A szolgáltatási irányelv alkalmazásából nyíló lehetőségek a kkv-k számára A gazdasági élet stratégiái 2010. június 28. Külügyminisztérium.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET
Advertisements

A hatályos és a január 1-jén hatályba lépő közbeszerzési szabályozás
Új közbeszerzési törvény évi CVIII.
EMCS RENDSZER JOGSZABÁLYI HÁTTERE
Külföldi állampolgárok munkavégzése Magyarországon
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
A PÁLYÁZAT Márkus Miklós szakértő Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Székesfehérvár 2013 Zárórendezvény.
NAPII. - mikrogazdaság Jobbágy Valér GKM. Iránymutatások - mikrogazdaság Tudással és innovációval a növekedésért 7. A K+F célú beruházások növelése és.
Az Európai Unió és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok 2010.július 30. Eger Aranyi Péter Nemzetgazdasági Minisztérium Fogyasztóvédelmi Osztály.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Dr. Mészáros Gábor október 20. A szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36 EK irányelv Dr. Mészáros Gábor október 20. Magyar Ekvivalencia.
Dr. Bujdosó András Imre főosztályvezető
A magyar munkajogi szabályok harmonizációja az EU-ban
Elektronikus dokumentumok
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
A vasúti ágazatot érintő aktuális szabályozási feladatok
Az anyakönyvi igazgatás
A szolgáltatások szabadsága Európában kontra egészségügy: az egészségügyre vonatkozó külön direktíva várható tartalma az egészségügyre vonatkozó külön.
Az európai közösségi jog általános rendszere szerinti elismerés Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ Budapest, november 10.
Vince Péter MTA Közgazdaságtudományi Intézet
Határon átnyúló vitarendezés. Bevezetés határon átnyúló viták nehézségei különböző nyelv jogismeret hiánya, fogyasztói jogvitákban különösen.
A dereguláció, célja, megtett lépések és elért eredmények
Magyar Controlling Egyesület 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Telefon / fax: 06/1/ Honlap: Számviteli.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Európai vasúti körkép hatósági szemmel
Problémák az interoperábilis közlekedésre alkalmas vontatójárműveknél Dr. Márkus Imre vezérigazgató 1.
A szociális biztonság koordinációja az Európai Unióban
A felnőttképzési törvény évi várható módosítása dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály.
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Polgári Légiközlekedési Hatóság
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
Az európai és hazai vasúti szabályozás aktuális kérdései
A nemzeti eljárásrend szabályozása -uniós kitekintés
Egészségügyi panaszok az Európai Fogyasztói Központ gyakorlatában „Egészségügyi szolgáltatások – békéltető testületek szerepe és jövője a fogyasztóvédelemben”
A szakfordítói és tolmácsolási tevékenység jogi szabályozása és felülvizsgálatának lehetséges irányai Dr. Németh Szabolcs Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.
INTÉZMÉNYI KÖR NYILVÁNTARTÁS AKKREDITÁCIÓ ENGEDÉLYEZÉS.
Magyar Ekvivalencia és Információs Központ
2014. november Rendek Tímea
Új lehetőség - EGTC  Az INTERREG közösségi kezdeményezési programok a közötti programozási időszakban Európai területi együttműködés (ETE)
„Határon innen és határon túl – integráció és migráció a Kárpát-medencében” A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a munkaerő-migráció Korózs Lajos államtitkár.
A vasúti továbbképzések lehetőségei a hazai és a nemzetközi elvárások változása kapcsán Előadó: Dr. Vincze Árpád főtanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Allergének jelölése a nem előre csomagolt élelmiszerek esetében
Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév Tájékoztató a felnőttképzési akkreditációról Torma Gabriella FAT titkárságvezető.
40/2006. (VI. 26.) GKM rendelet BIZTONSÁGI JELENTÉS & ÉVES BESZÁMOLÓ.
A szolgáltatási irányelv és hazai végrehajtása Szeged, szeptember 30. Külügyminisztérium.
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog.
A belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv Előzmények: március:Az Európai Tanács ülése Lisszabonban december:Az Európai Bizottság közleménye.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Külkereskedelem és EU jog Dr. Marosi Zoltán Rein és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer Iroda október 18.
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény tervezete
Bizonyítványok és oklevelek elismerése Magyarországon és külföldön, elsősorban az Európai Unióban Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Elektronikus számlázás jogi szabályozása, kontírozás dr. Kovács Ferenc APEH Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási főosztály osztályvezető.
SOLVIT A belső piaci informális vitarendezési mechanizmus Miniszterelnöki Hivatal Európai Ügyek Hivatala.
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET Az információ szükségessége Piaci verseny (piacra jutás, piacon maradás, piacbővítés) Alkalmazkodás, feltételek.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke Budapest, július 13. Előrehaladás a fogyasztóvédelmi ügyek területén első félévében.
A közbeszerzések helyzete Magyarországon január 6. Berényi Lajos Elnök Közbeszerzések Tanácsa.
A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások
Egyszerűsített foglalkoztatás szabályai
Az európai fizetési meghagyásos eljárás
MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG Szilágyiné Holecz Mónika
Társadalmi Párbeszéd Osztály: ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB)
ETS-létesítményeket, EU-ETS hitelesítőket
2016. december 2., EU ETS szakmai konzultációs nap
Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ
Nemzeti Élelmiszer Nyomon Követési Platform
Közbeszerzési Döntőbizottság
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA NKE.
Előadás másolata:

A szolgáltatási irányelv alkalmazásából nyíló lehetőségek a kkv-k számára A gazdasági élet stratégiái június 28. Külügyminisztérium

Római Szerződés (1958) – EGK létrehozása – cél: közös piac (áruk, szolgáltatások, tőke, munkaerő áramlásának liberalizálása) → Római Szerződés (1958) – EGK létrehozása – cél: közös piac (áruk, szolgáltatások, tőke, munkaerő áramlásának liberalizálása) → Több mint 50 éves alapelv a szolgáltatások szabad áramlása Több mint 50 éves alapelv a szolgáltatások szabad áramlása Egyes területeken a harmonizáció megvalósul (közlekedés, távközlés, pénzügyek) Egyes területeken a harmonizáció megvalósul (közlekedés, távközlés, pénzügyek)

A valóság az EU tagállamok GDP-jének 70 %-a, az EU tagállamok GDP-jének 70 %-a, a foglalkoztatás 68%-a, a foglalkoztatás 68%-a, az újonnan létrehozott állások 96 %-a az újonnan létrehozott állások 96 %-a De! a tagországok közötti kereskedelem esetén a szolgáltatások csak 20 %-ot képviselnek

Ok Sok akadály a szolgáltatásnyújtás útjában, különösen a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetén, amikor a szolgáltató nem telepszik le a szolgáltatásnyújtás szerinti tagállamban Sok akadály a szolgáltatásnyújtás útjában, különösen a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetén, amikor a szolgáltató nem telepszik le a szolgáltatásnyújtás szerinti tagállamban (adminisztratív, jogi, bürokratikus, stb.) (adminisztratív, jogi, bürokratikus, stb.)

Megoldás Európai Közösségek Bírósága – kiterjedt esetjog, hogy érvényt szerezzen a szolgáltatásnyújtás szabadságának De ez hosszadalmas, nehézkes→ Az esetjog kodifikálása→ A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv elfogadása

Bolkestein=Frankenstein?

A BELSŐ PIACI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV december 12.: az Európai Parlament, illetve az EU Tanácsa elfogadta a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvet, amely: december 28-án lépett hatályba; december 28-án lépett hatályba; december 28-ig kellett a tagállamoknak átültetniük a hazai jogrendszerükbe december 28-ig kellett a tagállamoknak átültetniük a hazai jogrendszerükbe.

