Dr. Bodó Barna - Politikai PR1 A politika nyelve I. előadás.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kelet-nyugati Átjáró A világzene és az interkulturális kommunikáció kapcsolata a pécsi Balkán Világzenei Fesztivál vizsgálata alapján Készítette: Halász.
Advertisements

Neveléselmélet, nevelésfilozófia
Munkáltató és a részvételi intézmények Kisgyörgy Sándor ÉTOSZ.
A művészet autonómiája a tömegkultúra és szépség határán
Pedagógiatörténet Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 16. Körmendy Zsolt.
A térkép és a propaganda kapcsolata Bobák Szilvia.
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Rítus és színház. Isten – szól a mese – a teremtés hetedik napján azt tapasztalta, hogy halálos unalom uralkodik mindenek felett, és akkor rájött, hogy.
Tudás, közösség, hatalom
Közösségek és célcsoportok konstruálása dr. Szöllősi Gábor, szociálpolitikus, PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék.
Szemiot i ka.
1 Pluralizmuselméletek © kurtán sándor 2011 érdekegyeztetés és érdekérvényesítés az eu-ban
A történelem tanításának és tanulásának módszerei és stratégiái 2007
Logika Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Vallásantropológia rítus, totem, tabu, mágia, mítosz
Népszerű kultúra és magaskultúra
Szemiot i ka.
Hatalomfelfogások, a hatalom minőségei és a hatalomgyakorlás eszközei
Általános lélektan IV. 1. Nyelv és Gondolkodás.
Kultúra – nemzet – emlékezet
POLITIKAI IDEOLÓGIÁK © kurtán sándor pefele 2009.
A felvilágosult abszolutizmus
FILOZÓFIATÖRTÉNET.
Stílus és jelentés /társalgási stílus, publicisztikai stílus, tudományos-szakmai stílus, hivatalos stílus /
KERESZTÉNYSÉG A KULTÚRÁK VÁLSÁGÁBAN február SEK A vallás és a vele kapcsolatos tárgyak / tudományágak.
Isten misztériumának előzetes kérdése
N ő történet és feminizmus Women’s history kontra gender history N ő történet versus társadalmi nem történet.
ME-ÁJK, Bevezetés az állam és jogtudományokba 1. Előadás vázlata
ME-ÁJK, Bevezetés az állam és jogtudományokba 2. Előadás vázlata
Jogviszony és jogi felelősség
A TUDÁS TÁRSADALMA A TUDÁSTŐKE TÉRNYERÉSE PARADIGMAVÁLTÁS: –A nemzetgazdaságok szerkezeti átalakulása: az ipar és a mezőgazdaság részarányának csökkenése,
Összehasonlító politikatudomány. 3 egymással összefüggő elem Más országok berendezkedésének izolált tanulmányozása – angolszász kultúra – így csak implicit.
SZTE-ÁJTK, Politológia BA, III. évfolyam Politikatudomány szekció Április 15.
Amikor a tanítvány ellentmondott a mesternek
Szervezeti kultúra / vállalati kultúra
Érzelmi Intelligencia, Kreativitás, Tudásmenedzsment
III. előadás: Írásbeliség, egyén, társadalom
A TÁRSADALMOSODULÁS LEGFONTOSABB FELTÉTELE A SZILÁRD IDENTITÁS TUDAT, VALAMINT AZ ALKALMAZKODÁSI-, A BEILLESZKEDÉSI-, ÉS A VISELKEDÉSI NORMÁK ELSAJÁTÍTÁSA.
„Sztárok” az irodalomban
Bevezetés a pszichológiába
EEM. 12. Változásmenedzselés kultúraváltás
Ideológiák.
A konstruktív szociális munka Összeállította: Ágoston Magdolna Nigel Parton: Constructive Social Work towards a new practice,
Szabó József: A múzeumok új kihívása: a múzeumandragógia.
Éntudat – identitástudat - énkép
Társadalmi és kultúraközi kommunikáció I.
Logika Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék.
KLASSZIKUS SZOCIOLÓGIA ELMÉLETEK BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar Szociológia Tanszék Szociológia szak Péter László.
A deviancia értelmezési kerete
VII. Szervezeti kultúra
A nemzeti film fogalma Példa: francia külvárosfilmek.
Durkheim Társadalmi kötelékek és rituálék. A vallás társadalmi jellegű A társadalom egyes egyéni erők szintézise Ezen erők az egyén viszonylatában fölérendeltek.
Attitűd, autonómia és felelősségvállalás az OKKR-ben
KLASSZIKUS SZOCIOLÓGIA ELMÉLETEK BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar Szociológia Tanszék Szociológia szak Péter László.
Mezey Barna Egyetemi tanár
 A politikai berendezkedések: a demokrácia és a diktatúra  A rendszerváltás Magyarországon  Az Alkotmány  A politikai pártok ma Magyarországon.
Tantervelmélet Kaposi József.
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
Értékek.
A politikatudomány elméleti és módszertani sajátosságai.
Regionális identitás és öntudat: létező jelenség Magyarországon?
Kognitív és emotív jelentés
Kultúra és kommunikáció
ÉRTÉK, ESZMÉNY, NORMA A NEVELÉSBEN
Nagy elbeszélések október 4..
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
Hegel ( ) rendszerfilozófiája
Jog- és állambölcselet I.
egy kiváló tudós gazdag életművéről
A politikai rendszerek tipológiája I.
Előadás másolata:

Dr. Bodó Barna - Politikai PR1 A politika nyelve I. előadás

Dr. Bodó Barna - Politikai PR Nyelv és politika A politikai tudás értelmezése - nyelvi jelenségek a középpontban – Politikusok beszédei – Politikai publicisztika Nyelvpolitikai harc – nyelvi győzelem, a demokrácia nyelvezete Politikai nyelv – politikai cselekvés – Német nyelvi csaták – egyesítés után – Tony Blair nyelvi fordulatai – Magyar példák – Băsescu

Dr. Bodó Barna - Politikai PR A diszkurzív politikatudomány A politika szövegvalóság (is) – a tényeket beszédfolyam szabályai tartják életben – a politikai létező nyelvi létező is egyben A történelmi-politikai nyelv töredezettsége, homályossága – A fogalomhasználat pontossága Beszédközpontú politikai valóság - diszkurzív politikatudomány – a beszélve cselekvő ember nincs kívül saját szövegein, beszédeivel együtt egy olyan valóságot alkot, amelyben alany és tárgy, objektív és szubjektív, megnevező és megnevezett összetartoznak a szöveg és a jelentés középpontba állítása a szemlélet megjelenése a politika vizsgálatában a diszkurzív politikai valóság értelmezése esetek és események vizsgálata

Dr. Bodó Barna - Politikai PR A politikai szemantika Diszciplína: politikai szemantika, diszkurzív politikatudomány – Fő képviselők: Harold D. Lasswell, Walter Dickmann, Reinhart Koselleck, Pierre Bourdieu, Murray Edelman Szabó Márton Irodalom – Szabó Márton: Politikai tudáselméletek, Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 – Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt (szerk.): Szövegváltozatok a politikára: nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 – Murray Edelman: Politica şi utilizarea simbolurilor, Polirom, Iaşi, 1999.

Dr. Bodó Barna - Politikai PR A nyelvpolitikai elemzés szintjei Alapkérdés: A viszony a nyelvi tőke és a hatalmi berendezkedés között? Alaptípusok – A nyelvi megnyilatkozások vizsgálata – A mondanivaló tematizációs vizsgálata A nyelvi megnyilatkozások A politikai valóság nyelvi-beszédmódbeli vonatkozásai Hogyan tükrözi a politikai nyelv a politika valóságát – az adott nyelv milyen objektív valóságra utal? A politikai mondanivaló tematizációja Formális elv – nincs eleve kijelölve, mi a lényeg

Dr. Bodó Barna - Politikai PR A nyelvi formák Társadalom és nyelv – Társadalmi valóság – nyelv és tudás előtt? A nyelv nem semleges médium – nem tükör – Nyelvi valóság A politikai valóság nyelvi valóság is – a politika nyelvi formákban mutatkozik meg A politikai szemantika – Tudásszociológiailag: konstruktivista – Filozófiailag: nyelvfilozófiai paradigmaváltások – Nyelvészetileg: szociállingvisztika Megközelítések – Nyelvpolitikai – H. Marcuse, P. Bourdieu, Helmuth Schelsky, R. Barthes – Lingvisztikai – H. Lasswell, W. Dieckmann, R. Koselleck

Dr. Bodó Barna - Politikai PR A hatalom nyelve Rendszeres kutatások – H.D. Lasswell ( ) USA, Chicago A nyelv befolyásoló képessége a nyelv objektív szemléletű vizsgálata –ellenállás: a távolságtartó opportunizmus kérdése –személyiségünk és a nyelvi érintkezés –a nyelv „mitikus” ereje – „végső valóság”, egyéni és közösségi titkok kifejezője (elmondani – „ne szólj szám...” szintjei) Hatalom és nyelv – A nyelv politikai funkciója – befolyásolás – Politikai nyelv: Meddig, kikre terjed ki? pozícióőrzés? manipuláció?

