A Quattrocento szobrász- és reliefművészete Lorenzo Ghiberti- től Donato di Niccoló di Betto Bardi- ig Másfél évszázad művészete: Toszkána, Umbria Szobrászat.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A Quattrocento szobrász- és reliefművészete
Advertisements

Összefoglalás Készítette: Mócsánné Nagy Ágnes. 1. Eredete Nagy Lajos, a lovagkirály korában játszódik A főhős: Toldi, aki Nagyszalonta szülötte A mű.
SNI-s ALKALMAZÓI VERSENY. SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FŐVÁROSI INFORMATIKA TANULMÁNYI VERSENYE Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
Gyermekek a leszakadó világban Társadalmi állapotrajzok konferencia MTA Szociológiai Kutatóintézet november 19.
Velence, a „víz városa”. Kialakulása: ◊Velence kialakulása egyaránt köszönhető a természetnek, illetve az ember munkájának, környezeti feltételeit viszont.
K ÖZNEVELÉSI SZAKÉRTŐK FELKÉSZÍTŐ MŰHELYMUNKÁJA T ÁMOP március 17 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gödöllői Tankerülete és Aszódi.
Kezdő Ének Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietôs útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs.
KÖZGAZDASÁGTANI ALAPFOGALMAK I. Előadó: Bod Péter Ákos.
Izrael „történelem előtti” kora. 0. Mi az a „történelem előtti kor”? A zsidó történetírás Kr.e körül jelent meg Kánaánban:  Az éppen megszülető.
A Műszaki menedzserek elégedettségének a szintje a Dunaújvárosi Főiskolán! Készítette: Németh Nóra Nikoletta Konzulens: Dr. Keszi-Szeremlei Andrea.
Áj falu. Fekvése: Tornától 4 km-re északra a Szlovák karszthegység az Áj-i szurdok-völgy bejáratánál fekszik m tengerszint feletti magasságban.
Deák Ferenc A haza bölcse október 17. – január 28. Készítette: Frank Ádám (11.b)
Hétköznapi élet a XI-XIII. században.  A lovagi életmód  A 11. sz. alakul ki,   volt erős központi hatalom Európában  Arisztokrácia feladata volt.
BEST-INVEST Független Biztosításközvetítő Kft.. Összes biztosítási díjbevétel 2004 (600 Mrd Ft)
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA (középszintű) május-június.
A székesfehérvári fiatalok helyzete
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
Az „első lépés” TÁMOP
Lechner Ödön.
Közlekedés a bibliai korokban
Tianmen-hegység: Kínában található, észak Hunan tartományban, a közeli város Dayong. (Sokan elbizonytalanodnak a neve miatt, Tianmen, mely nagyon hasonlít.
Alsóörsről Csopakra, 2. rész Készítette: Szabó Lilla
(Dávid és Salamon uralkodása)
A közigazgatással foglalkozó tudományok

Az orosz állam birodalommá válása a Romanovok idején
A „fény százada”.
A Széll Kálmán tér irányú vágánnyal létesít közvetlen kapcsolatot b.)
SZÁMVITEL.
Csongor és Tünde és a Varázsfuvola
Főnix – me Megújuló Egyetem Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében.
A középkor kultúrája.
A korai Egyház Az első közösségek.
Lovagi Játékok projekt
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Konferenciája
A évi pályázati felhívás legfontosabb szabályai
Szabó mihály máté – gsunz5
A Széll Kálmán tér irányú vágánnyal létesít közvetlen kapcsolatot b.)
A Nyugat (Folyóirat) A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt január 1. és augusztus 1. között jelent meg Budapesten.
Nemeskocs Község Önkormányzatának Településkép-védelmi Rendelete
Madách Imre Madách Imre Ifjúság, tanulás 1823-ban született a Hont vármegyei Alsósztregován. Pesten jogot tanul, bekapcsolódik.
Felebarát – vagy tán egészen az?
A hajszobrász: Baranyai Vivien 12.Asz
Az ókori Róma művészete
Tájékoztató az Önkormányzati ASP Projektről
Pécs törökkori emlékei Bianka
Az ŐRSÉGBEN jártam Oud of Mooi ???? Saját fotóiból készítette:
Gyermek- és ifjúságvédelemi feladatok ellátásának támogatása
Paulay Ede Az ember tragédiája.
Könyvbemutató rendezvény, OEE Bajai Csoport, Pörböly,
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
Összeállította: J. Balázs Katalin
Mátyás király és az Obszerváns ferencesek
A turizmus tendenciáinak vizsgálata Magyarországon
Iglódi István rendezése
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Dr. Molnár László Semmelweis Egyetem Levéltára
KRÉTA-ESL Bemutató.
U8 – U10 célok a szezonra.
A katolikus óvodák feladata a Hit évében II.
Készítette: Koleszár Gábor
A tradicionalista (normatív) szemlélet korszaka az orosz irodalomban 2. Эпоха традиционалистского (нормативного) художественного сознания в русской литературе.
TIENS FOKHAGYMAOLAJ KAPSZULA.
Gadamer ( ) filozófiai hermeneutikája
Őshaza itt-ott, őshaza mindenütt
Dr. Molnár László Semmelweis Egyetem Levéltára
A reneszánsz művészet Giorgione: Ifjú képmása.
a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
A tehetséggondozás kihívásai
Előadás másolata:

A Quattrocento szobrász- és reliefművészete Lorenzo Ghiberti- től Donato di Niccoló di Betto Bardi- ig Másfél évszázad művészete: Toszkána, Umbria Szobrászat és dombormű- készítés

Firenze, a Keresztelőkápolna  Vasari a város legősibb templomaként említi. A posztógyártók- és kelmefestők céhe felel feldíszítéséért, a hiányzó két kapu megalkotására is ők hirdettek pályázatot Ø

Andrea Pisano: A firenzei Battisterio – Keresztelőkápolna- déli (első) bronzkapuja Keresztelő Szt. János életéből vett jelenetek a két kapuszárny fölső db négykaréjos mezejében, részlegesen aranyozva. Alul a 4 kardinális erény allegorikus alakjai. Pisano már ban dolgozott ezen, a pályázat kihirdetésekor ez volt a „referenciamű”

Filippo Brunelleschi pályaműveLorenzo Ghiberti pályaműve Izsák föláldozásának történetét kellett ábrázolni, kikötésekkel: ugyanannyi figura szerepelhet a reliefen, e gótikus fomaadású négykaréjos keretben kellett elhelyezni Mindkettő re készül el, teljesen eltérő kompozícióval, végül Ghiberti átlós elrendezésű, drámaibb értelmezése nyeri a pályázatot

Lorenzo Ghiberti: Porta del Paradiso, A Paradicsom Kapuja Ekkorra Ghiberti az északi kaput már elkészítette 1404 és ‘24 között. A Paradicsom Kapuja tehát sorban a harmadik, a 10 db reliefmezejében az Ószövetség jeleneteit látjuk, a keretben a próféták alakjaival. Visszatekintve Ghiberti is ezt tartotta legjobban sikerült művének, a posztócéh elragadtatva fogadta, és végül a keleti oldalra helyezték

Ghiberti, Porta del Paradiso: Dávid lefejezi Góliátot Az elő- és hátteret elválasztó szikla és ligetes középtér a távlat illúzióját adja, hátul Jeruzsálem falai és tetői

ugyanott, József és testvéreinek története Ø

Ghiberti Salamon és Sába királynő találkozása A kötött műfajnak mondható domborműkészítésben eddig senki sem volt képes ilyen sokalakos jeleneteket elhelyezni és a térmélységet érzékeltetni

Firenze, az Orsanmichele fülkeszobrai Ø

Az Orsanmichele épülete helyén eredetileg a Szent Mihály kolostor kertje volt, innen a név  Orto di San Michele, ‘Szent Mihály kertje’, ez egyszerűsödött Orsanmichele- re. Az as évek végétől egy nyitott oszlop- csarnokú gabona- és árutőzsde működött ennek a helyén, amely az as évek elején egy tűzvészben leégett. Ez után az oszlopcsarnok árkádíveinek befalazásával kezdték el építeni a kéthajós csarnoktemplomot, ami az előző diakockán látható, és amely csak 1380 körül készült el teljesen. A fontossága akkor nőtt meg, amikor a benne elhelyezett szentképnek a firenzeiek elkezdtek csodatevő jelleget tulajdonítani, és az Orsanmichele valóságos búcsújáróhellyé vált. A kelmefestők és gyapjúszövők céhe ezután volt kénytelen a köz számára átengedni. A szentségház és a benne lévő, nagy tiszteletnek örvendő Mária- kép. Az Orsanmichele egyébként egy nem túl értékes, késő gótikus architek- túrájú épület lenne, de ami miatt mégis rendkívüli jelentőségű, az a földszinti szoborfülkéiben található kő- és bronzszobrok sora.

Amiért tehát hallatlanul értékes ez az épület a számunkra, az az, hogy foglalatát adja a korszak egyik legjelentősebb szobrászati anyagának. Firenze legnagyobb szobrászai készítik a gótikus formaadású fülkékbe szen- tek, evangelisták és ószö- vetségi királyok alakjait. A fülkéket végignézve nyomon követhetjük tehát a Quattrocento toszkánai szobrászatának fejlődését.  Filippo Brunelleschi: Szent Péter Lorenzo Ghiberti: Keresztelő Szent János Ezt a két alkotást nem kell megtanulni, csak azt kell tudni felsorolni, kik készítettek ide szobrokat, illetve mi a hely előtörténete- jelentősége.