Az irányelv átültetése az egyes tagállamokban Kevés konkrét információ Kevés konkrét információ Kölcsönös értékelés folyamata 2010-ben (engedélyezési rendszerek/követelmények) Kölcsönös értékelés folyamata 2010-ben (engedélyezési rendszerek/követelmények) Tagállamok átvilágították, deregulálták jogrendszereiket Tagállamok átvilágították, deregulálták jogrendszereiket Egyablakos ügyintézés kialakítása valamennyi tagállamban – elmaradások léteznek Egyablakos ügyintézés kialakítása valamennyi tagállamban – elmaradások léteznek Elsődleges tapasztalat: sok engedélyezési rendszer/követelmény eltörlésre került Elsődleges tapasztalat: sok engedélyezési rendszer/követelmény eltörlésre került

Az irányelv átültetése Magyarországon A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény; A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény; Kb. 90 törvény módosítása (nagy része csomagban: évi LVI. tv.) Kb. 90 törvény módosítása (nagy része csomagban: évi LVI. tv.) Kb. 100 kormányrendelet módosítása Kb. 100 kormányrendelet módosítása Kb. 100 miniszteri rendelet módosítása Kb. 100 miniszteri rendelet módosítása Új jogszabályok elfogadása (pl. integrált ügyintézési és tájékoztatási pontról március 24-én részletszabályok elfogadása) Új jogszabályok elfogadása (pl. integrált ügyintézési és tájékoztatási pontról március 24-én részletszabályok elfogadása)

AZ IRÁNYELV (és a kerettörvény) ALKALMAZÁSI KÖRE Minden szolgáltatásra vonatkozik, amely nincs egyértelműen kizárva az irányelv hatálya alól. Minden szolgáltatásra vonatkozik, amely nincs egyértelműen kizárva az irányelv hatálya alól. A hatály alól kivett szolgáltatások a harmonizált jogterületek, illetve egyes „érzékeny”-nek tekinthető szolgáltatások (pl. szerencsejátékok) A hatály alól kivett szolgáltatások a harmonizált jogterületek, illetve egyes „érzékeny”-nek tekinthető szolgáltatások (pl. szerencsejátékok)

A SZABÁLYOZÁS FŐBB ELEMEI Jelentős dereguláció a magyar jogrendszerben (több mint 300 érintett jogszabály átvilágítása előzte meg) Főszabály: sem a letelepedéssel, sem az ideiglenes jelleggel határon átnyúlóan nyújtott szolgáltatások nem korlátozhatóak sem engedélyezéssel, sem bejelentési kötelezettség előírásával Főszabály: sem a letelepedéssel, sem az ideiglenes jelleggel határon átnyúlóan nyújtott szolgáltatások nem korlátozhatóak sem engedélyezéssel, sem bejelentési kötelezettség előírásával Kivétel: letelepedés esetében közérdeken alapuló kényszerítő indok (részletes jelentéstételi kötelezettség mellett) Kivétel: letelepedés esetében közérdeken alapuló kényszerítő indok (részletes jelentéstételi kötelezettség mellett) határon átnyúló szolgáltatás esetén: csak 4 indok mentén (és részletes jelentéstételi kötelezettség mellett!!)

A SZABÁLYOZÁS FŐBB ELEMEI II. Garanciális szabály: csak törvényben kerülhet szabályozásra engedélyezés/bejelentési kötelezettség Garanciális szabály: csak törvényben kerülhet szabályozásra engedélyezés/bejelentési kötelezettség Bejelentés jogintézményének bevezetése a kerettörvényben = bejelentéssel egyidejűleg megkezdhető a tevékenység (nem engedélyezés!!!) Bejelentés jogintézményének bevezetése a kerettörvényben = bejelentéssel egyidejűleg megkezdhető a tevékenység (nem engedélyezés!!!) (letelepedés esetében 52 esetben engedélyezést bejelentés váltja fel, határon átnyúló esetben csak 15 engedélyezési rendszer és 25 bejelentési kötelezettség!!!!)

