsan és kényelmesen elérhetővé teszi a város központját. Átmeneti megoldás lehet megálló létesítése a közel fekvő vasútvonalon (pl. Budapest). Kisebb forgalmú repülőterek esetén megfelelő az autóbusszal történő megközelítés. 35/40

Brüsszel 36/40

Budapest A budapesti Liszt Ferenc (ferihegyi) repülőtér 1. terminálja mellett halad el a ceglédi vasútvonal. Néhány éve egy megállóhelyet építettek ki, ahol az Intercity vonatok is megálltak. A megállót gyalogos felüljáró köti össze a terminállal. A megoldás hátránya, hogy a nagy forgalmú 2. terminál csak autóbusszal, átszállással érhető el. A repülőtér üzemeltetője pedig a forgalom csökkenése miatt 2012-ben bezárta az 1. terminált. Forrás: http://iho.hu/hir/megszunik-e-a-ferihegyi-megallohely-120326 37/40

Budapest Forrás: http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=feri 38/40

Összefoglalás A vasút megjelenése után – és azóta is – jelentős városformáló erővé vált. A nagy vasúti–városi átszálló csomópontok városszerkezeti jelentőséget kaptak. A csomópont környezetében szinergikus egymásra hatás alakult ki az igények és lehetőségek összehangolásával. A vízi közlekedés rendszeres járatokkal városi közforgalmú közlekedési módot képezhet, vagy kiegészíti a városi közlekedési hálózatot. A repülőtér jó közlekedési kapcsolatot igényel úgy a közúti megközelítés, mind a – lehetőleg kötött pályás – közforgalmú közlekedés terén. 39/40

e-mail: gulyasandras@hotmail.com Köszönöm figyelmüket! Dr. Gulyás András e-mail: gulyasandras@hotmail.com 40/40