Donato di Niccoló di Betto Bardi, avagy Donatello: Szent György Donatello célja volt a középkori ikonográfia sémaszerű jellegzetes- ségeinek elhagyása, mint Szent György esetében a lovagi beállítás és a sárkánygyík maga. Egyedül a jel- lemábrázolás emeli ki a hősi ka- raktert. Az ifjú honvédő városi polgár toposzát teremtette meg ezzel. A fegyverkovácsok céhének adomá- nyából készült, az Orsanmichele fülkeszobrai közé. Ma a másolatát látjuk a helyszínen, az eredeti a Museo di Bargellóban található.

Donatello: Evangelista Szent János A Dómműhely ban bízta meg Donatellót, hogy a Dóm nyugati főkapujának oldalára két hatalmas szobrot készítsen, két evangelistáét. Az elkészült Szent János ülő szobrát látjuk. Az alakot nagyon plasztikusan kialakított redőzetű, bő ruházat rejti, a fej és a lábak ellentétes irányú mozdulata némi feszültséget hordoz. Donatello ezen alkotása azért is nagyon jelentős, mert Michelangelo Buonarrotti- t nagyban inspirálja majd hasonló témájú tevékenységében.

Donatello: Habakuk próféta A Dómműhely ben dönt a harangtorony emeleti, üres szoborfülkéinek pályázatkiírásáról. A figura sémája itt a világtól elvonuló szent ember, az aszkéta megjelenítése. A firenzeiek csak a „Lo Zuccerone” névvel illették, ami ‘tökfej’ magyarul. Ø

Két bronzszobor Donatello – tól:  Judit lefejezi Holofernészt Dávid  Középpontban a kiválasztott nép két kulcsfigurája: a Nabukodonozor babiloni uralkodó hadvezérét lefejező erős nő, illetve a Góliátot legyőző ifjú, aki itt egészen újszerű beállításban látható- a kor szempontjából. Ø

Donatello: Cantoria a Dóm orgonakarzata a Múzsák táncával Válogatott antik motívumok a konzolokon és a mellvéd párkányain

Donatello kortársa, Luca della Robbia már 8 éve dolgozik a Dóm főhajójának énekeskarzatán, mikor Donatello a szemben lévő orgonakarzatra a megbízást kapja. Robbia domborműves mellvédjének két részletét látjuk, ami hasonló mozgalmasságú, mint társáé- itt is a puttók önfeledt tánca Ø

Capella Pazzi: a kupolatér tondói, vagyis kerek domborművei Márk Máté János Lukács Luca della Robbia alkotásaival már találkoztunk Ø

Luca della Robbia: Hölgy mellszobra és Mária a Gyermekkel Mindkettő: as évek vége. Robbia kedvelt, már- már védjegy- szerű technikája a mellszobrok készítésénél is a festett, mázazott terrakotta alkalmazása. Ø

Donatello: Gattamelata zsoldosvezér szobra, Padova, a Szt. Antal dóm előtt, Előképe Marcus Aurelius lovasportréja a II. szd- ból A hadúr ábrázolása részletező, ló és lovasának nyugodt egységét utána sokan próbálják utánozni. A római kor után ez az első, monumentális köztéri lovasszobor- kompozíció.

Jacopo della Quercia alkotása Sienában: a Fonte Gaia 1449 Gaia a föld-szülő istenanya az ókori görögöknél, az ikonográfiában a helyére itt Szűz Mária lép Quercia művészetére Donatello nagy hatással volt

Fonte Gaia,  Rea Silvia szobra A félköríves fülkékben a négy kardinális erény allegorikus nőalakja: -Erő (Fortitudo) -Mértékletesség (Temperantia) -Bölcs előrelátás (Prudentia) -Igazságosság (Veritas)

Siena, Fonte Gaia: középütt a trónoló Mária a Gyermekkel és két védőszenttel

Verrocchio: Hitetlen Tamás Az Orsanmichele fülkeszobra 1480 körül Részletező, expresszív redőstílus a drapériákon a jelenet drámaiságát kiemelendő

Andrea Verocchio: Primulás hölgy A kézfejek kihangsúlyozása!

Verrocchio: Don Colleoni bolzanói zsoldoskapitány szobra, Velence Szöges ellentéte a Gattamelata nyugodt méltóságának, a dölyfös hadvezér mozdulata és tartása Verrocchio elmélyült jellemábrázolásáról tanúskodik  a ló kihegyezett,gazdája minden rezdülésére való figyelme, az ügető lépés és Colleoni gesztusában kibontakozó feszültség!

Agostino di Duccio Rimini, a Malatestiano- templom oldalkápolnája: A Zodiákus- kápolna Az állatövi csillagjegyeket ábrázoló domborművek, valamint szemben Luna, a Hold allegorikus alakja egy mítikus lovak vonta szekéren 1457 körül Ø

Szerkesztette: Vasuta Zsolt A felhasznált képanyag harmada a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Művészettörténet tanszékének oktatási segédanyagából származik. A jogtulajdonos Jernyei Kiss János professzor. Hang- Szín- Tér Művészeti Szakközépiskola Bodajk, 2016.