A SZABÁLYOZÁS FŐBB ELEMEI III. Hatósági eljárások egyszerűsítése (pl. hatóság hallgatása esetén engedély megadottnak tekintendő, benyújtandó dokumentumok száma, köre egyszerűsödik, határozott idejű engedélyeket határozatlan idejűekkel történő felváltása, stb.) Hatósági eljárások egyszerűsítése (pl. hatóság hallgatása esetén engedély megadottnak tekintendő, benyújtandó dokumentumok száma, köre egyszerűsödik, határozott idejű engedélyeket határozatlan idejűekkel történő felváltása, stb.) Egyablakos ügyintézés (elektronikusan is!) → Egyablakos ügyintézés (elektronikusan is!) → integrált ügyintézési és tájékoztatási pont: Feladata: Tájékoztatás (eljárásokról, hatóságokról, követelményekről, jogsérelemről, stb.) Tájékoztatás (eljárásokról, hatóságokról, követelményekről, jogsérelemről, stb.) Hatósági ügyintézés egyablakban (eljárási cselekmények, adatszolgáltatás teljesítése) Hatósági ügyintézés egyablakban (eljárási cselekmények, adatszolgáltatás teljesítése)

MIT HOZ NEKEM? Könnyebb ügyintézést belföldön és külföldön (egyablakos ügyintézés) Könnyebb ügyintézést belföldön és külföldön (egyablakos ügyintézés) Könnyebb külföldi letelepedést Könnyebb külföldi letelepedést Könnyebb határon átnyúló szolgáltatásnyújtást Könnyebb határon átnyúló szolgáltatásnyújtást Könnyebb hozzájutást szolgáltatásokhoz fogyasztóként vagy üzleti felhasználóként Könnyebb hozzájutást szolgáltatásokhoz fogyasztóként vagy üzleti felhasználóként

AZ ÜGYINTÉZÉS EGYSZERŰSÍTÉSE Egyablakos ügyintézési pontok= integrált ügyintézési és tájékoztatási pont (kerettörvény + Vhr): ahol a szolgáltatók minden eljárást el tudnak intézni, és az összes alaki követelményt teljesíthetik; Egyablakos ügyintézési pontok= integrált ügyintézési és tájékoztatási pont (kerettörvény + Vhr): ahol a szolgáltatók minden eljárást el tudnak intézni, és az összes alaki követelményt teljesíthetik; Cél: a szolgáltató számára egyetlen ügyintéző tárgyalópartner biztosítása; Cél: a szolgáltató számára egyetlen ügyintéző tárgyalópartner biztosítása; Elektronikus ügyintézés; Elektronikus ügyintézés; Egyszerűbb ügyintézés; Egyszerűbb ügyintézés; Az információk könnyen hozzáférhetőek. Az információk könnyen hozzáférhetőek.

Az irányelvvel kapcsolatos írásos tájékoztatás www. kulugyminiszterium.hu www. kulugyminiszterium.hu MKIK kiadvány: Szolgáltatási irányelv az Európai Unióban; MKIK kiadvány: Szolgáltatási irányelv az Európai Unióban; irányelv szövege irányelv szövege Magyar Közlöny 2009/94. szám: kerettörvény szövege Magyar Közlöny 2009/94. szám: kerettörvény szövege kézikönyv a szolgáltatási irányelv végrehajtásáról (=értelmező rendelkezések) kézikönyv a szolgáltatási irányelv végrehajtásáról (=értelmező rendelkezések)

dir/leaflet/services_directives_hu.pdf

A szolgáltatási irányelv hazai és külföldi alkalmazása során tapasztalat nehézségek esetére Külügyminisztérium EU Gazdaságpolitikai Főosztály Budapest, 1027 Nagy Imre tér 4. Telefon: Fax: E-levélcím:

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Dr. Kátai Anikó főosztályvezetőKülügyminisztérium EU Gazdaságpolitikai Főosztály EU Gazdaságpolitikai Főosztály