Dr. Bodó Barna - Politikai PR A politikai értelem nyelvi formái A politikai funkció hatása a nyelvre – szemantikai – szintaktikai Nyelvi formák – Politikai mítosz – utópia, ideológia – Doktrína – Formula – Jelszavak – Szimbólumok

Dr. Bodó Barna - Politikai PR A politikai mítosz - Mítosz – magyarázó funkció - Politikai mítosz - politikai hiedelmeinek háttere - Meghatározás: - A politikai mítosz olyan reakciók kifejeződése, amelyek a társadalmi képzetek struktúrái szerint a kollektív mentalitásba ágyazódnak, mint egy adott társadalom válságára vagy az egyensúlyhiány feszültségeire adott válaszok. - Girardet szerint mitológiai alakzatotok: » összeesküvés-mítoszok » az aranykor mítosza » az egység mítosza » a megváltó mítosza - Feltevések: vallott és vállalt - Igaz vagy hamis - Félműveltség, zavaros nézetek

Dr. Bodó Barna - Politikai PR Mítoszformák - Formái - klasszikusan - Ideológia -A csoportmítosz azon elemei, amelyek felsőbbrendűségről szólnak - igazolás - Utópia -A hatalmi alapot támadják, új értékelosztást és társadalmi berendezkedést -radikális, merész: kommunizmus Ideológia - modern értelmezés – általános világnézeti jellegű (filozófiai és/vagy vallási és/vagy gazdasági és/vagy politikai) eszmék egységes elméletté szervezett rendszere, emberi társadalom kritikai leírása – a deszakralizált kor terméke Általános sztrájk – mozgósító ereje (G. Sorel) Jelleg: emlékeztet nagy mítoszok, legendák, mesék funkciójára

Dr. Bodó Barna - Politikai PR Doktrína - I Politikai doktrína: – A társadalom hatalmi viszonyait és cselekedeteit érintő feltételezések és követelmények (Lasswell) Elvek, elméleti nézetek rendszere – Lasswell: politikai felfogásokhoz köti – Normatív, követelmény jellegű Formái – Alkotmány, deklarációk, alapszabályok – Állam- és jogelméletek Értelmezése: polemikus

Dr. Bodó Barna - Politikai PR Doktrína - II A hatalom megmutatkozása – – Nem a nyers valóságában: becsomagolják, feldíszítik – „mese” A hatalom hogyan alakulhat át presztízzsé? – A presztízs hatalommá? Viszonyulás kérdése – Ch. Merriam – Credenda: hinni való dolgok – Mirinda: csodálni való dolgok Credenda: – Ösztönzés, hogy az ember elfogadja a hatalmat és képviselőit Mirinda: – Az érzelem világa – a politika és a tisztelet, csodálat – Más értékekkel együtt – utalás, kapcsolás

Dr. Bodó Barna - Politikai PR Formula A doktrína – túl általános, ritkán vonatkozik közvetlen cselekedetekre Formula – a doktrína konkretizálása – Rögzíti a társadalom közjogi helyzetét – Például: Doktrína: a király isteni jogának a kinyilvánítása és értelmezése Formula: a királyi előjogok rendszere, trónöröklés szabályai Formula – előíró – leíró összemosódnak

Dr. Bodó Barna - Politikai PR Kulcsszimbólumok Kulcsszimbólumok – a politikai tudás kulcsszavai: – USA – demokrácia, szabadság, emberi jogok – Románia – demokrácia, átmenet, integráció – Romániai magyarok – kisebbségi jogok, regionalizmus Jellemzés – Elemi terminusok – Közös vagy általános használatúak Funkciójuk: – Közösségi identitást teremtenek A kulcsszimbólumok: jellemzik a közösséget Eszmei csomópontok, összetartozást szimbolizálnak – Lojalitás: ezen szavak körül alakul ki

Dr. Bodó Barna - Politikai PR Jelszavak Elemi szavak, elemi mondatok – Jelszavak: a politikában a nyelv cselekvő szándék mentén alakul – Maximák: mondatok erkölcsi, életvezetési, gondolkodási szabályt-előírást fejeznek ki buzdítanak Jelleg: – Nem magyarázat, nem okoskodás Hatás – Közlés: ellentétre alapul (jó-rossz, igaz-hazug, helyes-helytelen) – Hatásosabb a magyarázatnál „Nem vagyunk egyformák, de összetartozunk.”

Dr. Bodó Barna - Politikai PR16 Könyvészet – Szabó Márton: Politikai tudáselméletek, Universitas- Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998 – Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt (szerk.): Szövegváltozatok a politikára: nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000 – Murray Edelman: Politica şi utilizarea simbolurilor, Polirom, Iaşi, 1999.