CSOKONAI ÉS PETŐFI KÖZÖTT VERSENYTÁRS NÉLKÜL A LEGKIMAGASLÓBB KÖLTŐI EGYÉNISÉG KÉSZÍTETTE: MÓCSÁNNÉ NAGY ÁGNES Vörösmarty Mihály

Helye világviszonylatban is a romantika nagyjai között van

Szegény sorsú Fejér megyei kisnemesi család fia volt. Kápolnásnyéken született 1800 decemberében.

Tanulmányok A középiskolát a székesfehérvár i ciszterci ( ) és a pesti piarista gimnáziumba n ( ) végezte ben a pesti egyetem hallgatója volt.

1817-ben meghalt apja, a család nehéz anyagi helyzete miatt Vörösmarty 1818-tól Perczel Sándor három fiát nevelte Pesten. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába). A tanulás és a tanítás mellett sokat olvas és kezd verseket írni. A visszahúzódó csendes diákot társai zárdás barátnak, s hogy verseit magyar nyelven írja - vadmagyarnak csúfolják. Megvallja szerelmét Perczel Etelkának, aki elutasítja, majd ezt követően Pesten folytatja a jogi gyakorlatot és megvalósítja apja álmát, december 20-án ügyvéddé avatják.

Irodalmi karrier Megírja a ZALÁN FUTÁSA hőskölteményt, és ezt követően még hat hőskölteményt ír 1832-ig és az elbeszélő költészet legtehetségesebbjét látják benne ben megírja a Csongor és Tündét. (1981. október 17. Nyíregyháza)

Feleségül veszi Csajághy Laurát

Tagja az AURÓRA körnek, s az irodalmi társaság egyik vezéralakjává válik. A politikai helyzet hatására 1836-ban megírja a Szózatot, amely az ország koszorús költőjévé emeli.

Az 1848-as forradalom Őt is magával ragadja, de nem emelkedik fel a forradalmi vezetők közé, s nem vállal jelentős szerepet. A világosi fegyverletétel után Ő is bujdosik, s a változást a "jobb kort" soha nem éri meg. Kegyelmet kap. Megpróbálja családja számára előteremteni a mindennapi kenyeret, de azt költőként már nem tudja, mert nincs lelki ereje-mélabúba, esik.

Az idős költő

1854. nyaráig nem írt olyan verset, amely megmaradt volna. Utolsó fellángolása nyarán volt, amikor egy barátjánál vendégeskedett és ott megírta a Vén cigány első három versszakát, majd hazatérve Nyéken fejezte be, s 1855 júniusában jelenik meg a Pesti Naplóban.

Fogytán van a napod, Fogytán van szerencséd, Ha volna is, minek? Nincs ahova tennéd. Véred megsürűdött, Agyvelőd kiapadt, Fáradt vállaidról Vén gunyád leszakadt. Fogytán van erszényed, Fogytán van a borod, Szegény magyar költő, Mire virradsz te még? Van-e még reménység, Lesz-e még hajnalod? "... elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk„ (Zrínyi Miklós, 1660.)